2014 - HUN - Péczeli - Antall József Research Centre - Időközi választások az Egyesült...

transcript

Időközi választások az Egyesült Államokban és

Barack Obama elnökségének utolsó két éve

Péczeli Anna

(2014. november)

Bevezetés

Az Egyesült Államokban a hatalmi ágak szétválasztását, és a választások lebonyolítását illetően

a legfőbb források az 1789-ben hatályba lépő Alkotmány, az azóta hozzáfűzött kiegészítések és

az 1845. január 23-i választási törvény. Ezek értelmében minden negyedik év novemberének

első hétfőjét követő kedden tartanak elnökválasztásokat, ahol megválasztják az Egyesült

Államok elnökét, és alelnökét. Emellett ilyenkor újraválasztják a teljes Képviselőházat, a

Szenátus egyharmadát, egyes kormányzókat, továbbá számos szövetségi állami és helyi

tisztségviselőt (például polgármestereket vagy helyi törvényhozókat). A választásokat megnyerő

tisztségviselők a következő év januárjában lépnek hivatalba (az új Kongresszus január 3-án áll

fel, míg az elnök január 20-án tesz esküt).

A négyéves elnöki ciklus közepén – szintén novemberben – úgynevezett időközi (vagy félidős)

választásokat tartanak, mely elsősorban a törvényhozás szempontjából fontos. Az Egyesült

Államok törvényhozói hatalmának legfelsőbb szintje a Kongresszus, mely két házból áll – a

felsőházat jelentő Szenátusból és az alsóházat jelentő Képviselőházból. A száztagú Szenátusba

mind az ötven állam két-két szenátort delegál, függetlenül attól, hogy mekkora az állam területe,

vagy lakossága. A szenátorokat hat évre választják, és rotációs alapon, minden második évben

(elnökválasztások és időközi választások alkalmával) mindig a helyek egyharmada kerül

kiírásra. A Képviselőházba ezzel szemben lakosságarányosan minden állam körzetenként egy

képviselőt delegál. Ennek megfelelően összesen 435 képviselő alkotja az alsóházat, ahova

legnagyobb számban Kaliforniából érkeznek képviselők (összesen 53), míg hét olyan állam is

van, ahonnan mindössze egy-egy képviselő érkezik (Alaszka, Delaware, Montana, Észak-

Dakota, Dél-Dakota, Vermont és Wyoming). Mivel a képviselőket mindössze két évre

választják, minden elnökválasztás és időközi választás alkalmával a teljes Képviselőházat újra

kell választani.

A szenátorok és képviselők mellett az időközi választások alkalmával a szövetségi államok élén

álló kormányzók egy részét is újraválasztják (őket Vermont és New Hampshire kivételével négy

évre választják), illetve az időközi választások alkalmával is kiírásra kerül számos olyan

szövetségi állami és helyi tisztségviselői pozíció, mint például a polgármesterek vagy a helyi

törvényhozók.

Az időközi választásokról általában elmondható, hogy alacsonyabb a részvétel, mint az

elnökválasztásokon – a Pew Kutatóközpont adatai alapján a szavazásra jogosultaknak

mindössze csak 37-41%-a szokott elmenni választani, míg ez elnökválasztásokon átlagosan 50-

60% között mozog: 2008-ban 61,6% volt, 2012-ben pedig 58,2%.1 Az időközi választások

esetében megfigyelhető érdektelenség a demokraták szavazótábora esetén erőteljesebb; és

általános tendenciának tűnik, hogy annak ellenére, hogy az elnök neve nem szerepel a

szavazócédulákon, ezek a választások mégis egyfajta közvélemény-kutatást jelentenek az

aktuális elnök addigi tevékenységéről (legyen szó akár az első ciklus esetén két évről, akár a

második ciklus esetén hat évről). Ennek megfelelően, a hivatalban lévő elnököt adó párt

szavazóit sokkal nehezebb megmozgatni, és általában azok vesznek részt nagyobb arányban az

időközi választásokon, akik elégedetlenek az elnök politikájával, és valamilyen módon ki

kívánják fejezni frusztrációjukat. Éppen emiatt az időközi választásokon rendkívül gyakori,

hogy az elnök pártja pozíciókat veszít, és akár a Képviselőházban, akár a Szenátusban az

ellenkező párt kerül többségbe. A lenti ábra is azt szemlélteti, hogy Bill Clintonnak, valamint

George W. Bushnak is ilyen pozícióvesztésekkel kellett kormányoznia elnökségének bizonyos

szakaszában.

1. ábra: A Kongresszusban többséget szerző pártok alakulása

Készítette: Péczeli Anna

1 Desilver, Drew [2014]: Voter turnout always drops off for midterm elections, but why?. Pew Research Center.

July 24, 2014 <http://www.pewresearch.org/fact-tank/2014/07/24/voter-turnout-always-drops-off-for-midterm-

elections-but-why/> Letöltés dátuma: 2014. november 16.

Ezek a pozícióvesztések az elmúlt 20 időközi választás alkalmával átlagosan a Képviselőházban

28 helyvesztést jelentettek a hivatalban lévő elnök pártjának, míg a Szenátusban 3-4

helyvesztést.2 A legutóbbi időközi választások is egyértelműen igazolták ezeket a tendenciákat:

a 2010-es időközi választások alkalmával a demokraták 63 helyet vesztettek a Képviselőházban

és 6 helyet a Szenátusban.3

Ennek megfelelően a 2014. november 4-én megrendezésre kerülő időközi választások

alkalmával a demokraták is komoly pozícióvesztésekre számítottak, és még a legoptimistábbak

is úgy látták, hogy kisebb fajta csoda kell majd ahhoz, hogy megtartsák minimális szenátusi

többségüket. A Kongresszusban ezúttal a 100-ból 33 szenátornak kellett versenyezni a

helyekért; mind a 435 fős Képviselőháznak; összesen 34 állam négy évre választott

kormányzójának; illetve Vermont és New Hampshire kormányzójának, akiket a többiekkel

ellentétben csak két évre választanak; továbbá számos alacsonyabb szintű szövetségi állami és

helyi tisztségviselőnek.

Előzetes várakozások és a választási kampány

Az időközi választásokat megelőzően a Szenátusban minimális többséggel a Demokrata Pártnak

53 szenátora volt, a Republikánus Pártnak 45, és mellettük volt még két független szenátor is. A

Képviselőházban a demokraták már a 2010-es időközi választásokon elvesztették többségüket,

amelyet a 2012-es elnökválasztások alkalmával sem sikerült visszaszerezniük, így a 2014-es

választások előtt a Demokrata Párt 199 képviselővel, míg a Republikánus Párt 233 képviselővel

indult neki az újraválasztásnak (három hely üresen állt).4

A választási eredmények kapcsán az amerikai sajtóban alapvetően két forgatókönyvvel

számoltak a szakértők:

1) a republikánusok új helyeket adnak a Képviselőházhoz, és kis többséget szereznek a

Szenátusban (51-54 hely között);

2 Peters, Gerhard [2014]: Seats in Congress Gained/Lost by the President's Party in Mid-Term Elections. The

American Presidency Project – University of California. <http://www.presidency.ucsb.edu/data/mid-

term_elections.php> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 3 Ibid. 4 Manning, Jennifer E. [2014]: Membership of the 113th Congress: A Profile. Congressional Research Service.

August 26, 2014 <http://www.senate.gov/CRSReports/crs-publish.cfm?pid=%260BL%2BR%5CC%3F%0A>

Letöltés dátuma: 2014. november 16.

2) a republikánusok új helyeket adnak a Képviselőházhoz, és a demokraták valami csoda

folytán megtartják a többségüket a Szenátusban (51 hellyel, vagy 50-50, amikor is a

Szenátus elnöki posztját betöltő, de egyébként szavazati joggal nem rendelkező Joe

Biden alelnök kezébe kerül a döntés, az úgy nevezett „tie-breaking vote”).5

Az előzetes várakozások alapvetően két dologban egyeztek meg minden esetben: a

Képviselőház marad a republikánusok kezén, és a Szenátusban egyik pártnak sincs esélye 60

helyre, érdemi lépésekhez ugyanakkor legalább ennyire lenne szükség.

