Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet

I. A történelemelőtti kor

 

Történelemelőtti-nek az emberiség fejlődésének azt a korszakát nevezzük, amelynek írott emlékeke nem maradtak ránk.

A földön élő népek különböző időpontokban lépték át azt a határt, amely a történelemelőtti kort a történetitől elválasztja.

Általános művelődéstörténeti szempontból történetelőtti kor volt az, amikora föld felületét benépesítő emberiség még sehol sem ismerkedett meg az írástudományával, amikor az egész emberiség műveltsége még csak hajnalkorát élte.

A földtan tudományának előrehaladásával azután már hozzávetőleges pontossággal meg tudjuk állapítani, hogy melyik földrétegben talált emlékekmilyen kornak a szülöttei.

A föld ősi idejét négy korszakra szokták osztani:

1. Első / primär kor: talán csak a vizekben élő halak és később szénné vált erdők voltak a Földön,

2. Második /secondär kor: feltűnnek a csúszómászók és a madarak, 3. Harmadik / tertiär kor: a ma már részben eltűnt emlősállatok

népesítették be a Földet, 4. Negyedik / quaternär korszak: ez tart még ma is.

Azt nem tudni bizonyosan, hogy már a tertiär korszak legvégén feltűnt-e a Földön az ember, azonban a quaternär korszak elején az úgynevezett diluviális korban már élnek a Földön a maihoz hasonló emberek. Hogy miképpen élt ez az ősember, meglehetősen bizonytalan.

Azt sem lehet biztonsággal megállapítani, hogy az ősfoglalkozások közül melyik a legrégibb. Valószínűleg a természeti adottságok szerint változott.

Az emberi fogazat is arra mutat, hogy a növény mellett már a legrégibb időben az ekkor még bizonyára nyers hús volt az ember tápláléka. Ezt pedig vadászat útján szerzi meg, vagy a halban gazdag vidékeken halászat útján. Eszközei a vadászathoz kezdetben bizonyára a fából készített bunkó, a leöltállatok csontja, később kőbalta volt, valamint a halászathoz valamiféle pálcaszerű eszközt, majd ebből megalakulva a horog, még később pedig a háló.

Az ősembernek sokkal közvetlenebb kapcsolata van az állatvilággal, mint későbbi civilizált társának. Mégsem az állatokhoz való viszonya

(megszelidítésük, tenyésztésük), sem a vadászathoz használt eszköz, hanem atűz megismerése emelte ki az embert az állatok sorsából.

Kérdés, hogy milyen társadalmi viszonyok közt élt az ősember? Az ember bizonyára társas lény. Élénk bizonyítéka ennek a nyelv. Az, hogy a kezdetben valószínűleg taglejtésekkel jelölt beszédből kialakulhatott az artikulált nyelv, hogy egyes fogalmak kifejezésére bizonyos állandó szóképek fejlődhettek ki, bizonyítja azt, hogy az emberek tartósan nagyobb csoportokban éltek együtt, melyek alapját elsősorban a család képezte. A társadalmi együttélés igen alacsony fokán már ilyen nemzetségi kötelékekbenéltek együtt az emberek. A közös származás emléke több, néha sok családot egy nemzetséggé fűz össze. Ez a közös származás azután igen gyakran egy közös ősjelképben nyilvánul meg. Általános szokás, hogy a közös totemet viselők nem házasodnak össze, hanem kívülről kell házasodniuk. Ezt nevezik exogámiának. Az anyai ágon tartják a rokonságot, az összefüggés közöttük tehát anyajog alapján áll. Ez volt minden társadalomban az elsődleges forma. Újabban ez a nézet megdőlt és azt kezdik hangsúlyozni, hogy a különböző foglalkozási ágakat űző társadalmakban különbözőképpen fejlődött az anyajog és az apajog. A vadász- és halász-, sőt az állattenyésztő társadalmakban a férfi, az apa a családfenntartó, tehát ezek a társadalmak az apa jogának alapján állnak. A földműves társadalmakban sokkal gyakoribb az anyajog alapján élő család és nemzetség.

Ezekben a társadalmakban a nő értéket képvisel, ő a munkás, a haszonhajtó réteg. Ezt a réteget igyekeztek mindinkább növelni, a nemzetségen belüli házasságot tiltják. Ezért van a sok nőrablásról szóló monda, ezért fizetteka nőért vételdíjat. Hogy ez például a magyaroknál is így volt, azt mutatja az alán nők elrablásáról szóló monda és a magyar vőlegény szó, amely mind amai napig megőrizte az egykori vevő legény szokásának emlékét.

Nyílt kérdés ezután, hogy a földmíves társadalmakban a föld közös birtok volt-e vagy sem. Ez az ún. őskommunizmus kérdése.

A primitív földművelő népek rendszerint még nem állandóan letelepedtek, hanem ún. nomád népek. Valószínű, hogy a folyton megújuló földterületeket anemzetségek közösen vették birtokba és eleinte közösen művelték meg. A nemzetségek közül csakhamar kiváltak az erősebbek és ügyesebbek, akik nagyobb földterületet vettek magántulajdonba és kialakult egy vezető társadalmi réteg. Az is valószínűsíthető, hogy a földműves társadalmakban tűnik fel legelőbb a rabszolga, aki az asszonnyal együtt műveli a földet. Így lassanként társadalmi rétegződés következik be: úr, közszabad, szolga. A fejlődésnek magasabb fokán a nemzetségek - feltehetően harci, védelmi szempontból - egyesülnek: így jön létre a magasabb társadalmi egység: a törzs (tribus).

Gondolkozott és érzett, élt-e tehát lelki életet az ősember?

Társadalmi csoportok lelki életének, gondolkozásának, érzésének kifejezője a vallás és a filozófia.

A filozófia, bölcselet, a véges és végtelen dolgok felett való gondolkozás rendszerbe foglalása már csak magasabban fejlett kultúrák tulajdona. De a vallást, mely inkább érzés, mint gondolat, már a legegyszerűbb, alig művelttársadalom is ismeri.

Annak az ősembernek, aki megtalálta a tűzgyújtás módját, aki megalkotta a nyelvet, aki társadalmi közösségben tudatosan élt együtt, már bizonyára voltak vallásos érzései. Természetes, hogy ezen a téren bizonyosat állítanilehetetlen. Mindenütt hipotézisekkel, feltevésekkel találkozunk.

A legmodernebb kutatók a primitív népek legelső vallásos megnyilatkozásánaka varázslatot, a mágiát tartják. Állítólag a "rontás" és "gyógyítás" babonája tűnik fel legelőbb az emberek eszmevilágában.

A sötétségtől való félelem termeli ki például azt, hogy az éjszakát kártékony lénynek tekintik. A hold a gonosz isten, szemben vele a jó isten a nap. Ez még nem természetszimbolizálás, mint egyes későbbi vallásokban, hanem csupán a természetfelettitől, az érthetetlentől való félelem kifejezése.

De nemcsak a természetfelettitől, hanem a természetestől is fél az ősember.Ez a félelem egyes hatalmas állatokat, élettelen tárgyakat babonás erővel bírónak tüntet fel előtte. Ezért tisztelnek állatokat, élettelen tárgyakat.Ezt nevezzük fetisizmusnak. A varázshit és a fetisizmus mellett az ősember vallásos elképzelései között a halálról és az álomról való gondolatok foglalják el az első helyet. Ezt animizmusnak nevezzük.

A primitív emberben kialakult az kép, hogy testében mégegy, hozzá hasonlatos "második én" él, és ez álom közben elhagyja a testét. A léleknekez a leegyszerűsített képe ahhoz vezet, hogy tisztelik a halottakat, akiknek testébe visszatér a lélek. Ez vezet a "második én", a lélek megengesztelésére szolgáló halotti áldozatokhoz is és későbbi formában az ősök, az elhaltak kultuszához.

Az ősi vallásos formák közé tartozik a totemizmus is. A nemzetség jelképe, a totem vallásos tisztelet tárgya volt.

Mindezek a vallási elgondolások azután összekeverednek; a történeti idők népeinek vallásaiban hol az egyik, hol a másik elem válik uralkodóvá.

A nagy világvallásokban már elvesznek a nyomok, amelyek az ősember primitívelképzeléseihez vezetnek. 

I. KELETI NÉPEK KULTÚRÁJA

(Despotikus - misztikus)

II. 1 Kínai kultúra 

Az emberiség műveltsége Keleten kezdődött. A keleti népek az elsők, akikrőlírott emlékek, feljegyzések maradtak ránk, akik tehát először léptek a történet színterére. A műveltség útja mind a mai napig Keletről haladt Nyugat felé.

A Kelet legszélső peremén élt hatalmas területen, külső hatásoktól évezredeken át elzárkózva a mongolfajta kínai nép és itt fejlődött ki már Kr.e. 3. évezredben a többi néptől teljesen eltérő kultúrája.

A kínai kultúra kutatását nagyon megnehezítette, hogy 1912-ig, tehát a kínai forradalom kitöréséig ásatások lehetetlenek voltak és hogy idegen a kínai történetbe alig nyerhetett bepillantást. Sok régi írott emlék került napfényre kb. Kr.e. 18. századból származó bronzra írt szövegek és ma már bizonyos lehetőségek nyíltak meg a kínai műveltség igazi megismerésére.

A kínai állam a legrégibb, történetileg már némiképp megállapítható időben,Kr.e. 2200 körül földművelésen épülő, a korlátlan hatalmú uralkodó, a császár mellett hivatalnokokkal kormányzott állam volt. A kínaiak már igen korai vallásos elképzeléseiben a középpontot az Ég képezi, amely a legfőbb úr és a mindenkori császár magát a legfőbb úr gyermekének tekintette (mennyfia).

Az Ég mellett az égitestek, hegyek, folyók, egyes természeti jelenségek tisztelete is egyedül a császárnak volt fenntartva; a nép ebből a magasabbrendű vallásból, éppúgy, mint az államügyek irányításából ki volt zárva. A nép körében egyedül az animizmus terjedt el és az ebből eredő kultuszok, a halottak, ősök tisztelete, akiknek emléke előtt bemutathatták áldozataikat.

A császár mellett az államügyek vezetésében már igen régen egy hivatalnok-arisztokrácia áll, mintegy 1100 ember, akik a föld birtokában is megosztoznak a császárral.

A földet a császár és a neki alárendelt főurak tulajdonképpen csak mint az állam közös birtokát birtokolták, ebből négyzetszerű területeket szakítottak ki, amelyeket kilenc egyenlő részre osztottak. Ebből nyolc részt a parasztok közt osztottak szét, amelyet ezek saját hasznukra műveltek meg és csak az általuk megművelt kilencedik rész jövedelme jutott az államnak, illetőleg az azt képviselő császárnak vagy főúrnak. Ez az ún. tsing-tien-rendszer, amely állítólag Kr.e. 350 körül ért véget; ekkor kezdődött meg Kínában a nép tulajdonképpeni elnyomása.

Az iparűzés még a későbbi időkben is inkább a házigazdálkodás keretein belül bonyolódott le. Kr.e. első évezred folyamán selyemhernyó tenyésztésével már a kínaiak készítették a selymet. Emellett a császár saját műhelyében olyan technikai találmányra jöttek rá, melyet Nyugat csak jóval később fedezett fel: a porcelánkészítés módját. (Kr.e. 2. évszázadban) Ugyancsak a kínaiak ismerték meg először Kr.u.6. vagy 7. században a könyvnyomtatás művészetét, valamint a betűvetés mesterségét. A kínai írásmódot csomóírásnak szokták nevezni, mert ősrégi felfogás szerint a betűk a kezdetben feljegyzés helyett használt fonalcsomókat utánozták

volna. Ez így azért nem helytálló, mert a kínai nem betűírás, hanem fogalomírás, ami azt jelenti, hogy minden egyes szóra külön fogalmi képet rajzol.

Az a konzervatizmus, amely az egész kínai kulturális életet jellemzi, lehetetlenné tette, hogy ebben az írásmódban az évszázadok folyamán változás következzék be. A számtalan szókép megismerése nagy tudománnyá teszi a kínai írás ismeretét, úgyhogy a kínai nép jelentős része még ma is analfabéta. (80ezer ilyen szókép létezik, amelyből modern nyomdák "alig" 9500-at használnak, míg a nagyközönség "csupán" 3ezret)

Eleinte az íróanyagok fa- és bambusztáblácskák voltak, később hosszú selyemszalagokra írtak ecsetszerű szerszámmal. Végül a kínaiak fedezték felsokkal a Nyugat előtt a papírost, melyet eleinte tekercsszerűen felgöngyöltek, majd a könyvnyomtatás felfedezése után lapokra írtak illetvenyomtattak. Ettől az időtől kezdve füzetszerűen bekötött könyveket készítettek Kínában.

Azonban ha a kínai kultúra mélyére tekintünk, azt látjuk, hogy a műveltség az óriási népnek csak igen kis rétegét érintette, hiszen majdnem kizárólag az államhivatalnokok kiváltsága volt. Ők tudtak csak írni, ők ismerték a technikai vívmányokat, ők vezették a despotikus uralkodó mellett az államügyeket, ők ismerték a magasabb értelmű vallást.

Kínában, a kezdetben tökéletes központi rendszerű despotikus kormányrendszer bomlásnak indult, mely Kr.e. 1. évezred folyamán folytonos belső háborúkban nyilvánult meg.

Ezek a politikai harcok és a birodalomban felbomló rend indították azután arra Kung-fu-tse-t (Konfuciust), hogy a régi jóhoz való ragaszkodás jegyében kidolgozza a maga erkölcsfilozófiai rendszerét, amely rendszer idők folyamán a kínaiak államvallásává alakult.

Konficius (Kr.e. 551-479): csupán erkölcsi szabályokat akart adni az embereknek, miszerint abból kiindulva, hogy az ember jónak született, a rosszat, mint szükségtelent ki akarja zárni az életből. Az emberi társadalom alapja a család; a szülők és az idősebb és ifjabb gyermekek között egy olyan hierarchia (lépcsőrendszer) kell hogy fennálljon, mint az államban. Az élet kötelességek sorozata, ezeket a kötelességeket azonban megkönnyíti, ha az ember önmagában megtalálja a harmóniát. Fontossá teszi filozófiájában a családon belül az ősök tiszteletét. A konfucianizmus igaziterjesztője, magyarázója, a konfuciusi gondolatok feljegyzője Meng-tse (Mencius - kb. Kr.e. 382-289) volt. Az ő nevéhez fűződik a híres öt kanoni könyv összeírása.

A szegényebb nép között a konfucianizmus nem is hódított annyira, mint Konfucius idősebb kortársának, Lao-tse-nak tanítása.

Lao-tse (Kr.e. 604 körül szül.) már sokkal inkább vallásalapító, mint Kung-fu-tse. Misztikus elgondolásainak középpontjában a tao állt. A tao eredetileg talán az ég, a csillagok útja. Nála az ősi elemé, minden dolog

kezdetévé és végévé, a nagy semmivé válik. Ebből lett az ég (Yang) és a föld (Yen). Ez az elv vonul végig már a régi kínai valláson is. A tao mozdulatlan és mégis mindent alkotott. A cél tehát a mozdulatlanság, mert csak a mozdulatlanság alkot. Tulajdonképpen tehát egy minden érzelmet, minden belső megmozdulást célzó nyugalom a taoizmus, amely megfelelt a keleti ember passzivitásának. Ezen a ponton bizonyos hasonlóság van a taoizmus és a buddhizmus között.

A taoizmus optimizmusa: a földön minden úgy van jól, ahogy van, ez a kínai konzervatizmusnak igen megfelelt. Az uralkodó ne cselekedjék, mert az ellentétben áll a taoval. A taoizmus elítél minden harcot és háborút.

Kr.e. 1. Évszázadban hatoltak először idegen hatások a kínai nép közé: ekkor terjedt el a buddhizmus, az ún. mahayana buddhizmus formájában. Míg akonfucianizmus a kínai császárság fennállásának egész tartama alatt gyakorlatilag államvallás volt, a buddhizmus hódított a tömegek, de az előkelők között is. A Kr.u.6. században már maguk a császárok is buddhisták, bár hivatalosan a konfucianizmust vallják.

A kínai műveltség ebben az időben már teljesen megállapodott, megmerevedettés fejlődésképtelenné vált. Az idegen behatásoktól való mesterséges elzárkózás megakadályozott minden haladást. Csak a Kr.u.20. században a kínai forradalom korában kezdődött meg egy új fejlődés, amely azonban már egy más kor kulturális képébe tartozik. 

I.2 Sémita kultúra 

A Kelet kultúrkörei közül, amelyek a nyugati fejlődésre mély hatást gyakoroltak, kiemelkedik a sémi népek műveltsége. A sémiták közül csak a sokkal későbbi időben a történet színterére lépő arabok őrizték meg bizonyos fokig nemzeti létüket. A Kelet kultúrái: a babilon-asszír, a föníciai és a zsidó műveltség. 

1. Babilon-asszír kultúra 

A Kelet nagy kultúrái folyamvölgyekben alakultak ki. A Tigris és Eufrates völgye, az ún. Mezopotámia szülőhazája az egyik legrégibb és legérdekesebb kultúrának, a babilon-asszírnak. A sémita törzsek egy csoportja az, amely letelepedve és egymásután több városállamot alkotva, az ekkor (Kr.e.3. évezred) már fejlett sumér kultúrát megdöntötte és ezzel összeolvadva új műveltséget teremtett.

Ez a nép Kr.e.3. évezredben magasan fejlett életviszonyok között élt. Földművelésnek, sőt kereskedelemnek nyomait őrzik a régi írott sumér emlékek. A sumérok által megalapozott kulturális területen a Kr.e.3. évezred végén és a 2. évezred elején az ún. sémita kultúra élte virágkorát a hatalmas városállamokban, amelyek közül csakhamar Babilon és Assur emelkedtek vezető szerepre.

A műveltség irányítója Babilon volt, az asszírok harcos népe inkább területi hódításokra törekedett. Kr.e.720-ban az asszírok leigázzák Babilont. A következő száz év az asszír birodalom fénykora, mikor Kelet másik nagy kultúrközéppontját, Egyiptomot is meghódítják.

A babilon-asszír kultúrát agyagtáblácskákon fennmaradt írásos emlékek tömege őrizte meg. A legrégibb emlék Hamurapi babilon uralkodó törvénykönyve a Kr.e.2. évezred legelejéről. Ezeken az agyagtáblácskákon ékírással (szótagírás, szemben a kínai fogalomírással) a magánéletbe, társadalmi és gazdasági fejlődésbe, vallásba mélyen bevilágító számtalan feljegyzés maradt ránk.

Az ékírásos emlékeke egy része gazdag és számító kalmárnépről tanúskodik, amely hatalmas üzleteket bonyolított le, nagy cégekről, amelyek komoly személyzettel dolgoztak, kereskedelmi hitelről, fejlett pénzrendszerről. A pénz kezdetben réz-, majd ezüstpénz volt, a Bibliából is ismert sekel.

Téglából épült nagy házakban laktak - kő Babilonban alig volt, ezért művészetükben is inkább az égetett tégla szerepel, mint kőbe vésett szobrok, vagy egyéb emlékek. Fejlett jogrendszerük volt, amelyben azonban leginkább a polgári jog emelkedett magas színvonalara. A büntetőjog primitív talio-jog (szemet szemért, fogyat fogért) alapján állt.

