Zero 1-23

ROBERTO SAVIANO

ZÉRÓ, ZÉRÓ, ZÉRÓ

Zero H 432 press.indd 1 11/14/13 1:51 PM

Fordította Matolcsi Balázs


ROBERTO SAVIANO

ZÉRÓ ZÉRÓ ZÉRÓA világot felforgató

kábítószer nyomában


Original title: ZERO ZERO ZEROCopyright © 2013, Roberto Saviano

All rights reserved

© Partvonal Könyvkiadó, 2013Magyar fordítás © Matolcsi Balázs, 2013

A fordítást segítette: Biró Ilka

Minden jog fenntartva! Jelen kiadvány sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, sem elektronikus,

sem mechanikai eljárással. Bárminemû felhasználása csak a kiadó írásos engedélyével történhet.

Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2013www.partvonal.hu

Felelôs kiadó a Partvonal Könyvkiadó ügyvezetôjeFelelôs szerkesztô: Baranyi Vivien

Szerkesztô: Korentsy MártaKorrektor: Kótai Katalin

Borító: Ghyczy Diana Tördelés: Zsankó Adolfina Sarolta

Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft., DebrecenFelelôs vezetô Bördôs János ügyvezetô igazgató

ISBN 978-615-5283-17-8


Ezt a könyvet azoknak a rendôröknek ajánlom, akik a biztonságomra vigyáznak.38 000 órát töltöttünk együtt.És ki tudja, még mennyit fogunk.Bárhol.

Nincs félelem, mely eltiporhatna engem.Mert ösvénnyé válik a letaposott fû.

Blaga Dimitrova



7

Koka #1

Kokaint használ, aki most ült le melléd a vonaton, és azért vet-te, hogy fel tudjon ébredni ma reggel. Vagy annak a busznak a vezetôje, amelyikkel haza szoktál menni, hogy kibírja a túl- órát nyakfájás nélkül. Kokaint szív, aki a legközelebb áll hoz-zád. Ha nem az apád vagy az anyád, ha nem a bátyád, akkor a fiad. Ha nem a fiad, akkor az irodavezetôd. Vagy a titkárnôje, aki csak szombatonként szív a szórakozás kedvéért. Ha nem a fônököd, akkor a felesége, aki azért teszi, hogy el tudja enged-ni magát. Ha nem a felesége, akkor a szeretôje, akinek a fônö-köd adja ajándékba fülbevaló helyett – jobb, mint a gyémánt. Ha nem ôk, akkor az a kamionos, aki tonnaszám hordja a kávét a városod bárjaiba, és nem bírná ki kokain nélkül a többórányi vezetést az autópályán. Ha nem ô, akkor az a nôvér, aki katétert cserél a nagyapádnak, és a kokain mellett minden könnyebb- nek tûnik, még az éjszakák is. Ha nem ô, akkor a szobafestô, aki éppen újrafesti a barátnôd szobáját; kíváncsiságból próbálta ki, és most kölcsönök között tengeti az életét. Aki kokaint használ, ott van melletted. Ô az a rendôr, aki éppen meg akar állítani. Évek óta szív, és most már mindenki tudja, névtelen leveleket írnak róla, amelyeket elküldenek a hivatalos szerveknek, remél-ve, hogy felfüggesztik, még mielôtt csinál valami hülyeséget. Ha nem ô, akkor a sebész, aki most ébred, és ma fogja operálni a nagynénédet, és a kokainnal akár hat embert is fel tud nyit-ni egy nap; vagy az ügyvéd, akihez válóperes ügyben fordulsz.


8

A bíró, aki a polgári peredet tárgyalja, és nem tartja bûnnek, csak egyfajta segítségnek, hogy élvezni tudja az életet. A pénz-táros, aki éppen átnyújtja neked a lottószelvényt, amelytôl azt reméled, meg tudja változtatni a sorsodat. Az asztalos, aki épp most eszkábál össze neked egy bútort, amely egyhavi fizetésed- be kerül. Ha nem ô, akkor a szerelômunkás, aki eljött hozzád, hogy segítsen összerakni az IKEA-s szekrényt, mert egyedül nem tudnád megcsinálni. Ha nem ô, akkor a közös képviselô a társasházból, aki éppen felszól neked a kaputelefonon. A vil-lanyszerelô, aki a konnektort próbálja áthelyezni a hálószobá- ban. Vagy az énekes, akit pihenés közben hallgatsz. Kokaint használ a plébános, akihez azért mész, hogy megkérdezd, bér-málkozhatsz-e, mert szeretnéd megkereszteltetni az unokádat, és hogy néz ki, hogy te még nem bérmálkoztál. A pincérek a jövô szombati esküvôn: ha nem szippantanának, nem lenne annyi energia a lábukban órákon keresztül. Ha nem ôk, akkor az önkormányzati képviselô, aki új sétálóutcák létrehozását ren-delte el, és ingyen kapja a kokaint, szívességekért cserébe. Vagy a parkolóôr, aki már csak akkor érzi magát vidámnak, amikor szívhat. A kômûves, aki felújította a kis nyaralódat, a postás, aki kézbesítette neked a levelet az új bankkártyáddal. Ha nem ô, akkor az ügyfélszolgálatos lány, aki csengô hangon szól bele a telefonba, és azt kérdezi, miben segíthet: a fehér por hatásá- nak köszönhetôen vidám. Ha nem ô, akkor a kutató, aki a pro-fesszor mellett ül, és azt várja, hogy megcsinálhassa veled a vizsgálatot. Ôt feszültté teszi a kokain, viszont a fizioterapeutát, aki a térdedet próbálja helyre rakni, barátságossá. A csatár is szív, aki pár perccel a meccs vége elôtt gólt rúgott, és így elúszott a fogadásod. Kokaint használ az örömlány, akihez be-ugrasz, mielôtt hazamennél, amikor le kell vezetned a feszült-séget, mert nem bírod tovább. Ô azért szív, hogy ne lássa többet azt, aki ott van elôtte, mögötte, fölötte, alatta. A selyemfiú, akit te ötvenéves nôként ajándékoztál magadnak a születésnapodra.


