tér elsõ komplex tûzvédelmi rendszere, vagya Gresham Palota teljes villamos rendszeré-nek mûszaki ellenõrzése.

�

� Bela Fleck és Pete Seeger kiváló, világhírûbendzsósok. Mindkettõjüknek hallottam ajátékát, igazán egyéni úton járnak, viszont ahangszer és a stílus, amit õk játszanak nemigazán az én világom. Felnézek rájuk, denem a példaképeim.

�

� Ha az a cél, hogy kettõjük közül ki játszikgyorsabban, nagyobb technikával vagyhangosabban, akkor ez versengés, rivalizálásés nem muzsika. Ha a cél, zenei alázattalegymás játékának segítése a lehetõ legjobbelõadás elérése céljából, az jó. Ennekgyümölcsét nem csak zenészek aratják le,de a közönség is. Volt szerencsém ilyennelis, olyannal is találkozni. A nagy öregek sohanem akarták szólista társaikat lesöpörni aszínpadról.

�

� Sajnos csak videón láttam. Szerintem õegy évszázados zseni. Olyan, mint Buddy

Wachter, Eddy Davis, Steve Di Bonaven-tura vagy Al Smith. Mindent tud a ben-dzsón. A technikát nem öncélúan használja,és emellett még szimpatikus, könnyed is.

�

� Mindenképpen azt, aki nem másol, hanemsaját útján jár, mert arra rá lehet ismerni �aszomszéd szobából is�. Különben nincsolyan, hogy legkiválóbb, mert egy bizonyostechnikai színvonal fölött mindenki min-dent tud, és a közönség dolga, hogy ki,milyen elõadásmódra rezonál, kinek ki akedvence. Nekem, pl. Edmond Hallklarinétos, Louis Armstrong együttesébõl.

�

� A zenész is bizonyos szempontból ember.Attól, hogy bohémebb, más pályán éli azéletét, esetleg gyakoribb a sikerélménye,magánemberként ugyanolyan, mint bárkimás. Szerintem az igazi emberi, erkölcsiértékrend az, ami meghatározó két emberhosszú távú kapcsolatában. Zenészek közta közös nevezõ a zene. Társasági életre civilemberek, és zenészek között lényegesenkevesebb idõ jut.

�� Volt, van, és remélem lesz is.

�

� Igen, de már sajnos régen nem gyakorlom.Ezek a küzdõsportok, fõként a karate.Mostanában kaptam meg a Magyar KarateSzakszövetségtõl a Kyokushin ágazat tisz-teletbeli 1 DAN mesterfokozatát. FurkóKálmán és Adámy István barátaimmal több,mint 40 éve kezdtük el a TF-en a Magyaror-szágon akkoriban még ismeretlen sportot,a karatét. A másik, hogy �Ecseri függõ�vagyok. Ott a piacon a hagyatékok közöttmár nem egyszer találtam romokban lévõbendzsót, amit csupán hobbiból felújítot-tam, kiegészítettem a hiányzó alkatrészek-kel, és a hangszer 50-60 év után újra meg-szólalt. Harmadrészt nagyon érdekelnek atávol-keleti hagyományos gyógymódok,ezek közül fõleg az akupresszúra és a japánShiatsu.

�

� Hát ez, amit felsoroltam nem elég?Édesapám jelmondata jut eszembe: �Vanmég dolgod elég, mindent lehet még jobbancsinálni.�

Fotók Korb AttilaEarl Hines­cikkéhezNéhány kép a következõ oldalon található�Piano Man� címû cikkhez Earl Hinesról.Az elsõ háromhoz nem kell kommentár :)

Elsõ saját zenekarának plakátján.Elborulva egy jam sessionön�

Earl �Fatha� Hines orgonál, Count Basiefigyeli

�Piano Man�Earl Hines-ról már volt szó a ko-rábbi Louis Armstrong cikkekben.