A házasságra vonatkozóan is találtak jogszabályokat: a férfi fizet a nő szüleinek vételdíjat, a nő viszont hozományt kap. Házassági szerződések tömege maradt fenn. A válás többnyire csak a férj részéről kezdeményezhető.Mindezek ellenére alapjában kedvező a nők helyzete Babilonban. Maradtak fenn anyagok üzletasszonyokról: a Samas-papnők nagy tiszteletben álltak, sőt állami szolgálatban is találkozunk nőkkel.

Ez a magasan fejlett materiális kultúra csak az egyik oldala a babiloni műveltségnek. A józannak látszó, számító és gyakorlatias nép, ha a vallásátvesszük szemügyre, a legsötétebb misztikum felé hajlott.

Tény, hogy amikor a babilon-asszír vallás kialakult formáival találkozunk, az istenek alakja már a természettől elvonatkoztatva, elérhetetlen magasságban trónol az emberek felett és az ember csak rettegéssel, összeomló alázattal fordulhat az istenekhez.

Számtalan istenség népesíti be a világot, démonok, akik gyakran rosszindulattal nézik az embereket, és akik az ember életébe minden lépésekor beavatkoznak.

A rengeteg isten közül kiemelkedik a két isten-triász, a nagy istenek: Anu,El (Bel), Ea és Sin, Samas és Adad.

Női alak csak mint a termékenység és az érzéki szerelem szerepel a babilon vallásban: Istar, Astaroth, Astarte, Melitta, Annat stb. alakjában. Az istenek a nagy káoszból születtek. Először fantasztikus lényeket teremtettek, csak azután embereket.

A Teremtésről a nagy babiloni eposz, a Gilgamesről szóló hősköltemény egy része, az ún. Teremtésdal szól.

A vallásuk szerint az istenek minden igaz ok nélkül megharagudhatnak az emberekre, ezért az emberek életcélja, hogy kiengeszteljék őket. Ezt imávaltették: babiloni engesztelő himnuszok a maguk mély alázatával, amelyek alóla különben istenhez hasonló despotikus uralkodó sem vonhatja ki magát. (pl.Katili babilon király himnusza), az első igazi imák (vallásos líra), valamint áldoz is isteneinek. Ahol sem az áldozat, sem az ima nem segít, segít a babona. A babiloni papságnak, a chal-daeusoknak volt birtokában a varázsigék gyűjteménye, amelyből minden alkalomra jutott, ha a démonokat kellett kiengesztelni. Szám- és ábrababona az, amely a babiloni vallásban szerepet játszik és amely innen hatolt át a keleti és nyugati vallásokba. Ahármas szent szám; kombinációi mindig jót jelentenek. A babiloniak számtudása igen fejlett volt.

A babiloni vallásban a sok isten tulajdonképpen mint egy, a világegyetem felett uralkodó hatalmas egység uralkodik az emberek életén. Ahhoz, hogy ezt az emberfeletti magasságban álló sok istent tényleg egységgé alkossa, ahhoz a babiloni népnek nem volt ereje. (Később, a héber népnek ez sikerült.) 

2. Zsidó kultúra 

A mai Palesztina területén a babiloni kultúra virágkorában egy, a babilonitól és egyiptomitól függő, eléggé fejlett műveltség alakult ki, amelynek hordozói az ún. kanaanita népek voltak. Ezekről a Kr.e.14.századból származó Tel-el-Amarna-levelekből szereztünk tudomást. Ezt a kanaanita kultúrát döntik meg Kr.e.12.század körül a Jordánon túlról jövő (hábiru) nomád sémita törzsek, amelyek itt letelepedve új államot alkotnak. A törzsek eleinte ideiglenesen válsztott fejedelem (bírák) alatt egyesültek, majd Kr.e.1000 körül Saul személyében tényleges királyt választottak.

Saul és kiváló utódai, David ben Isai és Salamon alatt állott Izrael népe ahatalom és a műveltség tetőfokán. Ez elenyésző azonban a kultúra és területtekintetében az asszír-babilon és egyiptomi kultúrák mellett.

Materiális kultúra tekintetében a földművelő- és pásztornép teljesen a babiloni műveltség hatása alatt állt. Salamon fiai alatt az ország kettéoszlott, északi Izraelre és a déli Judára. 722-ben az asszírok támadása alatt megdőlt Izrael és asszír provincia lett. 586-ban összeomlottJuda és a zsidóság egy jelentős része babiloni fogságba került. A babiloni számkivetés (exilium) alatt alakultak ki a zsidóság sajátosságai és lett teljessé vallása. A tényleges zsidó történetet a Biblia könyvei elég híven megőrizték.

Izrael állammá alakulásával egy időben már mint nagy Isten szerepelt Jahwe,a magasságban lakó, hatalmas istenalak. Ebből a sötét és haragvó sémita istenalakból a prófétizmus hatása alatt alakult meg az a hatalmas, elvont

Egyistenség, aki mindenütt és mindenben jelen van és aki szeretettel fogadja magához az embereket, főképp a kiválasztott népét Izraelt.

A prófétizmus maga is lassú fejlődési folyamat következménye. A sémita népeknél gyakori az extázisba eső, pénzért jósoló ember. Ilyen volt kezdetben a nabi, a próféta is. A prófétizmusban alakult ki a tiszta egyistenhit: Halljad. Az Ótestamentum a babiloni fogság ideje alatt született meg, amikor a zsidók politikai élete szünetelt. Előbb a Mózes öt könyve, amelyek közül a második, az egyiptomi kivonulásról szóló, talán mára 8. században készen állott. 

3. Phönikiai (föníciai) kultúra 

Ez a nyugatázsiai sémita nép a maga kis városállamaiban, a babilon és egyiptomi kultúrák közé ékelve különös jelentőségre emelkedett. A föníciaiak majdnem kizárólag tengeri kereskedelemmel foglalkoztak. Hajóikkal eljutottak a Britanniába is, ahonnan borostyánt hoztak, és talán Afrika déli csúcsát is körülhajózták. Egyiptom és Babilon iparcikkeit a barbár vidékek nyersterményeiért cserélve, hatalmas gazdagságra tett szert.Ahol kereskedelmi érdekei ezt megkívánták, ott telepeket (faktóriákat) létesített. (Pl. ilyen gyarmatuk volt Afrika északi csúcsán is Karthago). Ezek a gazdag kereskedők kulturális tekintetben teljesen babilon hatása alatt álltak, vallásuk azonos, csak talán még túlzóbb a sötét misztikumban.(Az emberáldozatok náluk bizonyíthatóan gyakoriak voltak.)

Náluk alakult ki a később egész Kis-Ázsiában elterjedt Adonisz-kultusz. A vallásokban mindig visszatérő gondolat: a természet ősszel meghal és tavasszal új életre kel. Ez jut ebben a kultuszban kifejezésre, mely a kisázsiai Astarte - Aphrodite - kultusz átvételével Görögországba is eljutott.

Iparuk az egyiptomi mellett eltörpül, de ők találják fel a bíborkészítést és ők váltak bizonyos fokig a görögök tanítómestereivé. Írásuk a görög írásőse. 

4. Egyiptomi kultúra

 

Afrika északi részén, a Nílus völgyében élt ősrégi idők óta az egyiptomi nép, amelynek írott és egyéb emlékei, vallásuk tömegekben maradtak fenn.

Az írás korai megismerése (kezdetben képírás, ún. hieroglifák) az egyiptomiakat már igen régen kiemelte a történetelőtti korukat élő népek sorából és az írott emlékek sokasága lehetővé teszi az egyiptomi politikai élet rekonstruálását is.

Egyiptom kulturális fejlődésének kezdete a Kr.e. 5. vagy 4. évezredbe nyúlik vissza. Az első félig mondai uralkodónak Menest tartják (Kr.e. 4200,vagy 3200 körül) A Menest követő első dinasztiák uralkodó székhelye Memphis

volt és ezt a kort a memphisi birodalom korának nevezik. Ennek a birodalomnak a kb. Kr.e.2000. évig uralkodó tíz dinasztiája közül kerülnek ki az első nagy piramisépítők: Snofru, Cheops, Pepi stb. A Kr.e.2000. év körül kezdődik az ún. középső birodalom kora.

Az új, vagy thébai birodalom kora a nagy hódító dinasztiáké. A 18. és a 19.dinasztia a legtöbbet emlegetettek Egyiptom dinasztiái között. Egyiptom ekkor nagy harcokban legyőzi összes szomszédait, egyedül a chetákkal (hettitákkal) folytatott harcai sikertelenek. Egyiptom évszázadokig óriási területek fölött uralkodik. Belső társadalmi bajok a papság erejének túlságos emelkedése a központi uralom megdöntéséhez vezet, (Kr.e.1060 - papi királyság) és ez a meggyöngült Egyiptom már nem tud ellenállni az asszírok támadásának. Assarhaddon, a harcos asszír uralkodó kb. 700 körül meghódítja Egyiptomot.

Egyiptom materiális kultúrájának irányát a Nílus szabályos évenkénti kiöntése határozza meg.

Az a termékeny iszap, amelyet hátrahagy, a földművelés páratlan lehetőségeit nyitotta meg az egyiptomiak előtt, mely a csatornázások stb. segítségével már korán előmozdította földjének termékenységét.

Éveken át Egyiptom volt a világ éléskamrája. Innen jutott az olcsó gabona Görögországba, Rómába stb. A földművelés mellett az ipar jutott igen nagy jelentőségre. Hihetetlen kézügyesség jellemzi őket, már egész korai emlékeikben, bútorokban, dísztárgyakban a fejlett kézművesség nyomait találjuk meg. Azonban a kereskedelemhez nem értettek. A pénz mint állandó értékmérő, úgy mint a babiloniaiaknál és később a perzsáknál, nem hatolt átEgyiptomba.

Az egyiptomi műveltséget mindvégig a hagyományokhoz való erős ragaszkodás jellemzi. Konzervatív és precíz az egyiptomi nép és ez a jellegzetessége megnyilvánul az élet minden vonalán.

Az egyiptomi állam felett az istenként tisztelt, teljesen korlátlan hatalmúkirály, a fáraó uralkodott. Mellette egy hivatalnokarisztokrácia állt. A dolgok pontos meghatározása, az, hogy a tényeket mindenkor tisztán kívántáklátni, az egyiptomi írásbeliség kialakulásához vezetett. A nehézkes hieroglifák helyét egy könnyebb ékírásos jellegű írás, az ún. hieratikus írás foglalja el, mely okiratokon, beadványokon szerepelt. (Ennek a mindennapi életre szánt formája az ún. demotikus írás.) Az íróanyag a papírusz volt. Az írásbeliséggel foglalkozó hivatalnokok, az ún. írnokok osztálya volt az, amely az egyiptomi birodalomban nagy jelentőségre tett szert.

A földbirtokosok és a hivatalnokok mellett csak az új birodalom vége felé jut nagy jelentőségre a papság.

A nép zömét a szabad parasztok osztálya teszi, emellett természetesen iparosok és hihetetlen nagy számú rabszolga.

A nőknek kiváltságos helyzete volt Egyiptomban. Nő is örökölhetett és nőágon is lehetett örökölni. (Gyakran csak így juthattak a fáraók trónra.) Az egyiptomi házasságban a legmeglepőbb a testvérek gyakori egymásközti házassága, amely talán szintén ezzel az öröklési viszonnyal áll kapcsolatban.

Az egyiptomiak konzervatizmusa, hagyományokhoz való szigorú ragaszkodása mindenben megnyilvánul. Az egyszer megszokottól, elismerttől nagyon nehezentérnek el. Jellemző erre pl. az egyiptomi kalendárium. (Már igen régen ismerték a 360 vagy talán a 365 napból álló évet.) Még erősebben nyilvánul meg ez a konzervatizmus a vallásban. A fejlődés során különböző vallásos gondolatok, rendszerek alakultak ki az egyiptomi vallásban, melyek nem olvadtak egymásba, hanem a különböző rétegek egymás mellett évezredeken át fennmaradtak és teszik olyan zavarossá, nehezen érthetővé az egyiptomiak vallását. 

Három ősi rétege van az egyiptomi vallásnak: 1. A halottkultusz, 2. Az állattisztelet, 3. A fetisizmus. Ez a három réteg, soha nem olvadva össze teljesen, vonul végig az egyiptomi valláson. 

1. A halottak kultusza a primitív népek vallásának ősi sajátossága. Ez összefügg az animizmussal, a második énben való hittel. Ebből a primitív gondolatból azután a keleti misztikus és spekulatív vallásosgondolkozás hatalmas rendszert fejlesztett ki. Az egyiptomiak már ősiidőkben bebalzsamozták halottjaikat, ezek az ún. múmiák, akiket "jól ellátott" sírokba zártak. Az első dinasztiák nagy fáraói építették hatalmas kúpalakú sírjaikat, a piramisokat, amelyek belülről valóságos paloták voltak. Valóságos városok keletkeztek egy-egy ilyenkirálysír körül, amely mellett különben az előkelőek kockalakú kősírjai, a kevésbé terjedelmes mastabák terültek el. Később a piramisok és mastabák helyett sziklasírokba temetkeztek. (Ennek a nagy halottkultusznak köszönhető, hogy ilyen jól megismerhettük az akkori kultúrát.)

2. Az állattisztelet is valahová a történetelőtti korba nyúlik vissza. Ez akkor is megmaradt, amikor már a magasabb nézetek behatoltak a vallásba. Anubis isten lett a lelkek kísérője a halottak nyugati birodalmába, sakálfejjel ábrázolták őt. A termékenység megtestesítőjea derék tehén, majd később az ég, akinek istennőjét Hathort tehénnek,majd tehénfejjel ábrázolja. A félelmet gerjesztő kígyó a sólyomfejjelábrázolt Re napisten homlokán szerepel, mint tűzokádó. Sechmetet, a harci istennőt a hatalmas oroszlán fejével ábrázolják, míg a harc másik istennőjét, Bastetet macskafejjel.

3. A fetisizmus nyomát őrzi meg a legelvontabb egyiptomi istennek, Osirisnek alakja, akit még fejlettségének legmagasabb fokán is faoszlop formájában tisztelnek.

Ezen rétegeken belül mégis hatalmas misztikus vallás alakul ki, melynek középpontjában az ősi napisten: Re (vagy Aten) áll. Ő a legnagyobb isten, aki előtt az egyiptomiak ősidők óta hatalmas áldozatokat mutattak be. Egy másik felfogás szerint az égi istennő Hathor mellett tisztelt ősrégi isten,

Horus egyik szeme a nap, a másik a hold. (Horus az Alsó-Egyiptom istene volt és kultusza a memphisi birodalom korára esik. Felső-Egyiptom ugyanígy Sethet tisztelte.) Re napisten gyermekei a földisten: Keb, és az égistennő:Nut. Ezeknek 4 gyermeke volt: Osiris és Seth, Isi és Nephtis. Osiris és Isis házasságban élnek és Osiris uralkodik az egész föld felett. Később, azúj birodalom fennállása alatt megjelenik Amon neve, akit Re-val azonosítottak az egyiptomiak.

Amenhotep fáraó (1392 - 1374) volta az az egyiptomi uralkodó, aki minden más népet megelőzve a tiszta egyistenhitet akarta meghonosítani, és kötelező államvallássá tenni. (Egyisten-Nap alakjának imádata) Az egyiptominéptől távol állt ez az elvont Nap-vallás, a fáraó nem tudta közük kényszerrel elterjeszteni ezt a gondolkodást, így az egyiptomi vallás nyugodtan halad tovább a megszokott úton. 

Árja kultúrkör 

Az indogermánnak nevezett nyelvcsalád egy része Nyugat felé sodródott, hogybelőle a régi és az új nyugati kultúrnépek származzanak, míg egy csoport Ázsiában maradt, és két ágra szakadva benépesítette az Indus és Ganges völgyét és az Iráni-fennsíkot. Az itt régebben élő népeket leigázva, az indogermán családnak ez az ázsiai ága úrnak, árjának nevezte magát. Az árjakultúra tárgyalásánál teljesen külön kell foglalkozni az ó-ind és a perzsa kultúrákkal. 

Ó-ind / szankrit kultúra 

Az Indus és később a Ganges völgyének őslakosságát, az ún. dravidákat meghódító árják Kr.e. 2. évezred közepe táján kerültek ide. Nomád pásztornép lehetett, amely megtelepedve a földművelésre tért át. A meghódított lakosságot, az ún. sudrát rabszolgasorsra juttatva hamar erős lelki kultúrát fejlesztett. Az indiai történet legrégibb emlékei vallásos dalaik, az ún. Védák.

A négy nagy védagyűjtemény közül a legrégebbi a Rgveda, amely művelődéstörténeti szempontból is rendkívül fontos. Kb. Kr.e. 1200-1000 körül keletkezett, és az ó-indeket már a teljes letelepedés fokán mutatja be.

Társadalmi osztályokra tagozódásban éles az ellentét a sötétbőrű őslakosság(dravidák) és a hódító árják között. Már kialakult egy földbirtokos-arisztokrácia, az ún. ksatrija. Már látható a papság szerepének folytonos emelkedése, de még nem alakultak ki az ind társadalmat később annyira jellemző kasztok. A védák vallásos irodalma egy természet-szimbolizáló vallás képét mutatja, mely különben minden indogermán nép közös tulajdona volt. Az isteneknek áldozatokat mutattak be, külön szertartást képezett a kábító somaital áldozata. Az istenségek között lassan vezető szerepre tesz szert Indra, az égiek királya; ezzel azonos Brahma.

A papság erejének növekedésével a védák ezek kizárólagos tulajdonát képezik, ők magyarázhatják ezeket. A véda - magyarázatokban alakul ki a brahmanizmus vallása.

Városok alakultak, kézművesosztály keletkezett és megalakultak a kasztrendszer. A társadalmi osztályok elkülönültek egymástól, a papi osztály került az élre, ez volt a brahminok osztálya, az első kaszt. Az uralkodó és földbirtokos-arisztokrácia a ksatrija kasztjába osztatott, a kézműves és a régi leigázott lakosság pedig az utolsóba. Ezek a kasztok teljesen elkülönültek egymástól, házasság lehetetlen volt közöttük. Az elsőkaszt valósággal istenné magasztosodott, míg a legalsó, a páriák a tisztátalan lények a legalsó, alantas színvonalra süllyedtek.

A kiváltságos kaszt, a papság egy új vallást alkot, amely eltérő a természetimádó politheizmustól és valóságos filozófiává válik.

A brahmanizmus filozófiája az ún. sankhya-filozófia dolgozza ki ezután a lélekvándorlás tanát. Ha a lélek tisztátalan volt, akkor az újjászületések egyre alacsonyabb fokon, állatból állatba történnek, és egyre inkább elvésza remény az égben való újraszületésekre. A brahmin életének négy korszaka van: serdülő gyermekkorától kezdve 12 évig tanul, majd megházasodik, belép az életbe, megöregszik, visszavonul és teljes aszkézisben remeteéletet élvevárja a halált. Minél lejjebb haladunk a kasztokban, annál kevesebb az előkészület lehetősége, annál keservesebb és több újraszületés vár az emberre a halála után.