A demokraták több szempontból is rendkívül nehéz helyzetben voltak a szenátusi többség

megőrzését illetően. Egyrészt, ez a választási térkép messze a legnehezebb számukra, rengeteg

déli és középső állammal, melyek hagyományosan inkább a republikánusok irányába hajlanak.6

Másrészt, a 2012-es elnökválasztások eredménye már intő jel volt, hiszen a most választásra

kiírt és egyébként demokraták által tartott államok közül hét államban is a Republikánus Párt

elnökjelöltje, Mitt Romney kerekedett felül az újraválasztásáért küzdő Barack Obamával

szemben. Harmadszor pedig a republikánusok sokkal szerencsésebbek voltak a jelöltállítás és a

kampánystratégia tekintetében is. A demokraták oldalán visszavonult számos legendás figura, és

az újoncok nem úgy muzsikáltak a kampányban, ahogy kellett volna, olyan kulcsfontosságú

államokban, mint Iowa, Montana, Dél-Dakota, vagy Nyugat-Virginia.7

Ezzel szemben a republikánusok szerencsés helyzetben voltak, hiszen az általuk tartott államok

közül egyik sem volt igazán veszélyben az időközi választásokon, így elsősorban arra

koncentrálhattak, hogy miként hódítsák el a demokraták bástyáit. Emellett az is javította

esélyeiket, hogy tanultak korábbi vereségeikből és egy rendkívül átgondolt kampánystratégiával

álltak elő. A Republikánus Párt ezúttal alapvetően fő bázisára koncentrált, és az olyan mérsékelt

5 Tapper, Jake [2014]: Senate math seems impossible to some Democrats. CNN News – The Lead. October 14,

2014 <http://edition.cnn.com/2014/10/09/politics/senate-democrats-math-control/> Letöltés dátuma: 2014.

november 16.

Cillizza, Chris [2014]: The Senate will go Republican, the election models say. The Washington Post. November 3,

2014 <http://www.washingtonpost.com/blogs/the-fix/wp/2014/11/03/the-senate-will-go-republican-say-the-

election-models/> Letöltés dátuma: 2014. november 16.

The Washington Post [2014]: Election Lab 2014. November 4, 2014 <http://www.washingtonpost.com/wp-

dre/politics/election-lab-2014> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 6 Balz, Dan [2014]: An unhappy electorate is toughest on Obama and the Democrats. The Washington Post.

November 5, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/an-unhappy-electorate-is-toughest-on-obama-and-

the-democrats/2014/11/04/919884a6-6465-11e4-9fdc-d43b053ecb4d_story.html> Letöltés dátuma: 2014.

november 16.

Scott, Dylan [2014]: How Bad Was It For Democrats?. Talking Points Memo. November 5, 2014

<http://talkingpointsmemo.com/dc/how-bad-was-it-for-democrats> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 7 Fahrenthold, David A. – Lowery, Wesley – Izadi, Elahe [2014]: A flurry of campaigning across the nation as

Election Day nears. The Washington Post. November 2, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/a-flurry-

of-campaigning-across-the-nation-as-election-day-nears/2014/11/02/7cc56c58-62ab-11e4-9fdc-

d43b053ecb4d_story.html> Letöltés dátuma: 2014. november 16.

konzervatív jelölteket favorizálta, akik a centrum megszólítására is képesek voltak. A 2010-es

időközi választásokon ugyanis elkövették azt a hibát, hogy a legkonzervatívabb köröket

megszólító Tea Party Mozgalom jelöltjei javára egyes helyeken visszaléptek, míg más helyeken

a Mozgalom jelöltjei legyőzték republikánus vetélytársaikat az előválasztásokon, és az általános

választásokon ők mérkőzhettek meg a Demokrata Párt jelöltjeivel. Annak ellenére, hogy ezek az

ultra-konzervatív kedvencek a képviselőházi választásokon több helyen szép sikereket értek el, a

szenátusi versenyben számos kulcsfontosságú államban alulmaradtak a demokratákkal szemben

– gondoljunk csak a két nagy favorit, Sharron Angle (Nevada), és Christine O’Donnell

(Delaware) példájára. Emiatt a Republikánus Pártban sokan a párt legszélsőbb szárnyát és a Tea

Party Mozgalmat hibáztatták azért, hogy nem sikerült már 2010-ben elhódítani a demokratáktól

a szenátusi többséget.8 A republikánus vezetés azonban leszűrte magának a megfelelő

tanulságokat, visszatért a gyökerekhez, mérsékelt jelölteket állított, a klasszikus szavazói

bázisára fókuszált, és jól felépített stratégiával vágott neki a kampánynak, nem megfeledkezve a

centrumról (hozzájuk kötődik a sajtóban sokat emlegetett úgynevezett „establishment

republicans” kifejezés). A jelöltek kiválasztásának sikerét mutatta, hogy a Republikánus Párt

összes indulója sikeresen vette az előválasztásokat, több esetben kiütve a Tea Party Mozgalom

favoritjait (például Kansasben és Mississippiben).9

A választási matematikát nézve, a republikánusoknak minimum hat demokrata helyet kellett

elhódítani a Szenátusban a többség megszerzéséhez. E tekintetben a közvélemény-kutatások

három könnyű győzelmet jósoltak: Montana, Nyugat-Virginia és Dél-Dakota, ahol a

republikánus kihívók októberben már kétszámjegyű előnnyel vezettek a demokrata jelöltekkel

szemben. A következő három államban, Alaszkában, Arkansasban és Louisianában szintén

mérsékelt republikánus vezetést mutattak a közvélemény-kutatások, ezért itt jó esély volt a

fennmaradó három hely megszerzésére. Ha azonban itt nem sikerült volna begyűjteni az összes

8 Rucker, Philip – Costa Robert [2014]: Battle for the Senate: How the GOP did it. The Washington Post.

November 5, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/battle-for-the-senate-how-the-gop-did-

it/2014/11/04/a8df6f7a-62c7-11e4-bb14-4cfea1e742d5_story.html> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 9 Weisman, Jonathan - Parkernov, Ashley [2014]: Riding Wave of Discontent, G.O.P. Takes Senate. The New York

Times. November 4, 2014 <http://www.nytimes.com/2014/11/05/us/politics/midterm-

elections.html?emc=edit_th_20141105&nl=todaysheadlines&nlid=62198431> Letöltés dátuma: 2014. november

Markon, Jerry – Costa, Robert – Nakamura, David [2014]: Republicans win Senate control as polls show

dissatisfaction with Obama. The Washington Post. November 4, 2014

<http://www.washingtonpost.com/politics/senate-control-at-stake-in-todays-midterm-

elections/2014/11/04/e882353e-642c-11e4-bb14-4cfea1e742d5_story.html?wpisrc=nl-eve&wpmm=1> Letöltés

dátuma: 2014. november 16.

Peters, Jeremy W. – Hulsenov, Carl [2014]: Republicans’ First Step Was to Handle Extremists in Party. The New

York Times. November 5, 2014 <http://www.nytimes.com/2014/11/05/us/politics/-republicans-first-had-to-wrestle-

with-their-own-poor-discipline-.html?emc=edit_th_20141105&nl=todaysheadlines&nlid=62198431> Letöltés

szavazatot, akkor a republikánusok előtt még mindig ott lebegett további három olyan állam,

amelyben csak minimális volt a jelöltek közötti különbség. Itt tehát egy szép hajrával a

republikánus kihívóknak meg volt a lehetősége a csekély demokrata vezetés megfordítására, és

további bázisok megszerzésére – ezek az államok: Iowa, New Hampshire és Észak-Karolina.10

Az mindenképp a republikánusok esélyei mellett szólt, hogy a most kiírt szenátori helyeket

legutóbb 2008-ban választották meg, és akkor a Bush-adminisztrációval szembeni általános

elégedetlenségnek köszönhetően egy hatalmas demokrata hullámot meglovagolva több,

egyébként republikánus-szimpatizáns államban is a demokrata jelöltek diadalmaskodtak (ilyen

volt például Észak-Karolina, ahol Jimmy Carter elnöksége óta először nyert demokrata jelölt).

Az Obama-korszak hat éve azonban sokak szemében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,

és emiatt ezeknek az államoknak egy jelentős részében borítékolható volt a jobboldali

preferenciához való visszatérés.