9

Te és ô. A kokaintól válik bikává. Kokaint használ a bokszo-lótársad, akivel együtt edzel a ringben, mert fogyni szeretnél. Ha nem ô, akkor a lányod lovaglótanára, a pszichológusnô, aki-hez a feleséged jár. Kokaint szív a férjed legjobb barátja, aki már évek óta próbálkozik nálad, de aki sosem tetszett neked. Ha nem ô, akkor az iskolaigazgatód. Kokaint szív a gondnok. Az ingatlanközvetítô, aki épp most késik, amikor végre sikerült felszabadítanod egy kis idôt, hogy megnézd a lakást. A bizton-sági ôr, aki még mindig a homlokára fésül egy hajtincset, hogy ne látszódjon, hogy kopaszodik, pedig most már a kopasz fej a divat. Ha nem ô, akkor a jegyzô, akihez soha többé nem sze-retnél visszamenni, aki azért szív, hogy ne kelljen az elhagyott feleségeinek fizetendô rengeteg tartásdíjra gondolnia. Ha nem ô, akkor a taxis, aki elôször szitkozódik a forgalom miatt, az-tán újra vidám. Ha nem ô, akkor a mérnök, akit kénytelen vagy meghívni vacsorára, mert segíthet az elômeneteledben. A köz- terület-felügyelô, aki megbüntet, és miközben beszél, folyik róla a víz, még télen is. Vagy a beesett szemû ablakmosó, aki kölcsönkér, hogy be tudja szerezni; vagy a fiú, aki szórólapo-kat tesz az ablaktörlôk mögé, autónként ötöt. A politikus, aki kereskedelmi engedélyeket ígért, aki a te és a családtagjaid szavazatával került be a parlamentbe, és mindig ideges. A tanár, aki kivágott a vizsgáról, amint elôször elbizonytalanodtál. Vagy az onkológus, akihez épp most mész, azt mondták, ô a legjobb, és reméled, hogy meg tud menteni. Ô, amikor szív, úgy érzi, mindenható. Vagy a nôgyógyász, aki elfelejti eldobni a cigaret-táját, mielôtt belépne a kórterembe, hogy megvizsgálja a szülés elôtt álló feleségedet. A sógorod, aki sosem vidám, a lányod fiúja, aki viszont mindig az. Ha nem ôk, akkor a halárus, aki szé-pen kipakolja a kardhalat; vagy a benzinkutas, aki az autó mel-lé folyatja a benzint. Azért szív, hogy fiatalnak érezze magát, de már arra sem képes, hogy visszarakja a helyére a töltôpisz-tolyt. Vagy a háziorvos, akit már évek óta ismersz, és soron


10

kívül beenged, mert tudod, hogy mit kell neki adni karácsony-ra. Kokaint használ a portás a házban, ahol laksz, de ha ô nem, akkor a tanárnô, aki korrepetálja a gyerekeidet. Az unokaöcséd zongoratanára, a színtársulat jelmeztervezôje, akiket ma este fogsz megnézni; az állatorvos, aki kezeli a macskádat. A pol-gármester, akihez vacsorázni mentél. Az építész, aki a házadat tervezte, vagy az író, akinek a könyvét elalvás elôtt olvasod. Az újságíró a híradóból. Jobban belegondolva, ha úgy ítéled, hogy ezek közül az emberek közül senki sem szívhat kokaint, akkor vagy nem látod jól a dolgokat, vagy hazudsz. Esetleg, egészen egyszerûen, az a valaki, aki kokaint használ, az te vagy.


11

1

Az eligazítás

– Egy asztal körül ültek mindannyian, éppen New Yorkban, nem messze innen.