Ekkor lép fel (kb. Kr.e.6. század végén) a megváltó Buddha próféta. Buddha valószínűleg előkelő családból származott és élete delén kezdte el vallásalapító működését.

Buddha szerint le kell küzdeni az élni akarást, „el kell oltani a szomjúságot, az étvágyat”, mert „születni szenvedés, az öregség szenvedés, a halál szenvedés, egyesülés valami nem kedvessel szenvedés, kedvestől valómegválás szenvedés, valami óhajtottat elérni szenvedés. Röviden: szenvedés mind az öt elem, amely az élethez való ragaszkodást okozza.”.

Az életvágy kioltása, az élethez való ragaszkodás megszüntetése, a buddhizmus végső célja: a Nirvána. A nirvánát azonban nem lehet még ebben az életben elérni, sokszor újra kell születni. De már itt a földön, az elsőéletben is törekedni kell a tökéletességre. Távol kell tartani minden önzést, és önhittséget. Az igazi élet, a tiszta élet, amely semmilyen jutalmat nem vár el.

A buddhizmus vallása tulajdonképpen a pesszimisztikus filozófia legmagasabbfoka. A buddhizmus Kelet felé – Kína felé – terjedt el, bár megváltozott alakjában. Buddha maga elveti a brahmanizmus aszkézisét és azt hirdeti, hogy az önsanyargatás nem vezet a helyes élethez. Buddha követői az ún. bhikkuk valójában szerzetesek, akik együtt élnek szerzetesi rendekben az élettől tökéletes elvonatkozásban. A buddhizmusnak ez a formája az ún. hinayana-buddhizmus, amelynek emlékei Buddha állítólagos prédikációinak

összegyűjtése, a buddhista szerzetesek dalai stb., amelyek az ó-ind irodalom legérdekesebb termékei közé tartoznak.

A buddhizmus, amely Kínában, Japánban, Koreában terjedt el, az ún. mahayana-buddhizmus, alapjában eltér a buddhizmus eredeti gondolataitól. A hiányzó istent Buddha alakja személyesíti meg. Ebben valóságos egyház alakul ki, papság az ún. lámák személyében, akiknek élén a Tibetben székelődalai láma áll.

Magában Indiában az idők folyamán háttérbe szorult a buddhizmus. A későbbi ind vallásos életben, amennyire megállapítható, az ún. hinduizmus kezd hódítani.

Az ó-ind kultúrának jellemző sajátossága, hogy nagyot alkot mindabban, ami lelki élet: filozófiában, vallásban, irodalomban (pl. két hatalmas eposz: Maha-Bharatára és Ramayanára), de az anyagi kultúra még a későbbi időkben is aránylag primitív maradt. 

Perzsa kultúra 

Abban az időben, amikor az indek a maguk immateriális kultúrájának már a csúcsán állnak, a médek és perzsák rokonnépe még a nomád törzsek életét éliaz iráni fennsíkon. Amikor a szomszédos asszír-babilon nagybirodalomban az asszírok harci ereje meggyengült, a Kr.e.7. század folyamán kerülnek ezek az árják először harci összeütközésbe a sémitákkal. Először Kyaxares harcosméd uralkodó alakja emelkedik ki a történeti homályból, aki a nomád törzseket egységes néppé egyesítette. Egy emberöltővel később a médeket legyőző perzsák a történetben és mondában sokat emlegetett uralkodójuknak, Kyrosnak vezetése alatt (555-529) megdöntik az új babilon birodalmat. (A Biblia szerint ő menti meg a zsidókat a babiloni számkivetésből és vezeti vissza egy részüket Palesztinába.) Később Kambysesnek (529-522) az elgyöngült egyiptomi birodalmat is sikerült meghódítania, a perzsák egyesítették a Kelet egész kultúrvilágát.

A Kambyses halála után kitört trónviszályokból győztesen előkerülő Dareios (521-485) nevéhez fűződik a perzsa nagybirodalom belső kiépítése.

A perzsák politikai vezetése alatt egyesült Kelet két nagy kultúrközpontja,a sémita és az egyiptomi egy egységbe és ez az egyesítés, ez az összefoglalás a perzsák nagy műve.

A perzsa birodalom kiteljesedett formában mutatja a keleti birodalmak politikai képét, a szélsőséges, központosító despotizmust. A perzsa nagykirály, három udvarában birodalmának kormányzását teljesen kezében tartja. Palotáiban túltengő luxus, háremeiben a legszebb nők voltak. Éppen ez a túlzó központosítás és a háremrendszer vált a perzsa birodalom rákfenéjévé. Már Dareios kerületekre (satrapiák) osztotta az országot, melyek élén egy-egy satrapa (helytartó) állt, akinek kötelessége volt a polgári közigazgatás és az adóbehajtás.

A perzsa birodalom erejét központosított hadserege képezte, amint ez megbomlott, a birodalom alapjában megrendült. A kezdetben harcos katonanép csakhamar elpuhult, nagy részben idegen zsoldos hadseregre támaszkodott, ami szintén elősegítette a belső romlást.

A perzsák materiális kultúrájának terén nem fűződik nagy, új alkotások emléke a nevükhöz. Vallásuk azonban a későbbi világvallások alakulására rendkívül erős hatással van. A perzsák ősi vallása bizonyára természetimádás volt. De ez a természetimádó vallás eltűnt még a perzsáknakés médeknek színrelépése előtt és beleolvadt egy különös vallásfilozófiai rendszerbe, amelynek prófétája, apostola a Kr.e. 8. század körül élt Zarathustra. A Zarathustra-vallás, az ún. mazdaizmus középpontjában a jó ésa rossz örök harca állt. Tény, hogy a mazdaizmus szent könyve, az Avesta éshimnuszai, az ún. gathák, az elvont jó és rossz harcáról szólnak, a földön és a földön túl. Ez a két elem, a jó és a rossz folytat örök harcot az emberért, testéért a földön és lelkéért a túlvilágon. A keleti vallások közül a mazdaizmus lép elénk először a túlvilágon a jó és a rossz jutalmának és büntetésének kifejezett formája. Az embernek természetesen Mazdát kell követnie minden cselekedetével és minden, a mazdaizmusba talán később belekerült tisztálkodási szabály szigorú betartásával. Tisztátalan és nem tisztátalan közti nagy különbségek alakultak. Ezért a Mazda-hívő későbbi időben tartózkodik a húsételek élvezetétől, és minden állati áldozattól. Ezzel függ össze, hogy a mazdaizmus különös temetési szertartást tart: a holttestet, amely tisztátalan, nem lehet elégetni, eltemetni, vagy vízbe tenni, így kitették nagy tornyokra (ilyen az Indiábanma is létező hallgatás tornya) keselyűk zsákmányául.

A későbbi átalakult mazdaizmus óriási hatással volt a később megalakuló világvallásokra és ennek kapcsolatát az ún. Mithras-hittel és a manichäizmussal. Maga a mazdaizmus már teljesen eltűnt, csak egy kis töredék-szekta, a parszik élnek még Indiában. 

Kisázsiai és égei kultúra 

Kis-Ázsiában a Kr.e.2.évezredben virágzott a hettiták birodalma, amelyről már az egyiptomi emlékek is igen sok felvilágosítást adtak. Birodalmuk erősen egyiptomi, de sémita hatások alatt is álló despotikus királyság volt. A hettita írott emlékek olvasásmódját manapság már megfejteni vélik. A hettiták birodalmának a Kr.e.15. századon át folyton tartó nagy népvándorlások vetettek véget, főképpen az ún. phrygiai vándorlás.

Az Égei-tenger szigetein, az asszír-babilon és egyiptomi kultúrákkal egy időben, igen fejlett műveltséggel találkozunk, melynek középpontja Kréta szigete. Sir Arthur Evans, a 20. század első éveiben kutatásokat végzett azÉgei-tenger szigetvilágában és ezeknek a kutatásoknak bámulatos eredménye lett. Kréta szigetén egy addig ismeretlen nagy kultúra tárult fel.

Knossosban, Phaistosban óriási méretű királyi paloták kerültek napvilágra, nyitott udvaruk köré épített komplikált folyosókkal, melyek talán a labyrintos mondájának kitalálására késztették a régieket; a paloták körül

templomok, nagy épületek, Gurniában pedig egy iparos- és kereskedőváros romjai.

Az írott emlékek, melyek rendkívül nagyszámúak, egyelőre még olvashatatlanok. Evans ezt Kréta mítikus királyáról minosi kornak nevezte és megkülönbözteti a korai, középső és késői minosi kort. A korai minosi kor kezdetét a Kr.e.3. évezred legelejére teszi, a késői minosi kort kezdő dátumául a Kr.e.2. évezred közepét veszi fel. A krétai kultúrának bizonyáraszintén a népvándorlások vetettek véget, amelyek a égei görögöket, az ún. achaiokat a Peleponnésosba és részint az elgörögösödéséhez vezettek.  

II. GÖRÖG KULTÚRA

 

Demokratikus – filozófikus 

Ha a Kelet kultúráját despotikus-misztikusnak neveztük, és ez összefüggött a keleti ember passzivitásával, aki meghunyászkodik ember és isten előtt, akkor a görög kultúrát demokratikus - filozófikusnak nevezzük. A görög ember nem passzív, nem szenvedő, hanem cselekvő, aktív, aki sem ember, sem isten előtt nem hajlik meg. A görög vallás és a görög társadalom alakulása igazolja ezt a felfogást. A görög kultúra legrégibb időszakát a mykenei kornak szokták nevezni. A görögök népi hagyománya, amelyet Homerosz nevéhezfűződő két hatalmas eposz, az Iliász és Odysseia őrzött meg számunkra, nagyháborúról számolnak be, amelyet az egyesült görögség Mykene királyának, Agamemnonnak vezetése alatt kisázsiai város, Trója ellen folytatott.

A Kr.e. 2. évezred közepén virágzott ez a műveltség, amely külső megjelenési formáiban igen hasonlatos a Kréta szigetén megismert, ún. későiminosi kor műveltségéhez. Ezt a kort a keleti hatások erős érvényesülése, agörög szellem előtt tulajdonképpen idegen, despotikus uralom jellemzi. Hatalmas palotákban élt itt udvarával az anax, az uralkodó. A mykenei kor embere még teljesen a Kelet kultúrájának hatása alatt állt.

A mykenei kultúra pusztulása a Kr.e. 2. évezred legvégén következett be. Azachaiok egy része kivándorolt és benépesítette az égei tenger szigetvilágát(ión városok), más része összeolvadt a hódítókkal, és megszületett a tulajdonképpeni görög, a hellén kultúra.

Az eposzok ennek az átmeneti kornak a szülöttei.(Az eposzok végleges összeállításának időpontja Kr.e.9. századra tehető.)

Ebben az időben már megalakult a görög városállam, a polisz. Az eposzok keletkezésének idejében minden polisz élén egy-egy patriarchális király, a basileus állt. Számtalan ilyen, többnyire egészen apró városállam tölti be a Balkán-félszigetnek azt a déli részét, amelyet Görögországnak nevezünk.

Egységes Görögországról az egész görög kultúra fennállásának ideje alatt nem beszélhetünk. Ezekben a kis poliszokban külön-külön társadalmi és gazdasági fejlődés, külön-külön lelki élet alakult ki. A kulturális fejlődés az élet minden vonalán mégis egységes; az átfogó hellén kultúra.

Ezt a sok államocskát a nyelv és a vallás hozza egymással műveltségbeli közösségbe. A görög nyelv, az indogermán nyelvcsalád egyik ága. Bár majd minden görög polisz más és más nyelvjárást beszélt, alapjában egy és egységes a hellén nyelv. (A három nagy nyelvjárás az achaiból lett: ión és aiol és az új hódítók nyelve: a dór.)

A görögök vallása is egy és egységes. Már megalakult erre az időre az Olympos ragyogó és jókedvű istenvilága.

Az indogermánok természetimádása az a symbolizmus, amely a természeti jelenségeket emberi alakban fejezi ki, a görögöknél vált tökéletessé.

A görög hitrege (mythos) termeli ki azokat az emberi-isteni alakokat, akik a természet minden egyes megnyilvánulását megtestesítik, és bár uralkodnak az egész világ felett, azzal mégis egységet képeznek. (pantheizmus).

Az emberiesítő (antropomorphizáló) görög hitregében az első helyet a Föld foglalja el. Ez a nagy anya, aki megtermékenyül és mindent megszül, Gaia. Mellette a férfi, aki az esővel megtermékenyíti a földet, az ég, Uranos. Azégen tündöklő Nap férfi, Helios; mellette a lágyabb, gyengébb Hold nő, Selene. Ezek helyébe később a Zeus fia és leányaként felfogott Apollo és Artemis lépnek. Zeus foglalja el a görögök istenvilágában a vezető szerepet; ő trónol az Olympos égi trónján, a többi istenségek többé-kevésbémind vele állnak összefüggésben. Így az eredetileg a lehajított villámot helyettesítő Hephaistos, akit később a villámok kovácsaként fogtak fel. Hephaistos kovácsolta később az istenek, sőt egyes kiválasztott emberek, így az Iliász főhősének, Achillesnek fegyverzetét. Zeus agyából pattant ki szintén villámként Athene, a tudományok, mesterségek istennője. Zeus testvére és felesége Hera, aki a házasságok védőistene.

Keleti hatások nyilvánulnak meg az érzéki szerelem és szépség istennőjének Aphroditének alakjában. Ő majdnem azonos Astartevel; az Adonis-kultusz átvétele is mutatja, hogy Aphrodite eredetileg a termékenység megtestesítője volt, Istarhoz, Astartehoz hasonlóan. Mellette a szintén keleti nyomokat mutató ősi kígyóisten, Ares a harc istenévé válik. Az ő házasságuk a harc és a szeretet érzelmi nyomait mutatja a házi tűzhely istennőjének, Hestiának alakja. Mindezek az istenek és istennők a felhőkkelborított Olympos hegyén élnek, boldogságban és pompában, emberi hibáktól ésgyarlóságoktól egyáltalán nem mentesen. Az Olymposon kívül a föld alatt és a vízben is élnek istenek. A víz ősi istenének, Okeanosnak helyét Poseidon foglalta el. Mellette több női alak: Thetis, Leukotheia, Amphitrite stb.) Aföld alatt az ún. földi (ehtonikus) istenek élnek, Hades, a halottak földalatti birodalmának királya és felesége Persephone.

A görögök elégették halottaikat, így lehetetlen, hogy az egyiptomiakhoz hasonlóan kialakult volna a halottkultusz. Nem is illik a görög lélekhez a halál vagy a túlvilág dicsőítése.

A homéroszi eposzok korában ez az istenvilág már teljesen készen állott és pánhellén jelentőségű volt. A helyi istenségek közül sokan idővel félistenekké, ún. heroszokká váltak, akik mintegy kiegészítő részét képezték a görög istenvilágnak. Ezek többnyire városalapítók, mint ahogy a görög kulturális életben a középpontot mindenkor a város, a városállam (polisz) foglalta el. Ilyen Theseus, Athen, Kadmos, Theba alapítója stb. A trojai háború vezetőinek Agamemnonnak (Mykene) és Menelaosnak (Spárta) alakja körül az ún. Tantalidák történet.

Egy-egy herosz azután pánhellén jelentőségű lett, vagyis kultusza Görögországban mindenütt dívott. Ilyen pl. Heraklész.

Ezeknek az isteneknek és heroszoknak a kultusza egész Görögországban egyforma. A homéroszi eposzok idején és az azt követő időkben a szabad ég alatt (még nem ismerték a templomokat) mutatják be nekik az áldozatokat, amelyek kezdetben állati áldozatok voltak, később azonban a föld terményeiből álltak. Nem volt még kialakult papi rend, nincsenek még szentélyek, de már kezdenek megszületni az istenszobrok. Az istenek, a természet és az ember egységes kifejezői emberi formájú lények, de szebbek és nagyobbak, mint az ember, a művészetben tehát egy olyan esztétikai ideálelérésére kell törekedni, amely ezt a nagy és tökéletes, de mégis emberi szépséget kifejezze. Ennek az ideálnak megközelítése a görög nép klasszikuskorának művészete.

Egy-egy városállam politikai erejének növekedésével a város megerősített helyén, a várban (akropolis) állandó templomok, szentélyek létesülnek, amelyekben az istenszobrokat elhelyezik.

Egy-egy ilyen szentély fejezi ki aztán a görögség egységes vallásos érzését. Legnagyobb fontossága Delfinek van. A delfi Apollo-templom és jósda minden görög számára jelentős. A delfi papnőhöz, a Pythiához, aki háromlábú széken ülve, kéngőzök felé hajolva mondja a jövendőt, egymással harcban álló görög városok is fordultak jóslatokért. Kezében tartva a politikai fonalat, a delfi jósda gyakran célszerű és helyes jóslatokat tudott mondani.

Egy-egy személy köré csoportosulnak az időleges városszövetségek, az amphiktioniák is.

Vallásos gyökerük van az atlétikai játékoknak, amelyek meghatározott időnként nagyobb görög csoportokat, vagy néha az egész görögséget vonták össze. Az atlétikai játékokban és a görög nevelésben is kifejezésre jut a természet-isten-ember egység felfogás.

A görög nemcsak istenében, de önmagában, tehát az emberben is meg akarja valósítani esztétikai ideálját, magát is a lehető legszebbé, az istenekhez hasonlatossá akarja tenni. Ezért a gimnázoinokban való atlétikai nevelés,

amely a bámulatosan szép görög férfi és női testeket a torna és testedzés által kiképezte.

Később már nemcsak a test, hanem a lélek szépségét is nevelni akarják. Az atlétikai játékok közül legnevezetesebbek az olimpiai játékok, ahová négyévenként majd minden görög polisz elküldte kiküldötteit, hogy testi ügyességüket, később szellemi fejlettségüket összemérjék. Az olimpiai játékoknak szerepük van a görög időszámításban is. A görög kalendárium luniszoláris (a nyolc holdévet a nap járásával igyekszik összhangba hozni).A hónapok elnevezése is vallásos.

Az olimpiai játékok győzteseit, az olimpikonokat, minden görög kötelességének tartotta, hogy ismerje.

A nyelvi és vallási összetartozáson kívül azután lényegében semmi sem fűzi egymáshoz a görögök kis városállamait.

Ez az út az arisztokráciától a tyrannison át a demokráciához vezet. Görögország nagyrészt hegyes-völgyes, meglehetősen terméketlen vidékekből állt. Egy ilyen országban nem lehet tartósan a földművelésből megélni. A görög parasztok vagy elszegényedtek, vagy kivándoroltak, vagy más foglalkozási ágra való áttérésre kényszerültek. A kivándorlás egy új gyarmatosítási folyamathoz vezetett, amelynek iránya most már Nyugat. Göröglakossággal népesül be az Appenini-félsziget déli része és Szicília, Syrakusai, Himera, Tarentum, Neapolis stb. ilyen görög városok. A régiek ezt a területet Nagy-Görögországnak nevezték. Az ipar mellett a kereskedés is meghonosodott. A görög hajós nép trieriseiben (háromevezős) hajóiban márrégen kimerészkedett a tengerre és a kereskedelmi hajózás megindulásával vitorlásain is szállítja iparcikkeit főképp Nyugat felé, ahol leányvárosai képezik az összekötő kapcsot, de hoz is be nyersterményt és iparcikket Északról és Keletről. Ez a gazdasági átalakulás társadalmi átalakulással isjárt.