Az „Obama-faktor” ebben a tekintetben 2008-hoz képest merőben más irányt vett. A Gallup

közvélemény-kutatásai alapján hivatalba lépésekor Obama elnök támogatottsága még 69% volt,

amely a 2012-es újraválasztását követően már csak 53%-on állt, és az időközi választások

idejére 42%-ra csökkent.11

Barack Obama népszerűségének csökkenésében számos tényező

szerepet játszik. Amikor 2012-ben újraválasztották, Obama elnök azt mondta, hogy második

ciklusára egyetlen mandátuma van: „a középosztály helyzetén javítani, és segíteni azokon, akik

keményen dolgoznak azért, hogy bekerüljenek a középosztályba.”12

Ezzel szemben úgy tűnt,

hogy a második ciklus már inkább a hagyaték-építésről szólt, olyan kérdéseket előtérbe

helyezve, melyekkel később az elnök bekerülhet a történelemkönyvekbe – például egy átfogó

költségvetési megállapodás, a bevándorlás helyzetének rendezése, vagy hatékony fellépés a

klímaváltozással szemben.

Mindeközben az elmúlt pár évben folyamatos válságok nehezítették az elnök dolgát (állandó

támadások az egészségügyi reformjával szemben; az Edward Snowden-ügy; az NSA

kiszivárogtatások, melyek sok szempontból ártottak az amerikai külkapcsolatoknak; az iszlám

fundamentalizmus előretörése; az, hogy az ISIS amerikai állampolgárokat fejez le; az amerikai-

orosz kapcsolatok mélypontja; az ukrán-válság; az ebola megjelenése az Egyesült Államokban;

továbbá a Connecticuti általános iskolában történt lövöldözés, ahol húsz gyerek és hat felnőtt

10 Tapper, Jake [2014]: Senate math seems impossible to some Democrats. 11 Gallup [2014]: Presidential Approval Ratings – Barack Obama. <http://www.gallup.com/poll/116479/barack-

obama-presidential-job-approval.aspx> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 12 Eilperin, Juliet – Nakamura, David [2014]: Where did Obama go wrong?. The Washington Post. November 3,

2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/where-did-obama-go-wrong/2014/11/03/f0196c0a-61e2-11e4-

8b9e-2ccdac31a031_story.html> Letöltés dátuma: 2014. november 16.

halt meg, és amelyet követően Obama csúfos vereséget szenvedett a fegyvertartási jogok

korlátozására tett erőfeszítéseiben).

A megoldatlan válságok sora pedig magától értetődő módon kérdéseket vetett fel a választó

polgárokban az elnök vezetői képességeit illetően, miközben a számukra fontos területeken

továbbra sem volt érezhető komoly előrelépés. Ennek a frusztrációnak, és

népszerűségvesztésnek köszönhetően a Demokrata Párt számos jelöltje megpróbált

elhatárolódni az elnöktől a kampány során – Colorado és Iowa jelöltjei például meg sem hívták

az elnököt kampányolni.13

Illetve sokaknak nem tetszett az sem, hogy Obama elnök az októberi

Northwestern Egyetemen elmondott beszédében azt mondta, hogy habár az ő neve idén nem

szerepel a szavazó cédulákon, a politikája igen, ezzel egyértelműen hozzáláncolva az

adminisztrációhoz a demokrata jelölteket.14

A beszéd ugyanakkor jól mutatta, hogy az

adminisztráció helyesen látta a népszerűségromlásának legfőbb okait, Obama ugyanis

elsősorban gazdasági eredményeivel próbálta meg saját bázisát mozgósítani, és rábírni

támogatóit arra, hogy menjenek el szavazni. Eszerint az adminisztráció legfőbb eredményei: a

munkanélküliség hat év után először 6% alá ment; több millió ember került be az

egészségbiztosítási rendszerbe, akinek korábban sosem volt biztosítása; a magánszektor

jelentősen erősödött és az adminisztráció megemelte a minimálbért.15

Annak ellenére, hogy nem minden demokrata örült az elnök kampánystratégiájának, a

republikánusok nagyon is profitáltak belőle. A Republikánus Pártnak ugyanis éppen az volt a

stratégiája, hogy összekapcsolja a demokrata jelölteket az elnökkel – szóljon minden Obamáról,

és az adminisztráció sikertelensége a demokrata indulókon csapódjon le.16

Ez a fajta negatív kampány – az ellenkező fél hibáinak hangoztatása – fontos eleme volt a

választásokat megelőző pár hónapnak. A CNN adatai szerint a kampányhirdetések 55%-a az

úgynevezett „övön aluli” kategóriába esett.17

Mivel ilyenkor az eredmények már a két év múlva

esedékes elnökválasztások miatt is fontosak, egyik párt sem sajnálta a pénzügyi támogatást

jelöltjeitől. A New York Times szerint rekordmennyiségű 4 milliárd dollárt öltek az időközi

választásokba.18

Ebből a Fiscal Times szerint 2,7 milliárd dollárt költöttek maguk a jelöltek és a

13 Rucker, Philip – Costa Robert [2014]: Battle for the Senate: How the GOP did it. 14 Peters, Jeremy W. – Hulsenov, Carl [2014]: Republicans’ First Step Was to Handle Extremists in Party. 15 Obama, Barack [2014]: Remarks by the President on the Economy – Northwestern University. The White House.

October 2, 2014 <http://www.whitehouse.gov/the-press-office/2014/10/02/remarks-president-economy-

northwestern-university> Letöltés dátuma: 2014. november 16. 16 Rucker, Philip – Costa Robert [2014]: Battle for the Senate: How the GOP did it. 17 Tapper, Jake [2014]: Senate math seems impossible to some Democrats. 18 Weisman, Jonathan – Parkernov, Ashley [2014]: Riding Wave of Discontent, G.O.P. Takes Senate.

pártok, illetve további egymilliárd dollár körül költöttek a külső támogatók. Ennek a pártalapú

megoszlása nagyjából 1,9 milliárd dollárt jelent a republikánus jelöltek támogatására, és 1,76

milliárd dollárt a demokrata jelöltek támogatására.19

A 2014-es időközi választások eredménye

A november 4-én megrendezett időközi választásokon minden esetben a papírforma szerint

alakultak az eredmények. Ahogy az várható volt, a Republikánus Párt mindhárom területen

erősítette pozícióit. Egyrészt, két új kormányzói helyet hódítottak el, ezzel januártól az 50

államból összesen 31 államban lesz republikánus kormányzó, a jelenlegi 29 helyett. Másrészt,

11 új helyet adtak képviselőházi pozíciójukhoz, mellyel 244-186 arányban januártól 56%-os

többségük lesz. Harmadrészt pedig a Szenátust is elhódították a Demokrata Párttól, ahol jelen

állás szerint 53 helyük lesz, de egy állam sorsa még nem eldöntött.20

A három terület közül egyértelműen a szenátusi választások kapták a legnagyobb figyelmet,

ahol a korábbi demokrata többségen viszonylag nagy magabiztossággal fordítottak a

republikánusok. Az előzetes várakozásoknak megfelelően minden korábbi bázisukat

megtartották, illetve ez idáig nyolc új helyet adtak korábbi pozíciójukhoz. A demokratáktól

megszerzett nyolc állam: Alaszka, Arkansas, Colorado, Dél-Dakota, Észak-Karolina, Iowa,

Montana és Nyugat-Virginia.

2. ábra: A 2014-es időközi választások eredménye a Szenátusban

19 Pianin, Eric [2014]: Obscene Campaign Spending on 2014 Midterms Nears $4B. The Fiscal Times. October 27,

2014 <http://www.thefiscaltimes.com/2014/10/27/Obscene-Campaign-Spending-2014-Midterms-Nears-4B>

Letöltés dátuma: 2014. november 16. 20 USA Today [2014]: 2014 Midterm Elections. November 5, 2014

<http://www.usatoday.com/pages/interactives/elections-results-2014/#senate> Letöltés dátuma: 2014. november 17.

Térkép forrása: http://www.bbc.com/news/world-us-canada-29515926

A déli és középső államokban elsöprő sikere volt a Republikánus Pártnak, és a 2008-as nagy

demokrata előretörésben megszerzett szenátusi helyeket rendre visszahódították. Egyetlen állam

sorsa maradt még kérdéses: Louisianában több mint két jelölt indult, és egyiknek sem sikerült

megszerezni a szavaztok legalább 50%-át, így az első két helyezett december elején újabb

fordulóban mérkőzik meg. A demokraták szempontjából azonban nem túl ígéretes, hogy a

republikánusok indulója, Bill Cassidy és a demokrata Mary Landrieu között mindössze 1% volt

a különbség (rendre 41%-ot illetve 42%-ot szereztek a jelöltek), és a harmadik helyen végzett

szintén republikánus Rob Maness 13%-os támogatottsága a decemberi fordulóban jó eséllyel

Cassidyt fogja majd erősíteni.