Idén születésének 110. évfordulója alkalmá-ból (meg egyébként is!) megérdemli, hogyegy külön fejezetben is megismerkedjünkzenei stílusával, ami, ahogy talán a fentiévszámból is sejthetõ, végigvonult az egészjazztörténelmen. Hines egy pennsylvaniaikis városkában zenész családban született.Édesapjához hasonlóan kornettes szeretettvolna lenni, de a hangszer megszólaltatásakomoly fül körüli fájdalmakat okozott szá-mára, így zongorázni kezdett. Saját bevallásaszerint már akkor aktívan játszott, amikor a�jazz� szó még nem volt használatban.1925-ben Chicagóba megy, ahol elõszörCarroll Dickerson zenekarában lesz tag. Ezidõ tájt Chicago volt a jazz zene fellegvára� Jelly Roll Morton, King Oliver és perszea fiatal Louis Armstrong is itt játszottak!Armstronggal hamar jó barátok lettek, mégközös autójuk is volt J. Hines zongorajáté-ka nagyon hasonlított Armstrong stílusá-hoz, pedig még csak hírbõl sem ismertékegymást. A stride piano egy továbbmutatóváltozata volt ez. Nézzük egy picit alaposab-ban: a bal kéz folyamatos pulzálása (inga-basszus) sokszor eltûnik és csak egy-egymellékszólam, ellenpont marad a helyén,ami légiesebb hangképet eredményez. Ezenfelül rengeteg a ritmuseltolás is, amibõlzseniálisan jön ki minden alkalommal! Ajobb kézben ezek mellett rengeteg oktávot,tremolót használ � saját bevallása szerintazért, hogy játéka jobban hallatszódjon.(Aki elsõkézbõl szeretne ebbe a játékmódbabetekinteni ajánlom ezt a kis et,Earl Hines itt egy késõbbi tv show-banmagyarázza stílusának kialakulását).

Érdemes meghallgatni a Carroll Dickersonzenekar egyik felvételét, a ot.(Ez a szám egyébként megegyezik az 1926-ban az Armstrong Hot Five által elõszörrögzített -lel). A bevezetõután rögtön egy Armstrong trombitaszólóthallunk � csak semmi téma J. A zongora-szólóban kiszáll a tuba és a bendzsó, csak ametronómszerû dob marad bent. Szüksé-günk is van a metronómra, hiszen a zongo-raszóló elsõ 2 taktusa rögtön egy nagytriola�áradattal� kezdõdik (gyakorlatilag egymásik tempó). A 3. taktusban a várt akkord-hoz képest (ami az elõzõ periódusokban isszerepelt az analóg helyeken) egy oda nemillõnek tûnõ �csúnyaság� hallható, ami a 4.

taktusban végül oldódik a várt helyére éskiderül, hogy mégis jó volt. A következõ 2ütemben a bal kézben megjelenik az inga-basszus. Itt a jobb kéz oktáv játéka Arm-strong trombitálására emlékeztet. Majd egyvirtuóz futam� azt hiszem, hogy elégavantgard-nak hat ez a szóló fõleg ebben azenei környezetben! Hines saját bevallásaszerint szeretett merész dolgokba belemen-ni, amivel célja saját maga meglepése volt �ilyen egy igazi újító. A jobb keze oktáv-játékát �trumpet style�-nak kezdték (trom-bitás stílus) hívni, ezzel abszolút úttörõ volt.

A Savoyers� Stomp egyébként 1928-bankerült lemezre, abban az évben amikorHines csatlakozott Louis Armstrong �új�Hot Five zenekarához. Az elsõ Armstrong-cikkben volt már szó róla � olyan korszak-alkotó felvételek készültek ekkor, mint aWest End Blues, A Monday Date (Hinessaját száma), vagy a Weather Bird (Louis ésEarl duó-ja). Ebbõl az évbõl érdemes mégegy zongora szóló-felvételt kiemelni. A

remekül tükrözi a Hot Five hatását,illetve Hines egyedüli szóló játékmódját.