Kr.e. 6. században Görögország majd minden poliszában ez a helyzet és az athéni polisz története Solon alakjában egy ilyen arisztokrata gazdasági reformernek emlékét őrizte meg. A soloni seisachteia, adóságelengedés és a soloni törvényhozás, amely ugyan az arisztokrácia vezetését megvédi, vagyonarányában igyekszik az állam ügyeiben való részvételt biztosítani az athénivárosállam polgárai számára. Ezek a reformok azonban nem voltak célravezetők. A belső társadalmi lázadást kihasználva, egyes arisztokratáknak sikerült időleges egyeduralmat alkotni a görög városokban.Ezt az intézményt hívják tyrannisnak, az arisztokrata uralkodót pedig tyrannosnak. (pl. Athén - Peisistratos, Korinthos - Kypselos, Miletos - Thrasybulos). A tyrannos, a nép vállán emelkedve, tudatában volt annak, hogy ez a nép bármikor elbuktathatja, tehát igyekezett kedvében járni.

A keleti kultúrák összesítője, a perzsa birodalom, a Kr.e.6. század végén hatalmának legmagasabb fokán állott. Terjeszkedésében a Keletet már elnyelve, a Nyugat felé fordult. Útjában első lépés a kisázsiai görög városok voltak, amelyeket sikerült a birodalmába beolvasztania. Görögországegyik legerősebb városállama ebben az időben már az athéni, amely a

társadalmi és gazdasági fejlődés mellett ekkor már a kezdődő demokrácia fokát érte el.

Az athéni városállam minden polgára részt vehetett a népgyűléseken és sorsolás útján jelölték ki az esküdtbíróság és az 500-ak tanácsának tagjait. Csak a régi, legfőbb törvényszék, az areopagos van már az arisztokrácia hatalmában, különben a társadalmi élet minden vonalán a demos-é a vezetés.

A régi mykenei kultúra megdöntői, a dórok alakították a Peleponnésosban azta városállamot, amelynek kulturális fejlődése lényegében eltér a többi görög városállamétól, Spártát. A műveltségben jóval felettük álló népekkel való folytonos harc kizárólag katonáskodó állammá formálta Spártát. A földet a meghódított lakossággal és rabszolgákkal (helóták) műveltetve, szigorú katonai közösségben nevelődött és élt a spártai polgár. Miután Spárta kerülte és tiltotta az idegenekkel való érintkezést, nem is vette kirészét a fejlődésnek abból a menetéből, amelyen pedig az 5. század elejéig a görög városállamok nagy többsége átesett.

Az athéni vezetés a marathoni győzelemben egy arisztokrata, Milthiades kezében volt, akinek azonban nem sikerült sem a tyrannist megvalósítania, sem Athént ismét arisztokrata jellegű állammá alakítania. A görög polisz most már diadalmasan halad előre a teljes demokrácia felé és itt a példa Athén volt. Athén különben a salamisi ütközet óta vezető a politikai életben, övé lett a hegemónia. Athén nagyobb hatalmat egyesít kezében, mintbármelyik más görög városállam. Övé volt a delosi szövetség pénztára. A delosi szövetség a salamisi ütközet (478) után jött létre. A kisázsiai görög városok a perzsáktól való félelemben egyesültek azzal, hogy mindegyikhajókat szállít évente egy újabb perzsa támadás esetére. Ez alól a terhes hajószállítási kötelezettség alól azonban megfelelő pénzösszeg fizetésével megválthatták magukat.

A delosi szövetség megalakulása utáni idő, a híres ötven év (pentakontaetie) a görögség klasszikus kora, vagy a periklészi fénykor. (Periklész - az athéni demokrácia idején az athéni állam ügyeit ő irányította).

Az antik gazdasági életet nem képzelhetjük el rabszolgák nélkül. Ők képezika dolgozó elemet. A földművelésben már egyedül a rabszolgákkal megművelt nagybirtok fizetődött ki, hiszen a pentakontaetia tartama alatt a Pontusból(a Fekete-tenger vidékéről) lehetett olcsón gabonához jutni. Tehát az athéni városállam lakosságának zömét a periklészi fénykor idejében a rabszolgák képezik és ezen kívül idegen bevándorlók, a metoikosok, akiknek köréből a legtöbb rabszolgaüzemekkel rendelkező iparos és kereskedő vállalkozó kikerült (jómódú elem). Kívül állnak az államon, a rabszolga teljesen jogtalan elem, a metoikos mint passzív polgár, aki adót fizet, azonban szavazati joga nincs.

A demos tehát a megalakult demokrácia virágzásának korában csak egy uralkodó réteget képvisel, a teljesjogú polgárok osztályát. (A megmaradt arisztokrácia, a kevésszámú kisparaszt, a szabad iparosok és kereskedők, és

a sok nincstelen.) Periklész korában a demos igyekszik megvédeni saját érdekeit azáltal, hogy korlátozza az uralkodó osztály, tehát a teljesjogú polgárok számát. Periklész nevéhez fűződik az a törvényi intézkedés, amely kimondja, hogy csak a bennszülött athéni apa és anya gyermeke lehet ahthéniteljesjogú polgár.

A kifejlett demokrácia másik intézkedése az államügyekben való részvételértfizetett zsold. (Az esküdtbíróságba, vagy tanácsba besorsolt polgárok a napi munka helyett az államügyeket kellett megvitatniuk, ezt a munkabérvesztést kárpótolták a zsolddal (misthos).

Az athéni kikötő építését Periklész fejezi be. A szárazföld felőli védekezésre épített "hosszú fal" is Periklész korának műve és ezekben a közmunkákban, csakúgy, mint az Akropolis építkezéseiben, amelyek szent célokat szolgáltak, csak szabad athéni iparosokat alkalmaztak, rabszolgákatnem. Az athéni ipar ebben a korban már méltó versenytársa a keleti iparnak.Az az esztétikai ideál, amely a görögségnek a természettel való egybeforrottságából fakad, és amelyet ebben az ún. klasszikus korban majdnem elértek, éppúgy kifejezésre jut az istenszobrokban, mint a mindennapi használatra szánt agyagedények művészi formáiban. A szabad athéni iparos gyakran alkotó művész is volt. A görög klasszikus kor nagy művészei Myron, Polykleitos, Pheidias, a csodás templomok ismeretlen építőistb., mind iparosok voltak.

Úgy, amint az iparban átformálta a Kelettől tanultakat ez a különleges kultúra, a lelki életben is összeolvadnak, egységgé válnak a keleti hatásoka görög hagyományokkal. Nem az isten lényében való misztikus elmélyedés vezérli vallásos gondolkodásában, hanem a megértés iránti vágy. Az első görög vallásos spekuláció Hesiodosnak az istenek születéséről és haláláról szóló költeménye (Theogoniai) is ilyen természetű.

A későbbi Dyonisos-kultusszal függ össze, és így tulajdonképpen teljesen vallásos alapja van a görög drámáknak. A görög líra is csak a görög lelki életből érthető meg. A sémitáknak volt vallásos lírája, de nem ismerték az egyéni érzés költői kifejezését. Ezt adja a kultúrának a görög líra és kiváló képviselői. A Dyonisiákon tomboló hívők gyülekezetében alakul meg a tragodia ("kecskebakének") és a komos =menet), amelyekből később a tragédiaés a komédia kialakult. Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész a görög mítoszból veszik tragédiáiknak tárgyát. Arisztophanész a politikai szatírátalkotta meg tulajdonképpen komédia formájában.

A görögöknél maga a színház, a színielőadás a vallásos kultusz körébe tartozik és látogatása minden polisz polgárának kötelessége volt.

A megértés, a természet-isten-ember egységének értelmi megértése utáni vágyvezet ahhoz a gondolkodási rendszerhez, amely egy időben keletkezett a Dyonisos-kultusz kezdeteivel. A Kr.e.6. században, a ión városok fejlettebbkultúrájában született meg a görög filozófia, amely minden idők gondolkozásának alapját képezi.

Az első görög gondolkodókat természetfilozófusoknak hívták, mert a természet keletkezésének soha meg nem érthető, ősi problémáját akarják megoldani. A milétoszi iskola képviselői, Thalész (Kr.e. 585 körül) és kortársai Anaximandrosz és Anaximenész  különböző elemeket tekintettek ennek az ősanyagnak.

A természetfilozófusok másik csoportja, az ún. eleai iskola szintén a világeredetének súlyos kérdését kutatja. (Pl. Parmenidész, Herakleitosz)

Az orphikummal áll kapcsolatban és bizonyos misztikus tanokat tartalmaz Pitagorasznak gondolkodása. Sajnos más műveit nem ismerjük, azonban nevét amatematikai és geometriai alaptételek megőrizték. A szám misztikus fogalma és a léleknek ezzel való kapcsolata áll tanainak középpontjában.

Xenophanész tanítókölteményeiben foglalkozik a világ keletkezésének problémájával. Ezekben erős keleti - talán zsidó - hatások mutatkoznak.

Mindezek a filozófusok azonban nem foglalkoznak az embernek a dolgokhoz való viszonyával, csak a természet nagy kérdései önmagukban érdeklik őket.

A peloponnészoszi háború nagy politikai bomlást idézett elő. A görög poliszok örökös egymással való harca, az ősi ión-dór ellentét (Athén - Spárta) a Kr.e.5. század végén gazdasági ellentétekkel súlyosbodott. Ezek az éles ellentétek a Kr.e.431-ben vezettek a háború kitöréséhez, amelyben mint fő-küzdőfelek Athén és Spárta álltak egymással szemben. A harc, mely kevés megszakítással 26 évig tartott, egyaránt romba döntötte a két államot. A végső küzdelemben Spárta volt a győztes, de az ő társadalmi, gazdasági berendezkedése ugyanúgy összeomlott, mint Athéné.

Athénban a demokrácia elleni reakció ismét az arisztokráciát hozza előtérbe. Ezekben az időkben Athénban az oligarchia (kevesek uralma) és a túlzó demokrácia váltják egymást.

A természetfilozófiától elszakadva egy modern filozófia kezdett kialakulni,mely a görög filozófiai rendszer alapját képezi. Ennek az iránynak az első képviselői a sophisták voltak. Elsősorban szónokok, akiket szkepticizmus tölt el, de egyúttal mély érdeklődés is az emberi dolgok iránt. (pl. Protagorasz) A sophizmus csak irányt mutat, de az erkölcsi, etikai tartalmat a görög filozófiának Szókratész (470-399) adja meg.

Szókratész alaptétele az erény taníthatósága, az, hogy az ember legfontosabb tulajdonsága az értelem. Módszere, amelyet ő honosított meg a filozófiában, az indukció, azaz sok azonos egyes esetből jut el az általános felé.

A Szókratész etikai tételeit a természetfilozófiával, valamint a pythagoreizmussal összhangba Szókratész egyik tanítványa: Platón hozza. Athénban híres akadémiája volt tanai népszerűsítésére, filozófiai nevelésre. Nézeteit híres dialógusaiban fejtette ki. A platoni filozófia korszakalkotó jelentősége az ideatanban található meg. A fogalom pontos meghatározását keresi Platon különböző utakon, az egyestől az általánosig

és viszont; ez a módszer a dialektika, a fogalom az idea. A valóságban nem létező, de gondolatvilágunkban létező, közöst egyesítő fogalom az idea. Platonnál két világ áll egymással szemben: az ideavilág (a lét világa - ousia), és az érzéki megismerés világa (a valóság világa - genesis).

Platon halálának idejét a görögség dekadens korszakának szokták nevezni. S görög nemzeti, politikai gondolatok kiélték magukat, hogy újabb erőknek, behatásoknak adjanak helyet. A politikai ideálok megváltozásának élénk kifejezője Platon, és a hozzá hasonlatosan nagy jelentőségű filozófus, Arisztothelész szociálpolitikai írásai között vannak különbségek. Platon azarisztokratikus kommunizmus híve. Nyilvánvaló, hogy előtte az ő korában méghatalmas Spárta kormányformája lebegett követendő példaként.

Arisztothelésznél az államformák új osztályozását látjuk. Megfelelőkre és nem megfelelőkre osztja ezeket. A nem megfelelők közt, mint legrosszabb, a demokrácia áll az élen, a legelsők közt mint legjobb a monarchia, a királyság.

A királyság annak az államnak a kormányformája volt, amely ebben az időben döntő befolyásra kezdett szert tenni a politikai életben: a makedónnak. A makedón állam kulturális tekintetben mélyen a görög poliszok alatt állt. Ezidőbeli uralkodójuk Philippos, aki ismeri a görög kultúrát, mert itt nevelkedett, és tisztában van az ország gyengeségeivel és erősségeivel is. Az ő politikájával szemben állt a haladó párt élén athéni szónokokkal és politikussal Aischines, a konzervatív párt élén, amely pánhellén eszmét, demokratikus berendezésű poliszokat és Athén hegemóniáját védi: Demosthenes. (Ő élesen foglalt állást Philippos ellen a híres filippikáiban- Fülöp elleni beszédeiben.) -Philippos nyíltan Görögország egyesítését célozta meg. Chaironeiánál 338-ban végül megvalósítja tervét, és makedón fennhatóság alá helyezi az egész Görögországot.

Halála után mindez fiára, Alexandrosra (Nagy Sándor) száll. Azt, hogy a perzsa birodalmat is meghódítsák, már csak Alexandros tudja véghezvinni. Alexandrost a görögök barbár hódítónak tekintették. Alexandros görög műveltséggel, görög világnézettel telített, és a görög mítosz szépségei sokkal inkább eltöltik, mint más görög kortársát. (Arisztothelész nevelte.)Azonban mindehhez segítségére egy rendkívül fegyelmezett sereg áll, akikkelegyütt a perzsa nagybirodalmat meghódítja, sőt egy perzsa hercegnővel, Roxanéval köt házasságot, így mint a perzsa nagy királyok jogos utódja foglalja el ezeknek a trónját. Útjában haladva Alexandros igyekszik mindenütt a görög kultúrát terjeszteni. (Az általa építetett városok, Alexandriák a görög műveltségnek Kelet felé előretolt bástyái, amelyek előkészítik a nagy keleti-görög kulturális egyesülés útját. Mindezek ellenére a makedón sereg vezetőinek sorában egymásután lázadások törnek ki,ezért elindul fantasztikus hadjáratára, India meghódítására. Itt nem sok sikert ér el, ráadásul mind vezetői, mind az ő egészsége megromlik. (Legjobb barátja Hephaiston, akivel mint Achilles Patroklossal élt együtt, meghal. Temetését, Patroklosnak az Iliászban megírt temetése mintájára rendeztette. Ez volt Alexandros utolsó műve, az ezt követő évben 33 évesen ő maga is meghal.)

Az óriási birodalom fő nélkül maradt. Alexandros tábornokainak martaléka lesz. Ebből a harcból végül 3 tábornoka került ki mintegy 20 évvel Alexandros halála után (az ipsosi csata - 301.): Seleukos, Ptolemaios, Kassander. Ők a megalapítói azoknak a birodalmaknak, melyeket hellenisztikus birodalmaknak nevezünk. Ez az az időpont, amikor a görög műveltség átadja helyét egy új kulturális fejlődésnek, amely Kelet és a görögség műveltségének egyesüléséből állt elő: a hellenizmusnak. 

III. A HELLENISZTIKUS KULTÚRA

Monarchikus - kereső 

A Kr.e.3. századot nevezhetjük a hellenizmus korának. A polisz uralmának helyébe a hellenisztikus birodalmak lépnek. Az ipsosi csatából győztesen kikerült tábornokok közül kettő, Ptolemaios és Seleukos alkotják meg azt a két hatalmas birodalmat, amely területileg Keleten a perzsa egyesítés előtti idők képét állította vissza. Az egyiptomi (Ptolemaida) és az asszír-babilon (Seleukida) birodalmak ezek. De csak területileg, mert a műveltség már nem a régi, a politikai élet terén sem. (A görög demokrácia hagyománya keveredik a keleti hivatalnok-hierarchiákkal.) Ezek a birodalmak rendezett államháztartásukkal, előre meghatározott adóikkal, melynek beszedésével hatalmas hivatalnoki kar volt megbízva, fejlett és tervszerű pénzgazdálkodásukkal szinte a XVIII. század modern abszolutisztikus nagyhatalmaira emlékeztetnek. A gazdasági élet inkább a nagyvárosokban fejlődik. Az ipar hihetetlenül fellendül, az iparcikkek művészi formájában szerencsésen keveredik a keleti és a görög művészet. A hellenizmus idején virágzik az ún. "Kleinkunst", az iparművészet. A luxus bevonult a magánéletbe. Főként a nők teremtenek divatot az öltözködés terén a hellenizmusban. (A nők helyzete ekkor már sokkal kedvezőbb, mint a klasszikus görög időkben. Azonban pontosan azért, mert most már nem voltak "bezárva" férjük házába, erkölcsi romlásnak indultak. A görög időkből származó hetaira alakjával már versenyezhetnének a hellenisztikus előkelő hölgyek akár műveltségben, akár erkölcsi romlottságban.)

Éles ellentét alakul ki a szegények és a gazdagok között. A korlátlan meggazdagodási lehetőségek (ipar, nagykereskedelem) a pénzarisztokrácia kialakulásához vezetnek, amely a születési és hivatalnokarisztokrácia mellélép. Ezzel szemben azonban nő a csőcselék száma is, akik a nincstelenségük miatt könnyen kapható lázadásokra. Új társadalmi osztályokkal találkozunk: városi proletariátus, amely a zsoldos-seregekben helyezkedik el. Az ephebiákban a görögség testkultusza egyesült a hadkötelezettséggel. A hellenisztikus időkben a testképzés mellet a lelki képzésre is erős hangsúlyt fektettek. A sophistáknak, ezeknek a tanító szónokoknak sikerült először egy magasabbrendű oktatás elvét a görög gondolkodásba belevinni. Azekkor megalakuló új tudományosság a tanulni vágyó ifjúság rendszeres tudományos képzését tűzi ki céljául. (A modern egyetemi oktatás első nyomai.)

A hellenisztikus kor görög embere a maga gondolkozása számára a megoldandó problémák végtelen sorát találta, melyre az utat rendszeres tudományos

munkával kísérli megtalálni. A görög idők utolsó nagy gondolkodója, a modern tudományos gondolkodás első képviselője Arisztotelész volt. A görög és a hellenisztikus kor mezsgyéjén élt és mint Alexandrosz nevelője, bizonyos külső befolyása is van a hellenisztikum megalakulására.

Arisztotelész korának egész tudományát egyesítette magában, munkássága felöleli a tudományos gondolkodás szinte minden ágát. (természettudományok,bölcselet, logika, erkölcs, etika). Munkáinak kissé száraz hangja az első tudományos nyelv a világtörténelemben. Arisztotelész tudományos gondolkodásának alaptétele, amely a zoológiában jut kifejezésre: a földön minden céltudatosan halad fölfelé - növény, állat, ember egyaránt. Egy olyan botanikai és zoológiai rendszert dolgozott ki, amely szinte két évezredig megdönthetetlen volt az emberiség szemében. Az anyagról szóló gondolatait a természetfilozófiában (a fizikájában) fejtette ki. Az anyag egy öröktől létező, amelyben megvan az ösztön, a lehetőség (dynamis), hogy alakká váljon. Ez az alak a valóság. A platoni dualizmus helyébe egy másikat állít: az anyag és az anyagnélküli dualizmusát. Erről szóló gondolatait az ún. első filozófiájában fejti ki, a rodoszi Andronikos Arisztotelész - kiadásában meta ta physika szerepelt és amelyet metafizikának mondunk. Ebben a művében fejti ki, hogy miután a mozgás örök,az "első mozgatónak" szükségszerűen anyagnélkülinek, azaz mozdulatlannak kell lennie. És minthogy minden tökéletlenség oka az anyag, ez az első mozgató a tökéletesség.