Habár a republikánus győzelem várható volt, az este azért mégis tartogatott pár meglepetést,

számos jelölt ugyanis az utolsó pillanatban fordított az eredmények állásán. Republikánus

oldalon nagy meglepetés volt, hogy a régóta kis előnnyel vezető demokrata Kay Hagan

alulmaradt Thom Tillis-szel szemben, és Észak-Karolina hat év után újra visszakerült a

republikánusokhoz. Szintén nagy örömöt jelentett számukra, hogy Kansast sikerült megtartani,

ahol a független Greg Orman rendkívül megszorongatta a republikánusok jelöltjét, Pat Roberts-

t. A demokraták szempontjából a csúfos eredmények ellenére azért csekély vigaszt jelentett,

hogy Mark Warner rendkívül szoros csatában megőrizte nekik Virginiát, míg Jeanne Shaheen

hozta New Hampshire-t.21

A választások eredményeképpen 2015 januárjától 11 új szenátor lesz a Kongresszusban, akik

közül nyolcan 60 év alattiak (egyikük csak 37 éves), ami a Szenátus átlagéletkorához képest

komoly fiatalítást jelent. Az újak közül 11-ből 10-en a Republikánus Párt jelöltjeként jutottak

be, ami egyértelműen igazolja a jelöltállítás sikerét, a párt átgondolt kampánystratégiáját, és új

lendületet hozhat a sokat kritizált washingtoni politikába. „Fiatal koruk” ellenére ugyanis

többségük rendelkezik már törvényhozói tapasztalatokkal, akár a szövetségi államok szintjén,

akár a Képviselőházban.22

Az eredmények alakulásában egyértelműen fontos szerepet játszott, hogy melyik pártnak

mennyire sikerült mozgósítani saját táborát. E tekintetben a statisztikai adatok szerint a

21 Ibid. 22 Fahrenthold, David A. [2014]: Freshman class is young by U.S. Senate standards but have government

experience. The Washington Post. November 5, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/freshman-class-is-

young-by-us-senate-standards-but-have-government-experience/2014/11/05/b943df0c-6530-11e4-bb14-

4cfea1e742d5_story.html> Letöltés dátuma: 2014. november 17.

republikánusok sikeresebbek voltak, hiszen a szavazók között 75% volt a fehérek aránya, akik

között egy jelentős hányad a republikánusok legfőbb bázisát jelenti, míg a klasszikusan inkább

demokraták felé hajló fekete és hispán kisebbségek az elnökválasztásokhoz képest jóval kisebb

arányban (12% és 8%) jelentek meg, ezzel rontva a demokraták esélyeit. A szavazók kapcsán

szintén fontos, hogy a női résztvevők aránya ugyancsak a szokásosnál alacsonyabb volt, pedig a

legutóbbi választásokon ők is nagyobb arányban szavaztak a demokratákra (ezúttal viszont

kevesebben voltak és 49-49%-ban szavaztak a demokratákra és a republikánusokra). A

demokratáknak fontos szavazatokat jelentő csoportok alacsonyabb részvételének köszönhetően

tehát idén túlsúlyban voltak a fehér férfiak, akik többsége mindig is inkább a republikánusok

irányába szavazott (ezúttal 57-31%-os arányban).23

3. ábra: A szavazók megoszlása a 2014-es időközi választásokon

Adatok forrása: http://www.washingtonpost.com/politics/obama-republicans-ready-to-work-toward-

finding-common-ground/2014/11/05/ab332396-64f4-11e4-9fdc-d43b053ecb4d_story.html

Ha a szavazókat pártalapon vizsgáljuk, akkor a magát republikánusnak és magát demokratának

vallók aránya nagyjából megegyezett (35% illetve 36%), ami azt jelenti, hogy elsősorban a

függetlenek (28-29%) döntötték el a mérleg nyelvét.24

Összességében tehát úgy tűnik, hogy a

demokraták veresége a klasszikus szavazó bázisuk (feketék, hispánok, nők) alacsonyabb

23 Nakamura, David – Eilperin, Juliet [2014]: After midterm rout, Obama says he got nation’s message. The

Washington Post. November 5, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/obama-republicans-ready-to-work-

toward-finding-common-ground/2014/11/05/ab332396-64f4-11e4-9fdc-d43b053ecb4d_story.html> Letöltés

Meckler, Laura [2014]: Midterm Elections 2014: Coalitions Persist, but Turnout Favors GOP – Gender Gap Helps

Republicans More Than Democrats. The Wall Street Journal. November 5, 2014

<http://online.wsj.com/articles/early-exit-polls-show-a-nation-dissatisfied-1415146566> Letöltés dátuma: 2014.

november 17. 24 Ibid.

részvételével magyarázható; míg a republikánusok győzelme elsősorban a nagyarányú fehér

férfi szavazatoknak köszönhető, és a párt sikeres kampánystratégiájának, mellyel képesek voltak

megszólítani a centrumot, és maguk mellé állítani a függetleneket. Mindkét oldalnak szólt

ugyanakkor az a felmérés, mely a pártok tevékenységének megítélését vizsgálta, és mely úgy

találta, hogy a szavazók 55%-a elégedetlen a demokraták politikájával, és a szavazók 54%-a

elégedetlen a republikánusok politikájával – ez tehát jól mutatja, hogy párt-szimpátiától

függetlenül van egy nagyarányú általános elégedetlenség az elnökkel, a Kongresszussal, a

pártokkal, és Washington működésével szemben.25

Ez az általános elégedetlenség és a szavazók

számára fontos ügyek jól mutatják, hogy a következő két évben a pártoknak milyen területeken

kell majd előrelépést felmutatni ahhoz, hogy a 2016-os elnökválasztásokon megnyerjék a

szavazók bizalmát. Az idei szavazás alkalmával ugyanis a szavazók preferenciáját elsősorban

olyan tényezők határozták meg, mint a gazdaság helyzete (45%), az egészségügy állapota

(25%), az illegális bevándorlás kérdése (14%), és a külpolitika aktuális megítélése (13%).26

A választások következménye az amerikai belpolitikára nézve

Miután egyértelművé vált, hogy a választásokat minden téren a republikánusok nyerték

(beleértve a Kongresszus mindkét házának elhódítását), különösen fontossá vált, hogy a párt

vezetése miként tekint a következő két évre, és milyen mértékben hajlandó együttműködni

Barack Obamával. E tekintetben biztató volt, hogy győzelmi beszédében, és másnapi

sajtótájékoztatójában a szenátusi kisebbség republikánus vezetője (januártól értelem szerűen a

szenátusi többség vezető pozíciójának legfőbb várományosa), Mitch McConnell viszonylag

kooperatív hangnemet ütött meg, és nyitva hagyta a kaput számos területen az együttműködésre.

Kentucky szenátora természetesen hazabeszélt, amikor azt mondta, hogy Washington

működésképtelenségéért, és rossz megítéléséért eddig sem a Képviselőház volt a felelős (hiszen

ott a republikánus többség mellett átment 300 törvényjavaslat a legutóbbi ciklusban), hanem a

demokraták vezette Szenátus (ahol ezek a törvényjavaslatok rendre elakadtak), de ez McConnell

szerint januártól változni, és javulni fog. Pozitívum volt ugyanakkor, hogy elsősorban nem

azokra a témákra fókuszált, ahol a republikánus többségű Kongresszus megpróbál majd

keresztbetenni az elnöknek a következő két évben, hanem azokat a területeket listázta, ahol

közös érdek az együttműködés – habár McConnell azt is elismerte, hogy lesznek olyan

25 Nakamura, David – Eilperin, Juliet [2014]: After midterm rout, Obama says he got nation’s message. 26 Meckler, Laura [2014]: Midterm Elections 2014: Coalitions Persist, but Turnout Favors GOP.

törvények, melyek az elnöknek biztosan nem fognak tetszeni.27

A Képviselőház republikánus

vezetője, John A. Boehner és McConnell már a választások előtt megkezdték az egyeztetést a

párt stratégiájáról, és az Obama-adminisztráció utolsó két évéről. E tekintetben fontos a