– Hol? – kérdeztem gondolkodás nélkül.Rám nézett, mint aki nem érti, hogy tudok ilyen ostoba kér-

dést feltenni. A történet, melybe belefogott, kölcsönös szíves- ségek láncolata. A rendôrség ugyanis néhány évvel ezelôtt letartóztatott egy fiatalembert Európában. Egy mexikói srá-cot amerikai útlevéllel. Visszavitték New Yorkba, nem zárták börtönbe, hanem bedobták a mélyvízbe, az alvilág nagy halai közé. Néha besúgott valamit, cserébe nem tartóztatták le. Nem volt igazi bizalmi ember, inkább valami ahhoz nagyon közeli, ami miatt a rendôrök nem tartották igazi bûnözônek, de afféle cinkosan hallgató téglának sem. Általános dolgokat kérdeztek tôle, hogy ne tudjon segíteni a maffiózóknak. Azért volt rá szük- ség, hogy jelentsen arról, honnan fúj a szél, kinek milyen kedve van, s hogy összejövetelekrôl vagy háborúkról tudósítson. Nem bizonyítékokat, nem bûnjeleket kellett hoznia: híreket. A bûn-jeleket csak késôbb keresték. De ezúttal többrôl volt szó: a fiú egy összejövetel alkalmával, amelyen részt vett, rögzített az iPhone-jával egy beszédet. És a rendôrök nyugtalankodni kezd-tek. Néhányan közülük, akikkel már évek óta kapcsolatban áll-tam, azt akarták, hogy írjak errôl. Írjak errôl valahova, csapjak zajt, hogy tesztelhessék a reakciókat, és rájöjjenek, valóban úgy


12

történt-e a sztori, ahogy a fiú állította, vagy csak valami átve-rés volt, színjáték, amelyet valaki azért rakott össze, hogy lép- re csaljon mexikóiakat és olaszokat. Írnom kellett róla, hogy felkavarjam az állóvizet azokban a körökben, ahol ezek a szavak elhangzottak, ahol meghallgatták ôket.

A rendôr a Battery Parkban várt engem egy aprócska stégen, baseballsapka és napszemüveg nélkül. Semmi nevetséges álca: rikító pólóban és papucsban volt. Mosolygott, mint aki alig várja, hogy eláruljon egy titkot. Erôs akcentussal, de érthetôen beszélt olaszul. Nem cinkostársként próbált meg beavatni: pa-rancsot kapott rá, hogy elmesélje nekem ezt az ügyet, és ezt mindenféle túlzott körítés nélkül tette. Tökéletesen emlékszem rá. Megmaradt bennem a történet. Idôvel rájöttem, hogy a dol-gokat, amelyekre emlékszünk, nem csupán a fejünkben ôriz- zük meg, nem mindegyik az agynak ugyanabban a szegletében van: rájöttem, hogy a testrészeknek is van emlékezôtehetsé- gük. A májnak, a heréknek, a körmöknek, a mellkasnak. A test- részeink rögzítik a nagy szavakat, és amikor emlékeznek, továbbküldik ôket az agynak. Én leginkább a gyomrommal emlékezem, a szépre és a borzalmasra is. Tudom, hogy ott van-nak bizonyos emlékek, tudom, mert mozog a gyomrom. És né- ha a hasam is mozog. A rekeszizom az, ami hullámokat kelt: ez a vékony lemez, egy beültetett membrán, a gyökereivel a testünk központjában. Onnan indul minden. A rekeszizom mi-att akad el a lélegzetünk, az okozza a reszketést, de a vizeletet, a székletet, a hányást is. Onnan indul szülés közben a tolás. És abban is biztos vagyok, hogy vannak helyek, amelyek a leg-rosszabb dolgokat gyûjtik össze: ôk ôrzik a selejtet. Én nem tudom, hogy ez a hely bennem hol lehet, de egészen biztos, hogy tele van. És annyira tömve van, hogy már nem fér bele semmi. Az emlékek, jobban mondva a selejtek helye bennem teljesen megtelt. Ez elsôre akár jó hírnek is tûnhet: nincs több hely a fájdalomnak. De ez nem jó hír. Ha a selejteknek nincs egy


13

hely, ahova mehetnének, elkezdenek befurakodni oda is, ahova nem kéne. Benyomulnak azokra a helyekre, amelyek másféle emlékeket gyûjtenek. A rendôr története zsúfolásig megtöltöt-te bennem azt a részt, amely a legrosszabb dolgokra emlék- szik. Ezek azok az emlékek, amelyek újra elôbukkannak, ami-kor úgy érzed, éppen kezdenek jobban menni a dolgok, ami-kor egy napsütéses reggelre ébredsz, amikor hazaérsz, amikor azt gondolod valamirôl, hogy alapjában véve megérte. Ezekben a pillanatokban, mint valami kigôzölgés, valahonnan újra fel-törnek a sötét emlékek, mint a szeméttelepen a földdel borított hulladékok szaga, amely így is megtalálja az utat, hogy feljöj-jön a felszínre és megmérgezzen mindent. Igen, a testemnek ebben a részében ôrzöm azoknak a szavaknak az emlékét. Nem érdemes keresni a pontos koordinátáit, mert ha meg is talál- nám azt a helyet, nem használna semmit, hiába akarnám ütö-getni, kiszúrni, összepréselni, hogy kinyomjak belôle szavakat, mint egy hólyagból a gennyet. Minden ott van. Mindennek ott kell maradnia. Ez van és kész.