Arisztotelész nagy tudományos tévedése az a csillagászati felfogás volt, hogy a világegyetem középpontjába a gömbalakú föld áll, a perifériákon vannak az állócsillagok, ezek alatt a bolygók. Azt mondja, hogy az ég és a föld teljesen különböző anyagúak, és a céltudatos törekvésnek a földről az égbe kell vinnie. Annak, hogy ez a csillagászati tévedés olyan sokáig érvényben maradt, az az oka, hogy Arisztotelész bámulatosan tisztán és világosan fűzi gondolatait, teszi tulajdonképpen a logikát tudománnyá. Megállapításai okról és okozatról, az ítéletről, a fogalmak meghatározásáról szinte örökérvényűek. (A középkori skolasztikus filozófiára gyakorolt nagy hatást.)

A hellenisztikus idők tudományos középpontja az egyiptomi Alexandria volt. Ezt a kort alexandrin-kornak is szokták nevezni. Itt emelkedtek a csillagvizsgálók, itt álltak a könyvtárakban a hatalmas papírusztekercsek, itt állt a világ első anatómiai intézete, amelyekben megalapozták az orvostudományt.

A hellenisztikus tudomány éppen Arisztotelész hatása alatt nem tudott nagyot alkotni. A samosi Aristarchos felismerése, hogy a föld és a bolygók a nap körül mozognak, elveszett, nem fogadták el és 1800 évnek kellett eltelnie, hogy Kopernikusz ezt a tételt újra elmondhatta.

A földrajztudományt a nagy utazások mozdítják elő. Az első tudományos munkamegírása Eratosthenes nevéhez fűződik.

A természetrajz Arisztotelész elgondolásai alapján halad tovább.

Az orvostudomány az anatómiai tudás segítségével óriási lépésekkel halad előre a tudomány útján.

Az alexandriai könyvtár tudós őrei pedig a nyelvi kutatás, a grammatika terén fejtenek ki nagy munkásságot. (a régi írók műveit kutatják, hasonlítják össze az akkorival, magyarázzák).

A filológiai kutatás terén Pergamonnak tudósai szerepeltek élen. Itt találták fel a pergamenkészítést, az állatbőrökből készített íróanyagok előállítását.

A matematika tudománya is sokat fejlődött: Pitagorasz és követői, sőt Platon is foglalkozott a matematikával és sok máig is érvényes tételt állítottak fel. Archimédesz a gyakorlati mechanika terén produkált nagy eredményeket. (szökőkutak, automata-színházak, tűzifecskendők, olajsajtolókstb.).

Ez a pozitív tudományosság nem elégítette ki a kor gondolkodóit. A görög racionalizmus a hellenizmus idején a vallásmagyarázás egy olyan ágát is kitermelte, amely nagy hatással volt a későbbi idők vallásaira: a vallásos allegóriák gondolatát. De az a kutatás és keresés, amely a hellenizmus idején az emberi lelkekben él, nemcsak a vallás, de a filozófia útján is a megnyugvás felé irányul. Megszülettek azok a vallást helyettesítő filozófiai iskolák, amelyekbe a hellenisztikus ember menekült, ha érzés- ésgondolatvilága kimerült, ha a misztériumok nem elégítették ki.

Ez a két nagy iskola: a stoicizmus és az epikureizmus. A lelki megnyugvás keresése ahhoz vezet, hogy ezekben a filozófiai iskolákban a legnagyobb hangsúly az etikán van. (Arisztotelész, Szókratész, Diogenes és Antishenes hatásai) Szerintük a gyönyör nem tartozik az emberi javak közé, csak annyira, mint a gazdagság, szabadság, egészség; viszont a szegénység, betegség, sőt a halál nem bajok. A teljes igénytelenségre, tehát a teljes függetlenségre kell törekedni.

A stoa alapítása a ciprusi Zenon nevéhez fűződik. A rendszer folytatói közül a legnevezetesebbek Kleantes és Chrysippos. A stoikus természetfilozófia szerint valóságot csak a testek képeznek (materializmus). Az emberi lélek és az istenség is testek, de minden testetmegtölt az értelmes erő, amely mindenben jelen van. Ebből az erőből alkottaisten (akit Zeusszal azonosítanak) a világot. A görögség sokszor emlegetettpantheizmusa vegyül itt a keleti misztériumgondolatokkal. Az élet célja az emberi léleknek a tökéletessé tétele és ennek az elérésére ad útmutatást a stoikus etika. Az életben csak egy jó van: az erény, és csak egy rossz: a bűn. Az erény eléréséhez teljesen ki kell zárnunk az értelmetlen érzéseket,az ún. affektusokat: a gyönyört, az aggódás, a vágyat, a félelmet stb. Az ezektől való teljes mentesség az aphátia - a lélek tökéletessége az élet célja.

A stoikus gondolkodók körében tűnik fel először a világpolgárság gondolata,a kozmopolitizmus. A mítosz allegórikus magyarázata is a stoikus gondolkodóktól származik.

A másik iskola, az epikureus főképpen a természetfilozófiájában tér el a stoikustól. Alapítója Epikurosz. Szemben a stoával, az epikureizmus tiszta istentagadás. Epikurosz meg akarta szabadítani az emberiséget az istenektőlvaló félelem érzésétől, ezt a teljesen mechanikus világszemlélettel akarja elérni. Rendszere nem tudományos rendszer. Azt mondja, hogy mindenből csak annyi igaz, amit saját magunk tapasztalunk. A lélek a testtel együtt meghal. Etikájában nem tér el ennyire a szoikustól. Ugyanúgy törekszik a lélek nyugalmának elérésére. Szerintük az egyetlen rossz a fájdalom, az egyetlen jó a gyönyör. A gyönyör az igény kielégítése. Nem a testi, hanem alelki gyönyör az, amire törekszünk. Az erény az élet célja, az igénytelenség a lélek nyugalma (ataraxia). Természetfilozófiájuk azonban távol tartja őket az államélettől, életük fő célja a teljes kikapcsolódás mindenből, az öngyilkosság köztük igen gyakori, és megengedett dolog.

A lélek nyugalmának a keresése a célja a szkeptikus iskolának is, amelyet szintén kb. 270 körül alapított elisi Pyrrho. Úgy kell a dolgokkal szemben állást foglalnunk, hogy semmit sem tudunk biztosan. Nem lehet tehát ítéletünk semmiről, önmagunkban kell megnyugodnunk, ez a legfőbb életvágy.

A hellenizmus tulajdonképpeni világa a Kelet, de innen Nyugatra is áthatolt. A hellenizmus innen haladt tovább, amikor Róma összefogta Keletetés Nyugatot egy egységes világbirodalommá.

I. A történelemelőtti kor 

Történelemelőtti-nek az emberiség fejlődésének azt a korszakát nevezzük, amelynek írott emlékeke nem maradtak ránk.

A földön élő népek különböző időpontokban lépték át azt a határt, amely a történelemelőtti kort a történetitől elválasztja.

Általános művelődéstörténeti szempontból történetelőtti kor volt az, amikora föld felületét benépesítő emberiség még sehol sem ismerkedett meg az írástudományával, amikor az egész emberiség műveltsége még csak hajnalkorát élte.

A földtan tudományának előrehaladásával azután már hozzávetőleges pontossággal meg tudjuk állapítani, hogy melyik földrétegben talált emlékekmilyen kornak a szülöttei.

A föld ősi idejét négy korszakra szokták osztani:

1. Első / primär kor: talán csak a vizekben élő halak és később szénné vált erdők voltak a Földön,

2. Második /secondär kor: feltűnnek a csúszómászók és a madarak,

3. Harmadik / tertiär kor: a ma már részben eltűnt emlősállatok népesítették be a Földet,

4. Negyedik / quaternär korszak: ez tart még ma is.

Azt nem tudni bizonyosan, hogy már a tertiär korszak legvégén feltűnt-e a Földön az ember, azonban a quaternär korszak elején az úgynevezett diluviális korban már élnek a Földön a maihoz hasonló emberek. Hogy miképpen élt ez az ősember, meglehetősen bizonytalan.

Azt sem lehet biztonsággal megállapítani, hogy az ősfoglalkozások közül melyik a legrégibb. Valószínűleg a természeti adottságok szerint változott.

Az emberi fogazat is arra mutat, hogy a növény mellett már a legrégibb időben az ekkor még bizonyára nyers hús volt az ember tápláléka. Ezt pedig vadászat útján szerzi meg, vagy a halban gazdag vidékeken halászat útján. Eszközei a vadászathoz kezdetben bizonyára a fából készített bunkó, a leöltállatok csontja, később kőbalta volt, valamint a halászathoz valamiféle pálcaszerű eszközt, majd ebből megalakulva a horog, még később pedig a háló.

Az ősembernek sokkal közvetlenebb kapcsolata van az állatvilággal, mint későbbi civilizált társának. Mégsem az állatokhoz való viszonya (megszelidítésük, tenyésztésük), sem a vadászathoz használt eszköz, hanem atűz megismerése emelte ki az embert az állatok sorsából.

Kérdés, hogy milyen társadalmi viszonyok közt élt az ősember? Az ember bizonyára társas lény. Élénk bizonyítéka ennek a nyelv. Az, hogy a kezdetben valószínűleg taglejtésekkel jelölt beszédből kialakulhatott az artikulált nyelv, hogy egyes fogalmak kifejezésére bizonyos állandó szóképek fejlődhettek ki, bizonyítja azt, hogy az emberek tartósan nagyobb csoportokban éltek együtt, melyek alapját elsősorban a család képezte. A társadalmi együttélés igen alacsony fokán már ilyen nemzetségi kötelékekbenéltek együtt az emberek. A közös származás emléke több, néha sok családot egy nemzetséggé fűz össze. Ez a közös származás azután igen gyakran egy közös ősjelképben nyilvánul meg. Általános szokás, hogy a közös totemet viselők nem házasodnak össze, hanem kívülről kell házasodniuk. Ezt nevezik exogámiának. Az anyai ágon tartják a rokonságot, az összefüggés közöttük tehát anyajog alapján áll. Ez volt minden társadalomban az elsődleges forma. Újabban ez a nézet megdőlt és azt kezdik hangsúlyozni, hogy a különböző foglalkozási ágakat űző társadalmakban különbözőképpen fejlődött az anyajog és az apajog. A vadász- és halász-, sőt az állattenyésztő társadalmakban a férfi, az apa a családfenntartó, tehát ezek a társadalmak az apa jogának alapján állnak. A földműves társadalmakban sokkal gyakoribb az anyajog alapján élő család és nemzetség.

Ezekben a társadalmakban a nő értéket képvisel, ő a munkás, a haszonhajtó réteg. Ezt a réteget igyekeztek mindinkább növelni, a nemzetségen belüli házasságot tiltják. Ezért van a sok nőrablásról szóló monda, ezért fizetteka nőért vételdíjat. Hogy ez például a magyaroknál is így volt, azt mutatja az alán nők elrablásáról szóló monda és a magyar vőlegény szó, amely mind amai napig megőrizte az egykori vevő legény szokásának emlékét.

Nyílt kérdés ezután, hogy a földmíves társadalmakban a föld közös birtok volt-e vagy sem. Ez az ún. őskommunizmus kérdése.

A primitív földművelő népek rendszerint még nem állandóan letelepedtek, hanem ún. nomád népek. Valószínű, hogy a folyton megújuló földterületeket anemzetségek közösen vették birtokba és eleinte közösen művelték meg. A nemzetségek közül csakhamar kiváltak az erősebbek és ügyesebbek, akik nagyobb földterületet vettek magántulajdonba és kialakult egy vezető társadalmi réteg. Az is valószínűsíthető, hogy a földműves társadalmakban tűnik fel legelőbb a rabszolga, aki az asszonnyal együtt műveli a földet. Így lassanként társadalmi rétegződés következik be: úr, közszabad, szolga. A fejlődésnek magasabb fokán a nemzetségek - feltehetően harci, védelmi szempontból - egyesülnek: így jön létre a magasabb társadalmi egység: a törzs (tribus).

Gondolkozott és érzett, élt-e tehát lelki életet az ősember?

Társadalmi csoportok lelki életének, gondolkozásának, érzésének kifejezője a vallás és a filozófia.

A filozófia, bölcselet, a véges és végtelen dolgok felett való gondolkozás rendszerbe foglalása már csak magasabban fejlett kultúrák tulajdona. De a vallást, mely inkább érzés, mint gondolat, már a legegyszerűbb, alig művelttársadalom is ismeri.

Annak az ősembernek, aki megtalálta a tűzgyújtás módját, aki megalkotta a nyelvet, aki társadalmi közösségben tudatosan élt együtt, már bizonyára voltak vallásos érzései. Természetes, hogy ezen a téren bizonyosat állítanilehetetlen. Mindenütt hipotézisekkel, feltevésekkel találkozunk.

A legmodernebb kutatók a primitív népek legelső vallásos megnyilatkozásánaka varázslatot, a mágiát tartják. Állítólag a "rontás" és "gyógyítás" babonája tűnik fel legelőbb az emberek eszmevilágában.

A sötétségtől való félelem termeli ki például azt, hogy az éjszakát kártékony lénynek tekintik. A hold a gonosz isten, szemben vele a jó isten a nap. Ez még nem természetszimbolizálás, mint egyes későbbi vallásokban, hanem csupán a természetfelettitől, az érthetetlentől való félelem kifejezése.

De nemcsak a természetfelettitől, hanem a természetestől is fél az ősember.Ez a félelem egyes hatalmas állatokat, élettelen tárgyakat babonás erővel bírónak tüntet fel előtte. Ezért tisztelnek állatokat, élettelen tárgyakat.Ezt nevezzük fetisizmusnak. A varázshit és a fetisizmus mellett az ősember vallásos elképzelései között a halálról és az álomról való gondolatok foglalják el az első helyet. Ezt animizmusnak nevezzük.

A primitív emberben kialakult az kép, hogy testében mégegy, hozzá hasonlatos "második én" él, és ez álom közben elhagyja a testét. A léleknekez a leegyszerűsített képe ahhoz vezet, hogy tisztelik a halottakat, akiknek testébe visszatér a lélek. Ez vezet a "második én", a lélek

megengesztelésére szolgáló halotti áldozatokhoz is és későbbi formában az ősök, az elhaltak kultuszához.

Az ősi vallásos formák közé tartozik a totemizmus is. A nemzetség jelképe, a totem vallásos tisztelet tárgya volt.

Mindezek a vallási elgondolások azután összekeverednek; a történeti idők népeinek vallásaiban hol az egyik, hol a másik elem válik uralkodóvá.

A nagy világvallásokban már elvesznek a nyomok, amelyek az ősember primitívelképzeléseihez vezetnek. 

II. KELETI NÉPEK KULTÚRÁJA

(Despotikus - misztikus)

II. 1 Kínai kultúra 

Az emberiség műveltsége Keleten kezdődött. A keleti népek az elsők, akikrőlírott emlékek, feljegyzések maradtak ránk, akik tehát először léptek a történet színterére. A műveltség útja mind a mai napig Keletről haladt Nyugat felé.

A Kelet legszélső peremén élt hatalmas területen, külső hatásoktól évezredeken át elzárkózva a mongolfajta kínai nép és itt fejlődött ki már Kr.e. 3. évezredben a többi néptől teljesen eltérő kultúrája.

A kínai kultúra kutatását nagyon megnehezítette, hogy 1912-ig, tehát a kínai forradalom kitöréséig ásatások lehetetlenek voltak és hogy idegen a kínai történetbe alig nyerhetett bepillantást. Sok régi írott emlék került napfényre kb. Kr.e. 18. századból származó bronzra írt szövegek és ma már bizonyos lehetőségek nyíltak meg a kínai műveltség igazi megismerésére.

A kínai állam a legrégibb, történetileg már némiképp megállapítható időben,Kr.e. 2200 körül földművelésen épülő, a korlátlan hatalmú uralkodó, a császár mellett hivatalnokokkal kormányzott állam volt. A kínaiak már igen korai vallásos elképzeléseiben a középpontot az Ég képezi, amely a legfőbb úr és a mindenkori császár magát a legfőbb úr gyermekének tekintette (mennyfia).

Az Ég mellett az égitestek, hegyek, folyók, egyes természeti jelenségek tisztelete is egyedül a császárnak volt fenntartva; a nép ebből a magasabbrendű vallásból, éppúgy, mint az államügyek irányításából ki volt zárva. A nép körében egyedül az animizmus terjedt el és az ebből eredő kultuszok, a halottak, ősök tisztelete, akiknek emléke előtt bemutathatták áldozataikat.

A császár mellett az államügyek vezetésében már igen régen egy hivatalnok-arisztokrácia áll, mintegy 1100 ember, akik a föld birtokában is megosztoznak a császárral.

A földet a császár és a neki alárendelt főurak tulajdonképpen csak mint az állam közös birtokát birtokolták, ebből négyzetszerű területeket szakítottak ki, amelyeket kilenc egyenlő részre osztottak. Ebből nyolc részt a parasztok közt osztottak szét, amelyet ezek saját hasznukra műveltek meg és csak az általuk megművelt kilencedik rész jövedelme jutott az államnak, illetőleg az azt képviselő császárnak vagy főúrnak. Ez az ún. tsing-tien-rendszer, amely állítólag Kr.e. 350 körül ért véget; ekkor kezdődött meg Kínában a nép tulajdonképpeni elnyomása.

Az iparűzés még a későbbi időkben is inkább a házigazdálkodás keretein belül bonyolódott le. Kr.e. első évezred folyamán selyemhernyó tenyésztésével már a kínaiak készítették a selymet. Emellett a császár saját műhelyében olyan technikai találmányra jöttek rá, melyet Nyugat csak jóval később fedezett fel: a porcelánkészítés módját. (Kr.e. 2. évszázadban) Ugyancsak a kínaiak ismerték meg először Kr.u.6. vagy 7. században a könyvnyomtatás művészetét, valamint a betűvetés mesterségét. A kínai írásmódot csomóírásnak szokták nevezni, mert ősrégi felfogás szerint a betűk a kezdetben feljegyzés helyett használt fonalcsomókat utánozták volna. Ez így azért nem helytálló, mert a kínai nem betűírás, hanem fogalomírás, ami azt jelenti, hogy minden egyes szóra külön fogalmi képet rajzol.