Republikánus Pártnak, hogy szertefoszlassák az őket ért kritikákat a törvényhozás bénultságát

illetően, és a számukra fontos területeken minél gyorsabban konkrét eredményeket hozzanak

tető alá, mely majd ütőkártyaként szolgálhat a 2016-os elnökválasztás alkalmával. Talán az első

két dolog, ami elő fog kerülni a rendkívül népszerűtlen orvosi eszközökre kivetett adó

visszavonása és a kanadai olajmezőket, illetve az Egyesült Államokat összekötő Keystone

olajvezeték-rendszer utolsó szakaszának jóváhagyása.28

Ezt követően a legfontosabb ügy a

költségvetés rendbetétele lesz, hiszen ahogy a kampányban maga McConnell is megígérte: „nem

lesz több shutdown.” Emellett szintén fontos küldetésnek tűnik, hogy a Republikánus Párt

visszafogja magát az Obama-adminisztráció belpolitikájának egyik sarokkövét jelentő

egészségügyi reform elleni kampányban, és megpróbálja a reform ellen irányuló lépéseket a

háttérben tartani, és nem frontálisan nekimenni a Fehér Háznak.29

Így ugyanis nyitva maradna

az ajtó az együttműködés lehetőségére további olyan területeken, mint az adórendszer reformja,

27 Weisman, Jonathan – Parkernov, Ashley [2014]: Riding Wave of Discontent, G.O.P. Takes Senate.

A teljes győzelmi beszéd elérhető az alábbi linken: McConnell, Mitch [2014]: Mitch McConnell delivers victory

speech. November 4, 2014 <https://www.youtube.com/watch?v=lGMdrIE5Q2k> Letöltés dátuma: 2014. november

19. Illetve a november 5-ei sajtótájékoztató: McConnell, Mitch [2014]: Senate Majority Leader McConnell post-

Election Day conference. November 5, 2014 <https://www.youtube.com/watch?v=W5uPfeA7nUU> Letöltés

dátuma: 2014. november 19. 28 A tervek szerint a Keystone olajvezeték rendszer a kanadai Alberta államtól futna egészen Texason át a Mexikói-

öbölig. A vezetéknek három szakasza már kész van és működik (az első Albertát köti össze a nebraskai és illinois-i

olajfinomítókkal; míg a második Oklahomáig, a harmadik pedig egészen Texasig vezet). Ezzel szemben az utolsó

szakaszt jelentő Alberta és Nebrasa közötti második (úgynevezett Keystone XL) olajvezetéket rengeteg vita övezte

az elmúlt hat évben. A környezetvédők erős tiltakozásának eredményeképpen a projekt felülvizsgálatát az Obama-

adminisztráció határozatlan időre meghosszabbította, míg az útvonal esetleges módosításának kérdését jelenleg a

nebraskai legfelsőbb Bíróság vizsgálja, szem előtt tartva a környezetvédők aggodalmait a projekt nebraskai

homokdűnékre gyakorolt hatását illetően. A Külügyminisztérium honlapja szerint az elnöki engedély

felülvizsgálata számos szempontot igyekszik figyelembe venni, beleértve az energiabiztonságot; a környezeti,

kulturális és gazdasági következményeket; illetve a külpolitikai dimenziót és az ide vonatkozó szövetségi állami

jogszabályokat is.

U.S. Department of State [2014]: New Keystone XL Pipeline Application <http://www.keystonepipeline-

xl.state.gov/> Letöltés dátuma: 2014. november 20. 29 Obama elnök 2010-es egészségügyi reformjával (Obamacare vagy Affordable Care) szemben a republikánus

törvényhozók eddig összesen 33 kísérletet tettek arra, hogy hatályon kívül helyezzék a törvényt. Ehhez legközelebb

2012 júniusában kerültek, amikor a Legfelsőbb Bíróság napirendre tűzte a kérdést, és végül 5-4 arányban kimondta,

hogy a törvény nem alkotmányellenes. Az Obamacare hivatalos honlapja szerint eddig összesen 27 államban, és

Washington DC-ben vezették be a reformot, melynek köszönhetően 15 millió új belépője lett az egészségbiztosítási

rendszernek, ami az egészségbiztosítással nem rendelkezők arányát lecsökkentette 18-ról 13,4%-ra. A

republikánusok azonban komoly kritikákkal illetik a programot, elsősorban arra hivatkozva, hogy az Obamacare

felborítja a létező egészségügyi rendszert és egészségbiztosítási terveket, növeli a költségvetési deficitet és

megemeli az egészségügyi ellátások költségeit az új egészségügyi előírásoknak köszönhetően, míg az ellátás

színvonalát várhatóan csökkenteni fogja, a szabad piaci elvek megsértése miatt.

Obamacare Facts [2014]: ObamaCare Facts: Facts on the Affordable Care Act

<http://obamacarefacts.com/obamacare-facts/> Letöltés dátuma: 2014. november 20.

Conservapedia [2014]: ObamaCare <http://www.conservapedia.com/ObamaCare> Letöltés dátuma: 2014.

november 20.

és a szabadkereskedelmi megállapodások bővítése, ahol a Fehér Ház és a Republikánus Párt

érdekei egyértelműen találkoznak.30

Obama elnök november 5-ei sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy „hallja” a választók szavát,

és „megértette az üzenetet.” McConnellhez hasonlóan ő is elmondta, hogy a republikánusok

vezette Kongresszus biztosan elé tesz majd számos olyan törvényt, melyet nem fogadhat el, és

meg kell vétóznia; ugyanakkor van számos olyan terület, ahol átfedés van a Fehér Ház és az új

törvényhozás érdekei között és a felek képesek lesznek majd együttműködni. Barack Obama e

tekintetben az adórendszer reformját, az infrastrukturális beruházásokat és a kereskedelem

szabadkereskedelmi megállapodások által történő erősítését említette konkrétan. Az elnök

ugyanakkor jelezte azt is, hogy van egy pár olyan terület, melynek rendezése nem várhat az új

Kongresszus felállásáig, és az úgynevezett „béna kacsa” időszakában ezeket a jelenlegi

törvényhozás napirendjére kívánja tűzni. Az első ilyen terület az ebola elleni hatékonyabb

fellépés, melyhez a Fehér Ház 6,18 milliárd dollárt kért a Kongresszustól. Ennek oroszlánrészét

az Egészségügyi Minisztérium kapná, mely ötven új ebola kezelő központ felállításáért lenne

felelős az Egyesült Államokon belül, emellett ez az összeg fedezné az állami szintű készültség

megemelését, illetve a Nyugat-Afrikából érkező utasok hatékonyabb ellenőrzését is.31

A második terület az Iszlám Állam (vagy ISIS) elleni hatékonyabb fellépés. Ennek kapcsán a

Fehér Ház 5,6 milliárd dollárt kért a Kongresszustól, mely az elnök által nemrégiben bejelentett

1500 új amerikai katona iraki telepítését fedezné, akiknek elsődleges feladata az iraki hadsereg

és a kurdok kiképzése és tanácsadás. Az ISIS elleni küzdelem másik fontos aspektusa a

kongresszusi felhatalmazás. Az ISIS elleni légicsapások ugyanis jelenleg egy 2001-es törvényre

hivatkozva történnek, mely kimondja, hogy „az elnök annak érdekében, hogy megakadályozzon

bármely államok, szervezetek, vagy magánszemélyek által végrehajtott nemzetközi terrorista

cselekményt az Egyesült Államokkal szemben, minden szükséges erőt felhasználhat azon

államokkal, szervezetekkel, vagy magánszemélyekkel szemben, akikről úgy ítéli, hogy kitervelték,

jóváhagyták, elkövették, vagy segítették a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások

30 Montgomery, Lori – Costa, Robert [2014]: GOP crafts narrow agenda for new Congress, seeking unity,

Democratic votes. The Washington Post. November 5, 2014

<http://www.washingtonpost.com/business/economy/gop-crafts-narrow-agenda-for-new-congress-seeking-unity-

democratic-votes/2014/11/05/b9305bf2-6518-11e4-bb14-4cfea1e742d5_story.html> Letöltés dátuma: 2014.

november 18. 31 Az elnök teljes választások utáni sajtótájékoztatója elérhető az alábbi linken: Obama, Barack [2014]: President

Obama News Conference After Big Republican Wins in Midterm Election 2014. November 5, 2014

<https://www.youtube.com/watch?v=U-YRQ4OniI8> Letöltés dátuma: 2014. november 19.

végrehajtását; vagy pedig menedéket nyújtottak ilyen szervezeteknek vagy személyeknek.”32

tekintetben Barack Obama szeretne egy új felhatalmazást a Kongresszustól, mely lehetővé tenné

a fegyveres erő alkalmazását és egy hosszú távú stratégia kidolgozását. Habár itt valószínűleg

számíthat az elnök a republikánusok támogatására, John Boehner jelezte, hogy a kérdés

komplexitása és fontossága miatt, ennek eldöntésével meg kell várni az új Kongresszus

felállását.33

A harmadik terület, melyet Obama elnök még a béna kacsa időszakában szeretne kezelni, az a