A rendôr azt mesélte, hogy a srác, a hírszerzôje, jelen volt egy érdekes eligazításon, és titokban felvette. Nem azért, hogy áruló legyen, hanem hogy újra meghallgathassa. Arról szólt a beszéd, mi keresnivalónk a világban. Aztán lejátszotta a rendôr-nek: fél fülhallgató a rendôr fülében, a másik a fiúéban, aki heve-sen dobogó szívvel elindította a felvételt.

– Most te írsz róla, aztán meglátjuk, ideges lesz-e valaki... Ha igen, megvan a megerôsítés, hogy igaz a sztori. Ha írsz róla, és senki nem csinál semmit, akkor csak egy nagy hanta az egész valami ócska ripacs elôadásában, és a mexikóink megszívatott minket, vagy... Senki sem hiszi el a faszságokat, amiket össze-írsz, és abban az esetben kibabráltak velünk.

Felnevetett. Én bólintottam. Nem ígértem semmit, csak pró-báltam megérteni. Valószínûleg egy idôs olasz nagyfônök tar-totta azt a feltételezett eligazítást az ott egybegyûlt mexikóiak,


14

olaszok, amerikai olaszok, albánok, és leszerelt kaibilek, azaz guatemalai idegenlégiósok jelenlétében. Legalábbis ezt mondta a srác. A beszédében nem információk, adatok vagy részletek voltak. Nem valami, amit akaratod ellenére meg kell tanulnod. Olyan volt, mint amikor belépsz egy szobába, és más emberként jössz ki onnan. Ugyanazok a ruhák vannak rajtad, ugyanolyan a frizurád, ugyanolyan hosszú a szakállad minden egyes szála. Nem látszanak rajtad kiképzés jelei, nincs felszakadva a szem- öldököd, vagy eltörve az orrod, nem mosták ki az agyadat mindenféle szónoklatokkal. Bemész, és amikor kijössz, elsô ránézésre ugyanolyan vagy, mint amilyen belépéskor voltál. De csak kívülrôl ugyanolyan. Belül minden megváltozott. Nem fedték fel számodra a végsô igazságot, egyszerûen csak helyre tettek benned néhány dolgot. Olyan dolgokat, amelyekrôl az elôtt a pillanat elôtt nem tudtad, hogyan kell használni, ame-lyeket nem volt bátorságod felnyitni, rendbe rakni, megfigyelni.

A rendôr felolvasta a noteszébôl a beszédrôl általa készített átiratot. Egy szobában gyûltek össze, nem túl messze innen, ahol most vagyunk. Összevissza ültek le, bármiféle rendszer nél-kül, nem U alakban, ahogy a beavatási szertartásoknál szokás. Úgy ültek, ahogy a dél-olasz tartományok városaiban a szabad- idôs klubokban szoktak ülni, vagy az Arthur Avenue étterme-iben, amikor focimeccs megy a tévében. De ebben a szobában nem ment focimeccs, és baráti találkozóról sem volt szó, olyan emberek voltak ott, akik különféle módon kapcsolódnak bûn-szervezetekhez. Az olasz nagyfônök szólásra emelkedett. Tud- ták mindannyian, hogy nagy tekintélyû ember, aki sok évig élt Kanadában, mielôtt idejött volna az Egyesült Államokba. Nem mutatkozott be, nem volt rá szükség: rögtön belefogott a mondó-kájába. Egyfajta keveréknyelven beszélt, spanyollal és angollal váltogatva az olaszt, és néha dialektust használt. Szerettem vol-na tudni a nevét, így megpróbáltam megtudakolni a rendôrtôl, úgy téve, mintha holmi pillanatnyi, kósza kíváncsiság vezérelne.


15

A rendôr válaszra sem méltatott, elkezdte olvasni a nagyfônök szavait.

– A világ, azoknak a világa, akik azt hiszik, el lehet érni, hogy igazságosság legyen, mindenkire egyformán vonatkozó törvények, nemes célból történô fáradozás, méltóság, egyenes-ség, egyenjogúság a férfiak és a nôk között: ez csak azoknak a szerencsétlen buziknak a világa, akik azt hiszik, át tudják verni saját magukat. És azokat is, akik körülöttük lebzselnek. A faszságokat egy jobb világról hagyjuk az ostobákra. A gaz-dag hülyékre, akik megengedhetik maguknak ezt a luxust, hogy higgyenek egy boldog világban, egy igaz világban. Olyan gaz-dagok, akiknek bûntudatuk vagy valami rejtegetnivalójuk van. Who rules just does it, and that’s it. Aki parancsol, az parancsol és kész. Vagy mondhatja, hogy a jó ügy érdekében parancsol- gat, az igazságosságért, a szabadságért. De ezek nôknek való dolgok, hagyjuk meg ôket a gazdagoknak, a hülyéknek. Aki parancsol, az parancsol. Pont és kész.