Az a konzervatizmus, amely az egész kínai kulturális életet jellemzi, lehetetlenné tette, hogy ebben az írásmódban az évszázadok folyamán változás következzék be. A számtalan szókép megismerése nagy tudománnyá teszi a kínai írás ismeretét, úgyhogy a kínai nép jelentős része még ma is analfabéta. (80ezer ilyen szókép létezik, amelyből modern nyomdák "alig" 9500-at használnak, míg a nagyközönség "csupán" 3ezret)

Eleinte az íróanyagok fa- és bambusztáblácskák voltak, később hosszú selyemszalagokra írtak ecsetszerű szerszámmal. Végül a kínaiak fedezték felsokkal a Nyugat előtt a papírost, melyet eleinte tekercsszerűen felgöngyöltek, majd a könyvnyomtatás felfedezése után lapokra írtak illetvenyomtattak. Ettől az időtől kezdve füzetszerűen bekötött könyveket készítettek Kínában.

Azonban ha a kínai kultúra mélyére tekintünk, azt látjuk, hogy a műveltség az óriási népnek csak igen kis rétegét érintette, hiszen majdnem kizárólag az államhivatalnokok kiváltsága volt. Ők tudtak csak írni, ők ismerték a technikai vívmányokat, ők vezették a despotikus uralkodó mellett az államügyeket, ők ismerték a magasabb értelmű vallást.

Kínában, a kezdetben tökéletes központi rendszerű despotikus kormányrendszer bomlásnak indult, mely Kr.e. 1. évezred folyamán folytonos belső háborúkban nyilvánult meg.

Ezek a politikai harcok és a birodalomban felbomló rend indították azután arra Kung-fu-tse-t (Konfuciust), hogy a régi jóhoz való ragaszkodás jegyében kidolgozza a maga erkölcsfilozófiai rendszerét, amely rendszer idők folyamán a kínaiak államvallásává alakult.

Konficius (Kr.e. 551-479): csupán erkölcsi szabályokat akart adni az embereknek, miszerint abból kiindulva, hogy az ember jónak született, a rosszat, mint szükségtelent ki akarja zárni az életből. Az emberi társadalom alapja a család; a szülők és az idősebb és ifjabb gyermekek között egy olyan hierarchia (lépcsőrendszer) kell hogy fennálljon, mint az államban. Az élet kötelességek sorozata, ezeket a kötelességeket azonban megkönnyíti, ha az ember önmagában megtalálja a harmóniát. Fontossá teszi filozófiájában a családon belül az ősök tiszteletét. A konfucianizmus igaziterjesztője, magyarázója, a konfuciusi gondolatok feljegyzője Meng-tse (Mencius - kb. Kr.e. 382-289) volt. Az ő nevéhez fűződik a híres öt kanoni könyv összeírása.

A szegényebb nép között a konfucianizmus nem is hódított annyira, mint Konfucius idősebb kortársának, Lao-tse-nak tanítása.

Lao-tse (Kr.e. 604 körül szül.) már sokkal inkább vallásalapító, mint Kung-fu-tse. Misztikus elgondolásainak középpontjában a tao állt. A tao eredetileg talán az ég, a csillagok útja. Nála az ősi elemé, minden dolog kezdetévé és végévé, a nagy semmivé válik. Ebből lett az ég (Yang) és a föld (Yen). Ez az elv vonul végig már a régi kínai valláson is. A tao mozdulatlan és mégis mindent alkotott. A cél tehát a mozdulatlanság, mert csak a mozdulatlanság alkot. Tulajdonképpen tehát egy minden érzelmet, minden belső megmozdulást célzó nyugalom a taoizmus, amely megfelelt a keleti ember passzivitásának. Ezen a ponton bizonyos hasonlóság van a taoizmus és a buddhizmus között.

A taoizmus optimizmusa: a földön minden úgy van jól, ahogy van, ez a kínai konzervatizmusnak igen megfelelt. Az uralkodó ne cselekedjék, mert az ellentétben áll a taoval. A taoizmus elítél minden harcot és háborút.

Kr.e. 1. Évszázadban hatoltak először idegen hatások a kínai nép közé: ekkor terjedt el a buddhizmus, az ún. mahayana buddhizmus formájában. Míg akonfucianizmus a kínai császárság fennállásának egész tartama alatt gyakorlatilag államvallás volt, a buddhizmus hódított a tömegek, de az előkelők között is. A Kr.u.6. században már maguk a császárok is buddhisták, bár hivatalosan a konfucianizmust vallják.

A kínai műveltség ebben az időben már teljesen megállapodott, megmerevedettés fejlődésképtelenné vált. Az idegen behatásoktól való mesterséges elzárkózás megakadályozott minden haladást. Csak a Kr.u.20. században a kínai forradalom korában kezdődött meg egy új fejlődés, amely azonban már egy más kor kulturális képébe tartozik. 

I.2 Sémita kultúra 

A Kelet kultúrkörei közül, amelyek a nyugati fejlődésre mély hatást gyakoroltak, kiemelkedik a sémi népek műveltsége. A sémiták közül csak a sokkal későbbi időben a történet színterére lépő arabok őrizték meg bizonyos fokig nemzeti létüket. A Kelet kultúrái: a babilon-asszír, a föníciai és a zsidó műveltség. 

1. Babilon-asszír kultúra 

A Kelet nagy kultúrái folyamvölgyekben alakultak ki. A Tigris és Eufrates völgye, az ún. Mezopotámia szülőhazája az egyik legrégibb és legérdekesebb kultúrának, a babilon-asszírnak. A sémita törzsek egy csoportja az, amely letelepedve és egymásután több városállamot alkotva, az ekkor (Kr.e.3. évezred) már fejlett sumér kultúrát megdöntötte és ezzel összeolvadva új műveltséget teremtett.

Ez a nép Kr.e.3. évezredben magasan fejlett életviszonyok között élt. Földművelésnek, sőt kereskedelemnek nyomait őrzik a régi írott sumér emlékek. A sumérok által megalapozott kulturális területen a Kr.e.3. évezred végén és a 2. évezred elején az ún. sémita kultúra élte virágkorát a hatalmas városállamokban, amelyek közül csakhamar Babilon és Assur emelkedtek vezető szerepre.

A műveltség irányítója Babilon volt, az asszírok harcos népe inkább területi hódításokra törekedett. Kr.e.720-ban az asszírok leigázzák Babilont. A következő száz év az asszír birodalom fénykora, mikor Kelet másik nagy kultúrközéppontját, Egyiptomot is meghódítják.

A babilon-asszír kultúrát agyagtáblácskákon fennmaradt írásos emlékek tömege őrizte meg. A legrégibb emlék Hamurapi babilon uralkodó törvénykönyve a Kr.e.2. évezred legelejéről. Ezeken az agyagtáblácskákon ékírással (szótagírás, szemben a kínai fogalomírással) a magánéletbe, társadalmi és gazdasági fejlődésbe, vallásba mélyen bevilágító számtalan feljegyzés maradt ránk.

Az ékírásos emlékeke egy része gazdag és számító kalmárnépről tanúskodik, amely hatalmas üzleteket bonyolított le, nagy cégekről, amelyek komoly személyzettel dolgoztak, kereskedelmi hitelről, fejlett pénzrendszerről. A pénz kezdetben réz-, majd ezüstpénz volt, a Bibliából is ismert sekel.

Téglából épült nagy házakban laktak - kő Babilonban alig volt, ezért művészetükben is inkább az égetett tégla szerepel, mint kőbe vésett szobrok, vagy egyéb emlékek. Fejlett jogrendszerük volt, amelyben azonban leginkább a polgári jog emelkedett magas színvonalara. A büntetőjog primitív talio-jog (szemet szemért, fogyat fogért) alapján állt.

A házasságra vonatkozóan is találtak jogszabályokat: a férfi fizet a nő szüleinek vételdíjat, a nő viszont hozományt kap. Házassági szerződések tömege maradt fenn. A válás többnyire csak a férj részéről kezdeményezhető.Mindezek ellenére alapjában kedvező a nők helyzete Babilonban. Maradtak fenn anyagok üzletasszonyokról: a Samas-papnők nagy tiszteletben álltak, sőt állami szolgálatban is találkozunk nőkkel.

Ez a magasan fejlett materiális kultúra csak az egyik oldala a babiloni műveltségnek. A józannak látszó, számító és gyakorlatias nép, ha a vallásátvesszük szemügyre, a legsötétebb misztikum felé hajlott.

Tény, hogy amikor a babilon-asszír vallás kialakult formáival találkozunk, az istenek alakja már a természettől elvonatkoztatva, elérhetetlen magasságban trónol az emberek felett és az ember csak rettegéssel, összeomló alázattal fordulhat az istenekhez.

Számtalan istenség népesíti be a világot, démonok, akik gyakran rosszindulattal nézik az embereket, és akik az ember életébe minden lépésekor beavatkoznak.

A rengeteg isten közül kiemelkedik a két isten-triász, a nagy istenek: Anu,El (Bel), Ea és Sin, Samas és Adad.

Női alak csak mint a termékenység és az érzéki szerelem szerepel a babilon vallásban: Istar, Astaroth, Astarte, Melitta, Annat stb. alakjában. Az istenek a nagy káoszból születtek. Először fantasztikus lényeket teremtettek, csak azután embereket.

A Teremtésről a nagy babiloni eposz, a Gilgamesről szóló hősköltemény egy része, az ún. Teremtésdal szól.

A vallásuk szerint az istenek minden igaz ok nélkül megharagudhatnak az emberekre, ezért az emberek életcélja, hogy kiengeszteljék őket. Ezt imávaltették: babiloni engesztelő himnuszok a maguk mély alázatával, amelyek alóla különben istenhez hasonló despotikus uralkodó sem vonhatja ki magát. (pl.Katili babilon király himnusza), az első igazi imák (vallásos líra), valamint áldoz is isteneinek. Ahol sem az áldozat, sem az ima nem segít, segít a babona. A babiloni papságnak, a chal-daeusoknak volt birtokában a varázsigék gyűjteménye, amelyből minden alkalomra jutott, ha a démonokat kellett kiengesztelni. Szám- és ábrababona az, amely a babiloni vallásban szerepet játszik és amely innen hatolt át a keleti és nyugati vallásokba. Ahármas szent szám; kombinációi mindig jót jelentenek. A babiloniak számtudása igen fejlett volt.

A babiloni vallásban a sok isten tulajdonképpen mint egy, a világegyetem felett uralkodó hatalmas egység uralkodik az emberek életén. Ahhoz, hogy ezt az emberfeletti magasságban álló sok istent tényleg egységgé alkossa, ahhoz a babiloni népnek nem volt ereje. (Később, a héber népnek ez sikerült.) 

2. Zsidó kultúra 

A mai Palesztina területén a babiloni kultúra virágkorában egy, a babilonitól és egyiptomitól függő, eléggé fejlett műveltség alakult ki, amelynek hordozói az ún. kanaanita népek voltak. Ezekről a Kr.e.14.századból származó Tel-el-Amarna-levelekből szereztünk tudomást. Ezt a kanaanita kultúrát döntik meg Kr.e.12.század körül a Jordánon túlról jövő (hábiru) nomád sémita törzsek, amelyek itt letelepedve új államot alkotnak. A törzsek eleinte ideiglenesen válsztott fejedelem (bírák) alatt egyesültek, majd Kr.e.1000 körül Saul személyében tényleges királyt választottak.

Saul és kiváló utódai, David ben Isai és Salamon alatt állott Izrael népe ahatalom és a műveltség tetőfokán. Ez elenyésző azonban a kultúra és területtekintetében az asszír-babilon és egyiptomi kultúrák mellett.

Materiális kultúra tekintetében a földművelő- és pásztornép teljesen a babiloni műveltség hatása alatt állt. Salamon fiai alatt az ország kettéoszlott, északi Izraelre és a déli Judára. 722-ben az asszírok támadása alatt megdőlt Izrael és asszír provincia lett. 586-ban összeomlottJuda és a zsidóság egy jelentős része babiloni fogságba került. A babiloni számkivetés (exilium) alatt alakultak ki a zsidóság sajátosságai és lett teljessé vallása. A tényleges zsidó történetet a Biblia könyvei elég híven megőrizték.

Izrael állammá alakulásával egy időben már mint nagy Isten szerepelt Jahwe,a magasságban lakó, hatalmas istenalak. Ebből a sötét és haragvó sémita istenalakból a prófétizmus hatása alatt alakult meg az a hatalmas, elvont Egyistenség, aki mindenütt és mindenben jelen van és aki szeretettel fogadja magához az embereket, főképp a kiválasztott népét Izraelt.

A prófétizmus maga is lassú fejlődési folyamat következménye. A sémita népeknél gyakori az extázisba eső, pénzért jósoló ember. Ilyen volt kezdetben a nabi, a próféta is. A prófétizmusban alakult ki a tiszta egyistenhit: Halljad. Az Ótestamentum a babiloni fogság ideje alatt született meg, amikor a zsidók politikai élete szünetelt. Előbb a Mózes öt könyve, amelyek közül a második, az egyiptomi kivonulásról szóló, talán mára 8. században készen állott. 

3. Phönikiai (föníciai) kultúra 

Ez a nyugatázsiai sémita nép a maga kis városállamaiban, a babilon és egyiptomi kultúrák közé ékelve különös jelentőségre emelkedett. A föníciaiak majdnem kizárólag tengeri kereskedelemmel foglalkoztak. Hajóikkal eljutottak a Britanniába is, ahonnan borostyánt hoztak, és talán Afrika déli csúcsát is körülhajózták. Egyiptom és Babilon iparcikkeit a barbár vidékek nyersterményeiért cserélve, hatalmas gazdagságra tett szert.Ahol kereskedelmi érdekei ezt megkívánták, ott telepeket (faktóriákat) létesített. (Pl. ilyen gyarmatuk volt Afrika északi csúcsán is Karthago). Ezek a gazdag kereskedők kulturális tekintetben teljesen babilon hatása alatt álltak, vallásuk azonos, csak talán még túlzóbb a sötét misztikumban.(Az emberáldozatok náluk bizonyíthatóan gyakoriak voltak.)

Náluk alakult ki a később egész Kis-Ázsiában elterjedt Adonisz-kultusz. A vallásokban mindig visszatérő gondolat: a természet ősszel meghal és tavasszal új életre kel. Ez jut ebben a kultuszban kifejezésre, mely a kisázsiai Astarte - Aphrodite - kultusz átvételével Görögországba is eljutott.

Iparuk az egyiptomi mellett eltörpül, de ők találják fel a bíborkészítést és ők váltak bizonyos fokig a görögök tanítómestereivé. Írásuk a görög írásőse. 

4. Egyiptomi kultúra 

Afrika északi részén, a Nílus völgyében élt ősrégi idők óta az egyiptomi nép, amelynek írott és egyéb emlékei, vallásuk tömegekben maradtak fenn.

Az írás korai megismerése (kezdetben képírás, ún. hieroglifák) az egyiptomiakat már igen régen kiemelte a történetelőtti korukat élő népek sorából és az írott emlékek sokasága lehetővé teszi az egyiptomi politikai élet rekonstruálását is.

Egyiptom kulturális fejlődésének kezdete a Kr.e. 5. vagy 4. évezredbe nyúlik vissza. Az első félig mondai uralkodónak Menest tartják (Kr.e. 4200,vagy 3200 körül) A Menest követő első dinasztiák uralkodó székhelye Memphisvolt és ezt a kort a memphisi birodalom korának nevezik. Ennek a birodalomnak a kb. Kr.e.2000. évig uralkodó tíz dinasztiája közül kerülnek ki az első nagy piramisépítők: Snofru, Cheops, Pepi stb. A Kr.e.2000. év körül kezdődik az ún. középső birodalom kora.

Az új, vagy thébai birodalom kora a nagy hódító dinasztiáké. A 18. és a 19.dinasztia a legtöbbet emlegetettek Egyiptom dinasztiái között. Egyiptom ekkor nagy harcokban legyőzi összes szomszédait, egyedül a chetákkal (hettitákkal) folytatott harcai sikertelenek. Egyiptom évszázadokig óriási területek fölött uralkodik. Belső társadalmi bajok a papság erejének túlságos emelkedése a központi uralom megdöntéséhez vezet, (Kr.e.1060 - papi királyság) és ez a meggyöngült Egyiptom már nem tud ellenállni az asszírok támadásának. Assarhaddon, a harcos asszír uralkodó kb. 700 körül meghódítja Egyiptomot.

Egyiptom materiális kultúrájának irányát a Nílus szabályos évenkénti kiöntése határozza meg.

Az a termékeny iszap, amelyet hátrahagy, a földművelés páratlan lehetőségeit nyitotta meg az egyiptomiak előtt, mely a csatornázások stb. segítségével már korán előmozdította földjének termékenységét.

Éveken át Egyiptom volt a világ éléskamrája. Innen jutott az olcsó gabona Görögországba, Rómába stb. A földművelés mellett az ipar jutott igen nagy jelentőségre. Hihetetlen kézügyesség jellemzi őket, már egész korai emlékeikben, bútorokban, dísztárgyakban a fejlett kézművesség nyomait találjuk meg. Azonban a kereskedelemhez nem értettek. A pénz mint állandó értékmérő, úgy mint a babiloniaiaknál és később a perzsáknál, nem hatolt átEgyiptomba.

Az egyiptomi műveltséget mindvégig a hagyományokhoz való erős ragaszkodás jellemzi. Konzervatív és precíz az egyiptomi nép és ez a jellegzetessége megnyilvánul az élet minden vonalán.

Az egyiptomi állam felett az istenként tisztelt, teljesen korlátlan hatalmúkirály, a fáraó uralkodott. Mellette egy hivatalnokarisztokrácia állt. A dolgok pontos meghatározása, az, hogy a tényeket mindenkor tisztán kívánták

látni, az egyiptomi írásbeliség kialakulásához vezetett. A nehézkes hieroglifák helyét egy könnyebb ékírásos jellegű írás, az ún. hieratikus írás foglalja el, mely okiratokon, beadványokon szerepelt. (Ennek a mindennapi életre szánt formája az ún. demotikus írás.) Az íróanyag a papírusz volt. Az írásbeliséggel foglalkozó hivatalnokok, az ún. írnokok osztálya volt az, amely az egyiptomi birodalomban nagy jelentőségre tett szert.

A földbirtokosok és a hivatalnokok mellett csak az új birodalom vége felé jut nagy jelentőségre a papság.

A nép zömét a szabad parasztok osztálya teszi, emellett természetesen iparosok és hihetetlen nagy számú rabszolga.

A nőknek kiváltságos helyzete volt Egyiptomban. Nő is örökölhetett és nőágon is lehetett örökölni. (Gyakran csak így juthattak a fáraók trónra.) Az egyiptomi házasságban a legmeglepőbb a testvérek gyakori egymásközti házassága, amely talán szintén ezzel az öröklési viszonnyal áll kapcsolatban.

Az egyiptomiak konzervatizmusa, hagyományokhoz való szigorú ragaszkodása mindenben megnyilvánul. Az egyszer megszokottól, elismerttől nagyon nehezentérnek el. Jellemző erre pl. az egyiptomi kalendárium. (Már igen régen ismerték a 360 vagy talán a 365 napból álló évet.) Még erősebben nyilvánul meg ez a konzervatizmus a vallásban. A fejlődés során különböző vallásos gondolatok, rendszerek alakultak ki az egyiptomi vallásban, melyek nem olvadtak egymásba, hanem a különböző rétegek egymás mellett évezredeken át fennmaradtak és teszik olyan zavarossá, nehezen érthetővé az egyiptomiak vallását. 