2015-ös év költségvetésének megszavazása. A költségvetési év már október 1-jén elindult,

viszont a keretszámokról még nem sikerült megállapodni, így a tavalyihoz hasonló „shutdown”

elkerülése érdekében a Kongresszus szeptember folyamán jóváhagyott egy rövidtávú

költségvetési rendeletet, mely december 11-én jár le. Még ha nem is sikerül a béna kacsa

időszakában megállapodni a feleknek az új költségvetésről, decemberben ismét el kell fogadni

legalább egy ugyanilyen rövidtávú rendeletet, annak érdekében, hogy elkerüljék az újabb

„shutdown”-t, ami rendkívül károsan érintené mind a Republikánus, mind a Demokrata Párt

hazai megítélését.34

Ugyanakkor még ha a béna kacsa időszakában sikerül is a mindkét párt számára fontos

kérdésekben együttműködni, és a republikánus vezetés önmérsékletet tanúsítva nem esik neki

rögtön Obama elnök egészségügyi reformjának, akkor is marad számos olyan ütközőpont,

melyek potenciálisan ellehetetlenítik a következő két év belpolitikáját. A Republikánus Párt

minden bizonnyal jóvá fogja hagyni a már említett Keystone XL olajvezetéket, mely sem az

elnök, sem pedig a környezetvédők szemében nem lesz túl népszerű lépés. Emellett fontos

ütőkártyává vált a kezükben az elnök által jelölt tisztségviselők kongresszusi meghallgatásának

levezénylése és a kinevezések jóváhagyása. A következő két évben egyértelműen lesznek

változások a végrehajtó hatalom számos vezető pozíciójában, illetve a nagykövetek és bírák

között is. Ezek közül az első nagy kihívás a nyugdíjba vonuló igazságügyi miniszter, Eric

Holder utódának kinevezése lesz. Obama elnök Loretta Lynch-et fontolgatja erre a pozícióra, de

32 Authorization for Use of Military Force [2001]: Congressional Record, Vol. 147 (2001): Sept. 14, considered and

passed Senate and House. Weekly Compilation of Presidential Documents, Vol. 37 (2001): Sept. 18, Presidential

statement. <http://www.gpo.gov/fdsys/pkg/PLAW-107publ40/html/PLAW-107publ40.htm> Letöltés dátuma: 2014.

november 21. 33 Foreign Policy Magazine News Team [2014]: 9 Ways Foreign Policy Will Dominate the Lame-Duck Congress.

Foreign Policy Magazine. November 11, 2014

<http://www.foreignpolicy.com/articles/2014/11/12/9_ways_foreign_policy_will_dominate_the_lame_duck_113th

_congress?utm_source=Sailthru&utm_medium=email&utm_term=Flashpoints&utm_campaign=2014_FlashPoints

11%2F11RS> Letöltés dátuma: 2014. november 19. 34 Obama, Barack [2014]: President Obama News Conference After Big Republican Wins in Midterm Election

Foreign Policy Magazine News Team [2014]: 9 Ways Foreign Policy Will Dominate the Lame-Duck Congress.

kétséges, hogy az új Kongresszus mennyire lesz ebben partner. Kinevezésre vár továbbá Tony

Blinken külügyminiszter helyettes, Adewale Adeyemo a Pénzügyminisztérium nemzetközi

piacokért és fejlesztésért felelős államtitkára, Marisa Lago az Egyesült Államok helyettes

kereskedelmi képviselője, és Nicholas Rasmussen a Nemzeti Terrorelhárítási Központ

igazgatója.35

A Fehér Ház részéről ami egyértelműen árthat ez együttműködés esélyeinek az a bevándorlás

kérdésének egyoldalú kezelése. A Pew Kutatóintézet legfrissebb adatai szerint 11,3 millió nem

dokumentált bevándorló él az Egyesült Államokban, és közülük nagyjából 4 milliónak van

amerikai születésű gyermeke. Az Obama-adminisztráció alatt összesen 2 millió illegális

bevándorlót deportáltak, de a szigorúbb határőrzést és keményebb fellépést követelő

republikánus hangok szerint ez messze nem elég. Obama elnök évek óta próbálja rendezni a

helyzetet valamilyen módon, különösen azon bevándorlók esetében, akiknek már az Egyesült

Államokban született gyermekük, illetve azok esetében, akik az Egyesült Államokban való

tartózkodásuk alatt nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Éppen ez utóbbi kategóriák

kapcsán fenyegetőzött azzal Obama elnök az időközi választások előtt, hogy ha a Kongresszus

nem hajlandó együttműködni vele, akkor ő akár egyoldalúan – élve végrehajtó hatalmával – le

fogja lassítani, illetve akár meg is fogja teljesen állítani ezeknek a csoportoknak a

kitoloncolását.36

A Szenátus ugyanis 500 nappal ezelőtt kétpárti támogatással elfogadta az

adminisztráció átfogó bevándorlási reformra vonatkozó törvényjavaslatát, a Képviselőház

vezetője, John Boehner ugyanakkor nem engedi, hogy a kérdés az alsóház napirendjére kerüljön.

A bevándorlás kérdésének rendezése, és az illegális bevándorlók helyzetének legalizálása

(bizonyos feltételekhez kötve) alapvetően republikánus érdek is lenne, hiszen az illegális

bevándorlók között túlsúlyban vannak a Latin-Amerika felől érkezők, akiknek a helyzete

alapvetően befolyásolja az amerikai lakosságon belül egyre nagyobb arányú, szavazati joggal is

bíró hispán kisebbség szavazati preferenciáit. A legutóbbi választások alkalmával Obama elnök

egyik legfontosabb bázisát adták ezek a csoportok, ezért a 2016-os elnökválasztás alkalmával is

döntő erővel bírhat, hogy melyik párttal szimpatizálnak jobban. Az egyoldalú elnöki lépés

ugyanakkor – ahogy Mitch McConnell is mondta – olyan lenne, mintha „vörös zászlót”

lengetnének a republikánusok előtt. Éppen ezért a Fehér Háznak nagyon óvatosan kell majd

ebben a kérdésben manővereznie a következő két évben, ha bármely más napirendi pontjában

számítani akar a Republikánus Párt jóindulatára és együttműködésére. Emiatt valószínűleg nem

35 Foreign Policy Magazine News Team [2014]: 9 Ways Foreign Policy Will Dominate the Lame-Duck Congress. 36 E tekintetben nem Barack Obama lenne az első elnök, aki él végrehajtó hatalmával, hogy megreformálja a

bevándorlás kérdését. Ronald Reagan és négy további republikánus elnök is tett már ilyen lépéseket.

ez lesz az elnök utolsó két évének első intézkedése, stratégiai szempontból ugyanakkor érdekes

helyzet lehet elnökségének utolsó két hónapja, amikor is egy esetleges bevándorlási reform

hiányában, Obama elnök „mit veszíthet” alapon mégis megteszi ezt a lépést, ezzel nem utolsó

szempontból valószínűleg komoly szavazatokat nyerve a demokraták elnökjelöltjének.37

A választások következménye az amerikai külpolitikára nézve

Habár az időközi választások eredményeit látva, Londontól Tokióig számos külföldi államban

arra számítanak, hogy Obama elnök mozgástere csökkeni fog a nemzetközi színtéren,38

külpolitika kapcsán a legfőbb irányok és prioritások meghatározásában továbbra is az elnök és

kabinetje lesz majd a kulcsszereplő, és az időközi választásokon meggyengült demokraták

pozíciója ezen a területen sokkal kevésbé lesz majd érezhető, mint a belpolitikában. Bizonyos

hangsúlyeltolódások, és a pártok közötti törésvonalak elsősorban olyan esetekben jöhetnek ki

erőteljesebben, ahol egy-egy külpolitikai kérdésnek a kezelése kongresszusi jóváhagyáshoz

kötött – ide tartozik például a szankciók jóváhagyása és feloldása; a fegyveres erők

alkalmazására történő felhatalmazás; vagy a nemzetközi szerződések ratifikációja. Ezekben az

esetekben lesz fontos, hogy a következő két évben a szenátusi többséget megszerző

republikánusok fogják majd kitűzni a Szenátus napirendjét, és eldönteni, hogy mely kérdéseket

bocsátják szavazásra. Emellett a legfontosabb bizottságokban zajló szenátusi meghallgatások

esetében is immár a Republikánus Párt emberei irányítják majd az eseményeket. Éppen ezért a