Meg akartam kérdezni, milyen ruhát viselt, és hogy hány éves lehet. Zsaruhoz, újságíróhoz, kíváncsi, minden lében kanál em-berhez illô kérdések, olyanhoz, aki azt hiszi, ezeknek a részle-teknek a birtokában vissza tud következtetni arra, hogy milyen típusú ember ez a fônök, aki ilyenfajta beszédeket tart. A be- szélgetôpartnerem azonban rám se bagózott, csak folytatta a felolvasást. Én hallgattam és átszitáltam a szavakat, mintha homok lenne, amelyben meg kell találnom az aranyrögöt: a ne-vét. Hallgattam a szavakat, de egészen mást kutattam: az árulko-dó jeleket.

– El akarta magyarázni a szabályokat, érted? – mondta a rendôr. – Azt akarta, hogy tényleg felfogják, mirôl van szó. Biztos vagyok benne, hogy ez nem átverés. Lefogadom, hogy a mexikói nem hazudott. A nyakamat teszem rá, akkor is, ha senki sem hisz nekem.

Tekintete visszatért a noteszhoz, és folytatta az olvasást.


16

– A Szervezet szabályai tulajdonképpen az élet szabályai. Az állam olyan törvényeket hoz, amelyeknél az egyikkel meg lehet kerülni a másikat. Mi nem élünk ilyen átverésekkel, senki sem. Ezek a törvények azoknak szólnak, akik kockáztatás nélkül jutnak pénzhez, és ezek az emberek mindig félni fognak azoktól, akik viszont mindent kockára téve szereznek maguknak pénzt. If you risk all, you have all, érthetô? Ha viszont men-tenéd az irhádat, és azt gondolod, ez lehetséges börtön nélkül, szökés nélkül, rejtôzködés nélkül, akkor jobb, ha most tisztáz-zuk: nem vagy igazi férfi. És ha nem vagytok igazi férfiak, ki- felé azonnal a szobából, ne is reménykedjetek, hogy itt férfivá válhattok: soha, de soha nem lesztek valamirevaló férfiak.

A rendôr felnézett. Résnyire szûkült a szeme, mintha rá akar- na fókuszálni arra, amire nagyon is jól emlékszik, hiszen már vagy tízszer elolvasta és meghallgatta ezt a tanúvallomást.

– Hiszel a szerelemben? A szerelem elmúlik. Hiszel a szí-vedben? A szív megáll. Nemde? Se szerelem, se szív? Akkor a pinában hiszel? De a pina is kiszárad egy idô után. A fele-ségedben hiszel? Amint elfogy a pénzed, azt fogja mondani, elhanyagolod. A gyerekeidben hiszel? Amint nem adsz nekik lóvét, azt fogják mondani, nem szereted ôket. Az anyádban hi-szel? Ha nem gondoskodsz róla, azt fogja mondani, hálátlan vagy. Figyelj arra, amit mondok: így kell élni. Saját magunkért kell élnünk. El kell tudnunk érni, hogy saját magunkért tisztel-jenek, hogy aztán mi is tudjunk tisztelni másokat, a családot. Hogy tudjuk tisztelni azt, akire szükségünk van, és lenézni azt, akire nincs szükség. Az kapja meg a tiszteletet, aki tud vala-mit nyújtani, aki viszont haszontalan számotokra, az elveszí- ti. Talán nem tisztel titeket az, aki akar valamit? Aki fél tôle-tek? És ha nem tudtok nyújtani semmit? Ha nincs többé sem- mitek? Amikor nincs többé szükség rátok? Akkor olyanok vagytok, mint a szemét. Ha nem tudtok nyújtani semmit, ti ma-gatok is semmik vagytok.


17

– Én – mondta a rendôr – itt megértettem, hogy a fônök, ez az olasz, egy olyan ember, aki számít valamit; egy ember, aki ismeri az életet, valóban ismeri. Lehetetlen, hogy a mexikói ta- lálta ki ezt a beszédet, és segítség nélkül rögzítette. Ô csak tizenhat éves koráig járt iskolába, és Barcelonában egy játék- barlangban kapták el. És ennek a fazonnak a calabriai tájszó- lását hogy tudta volna utánozni egy színész vagy egy akármi- lyen szélhámos? Hiszen én sem érteném ezeket a szavakat, ha nem volna a feleségem calabriai nagymamája.

Rengeteg erkölcsfilozófiai beszédet hallottam már maffió- zóktól, beismerô vallomásokban és lehallgatott beszélgetések-ben. De ez egészen más jellegû volt, rendkívüli, olyan, mint valami lélekidomítás. A tiszta ész kritikája maffiózó kiadásban.