Három ősi rétege van az egyiptomi vallásnak: 1. A halottkultusz, 2. Az állattisztelet, 3. A fetisizmus. Ez a három réteg, soha nem olvadva össze teljesen, vonul végig az egyiptomi valláson. 

1. A halottak kultusza a primitív népek vallásának ősi sajátossága. Ez összefügg az animizmussal, a második énben való hittel. Ebből a primitív gondolatból azután a keleti misztikus és spekulatív vallásosgondolkozás hatalmas rendszert fejlesztett ki. Az egyiptomiak már ősiidőkben bebalzsamozták halottjaikat, ezek az ún. múmiák, akiket "jól ellátott" sírokba zártak. Az első dinasztiák nagy fáraói építették hatalmas kúpalakú sírjaikat, a piramisokat, amelyek belülről valóságos paloták voltak. Valóságos városok keletkeztek egy-egy ilyenkirálysír körül, amely mellett különben az előkelőek kockalakú kősírjai, a kevésbé terjedelmes mastabák terültek el. Később a piramisok és mastabák helyett sziklasírokba temetkeztek. (Ennek a nagy halottkultusznak köszönhető, hogy ilyen jól megismerhettük az akkori kultúrát.)

2. Az állattisztelet is valahová a történetelőtti korba nyúlik vissza. Ez akkor is megmaradt, amikor már a magasabb nézetek

behatoltak a vallásba. Anubis isten lett a lelkek kísérője a halottaknyugati birodalmába, sakálfejjel ábrázolták őt. A termékenység megtestesítője a derék tehén, majd később az ég, akinek istennőjét Hathort tehénnek, majd tehénfejjel ábrázolja. A félelmet gerjesztő kígyó a sólyomfejjel ábrázolt Re napisten homlokán szerepel, mint tűzokádó. Sechmetet, a harci istennőt a hatalmas oroszlán fejével ábrázolják, míg a harc másik istennőjét, Bastetet macskafejjel.

3. A fetisizmus nyomát őrzi meg a legelvontabb egyiptomi istennek, Osirisnek alakja, akit még fejlettségének legmagasabb fokán is faoszlop formájában tisztelnek.

Ezen rétegeken belül mégis hatalmas misztikus vallás alakul ki, melynek középpontjában az ősi napisten: Re (vagy Aten) áll. Ő a legnagyobb isten, aki előtt az egyiptomiak ősidők óta hatalmas áldozatokat mutattak be. Egy másik felfogás szerint az égi istennő Hathor mellett tisztelt ősrégi isten,Horus egyik szeme a nap, a másik a hold. (Horus az Alsó-Egyiptom istene volt és kultusza a memphisi birodalom korára esik. Felső-Egyiptom ugyanígy Sethet tisztelte.) Re napisten gyermekei a földisten: Keb, és az égistennő:Nut. Ezeknek 4 gyermeke volt: Osiris és Seth, Isi és Nephtis. Osiris és Isis házasságban élnek és Osiris uralkodik az egész föld felett. Később, azúj birodalom fennállása alatt megjelenik Amon neve, akit Re-val azonosítottak az egyiptomiak.

Amenhotep fáraó (1392 - 1374) volta az az egyiptomi uralkodó, aki minden más népet megelőzve a tiszta egyistenhitet akarta meghonosítani, és kötelező államvallássá tenni. (Egyisten-Nap alakjának imádata) Az egyiptominéptől távol állt ez az elvont Nap-vallás, a fáraó nem tudta közük kényszerrel elterjeszteni ezt a gondolkodást, így az egyiptomi vallás nyugodtan halad tovább a megszokott úton. 

Árja kultúrkör 

Az indogermánnak nevezett nyelvcsalád egy része Nyugat felé sodródott, hogybelőle a régi és az új nyugati kultúrnépek származzanak, míg egy csoport Ázsiában maradt, és két ágra szakadva benépesítette az Indus és Ganges völgyét és az Iráni-fennsíkot. Az itt régebben élő népeket leigázva, az indogermán családnak ez az ázsiai ága úrnak, árjának nevezte magát. Az árjakultúra tárgyalásánál teljesen külön kell foglalkozni az ó-ind és a perzsa kultúrákkal. 

Ó-ind / szankrit kultúra 

Az Indus és később a Ganges völgyének őslakosságát, az ún. dravidákat meghódító árják Kr.e. 2. évezred közepe táján kerültek ide. Nomád pásztornép lehetett, amely megtelepedve a földművelésre tért át. A meghódított lakosságot, az ún. sudrát rabszolgasorsra juttatva hamar erős lelki kultúrát fejlesztett. Az indiai történet legrégibb emlékei vallásos dalaik, az ún. Védák.

A négy nagy védagyűjtemény közül a legrégebbi a Rgveda, amely művelődéstörténeti szempontból is rendkívül fontos. Kb. Kr.e. 1200-1000 körül keletkezett, és az ó-indeket már a teljes letelepedés fokán mutatja be.

Társadalmi osztályokra tagozódásban éles az ellentét a sötétbőrű őslakosság(dravidák) és a hódító árják között. Már kialakult egy földbirtokos-arisztokrácia, az ún. ksatrija. Már látható a papság szerepének folytonos emelkedése, de még nem alakultak ki az ind társadalmat később annyira jellemző kasztok. A védák vallásos irodalma egy természet-szimbolizáló vallás képét mutatja, mely különben minden indogermán nép közös tulajdona volt. Az isteneknek áldozatokat mutattak be, külön szertartást képezett a kábító somaital áldozata. Az istenségek között lassan vezető szerepre tesz szert Indra, az égiek királya; ezzel azonos Brahma.

A papság erejének növekedésével a védák ezek kizárólagos tulajdonát képezik, ők magyarázhatják ezeket. A véda - magyarázatokban alakul ki a brahmanizmus vallása.

Városok alakultak, kézművesosztály keletkezett és megalakultak a kasztrendszer. A társadalmi osztályok elkülönültek egymástól, a papi osztály került az élre, ez volt a brahminok osztálya, az első kaszt. Az uralkodó és földbirtokos-arisztokrácia a ksatrija kasztjába osztatott, a kézműves és a régi leigázott lakosság pedig az utolsóba. Ezek a kasztok teljesen elkülönültek egymástól, házasság lehetetlen volt közöttük. Az elsőkaszt valósággal istenné magasztosodott, míg a legalsó, a páriák a tisztátalan lények a legalsó, alantas színvonalra süllyedtek.

A kiváltságos kaszt, a papság egy új vallást alkot, amely eltérő a természetimádó politheizmustól és valóságos filozófiává válik.

A brahmanizmus filozófiája az ún. sankhya-filozófia dolgozza ki ezután a lélekvándorlás tanát. Ha a lélek tisztátalan volt, akkor az újjászületések egyre alacsonyabb fokon, állatból állatba történnek, és egyre inkább elvésza remény az égben való újraszületésekre. A brahmin életének négy korszaka van: serdülő gyermekkorától kezdve 12 évig tanul, majd megházasodik, belép az életbe, megöregszik, visszavonul és teljes aszkézisben remeteéletet élvevárja a halált. Minél lejjebb haladunk a kasztokban, annál kevesebb az előkészület lehetősége, annál keservesebb és több újraszületés vár az emberre a halála után.

Ekkor lép fel (kb. Kr.e.6. század végén) a megváltó Buddha próféta. Buddha valószínűleg előkelő családból származott és élete delén kezdte el vallásalapító működését.

Buddha szerint le kell küzdeni az élni akarást, “el kell oltani a szomjúságot, az étvágyat”, mert “születni szenvedés, az öregség szenvedés, a halál szenvedés, egyesülés valami nem kedvessel szenvedés, kedvestől valómegválás szenvedés, valami óhajtottat elérni szenvedés. Röviden: szenvedés mind az öt elem, amely az élethez való ragaszkodást okozza.”.

Az életvágy kioltása, az élethez való ragaszkodás megszüntetése, a buddhizmus végső célja: a Nirvána. A nirvánát azonban nem lehet még ebben az életben elérni, sokszor újra kell születni. De már itt a földön, az elsőéletben is törekedni kell a tökéletességre. Távol kell tartani minden önzést, és önhittséget. Az igazi élet, a tiszta élet, amely semmilyen jutalmat nem vár el.

A buddhizmus vallása tulajdonképpen a pesszimisztikus filozófia legmagasabbfoka. A buddhizmus Kelet felé – Kína felé – terjedt el, bár megváltozott alakjában. Buddha maga elveti a brahmanizmus aszkézisét és azt hirdeti, hogy az önsanyargatás nem vezet a helyes élethez. Buddha követői az ún. bhikkuk valójában szerzetesek, akik együtt élnek szerzetesi rendekben az élettől tökéletes elvonatkozásban. A buddhizmusnak ez a formája az ún. hinayana-buddhizmus, amelynek emlékei Buddha állítólagos prédikációinak összegyűjtése, a buddhista szerzetesek dalai stb., amelyek az ó-ind irodalom legérdekesebb termékei közé tartoznak.

A buddhizmus, amely Kínában, Japánban, Koreában terjedt el, az ún. mahayana-buddhizmus, alapjában eltér a buddhizmus eredeti gondolataitól. A hiányzó istent Buddha alakja személyesíti meg. Ebben valóságos egyház alakul ki, papság az ún. lámák személyében, akiknek élén a Tibetben székelődalai láma áll.

Magában Indiában az idők folyamán háttérbe szorult a buddhizmus. A későbbi ind vallásos életben, amennyire megállapítható, az ún. hinduizmus kezd hódítani.

Az ó-ind kultúrának jellemző sajátossága, hogy nagyot alkot mindabban, ami lelki élet: filozófiában, vallásban, irodalomban (pl. két hatalmas eposz: Maha-Bharatára és Ramayanára), de az anyagi kultúra még a későbbi időkben is aránylag primitív maradt. 

Perzsa kultúra 

Abban az időben, amikor az indek a maguk immateriális kultúrájának már a csúcsán állnak, a médek és perzsák rokonnépe még a nomád törzsek életét éliaz iráni fennsíkon. Amikor a szomszédos asszír-babilon nagybirodalomban az asszírok harci ereje meggyengült, a Kr.e.7. század folyamán kerülnek ezek az árják először harci összeütközésbe a sémitákkal. Először Kyaxares harcosméd uralkodó alakja emelkedik ki a történeti homályból, aki a nomád törzseket egységes néppé egyesítette. Egy emberöltővel később a médeket legyőző perzsák a történetben és mondában sokat emlegetett uralkodójuknak, Kyrosnak vezetése alatt (555-529) megdöntik az új babilon birodalmat. (A Biblia szerint ő menti meg a zsidókat a babiloni számkivetésből és vezeti vissza egy részüket Palesztinába.) Később Kambysesnek (529-522) az elgyöngült egyiptomi birodalmat is sikerült meghódítania, a perzsák egyesítették a Kelet egész kultúrvilágát.

A Kambyses halála után kitört trónviszályokból győztesen előkerülő Dareios (521-485) nevéhez fűződik a perzsa nagybirodalom belső kiépítése.

A perzsák politikai vezetése alatt egyesült Kelet két nagy kultúrközpontja,a sémita és az egyiptomi egy egységbe és ez az egyesítés, ez az összefoglalás a perzsák nagy műve.

A perzsa birodalom kiteljesedett formában mutatja a keleti birodalmak politikai képét, a szélsőséges, központosító despotizmust. A perzsa nagykirály, három udvarában birodalmának kormányzását teljesen kezében tartja. Palotáiban túltengő luxus, háremeiben a legszebb nők voltak. Éppen ez a túlzó központosítás és a háremrendszer vált a perzsa birodalom rákfenéjévé. Már Dareios kerületekre (satrapiák) osztotta az országot, melyek élén egy-egy satrapa (helytartó) állt, akinek kötelessége volt a polgári közigazgatás és az adóbehajtás.

A perzsa birodalom erejét központosított hadserege képezte, amint ez megbomlott, a birodalom alapjában megrendült. A kezdetben harcos katonanép csakhamar elpuhult, nagy részben idegen zsoldos hadseregre támaszkodott, ami szintén elősegítette a belső romlást.

A perzsák materiális kultúrájának terén nem fűződik nagy, új alkotások emléke a nevükhöz. Vallásuk azonban a későbbi világvallások alakulására rendkívül erős hatással van. A perzsák ősi vallása bizonyára természetimádás volt. De ez a természetimádó vallás eltűnt még a perzsáknakés médeknek színrelépése előtt és beleolvadt egy különös vallásfilozófiai rendszerbe, amelynek prófétája, apostola a Kr.e. 8. század körül élt Zarathustra. A Zarathustra-vallás, az ún. mazdaizmus középpontjában a jó ésa rossz örök harca állt. Tény, hogy a mazdaizmus szent könyve, az Avesta éshimnuszai, az ún. gathák, az elvont jó és rossz harcáról szólnak, a földön és a földön túl. Ez a két elem, a jó és a rossz folytat örök harcot az emberért, testéért a földön és lelkéért a túlvilágon. A keleti vallások közül a mazdaizmus lép elénk először a túlvilágon a jó és a rossz jutalmának és büntetésének kifejezett formája. Az embernek természetesen Mazdát kell követnie minden cselekedetével és minden, a mazdaizmusba talán később belekerült tisztálkodási szabály szigorú betartásával. Tisztátalan és nem tisztátalan közti nagy különbségek alakultak. Ezért a Mazda-hívő későbbi időben tartózkodik a húsételek élvezetétől, és minden állati áldozattól. Ezzel függ össze, hogy a mazdaizmus különös temetési szertartást tart: a holttestet, amely tisztátalan, nem lehet elégetni, eltemetni, vagy vízbe tenni, így kitették nagy tornyokra (ilyen az Indiábanma is létező hallgatás tornya) keselyűk zsákmányául.

A későbbi átalakult mazdaizmus óriási hatással volt a később megalakuló világvallásokra és ennek kapcsolatát az ún. Mithras-hittel és a manichäizmussal. Maga a mazdaizmus már teljesen eltűnt, csak egy kis töredék-szekta, a parszik élnek még Indiában. 

Kisázsiai és égei kultúra 

Kis-Ázsiában a Kr.e.2.évezredben virágzott a hettiták birodalma, amelyről már az egyiptomi emlékek is igen sok felvilágosítást adtak. Birodalmuk erősen egyiptomi, de sémita hatások alatt is álló despotikus királyság

volt. A hettita írott emlékek olvasásmódját manapság már megfejteni vélik. A hettiták birodalmának a Kr.e.15. századon át folyton tartó nagy népvándorlások vetettek véget, főképpen az ún. phrygiai vándorlás.

Az Égei-tenger szigetein, az asszír-babilon és egyiptomi kultúrákkal egy időben, igen fejlett műveltséggel találkozunk, melynek középpontja Kréta szigete. Sir Arthur Evans, a 20. század első éveiben kutatásokat végzett azÉgei-tenger szigetvilágában és ezeknek a kutatásoknak bámulatos eredménye lett. Kréta szigetén egy addig ismeretlen nagy kultúra tárult fel.

Knossosban, Phaistosban óriási méretű királyi paloták kerültek napvilágra, nyitott udvaruk köré épített komplikált folyosókkal, melyek talán a labyrintos mondájának kitalálására késztették a régieket; a paloták körül templomok, nagy épületek, Gurniában pedig egy iparos- és kereskedőváros romjai.

Az írott emlékek, melyek rendkívül nagyszámúak, egyelőre még olvashatatlanok. Evans ezt Kréta mítikus királyáról minosi kornak nevezte és megkülönbözteti a korai, középső és késői minosi kort. A korai minosi kor kezdetét a Kr.e.3. évezred legelejére teszi, a késői minosi kort kezdő dátumául a Kr.e.2. évezred közepét veszi fel. A krétai kultúrának bizonyáraszintén a népvándorlások vetettek véget, amelyek a égei görögöket, az ún. achaiokat a Peleponnésosba és részint az elgörögösödéséhez vezettek. 

III. GÖRÖG KULTÚRA 

Demokratikus – filozófikus 

Ha a Kelet kultúráját despotikus-misztikusnak neveztük, és ez összefüggött a keleti ember passzivitásával, aki meghunyászkodik ember és isten előtt, akkor a görög kultúrát demokratikus - filozófikusnak nevezzük. A görög ember nem passzív, nem szenvedő, hanem cselekvő, aktív, aki sem ember, sem isten előtt nem hajlik meg. A görög vallás és a görög társadalom alakulása igazolja ezt a felfogást. A görög kultúra legrégibb időszakát a mykenei kornak szokták nevezni. A görögök népi hagyománya, amelyet Homerosz nevéhezfűződő két hatalmas eposz, az Iliász és Odysseia őrzött meg számunkra, nagyháborúról számolnak be, amelyet az egyesült görögség Mykene királyának, Agamemnonnak vezetése alatt kisázsiai város, Trója ellen folytatott.

A Kr.e. 2. évezred közepén virágzott ez a műveltség, amely külső megjelenési formáiban igen hasonlatos a Kréta szigetén megismert, ún. későiminosi kor műveltségéhez. Ezt a kort a keleti hatások erős érvényesülése, agörög szellem előtt tulajdonképpen idegen, despotikus uralom jellemzi. Hatalmas palotákban élt itt udvarával az anax, az uralkodó. A mykenei kor embere még teljesen a Kelet kultúrájának hatása alatt állt.

A mykenei kultúra pusztulása a Kr.e. 2. évezred legvégén következett be. Azachaiok egy része kivándorolt és benépesítette az égei tenger szigetvilágát(ión városok), más része összeolvadt a hódítókkal, és megszületett a tulajdonképpeni görög, a hellén kultúra.

Az eposzok ennek az átmeneti kornak a szülöttei.(Az eposzok végleges összeállításának időpontja Kr.e.9. századra tehető.)

Ebben az időben már megalakult a görög városállam, a polisz. Az eposzok keletkezésének idejében minden polisz élén egy-egy patriarchális király, a basileus állt. Számtalan ilyen, többnyire egészen apró városállam tölti be a Balkán-félszigetnek azt a déli részét, amelyet Görögországnak nevezünk.

Egységes Görögországról az egész görög kultúra fennállásának ideje alatt nem beszélhetünk. Ezekben a kis poliszokban külön-külön társadalmi és gazdasági fejlődés, külön-külön lelki élet alakult ki. A kulturális fejlődés az élet minden vonalán mégis egységes; az átfogó hellén kultúra.

Ezt a sok államocskát a nyelv és a vallás hozza egymással műveltségbeli közösségbe. A görög nyelv, az indogermán nyelvcsalád egyik ága. Bár majd minden görög polisz más és más nyelvjárást beszélt, alapjában egy és egységes a hellén nyelv. (A három nagy nyelvjárás az achaiból lett: ión és aiol és az új hódítók nyelve: a dór.)

A görögök vallása is egy és egységes. Már megalakult erre az időre az Olympos ragyogó és jókedvű istenvilága.

Az indogermánok természetimádása az a symbolizmus, amely a természeti jelenségeket emberi alakban fejezi ki, a görögöknél vált tökéletessé.

A görög hitrege (mythos) termeli ki azokat az emberi-isteni alakokat, akik a természet minden egyes megnyilvánulását megtestesítik, és bár uralkodnak az egész világ felett, azzal mégis egységet képeznek. (pantheizmus).