Fehér Háznak alapvetően három kulcsemberrel kell majd dűlőre jutni, és együttműködni:

először is a már sokat emlegetett Mitch McConnellel, aki a szenátusi többség vezető

pozíciójának legfőbb várományosa, és ezáltal annak eldöntője, hogy milyen ügyek kerülnek a

Szenátus napirendjére; másodszor John McCain arizonai szenátorral, aki a Szenátusban

várhatóan a Fegyveres Erők Bizottságának vezetését fogja átvenni januártól; harmadszor pedig

Bob Corkerrel, Tennessee szenátorával, aki jó eséllyel a Külügyi Bizottságot fogja vezetni, és

aki már eddig is többször jóval keményebb fellépést várt az adminisztrációtól, olyan

kérdésekben, mint például fegyveres erő alkalmazása az Asszád-rezsimmel szemben a

37 Nakamura, David – Eilperin, Juliet [2014]: After midterm rout, Obama says he got nation’s message.

Nakamura, David [2014]: Illegal immigrants more likely to have lived in the U.S. for over a decade. The

Washington Post. September 3, 2014 <http://www.washingtonpost.com/politics/illegal-immigrants-more-likely-to-

have-lived-in-the-us-for-over-a-decade/2014/09/03/50f70120-3382-11e4-9e92-0899b306bbea_story.html> Letöltés

dátuma: 2014. november 20. 38 Witte, Griff – Fifield, Anna [2014]: U.S. election results resonate globally, with fears of a deepening leadership

void. The Washington post. November 5, 2014 <http://www.washingtonpost.com/world/in-asia-midterm-rout-of-

democrats-means-a-loss-of-face-for-obama/2014/11/05/fe7151f8-6397-11e4-ab86-46000e1d0035_story.html>

Letöltés dátuma: 2014. november 21.

vegyifegyverek használatát követően; fegyverek küldése Ukrajnába, az orosz szeparatistákkal

szembeni küzdelemhez; illetve sokkal keményebb szankciók beiktatása Moszkvával szemben.39

Ennek az őrségváltásnak köszönhetően januárt követően bizonyos kérdésekben kisebb-nagyobb

ütközések várhatóak a Fehér Ház és a törvényhozás között. A már említett új kongresszusi

felhatalmazás az ISIS elleni küzdelemhez minden bizonnyal meg fog születni, hiszen azt a

republikánus vezetés is támogatja (Boehner, McConnell, McCain és Corker is) – ebben az

esetben a kérdés inkább az, hogy erre még a béna kacsa időszakában kerül sor, vagy pedig

átcsúszik a következő év elejére. Továbbá a Fehér Ház által kért 5,6 milliárd dollár és az 1500

fős „csapatnövelés” is támogatókra fog találni az új Kongresszusban. Ennek kapcsán

ugyanakkor várható, hogy januártól a Kongresszus még határozottabb fellépést fog követelni

Obama elnöktől az ISIS visszaszorítására.

További súrlódási pont lehet Oroszország és az ukrán válság kérdése. A republikánus vezetés

szerint az Obama-adminisztráció „reset” politikája egyértelműen megbukott Oroszországgal, és

hatékonyabban (Corker szerint fegyverekkel) kellene támogatni Ukrajnát, Moszkvát pedig még

szigorúbb szankciókkal kellene sújtani. A januárban felálló új Kongresszusban ezek a hangok

minden bizonnyal túlsúlyba kerülnek majd, és könnyen lehet, hogy az Egyesült Államok még az

év elején súlyosabb szankciókat fog kivetni az oroszokkal szemben, illetve szövetségeseitől is

hasonló lépéseket fog követelni. A Corker és Menendez szenátorok által szeptemberben

benyújtott „Ukraine Freedom and Support Act” törvényjavaslat pontosan ilyen intézkedéseket

irányoz elő: szigorúbb szankciók Oroszország energia, pénzügyi, és védelmi szektoraira, míg

hatékonyabb katonai (!) segély és támogatás Ukrajna számára.40

Habár az adminisztráció

kezdettől elítélően beszél az agresszív orosz külpolitika térnyeréséről, ezidáig mégis

óvatosabban kezelte a helyzetet, szem előtt tartva azokat az egyéb kérdéseket, ahol

Washingtonnak szüksége van az orosz együttműködésre: ilyen például az iráni nukleáris kérdés,

vagy a nukleáris biztonság és fegyverzetkorlátozás területén zajló együttműködések életben

tartása. Ha tehát az új Kongresszus határozottabb fellépésre kényszeríti a Fehér Házat, ez más

területeken esetleg visszaüthet, és az adminisztrációnak számolnia kell az esetleges negatív

következményekkel.

A harmadik potenciális ütközőterület az iráni nukleáris tárgyalások kérdése. A P5+1 (azaz az

ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) keretében zajló tárgyalásoknak

november 24-ig kellene valamilyen eredménnyel zárulni. Ebből a szempontból az időközi

39 Foreign Policy Magazine News Team [2014]: 9 Ways Foreign Policy Will Dominate the Lame-Duck Congress. 40 Ibid.

választások paradox módon még jól is jöhetnek, hiszen az iráni politikai vezetők is tudják, hogy

a republikánusok vezette Kongresszustól alapvetően kevesebb kompromisszumra és több

szankcióra számíthatnak. Ha tehát úgy akarják alakítani a megállapodást, hogy az számukra a

lehető legkedvezőbb legyen, akkor most kell egyezségre jutni a nagyhatalmakkal. Amennyiben

ez valóban megtörténik, az iráni nukleáris kérdés „rendezése” Obama elnök talán legnagyobb

külpolitikai sikereként kerülhet majd bele a történelemkönyvekbe. E tekintetben ugyanakkor

komoly fenyegetést jelent a januárban felálló új Kongresszus, hiszen a szankciók jelentős

részének feloldása (mely nyilván részét képezi majd a megállapodásnak) egyértelműen a

törvényhozás kezében van. Ha tehát a megállapodást túl megengedőnek találja a törvényhozás,

akkor könnyen előfordulhat, hogy utólag próbálják majd meg aláásni annak jelentőségét. Ez

ügyben a republikánusok mellett számos demokrata képviselő és szenátor is jelezte az elmúlt

hónapokban, hogy amennyiben a Fehér Ház őket megkerülve hozza tető alá a megállapodást,

akkor annak következményei lesznek. Amint azt a Képviselőház Külügyi Bizottságának

demokrata politikusa, Eliot Engel is megjegyezte, „nem értek egyet az adminisztráció állítólagos

véleményével, miszerint az Iránnal folytatott tárgyalások ezen szakaszában nincs szükség arra,

hogy egyeztessenek a Kongresszussal.”41

A Szenátus Külügyi Bizottságának vezetői, Robert

Menendez és Mark Kirk szenátorok is jeleztek a Fehér Háznak, hogy készek a szankciók

szigorítására abban az esetben, ha a megállapodást túl gyengének ítélik. Véleményük szerint egy

jó megállapodásnak meg kell szűntetni, nem csak feltartózni az iráni atomprogram katonai

aspektusait, és meg kell akadályozni, hogy Irán valaha is küszöbállam legyen. Menendez és

Kirk komoly korlátokat vár a nukleáris fejlesztésekre vonatkozóan, amellett, hogy Iránnak

vállalni kell a teljes transzparenciát a nukleáris programjának esetleges katonai dimenziói terén,

és robosztus ellenőrző és verifikációs mechanizmusoknak kell alávetni magát. Az ő szemükben

a szankciók fokozatos feloldására csak és kizárólag ezen feltételek mellett kerülhet sor.42

tükrében tehát, még ha az adminisztrációnak sikerül is megállapodnia Iránnal, ahhoz, hogy a

szerződést életben tartsák, és megakadályozzák, hogy az esetleges újabb szankciók

megtorpedózzák azt, Obama elnöknek még mindenképpen komoly csatákkal kell számolnia a

Kongresszusban.