– Beszélek hozzátok, és néhányan még szimpatikusak is vagy-tok. Mások viszont tenyérbe mászó képûek. De még ha valaki a legszimpatikusabb is, nem maradhat életben, ha több muffja és pénze van, mint nekem. Ha valaki olyan lesz számomra, mint a testvérem, és beválasztom a Szervezetbe, és egyenran-gúként bánok vele, akkor biztos lehetek a sorsomban: megpró-bál majd elárulni. Don’t think a friend will be forever a friend. Engem olyan valaki fog megölni, akivel megosztottam az étele-met, az álmaimat, mindent. Valaki, aki felnézett rám, aki segített elrejtôzni. Nem tudom, ki lehet az, máskülönben már eltettem volna láb alól. De meg fog ölni. És ha nem öl meg, akkor elárul. A szabály az szabály. És a szabályok nem egyenlôk a törvények-kel. A törvényeket a gyáváknak találták ki. A szabályokat pedig a férfiaknak. Ezért vannak nekünk becsületszabályaink. Ezek a szabályok nem arról szólnak, hogy igaznak, jónak, kifogás-talannak kell lenned, hanem megmondják, hogyan kell paran-csolni. Hogyan lehet kezelni az embereket, a pénzt, a hatalmat. A becsületre vonatkozó szabályok megmondják, mit csinálj, ha parancsolni akarsz, ha át akarod baszni a fölötted állókat, ha el akarod kerülni, hogy az alattad állók átbasszanak. Ezeket a


18

szabályokat nem kell megmagyarázni. Vannak és kész. Maguk- tól jöttek létre, a vérünkké váltak. Hogyan tudnál dönteni?

Ezt vajon tôlem kérdezte? Gondolkoztam, mi lehet a helyes válasz, de még mielôtt megszólaltam volna, bölcsen vártam egy kicsit, hátha nem is nekem szólt a kérdés, csak idézet volt, a fônök szavai.

– Hogyan tudnád eldönteni néhány másodperc, néhány perc, néhány óra alatt, mit kell tenned? Ha rosszul döntesz, évekig viselheted egy semmi kis döntésnek a következményeit. A sza- bályok mindig itt vannak, de fel kell tudnod ismerni ôket, és tudnod kell, mikor érvényesek. Aztán itt vannak Isten tör-vényei. Isten törvényei részei a szabályoknak. Isten igazi tör- vényei, nem azok, amelyekkel a balfaszokat ijesztgetik. Vala-mit nem szabad elfelejtenetek: az összes becsületszabály létez-het, amit csak akartok, de csak egyetlen bizonyosság létezik. Emberek vagytok, és legbelül érzitek, mi a sorsotok. Egy sze- rencsétlen balfasz megfeszülten küzd a nyugodt életért. A mi embereink tudják, hogy minden meghal, minden elmúlik egyszer, semmi sem marad. Az újságírók eleinte meg akar-ják változtatni a világot, késôbb azonban arra vágynak, hogy irányíthassák. Könnyebb feltételeket szabni számukra, mint megvesztegetni ôket. Mindenki csak saját magának és a Szer-vezetnek ér valamit. És a Szervezet szerint csak akkor számí-tasz, ha uralkodsz. Akkor azt is eldöntheted, milyen formá- ban teszed: kegyetlen zsarnokként, vagy megvásárolva mások hozzájárulását. Vérontással vagy ajándékokkal. A Szervezet tudja, hogy minden ember gyenge, bûnös, öntelt. Tudja, hogy az ember nem változik, és ezért a szabályok a legfontosabbak. A barátságra alapozott kapcsolatok a szabályok nélkül semmit sem érnek. Minden problémára van megoldás, arra is, ha elhagy a feleséged, arra is, ha széthúz a csapatod. Csak akarni kell. Ha rosszul mennek a dolgok, azt jelenti, nem akartátok eléggé, ne is próbáljatok más magyarázatot keresni.


19

Olyan volt, mint egy továbbképzés leendô nagyfônököknek. Döbbenetes.