�28 december 28-án (25. születésnapján)saját big bandje élén debütál a GrandTerrace Cafe színpadán, ahol 12 évig zenél.Earl Hines zenekara és a Grand Terraceolyan szimbólummá vált Chicagóban, mintDuke Ellington zenekara és a Cotton ClubNew Yorkban. Hines egy késõbbi interjú-jában beszél arról is, hogy Al Caponehogyan sétált be erre a helyre és kérte abevétel 25%-át védelmi pénzként az üzlet-vezetõtõl� de maradjunk csak a zenénélJ. Hines egy 15-20 (alkalmanként 28) fõszenekarnak volt a vezetõje, de a táncosok,énekesek, komikusok is az õ irányítása alátartoztak � afféle zenei rendezõ volt. Olyanénekes szólistákkal dolgozott együtt, mintBilly Eckstine vagy Sarah Vaughan. Hallgas-suk 1940-bõl az címû daltBilly Eckstine-nal. Hines a Grand Terracezenekar élén kezdett igazán ismert lenni, ezhozta el számára az igazi áttörést. Termé-szetesen több fiatal zongorista választottapéldaképének, pl. Nat �King� Cole és ArtTatum is. 1933-ban az Earl Hines & HisOrchestra vette lemezre Hines talán legis-mertebb szerzeményét a . Ez a száma mai napig ismert és szinte mindendixieland zenekar repertoárján megtalálható(természetesen a Bohémokén is). Szinténegy izgalmas zongoraszólót hallhatunk,kiemelném a középrész végétõl megjelenõ

jelenséget. Ez azt jelenti, hogy a

szám adott tempójához képest dupla tem-póban játszik a szólista. Ez a jelenség abebop korszak egyik fõ stílusjegye.

1939-ben zenekarával felveszi ac. számot, ami végig zongoraszóló. Az elsõés második zongora kör végén a fúvósszekció tagjai együtt biztatják a fõnököt�swing it Fatha� Hines� � nagyon jó kisdinamikus elõadás. Talán a könnyed alegjobb jelzõ� de mindenesetre a zongora-szóló ötletessége kimeríthetetlen. Hinesstride pianótól elszakadó swinges játékmód-ja korszakalkotó volt; nem csoda hogy az õzenekarában jelentek meg elõször a bebopkorszak nagy alkotói: Charlie Parker ésDizzy Gilespie. Késõbb Dizzy elismerõennyilatkozott az Earl Hines zenekarávaltöltött idõrõl, kiemelve Hines nyitottságáta zene megreformálása irányában, Parkerennél sokkal negatívabb volt csak annyitmondott: �egy börtön volt�.

A big band korszak lecsengésével másszelek kezdtek fújni a bebop hódított, azEarl Hines zenekar (mint bármelyik másikbig band) a �40-es évek végére feloszlott.�48-51-ig újra Louis Armstrong oldalántaláljuk, ezúttal az All Stars tagjaként.Érdekes szituáció volt ez, hiszen eddig sajátzenekara élén komoly sikerre és jókorahírnévre tett szert; ezzel szemben azArmstrong All Starsban �csak� egy volt a�kísérõ� zenészek között (Louis volt avilágsztár). Persze Armstrong zenei világá-val ugyanakkor jól tudott azonosulni �mindenesetre valahogy nem volt fenékigtejfel ez a 3 év. �51 után saját comboformációival koncertezik, majd a �60-asévekre kifulladni látszik ez is. Szinte már-már vissza is vonult, amikor 1964-ben egybarátja ösztönzésére szólóesteket kezd adni.Ezek nagy hírverést kavarnak, hirtelen újraa köztudatba kerül. 1965-ben Berlinbenkoncertezik (egy kis videó-ízelítõ akkorijátékáról: ), lehet hallani,hogy korai lett volna az a visszavonulás J.�66-ban a Down Beat a világ elsõ számújazz-zongoristájává választja.

Élete utolsó húsz évében turnézott Európá-ban, Dél-Afrikában, Ázsiában, Ausztráliá-ban, Japánban, sõt még a Szov-jetunióbanis (a kijevi sportarénában 10 ezren mentekel a koncertjére). Rengeteg felvételt készítettszinte mindenkivel. Zongoraduó felvételei-bõl emelnék ki néhányat: Dave Brubeck(1975), Duke Ellington (1966), Oscar Peter-son (1968), Teddy Wilson (1965, 1970).

M������� M������ C������� � a klasszikus jazzstílusjegyei � Korb AttilaAttila, a Bohémekhez egykor 13 évesen kerülõ harsonás, kornettes, zongorista, énekes a magyar jazzpaletta egyiklegtehetségesebb figurája. Segítségével érthetõbbé válik a klasszikus jazz és más füllel hallgat majd zenét az olvasó.