A problémás kérdések mellett azért vannak olyan területek is, ahol az adminisztráció és az új

törvényhozás között egy komoly egymásra találásra számíthatunk. E tekintetben elsősorban a

41 Ibid. 42 Wong, Kristina [2014]: Senators vow to ‘act decisively’ against weak Iran nuke deal. The Hill. November 12,

2014 <http://thehill.com/policy/defense/223875-senators-vow-to-act-decisively-against-weak-iran-nuke-deal>

Letöltés dátuma: 2014. december 21.

szabadkereskedelmi megállapodások bővítése jelentheti az együttműködés kulcsát. A

(nagyvállalatok által támogatott) republikánusok mindig is pozitívan álltak a

szabadkereskedelem kérdéséhez, míg a demokraták hagyományosan óvatosabban kezelték a

szabadkereskedelmi megállapodásokat, és hajlamosabbak protekcionistább

kereskedelempolitikát preferálni, a szakszervezetek érdekei és a munkabérek feletti

aggodalmaik miatt. Harry Reid, a jelenlegi szenátusi többség demokrata vezetője, éppen ezért

nem is engedte, hogy a tárgyalás alatt lévő két szabadkereskedelmi szerződés-csomag

felkerüljön a Szenátus napirendjére.43

A két kérdéses szerződés a „Transatlantic Trade and

Investment Partnership” (T-TIP) az Európai Unióval, és „Trans-Pacific Partnership” (TPP)

tizenkét ázsiai országgal. A jelek szerint ugyanakkor az új republikánus törvényhozás nyitott

lehet a kooperációra ezen a területen, és kész együttdolgozni az elnökkel, hogy meglegyen a két

megállapodáshoz szükséges hazai támogatottság. Ebben az esetben viszont az iráni kérdéssel

ellentétben éppen fordított a hazai és külföldi színtérre jutó szereposztás – míg a hazai

támogatás a republikánus Kongresszussal elég valószínűvé vált, itt a nagy csatát a nemzetközi

porond jelenti majd. A rendkívül heterogén államokat magába tömörítő TPP előtt továbbra is

komoly akadályt jelent a szellemi tulajdonjogok, az agrártermékekre vonatkozó vámok és a

beruházások kérdésének rendezése, mely szükséges lesz ahhoz, hogy 2015-ben végre

elkészüljön a megállapodás végső formája.

Összességében tehát a belpolitikához hasonlóan a külpolitika terén is lesznek területek, ahol az

új erőviszonyok mellett nagyobb súrlódásokra lehet számítani, de lesznek olyan témák is, ahol

az eddigi zárt ajtók most kinyílhatnak az együttműködés előtt. A külügyi apparátus jövőjét

nézve a következő két évnek valószínűleg változatlan állománnyal lát majd neki az

adminisztráció. E tekintetben egyetlen vezető pozícióban fordulhat elő változás, a védelmi

miniszterében. A 2013 elején hivatalba lépő Chuck Hagelnek ugyanis a legutóbbi közvélemény-

kutatások szerint mindössze 26%-os a támogatottsága a nemzetbiztonsági dolgozók és a

hadsereg köreiben. Amennyiben őt leváltják, Michele Flournoy a pozíció legfőbb várományosa,

aki Leon Panetta mellett szolgált védelmi miniszter helyettesként. A Külügyminisztériumot

vezető John Kerry-nek azonban a jelek szerint nincs félnivalója, hiszen belpolitikai és

külpolitikai népszerűsége is elég erősnek tűnik.44

43 Hudson, John [2014]: How Obama Can Ride the Republican Wave. Foreign Policy Magazine. October 31, 2014

<http://www.foreignpolicy.com/articles/2014/10/31/how_obama_can_ride_the_republican_wave?utm_source=Sailt

hru&utm_medium=email&utm_term=%2ASituation%20Report&utm_campaign=SitRep%20November%203%2C

%202014> Letöltés dátuma: 2014. december 21. 44 Ignatius, David [2014]: Obama’s fourth-quarter agenda for foreign policy. The Washington Post. November 6,

2014 <http://www.washingtonpost.com/opinions/david-ignatius-obamas-fourth-quarter-

Konklúzió

Az időközi választások tehát a papírforma szerint alakultak, és a Republikánus Párt 2015

januárjától átveszi majd az irányítást a Kongresszus mindkét házában. A választások

közvélemény-kutatásai azonban azt is megmutatták, hogy van egy rendkívül erős általános

elégedetlenség Washington működésével szemben, és az emberek nem csak az elnököt, de

magukat a pártokat is hibásnak ítélik a gyakori patthelyzetek kialakulásában. Emiatt mindkét

párt számára fontos lesz, hogy a következő két év ne csak arról szóljon, hogy a Kongresszus

újult erővel támadja az adminisztráció eddigi eredményeit, míg Obama elnök folyamatos

vétókkal próbálja meg gátolni a Kongresszus által jóváhagyott törvényjavaslatok életbe lépését.

A választások egyértelműen jelezték, hogy a gazdaság helyzete, az egészségügy, a bevándorlás

és a külpolitika is döntően befolyásolja a szavazók párt-preferenciáit. Ezeken a területeken tehát

meg kell keresni az együttműködés lehetőségeit, hiszen ez a 2016-os elnökválasztások miatt

mindkét oldal elemi érdeke.

Az egyértelmű, hogy lesznek ütközések a következő két évben is, de ezek kezelhetőek, ha velük

párhuzamosan azokon a területeken van a hangsúly, ahol találkoznak az érdekek. A

belpolitikában a republikánusok szemében a bevándorlás kérdésének egyoldalú rendezése az

egyértelmű vörös vonal, míg a Fehér Ház számára az egészségügyi reform frontális

megtámadása lehet az, ami ellehetetlenítheti az együttműködést. A külpolitikában valószínűleg

erősödni fognak az agresszívebb lépéseket követelő hangok az ISIS elleni küzdelemben és

Oroszországgal szemben is, továbbá az iráni nukleáris tárgyalások kimenetlét is komolyan

érintheti, hogy a Kongresszus hogyan dönt a szankciók jövőjéről. Ha azonban ezekben a

kérdésekben nem feszítik túl a húrt, akkor a szabadkereskedelmi megállapodások kiterjesztése,

az adórendszer reformja, és egy átfogó költségvetési megállapodás is jelezheti a választóknak,

hogy a pártok igenis képesek együttműködni.

A 2016-os elnökválasztások kapcsán a demokraták idén komoly bázisokat vesztettek a déli és

középső államokban, melyeket rendkívül nehéz lesz visszahódítani a következő két évben. Nem

véletlenül tekintették Obama elnök után a választások második legnagyobb vesztesének Hillary

Clintont, aki a demokraták oldalán a következő elnökválasztások legesélyesebb indulója. A

Clinton házaspár komoly kampányt folytatott a demokraták oldalán, favoritjaik azonban több

agenda/2014/11/06/8c98668c-6600-11e4-836c-83bc4f26eb67_story.html?wpmk=MK0000203> Letöltés dátuma:

2014. december 21.

esetben is csúfosan alulmaradtak.45

Hillary Clinton számára ugyanakkor pozitívumot jelenthet,

hogy (egyelőre) nincs igazán komoly kihívója,46

ezért kampányát akár a jövő év elejétől

elkezdheti építgetni, és a 2016-os jelöltállító gyűlések idejére már komoly előnyre tehet szert a

republikánusokkal szemben. A republikánusok oldalán ugyanis jelenleg még nincs egy olyan

karizmatikus jelölt sem, akire mindenki egyértelmű esélyesként tekintene. Mindez azt jelenti,

hogy a jelölteknek először a Republikánus Párt jelöltállító gyűlésén kell majd bizonyítani

társaikkal szemben, és csak utána szállhatnak be a demokratákkal a ringbe. Ezen az oldalon a

potenciális jelöltek listája rendkívül hosszú: Ted Cruz (Texas szenátora), Rand Paul (Kentucky

szenátora), Paul Ryan (Wisconsin képviselője), Jeb Bush (Florida korábbi kormányzója), Chris

Christie (New Jersey kormányzója), Bob Corker (Tennessee szenátora), Lindsay Graham (Dél-

Karolina szenátora), Rick Perry (Texas kormányzója), Marco Rubio (Florida szenátora), és Rick

Santorum (Pennsylvania korábbi szenátora).47

Látva ugyanakkor a Republikánus Párt idei

fegyelmezett kampányát és rendkívül átgondolt stratégiáját, bármikor is szülessen meg a döntés

a párt elnökjelöltjének személyéről, mindenképpen nagy mérkőzésre számíthatunk 2016-ban.

45 Rucker, Philip – Costa Robert [2014]: Battle for the Senate: How the GOP did it. 46 Egyesek esélyt látnak rá, hogy Joe Biden alelnök is elinduljon a versenyben, de ezt ő maga egyelőre még nem

erősítette meg. 47 U.S. Presidential Election News [2014]: Who’s Running in 2016?

<http://www.uspresidentialelectionnews.com/whos-running-for-president-in-2016/> Letöltés dátuma: 2014.

december 21.