– Arról van szó, hogy rájöjj, ki akarsz lenni. Ha rabolsz, lö-völdözöl, nôket futtatsz, drogot árulsz, megszeded magad egy kis idôre, aztán elkapnak, és neked annyi. Megteheted. Igen, megteheted. De nem csinálhatod sokáig, mert bármikor bár-mi történhet. Csak akkor félnek tôled az emberek, ha pisztolyt szegezel rájuk. De ha hátat fordítasz? Ha rosszul sikerül egy rablás? Ha a Szervezet tagja vagy, tudhatod, hogy mindenre van szabály. Ha pénzt akarsz szerezni, megvannak rá a módsze-rek, ha meg akarsz ölni valakit, vannak rá okok és kivitelezési lehetôségek, ha törtetni akarsz, megteheted, de elôször ki kell érdemelned mások tiszteletét, bizalmát, és nélkülözhetetlenné kell válnod. Arra is vannak szabályok, hogyan lehet megvál- toztatni a szabályokat. Bármit is teszel, ha nem veszed figye-lembe a szabályokat, nem tudhatod, hogyan fog sikerülni. Ha viszont a szabályok szerint cselekszel, akkor pontosan tudod, mi fog történni. És pontosan tudod, hogyan fognak re-agálni a körülötted lévôk. Ha tucatemberek szeretnétek lenni, csak tessék, éljetek úgy, ahogy eddig. Ha közénk akartok tar-tozni, akkor viszont szükségetek van szabályokra. És a különb- ség egy tucatember és a Szervezet tagjai között az, hogy egy tag mindig tudja, mi történik; a tucatembert viszont beszippant-ják a történések, a balsors, a saját ostobasága. Megtörténnek vele a dolgok. Ezzel szemben egy tag tudja, hogy a dolgok meg-történnek, és elôre látja, mikor fognak megtörténni. Pontosan tudod, mi tartozik hozzád, és mi nem, és pontosan tudni fogod, meddig merészkedhetsz, akkor is, ha túl akarsz merészkedni a szabályok által meghúzott határokon. Mindenki három dolgot akar az életben: hatalmat, nôket és pénzt. A bíró is, amikor el- ítéli a törvénysértôket, és a politikusok is, akik ugyanúgy hatal-mat, nôket és pénzt akarnak. De úgy akarnak mindent megsze- rezni, hogy közben nélkülözhetetlennek állítják be magukat,


20

mint a rend, a szegények, vagy ki tudja, mifene védelmezôi. Mindenki a dohányra hajt, miközben úgy tesz, mintha mást akar-na vagy másokért tenne valamit. A Szervezet szabályai olyan szabályok, amelyekkel mindenkin uralkodhatsz. A Szervezet tudja, hogy egy dolog, ha van hatalmad, sok nôd és pénzed, de az az ember, aki le tud mondani mindenrôl, az dönt min-denkinek az életérôl. Itt van például a kokain. A kokain errôl szól: all you can see, you can have it. Kokain nélkül senki vagy. A kokainnal az lehetsz, aki lenni akarsz. Ha kokaint szívsz, saját magadat vered át. Ha nem vagy benne a Szervezetben, a világon semmi nem létezik. A Szervezet diktálja a szabályokat, amelyek a világ tetejére juttatnak. Szabályokat, amelyek meg- mondják, hogyan kell ölni, és azt is, hogyan fognak megölni téged. Hétköznapi életet akarsz élni? Szeretnél beleolvadni a tömegbe? Megteheted. Elég nem látni, nem hallani sem-mit. De ne feledd: Mexikóban, ahol megtehetsz mindent, amit akarsz, drogozhatsz, kislányokkal kefélhetsz, száguldozhatsz az autóddal, amilyen gyorsan szeretnél. Az parancsol igazán, akinek vannak szabályai. Ha hülyeségeket csináltok, nem fog-nak megbecsülni titeket, és ha nem becsülnek meg, nem lesz hatalmatok. Eltûntök a tömegben.

– Nézd csak... – A rendôr egy különösen megviselt lapra mutatott a jegyzetfüzetében. – Ez az ember tényleg mindent el akart magyarázni. Azt, hogyan kell élni, nem pedig azt, hogyan lehet az emberbôl maffiózó. Hogyan kell élni.

– Dolgozol, rengeteget. You have some money, csurran- cseppen valami kis pénz. Talán szép nôid is vannak. Aztán ezek a nôk elhagynak valakiért, aki jobban néz ki, és több pénze van, mint neked. Tisztességes életet élhetsz, de ez nem valószínû. Vagy ocsmány életet, mint mindenki más. Amikor börtönbe kerülsz, akik odakint vannak, kigúnyolnak majd. Azok, akik tisztességesnek gondolják magukat – de legalább uralkodhattál. Gyûlölni fognak, de te legalább megszerezted magadnak a jót


21

és mindazt, amire vágytál. Melletted fog állni a Szervezet is. Megeshet, hogy szenvedni fogsz egy ideig, vagy talán meg is ölnek. Nyilvánvaló, hogy a Szervezet amellett áll, aki erôsebb. Hegyeket mászhattok meg a test, a vér és a pénz törvényeivel. Ha legyengültök, ha hibáztok, lebasznak titeket. Ha jól teszitek a dolgotokat, meghálálják. Ha rossz oldalra álltok, lebasznak, ha hibát követtek el a háborúban, lebasznak, ha nem tudjátok megtartani a hatalmat, lebasznak. De ezek a háborúk megenge-dett háborúk, are allowed. A mi háborúink, amelyeket meg lehet nyerni, és el is lehet veszíteni. De van egy eset, amelyben örökre veszítetek, és a lehetô legfájdalmasabb módon. Ha árulást kö- vettek el. Aki megpróbál a Szervezet ellen fordulni, annak annyi. Meg lehet szökni a törvény elôl, de a Szervezet elôl soha. Meg lehet szökni Isten elôl is, de Isten úgyis visszavárja a té- kozló fiút. A Szervezet elôl viszont nem lehet megszökni. Ha áruló vagy és megszöksz, ha kibasznak veled és megszöksz, ha nem tartod tiszteletben a szabályokat és megszöksz: valaki meglakol miattad. They will look for you. They will go to your family, to your allies. Örökre a feketelistán maradsz. És semmi sem fogja tudni kitörölni onnan a nevedet. Nor time, nor money. Mindörökre benne leszel a slamasztikában, te és az utódaid is.

A rendôr becsukta a füzetet. – Úgy jött ki onnan a fiú, mint akit hipnotizáltak – mondta. Pontosan emlékezett a mexikói srác utolsó mondatára: „És én most áruló vagyok, amiért megmu- tattam neked ezt a beszédet?”

– Írj errôl – tette hozzá a rendôr. – Mi majd megfigyeljük a fiút. Ráállítom három emberemet, éjjel-nappal a sarkában lesznek. Ha valaki kezet emel rá, tudni fogjuk, hogy igazat mondott, és nem kamu a sztori: egy igazi maffiafônök beszél a felvételen.

Megdöbbentett a történet. Mifelénk mindig is ezt csinálták, de nagyon furcsa volt hallani ugyanazokat a szavakat New Yorkban. Nálunk nem csak a pénz miatt lépsz be a Szervezet-


22

be, sokkal inkább azért, hogy egy rendszer része legyél, hogy elôreléphess, mint egy sakktáblán. Hogy pontosan tudd, melyik pillanatban melyik bábuval kell lépni. Hogy észrevedd, amikor sakkot kaptál. Vagy amikor te vagy a futó, és a ló segítségé- vel csôbe húzzátok a királyt.

– Kockázatos lehet – mondtam.– Tedd meg – erôsködött.– Nem hiszem, hogy jó ötlet – feleltem.Ide-oda forgolódtam az ágyamban. Nem jött álom a sze-

memre. Nem önmagában a történet kavart fel, ez az egész lán-colat döbbentett meg. Azért kerestek meg, hogy megírjam egy történet történetének a történetét. A forrás, az öreg olasz maffiavezér, egyértelmûen megbízhatónak tûnt számomra. Részben azért, mert amikor távol vagy a hazádtól, olyankor mindenkit, aki a te nyelvedet beszéli – a szó szoros értelmében a te nyelvedet: ugyanazokkal a kódokkal, ugyanazokkal a ki-fejezésekkel, ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a kiha-gyásokkal –, azonnal hozzád tartozónak érzel, olyan valakinek, akinek hinni lehet. Aztán azért is, mert ez a beszéd a megfelelô pillanatban hangzott el, azok elôtt az emberek elôtt, akiknek hallaniuk kellett. Ha ezek a szavak valóban igazak, azzal a leg-nagyobb rémálmaink válnának valóra. Elsô alkalommal történ-ne meg, hogy az olasz maffiafônökök, ezek az utolsó nyugati kálvinisták betanítják az új nemzedéket, mexikóiakat és la-tin-amerikaiakat, a drogkereskedelembôl létrejött bûnös pol- gárságot, a világ legkegyetlenebb és leginkább kiéhezett réte-gét. Egy különbözô emberekbôl álló csoportot, amely kész arra, hogy irányítsa a piacot, költségvetési törvényeket diktáljon, s hogy uralja a befektetéseket. Vérszívó, pénzhalmozó banda.

Hirtelen aggodalom fogott el, amivel nem tudtam mit kez-deni. Nem tudtam nyugton maradni, az ágy kemény priccsnek tûnt, a szoba nyomorúságos odúnak. Legszívesebben megragad-tam volna a telefont, és fölhívtam volna a rendôrt, de éjjel két


23

óra volt, és attól féltem, ôrültnek fog tartani. Leültem az asztal- hoz, és belekezdtem egy e-mailbe. Megírom az ügyet, de sze- retném jobban érteni, szeretném meghallgatni az eredeti felvé-telt. A betanítás szavait, amelyek nemcsak egy maffiatagnak mondják el, hogyan lehet élni a világban, hanem bárki másnak is, aki úgy dönt, uralkodni szeretne ezen a földön. Olyan szavak, amelyeket senki sem tudna ilyen bizonyossággal kimondani, hacsak nem azzal a céllal, hogy betanítson másokat. Amikor nagyközönség elôtt beszélsz egy katonáról, azt mondod, békét akar, és gyûlöli a háborút, amikor viszont kettesben vagy azzal a katonával, megtanítod neki, hogyan kell lôni. Ezek a szavak el akarták vinni az olasz bûnszervezetek hagyományait a latin- amerikai szervezetekbe. Az a srác nem túlzott. Kaptam egy SMS-t. A fiú, a hírszerzônk, felcsavarodott egy fára, miközben ment valahova autóval. Szó sincs bosszúról. Egy szép nagy olasz kocsival, amit nem tudott vezetni, nekiment egy fának. Ennyi.


Date post:	25-Oct-2015
Category:	Documents
Upload:	konyvesblog
View:	281 times
Download:	0 times

Zero 1-23

Documents