Az emberiesítő (antropomorphizáló) görög hitregében az első helyet a Föld foglalja el. Ez a nagy anya, aki megtermékenyül és mindent megszül, Gaia. Mellette a férfi, aki az esővel megtermékenyíti a földet, az ég, Uranos. Azégen tündöklő Nap férfi, Helios; mellette a lágyabb, gyengébb Hold nő, Selene. Ezek helyébe később a Zeus fia és leányaként felfogott Apollo és Artemis lépnek. Zeus foglalja el a görögök istenvilágában a vezető szerepet; ő trónol az Olympos égi trónján, a többi istenségek többé-kevésbémind vele állnak összefüggésben. Így az eredetileg a lehajított villámot helyettesítő Hephaistos, akit később a villámok kovácsaként fogtak fel. Hephaistos kovácsolta később az istenek, sőt egyes kiválasztott emberek, így az Iliász főhősének, Achillesnek fegyverzetét. Zeus agyából pattant ki szintén villámként Athene, a tudományok, mesterségek istennője. Zeus testvére és felesége Hera, aki a házasságok védőistene.

Keleti hatások nyilvánulnak meg az érzéki szerelem és szépség istennőjének Aphroditének alakjában. Ő majdnem azonos Astartevel; az Adonis-kultusz átvétele is mutatja, hogy Aphrodite eredetileg a termékenység megtestesítője volt, Istarhoz, Astartehoz hasonlóan. Mellette a szintén keleti nyomokat mutató ősi kígyóisten, Ares a harc istenévé válik. Az ő házasságuk a harc és a szeretet érzelmi nyomait mutatja a házi tűzhely istennőjének, Hestiának alakja. Mindezek az istenek és istennők a felhőkkelborított Olympos hegyén élnek, boldogságban és pompában, emberi hibáktól és

gyarlóságoktól egyáltalán nem mentesen. Az Olymposon kívül a föld alatt és a vízben is élnek istenek. A víz ősi istenének, Okeanosnak helyét Poseidon foglalta el. Mellette több női alak: Thetis, Leukotheia, Amphitrite stb.) Aföld alatt az ún. földi (ehtonikus) istenek élnek, Hades, a halottak földalatti birodalmának királya és felesége Persephone.

A görögök elégették halottaikat, így lehetetlen, hogy az egyiptomiakhoz hasonlóan kialakult volna a halottkultusz. Nem is illik a görög lélekhez a halál vagy a túlvilág dicsőítése.

A homéroszi eposzok korában ez az istenvilág már teljesen készen állott és pánhellén jelentőségű volt. A helyi istenségek közül sokan idővel félistenekké, ún. heroszokká váltak, akik mintegy kiegészítő részét képezték a görög istenvilágnak. Ezek többnyire városalapítók, mint ahogy a görög kulturális életben a középpontot mindenkor a város, a városállam (polisz) foglalta el. Ilyen Theseus, Athen, Kadmos, Theba alapítója stb. A trojai háború vezetőinek Agamemnonnak (Mykene) és Menelaosnak (Spárta) alakja körül az ún. Tantalidák történet.

Egy-egy herosz azután pánhellén jelentőségű lett, vagyis kultusza Görögországban mindenütt dívott. Ilyen pl. Heraklész.

Ezeknek az isteneknek és heroszoknak a kultusza egész Görögországban egyforma. A homéroszi eposzok idején és az azt követő időkben a szabad ég alatt (még nem ismerték a templomokat) mutatják be nekik az áldozatokat, amelyek kezdetben állati áldozatok voltak, később azonban a föld terményeiből álltak. Nem volt még kialakult papi rend, nincsenek még szentélyek, de már kezdenek megszületni az istenszobrok. Az istenek, a természet és az ember egységes kifejezői emberi formájú lények, de szebbek és nagyobbak, mint az ember, a művészetben tehát egy olyan esztétikai ideálelérésére kell törekedni, amely ezt a nagy és tökéletes, de mégis emberi szépséget kifejezze. Ennek az ideálnak megközelítése a görög nép klasszikuskorának művészete.

Egy-egy városállam politikai erejének növekedésével a város megerősített helyén, a várban (akropolis) állandó templomok, szentélyek létesülnek, amelyekben az istenszobrokat elhelyezik.

Egy-egy ilyen szentély fejezi ki aztán a görögség egységes vallásos érzését. Legnagyobb fontossága Delfinek van. A delfi Apollo-templom és jósda minden görög számára jelentős. A delfi papnőhöz, a Pythiához, aki háromlábú széken ülve, kéngőzök felé hajolva mondja a jövendőt, egymással harcban álló görög városok is fordultak jóslatokért. Kezében tartva a politikai fonalat, a delfi jósda gyakran célszerű és helyes jóslatokat tudott mondani.

Egy-egy személy köré csoportosulnak az időleges városszövetségek, az amphiktioniák is.

Vallásos gyökerük van az atlétikai játékoknak, amelyek meghatározott időnként nagyobb görög csoportokat, vagy néha az egész görögséget vonták

össze. Az atlétikai játékokban és a görög nevelésben is kifejezésre jut a természet-isten-ember egység felfogás.

A görög nemcsak istenében, de önmagában, tehát az emberben is meg akarja valósítani esztétikai ideálját, magát is a lehető legszebbé, az istenekhez hasonlatossá akarja tenni. Ezért a gimnázoinokban való atlétikai nevelés, amely a bámulatosan szép görög férfi és női testeket a torna és testedzés által kiképezte.

Később már nemcsak a test, hanem a lélek szépségét is nevelni akarják. Az atlétikai játékok közül legnevezetesebbek az olimpiai játékok, ahová négyévenként majd minden görög polisz elküldte kiküldötteit, hogy testi ügyességüket, később szellemi fejlettségüket összemérjék. Az olimpiai játékoknak szerepük van a görög időszámításban is. A görög kalendárium luniszoláris (a nyolc holdévet a nap járásával igyekszik összhangba hozni).A hónapok elnevezése is vallásos.

Az olimpiai játékok győzteseit, az olimpikonokat, minden görög kötelességének tartotta, hogy ismerje.

A nyelvi és vallási összetartozáson kívül azután lényegében semmi sem fűzi egymáshoz a görögök kis városállamait.

Ez az út az arisztokráciától a tyrannison át a demokráciához vezet. Görögország nagyrészt hegyes-völgyes, meglehetősen terméketlen vidékekből állt. Egy ilyen országban nem lehet tartósan a földművelésből megélni. A görög parasztok vagy elszegényedtek, vagy kivándoroltak, vagy más foglalkozási ágra való áttérésre kényszerültek. A kivándorlás egy új gyarmatosítási folyamathoz vezetett, amelynek iránya most már Nyugat. Göröglakossággal népesül be az Appenini-félsziget déli része és Szicília, Syrakusai, Himera, Tarentum, Neapolis stb. ilyen görög városok. A régiek ezt a területet Nagy-Görögországnak nevezték. Az ipar mellett a kereskedés is meghonosodott. A görög hajós nép trieriseiben (háromevezős) hajóiban márrégen kimerészkedett a tengerre és a kereskedelmi hajózás megindulásával vitorlásain is szállítja iparcikkeit főképp Nyugat felé, ahol leányvárosai képezik az összekötő kapcsot, de hoz is be nyersterményt és iparcikket Északról és Keletről. Ez a gazdasági átalakulás társadalmi átalakulással isjárt.

Kr.e. 6. században Görögország majd minden poliszában ez a helyzet és az athéni polisz története Solon alakjában egy ilyen arisztokrata gazdasági reformernek emlékét őrizte meg. A soloni seisachteia, adóságelengedés és a soloni törvényhozás, amely ugyan az arisztokrácia vezetését megvédi, vagyonarányában igyekszik az állam ügyeiben való részvételt biztosítani az athénivárosállam polgárai számára. Ezek a reformok azonban nem voltak célravezetők. A belső társadalmi lázadást kihasználva, egyes arisztokratáknak sikerült időleges egyeduralmat alkotni a görög városokban.Ezt az intézményt hívják tyrannisnak, az arisztokrata uralkodót pedig tyrannosnak. (pl. Athén - Peisistratos, Korinthos - Kypselos, Miletos - Thrasybulos). A tyrannos, a nép vállán emelkedve, tudatában volt annak, hogy ez a nép bármikor elbuktathatja, tehát igyekezett kedvében járni.

A keleti kultúrák összesítője, a perzsa birodalom, a Kr.e.6. század végén hatalmának legmagasabb fokán állott. Terjeszkedésében a Keletet már elnyelve, a Nyugat felé fordult. Útjában első lépés a kisázsiai görög városok voltak, amelyeket sikerült a birodalmába beolvasztania. Görögországegyik legerősebb városállama ebben az időben már az athéni, amely a társadalmi és gazdasági fejlődés mellett ekkor már a kezdődő demokrácia fokát érte el.

Az athéni városállam minden polgára részt vehetett a népgyűléseken és sorsolás útján jelölték ki az esküdtbíróság és az 500-ak tanácsának tagjait. Csak a régi, legfőbb törvényszék, az areopagos van már az arisztokrácia hatalmában, különben a társadalmi élet minden vonalán a demos-é a vezetés.

A régi mykenei kultúra megdöntői, a dórok alakították a Peleponnésosban azta városállamot, amelynek kulturális fejlődése lényegében eltér a többi görög városállamétól, Spártát. A műveltségben jóval felettük álló népekkel való folytonos harc kizárólag katonáskodó állammá formálta Spártát. A földet a meghódított lakossággal és rabszolgákkal (helóták) műveltetve, szigorú katonai közösségben nevelődött és élt a spártai polgár. Miután Spárta kerülte és tiltotta az idegenekkel való érintkezést, nem is vette kirészét a fejlődésnek abból a menetéből, amelyen pedig az 5. század elejéig a görög városállamok nagy többsége átesett.

Az athéni vezetés a marathoni győzelemben egy arisztokrata, Milthiades kezében volt, akinek azonban nem sikerült sem a tyrannist megvalósítania, sem Athént ismét arisztokrata jellegű állammá alakítania. A görög polisz most már diadalmasan halad előre a teljes demokrácia felé és itt a példa Athén volt. Athén különben a salamisi ütközet óta vezető a politikai életben, övé lett a hegemónia. Athén nagyobb hatalmat egyesít kezében, mintbármelyik más görög városállam. Övé volt a delosi szövetség pénztára. A delosi szövetség a salamisi ütközet (478) után jött létre. A kisázsiai görög városok a perzsáktól való félelemben egyesültek azzal, hogy mindegyikhajókat szállít évente egy újabb perzsa támadás esetére. Ez alól a terhes hajószállítási kötelezettség alól azonban megfelelő pénzösszeg fizetésével megválthatták magukat.

A delosi szövetség megalakulása utáni idő, a híres ötven év (pentakontaetie) a görögség klasszikus kora, vagy a periklészi fénykor. (Periklész - az athéni demokrácia idején az athéni állam ügyeit ő irányította).

Az antik gazdasági életet nem képzelhetjük el rabszolgák nélkül. Ők képezika dolgozó elemet. A földművelésben már egyedül a rabszolgákkal megművelt nagybirtok fizetődött ki, hiszen a pentakontaetia tartama alatt a Pontusból(a Fekete-tenger vidékéről) lehetett olcsón gabonához jutni. Tehát az athéni városállam lakosságának zömét a periklészi fénykor idejében a rabszolgák képezik és ezen kívül idegen bevándorlók, a metoikosok, akiknek köréből a legtöbb rabszolgaüzemekkel rendelkező iparos és kereskedő vállalkozó kikerült (jómódú elem). Kívül állnak az államon, a rabszolga

teljesen jogtalan elem, a metoikos mint passzív polgár, aki adót fizet, azonban szavazati joga nincs.

A demos tehát a megalakult demokrácia virágzásának korában csak egy uralkodó réteget képvisel, a teljesjogú polgárok osztályát. (A megmaradt arisztokrácia, a kevésszámú kisparaszt, a szabad iparosok és kereskedők, ésa sok nincstelen.) Periklész korában a demos igyekszik megvédeni saját érdekeit azáltal, hogy korlátozza az uralkodó osztály, tehát a teljesjogú polgárok számát. Periklész nevéhez fűződik az a törvényi intézkedés, amely kimondja, hogy csak a bennszülött athéni apa és anya gyermeke lehet ahthéniteljesjogú polgár.

A kifejlett demokrácia másik intézkedése az államügyekben való részvételértfizetett zsold. (Az esküdtbíróságba, vagy tanácsba besorsolt polgárok a napi munka helyett az államügyeket kellett megvitatniuk, ezt a munkabérvesztést kárpótolták a zsolddal (misthos).

Az athéni kikötő építését Periklész fejezi be. A szárazföld felőli védekezésre épített "hosszú fal" is Periklész korának műve és ezekben a közmunkákban, csakúgy, mint az Akropolis építkezéseiben, amelyek szent célokat szolgáltak, csak szabad athéni iparosokat alkalmaztak, rabszolgákatnem. Az athéni ipar ebben a korban már méltó versenytársa a keleti iparnak.Az az esztétikai ideál, amely a görögségnek a természettel való egybeforrottságából fakad, és amelyet ebben az ún. klasszikus korban majdnem elértek, éppúgy kifejezésre jut az istenszobrokban, mint a mindennapi használatra szánt agyagedények művészi formáiban. A szabad athéni iparos gyakran alkotó művész is volt. A görög klasszikus kor nagy művészei Myron, Polykleitos, Pheidias, a csodás templomok ismeretlen építőistb., mind iparosok voltak.

Úgy, amint az iparban átformálta a Kelettől tanultakat ez a különleges kultúra, a lelki életben is összeolvadnak, egységgé válnak a keleti hatásoka görög hagyományokkal. Nem az isten lényében való misztikus elmélyedés vezérli vallásos gondolkodásában, hanem a megértés iránti vágy. Az első görög vallásos spekuláció Hesiodosnak az istenek születéséről és haláláról szóló költeménye (Theogoniai) is ilyen természetű.

A későbbi Dyonisos-kultusszal függ össze, és így tulajdonképpen teljesen vallásos alapja van a görög drámáknak. A görög líra is csak a görög lelki életből érthető meg. A sémitáknak volt vallásos lírája, de nem ismerték az egyéni érzés költői kifejezését. Ezt adja a kultúrának a görög líra és kiváló képviselői. A Dyonisiákon tomboló hívők gyülekezetében alakul meg a tragodia ("kecskebakének") és a komos =menet), amelyekből később a tragédiaés a komédia kialakult. Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész a görög mítoszból veszik tragédiáiknak tárgyát. Arisztophanész a politikai szatírátalkotta meg tulajdonképpen komédia formájában.

A görögöknél maga a színház, a színielőadás a vallásos kultusz körébe tartozik és látogatása minden polisz polgárának kötelessége volt.

A megértés, a természet-isten-ember egységének értelmi megértése utáni vágyvezet ahhoz a gondolkodási rendszerhez, amely egy időben keletkezett a Dyonisos-kultusz kezdeteivel. A Kr.e.6. században, a ión városok fejlettebbkultúrájában született meg a görög filozófia, amely minden idők gondolkozásának alapját képezi.

Az első görög gondolkodókat természetfilozófusoknak hívták, mert a természet keletkezésének soha meg nem érthető, ősi problémáját akarják megoldani. A milétoszi iskola képviselői, Thalész (Kr.e. 585 körül) és kortársai Anaximandrosz és Anaximenész  különböző elemeket tekintettek ennek az ősanyagnak.

A természetfilozófusok másik csoportja, az ún. eleai iskola szintén a világeredetének súlyos kérdését kutatja. (Pl. Parmenidész, Herakleitosz)

Az orphikummal áll kapcsolatban és bizonyos misztikus tanokat tartalmaz Pitagorasznak gondolkodása. Sajnos más műveit nem ismerjük, azonban nevét amatematikai és geometriai alaptételek megőrizték. A szám misztikus fogalma és a léleknek ezzel való kapcsolata áll tanainak középpontjában.

Xenophanész tanítókölteményeiben foglalkozik a világ keletkezésének problémájával. Ezekben erős keleti - talán zsidó - hatások mutatkoznak.

Mindezek a filozófusok azonban nem foglalkoznak az embernek a dolgokhoz való viszonyával, csak a természet nagy kérdései önmagukban érdeklik őket.

A peloponnészoszi háború nagy politikai bomlást idézett elő. A görög poliszok örökös egymással való harca, az ősi ión-dór ellentét (Athén - Spárta) a Kr.e.5. század végén gazdasági ellentétekkel súlyosbodott. Ezek az éles ellentétek a Kr.e.431-ben vezettek a háború kitöréséhez, amelyben mint fő-küzdőfelek Athén és Spárta álltak egymással szemben. A harc, mely kevés megszakítással 26 évig tartott, egyaránt romba döntötte a két államot. A végső küzdelemben Spárta volt a győztes, de az ő társadalmi, gazdasági berendezkedése ugyanúgy összeomlott, mint Athéné.

Athénban a demokrácia elleni reakció ismét az arisztokráciát hozza előtérbe. Ezekben az időkben Athénban az oligarchia (kevesek uralma) és a túlzó demokrácia váltják egymást.

A természetfilozófiától elszakadva egy modern filozófia kezdett kialakulni,mely a görög filozófiai rendszer alapját képezi. Ennek az iránynak az első képviselői a sophisták voltak. Elsősorban szónokok, akiket szkepticizmus tölt el, de egyúttal mély érdeklődés is az emberi dolgok iránt. (pl. Protagorasz) A sophizmus csak irányt mutat, de az erkölcsi, etikai tartalmat a görög filozófiának Szókratész (470-399) adja meg.

Szókratész alaptétele az erény taníthatósága, az, hogy az ember legfontosabb tulajdonsága az értelem. Módszere, amelyet ő honosított meg a filozófiában, az indukció, azaz sok azonos egyes esetből jut el az általános felé.

A Szókratész etikai tételeit a természetfilozófiával, valamint a pythagoreizmussal összhangba Szókratész egyik tanítványa: Platón hozza. Athénban híres akadémiája volt tanai népszerűsítésére, filozófiai nevelésre. Nézeteit híres dialógusaiban fejtette ki. A platoni filozófia korszakalkotó jelentősége az ideatanban található meg. A fogalom pontos meghatározását keresi Platon különböző utakon, az egyestől az általánosig és viszont; ez a módszer a dialektika, a fogalom az idea. A valóságban nem létező, de gondolatvilágunkban létező, közöst egyesítő fogalom az idea. Platonnál két világ áll egymással szemben: az ideavilág (a lét világa - ousia), és az érzéki megismerés világa (a valóság világa - genesis).

Platon halálának idejét a görögség dekadens korszakának szokták nevezni. S görög nemzeti, politikai gondolatok kiélték magukat, hogy újabb erőknek, behatásoknak adjanak helyet. A politikai ideálok megváltozásának élénk kifejezője Platon, és a hozzá hasonlatosan nagy jelentőségű filozófus, Arisztothelész szociálpolitikai írásai között vannak különbségek. Platon azarisztokratikus kommunizmus híve. Nyilvánvaló, hogy előtte az ő korában méghatalmas Spárta kormányformája lebegett követendő példaként.

Arisztothelésznél az államformák új osztályozását látjuk. Megfelelőkre és nem megfelelőkre osztja ezeket. A nem megfelelők közt, mint legrosszabb, a demokrácia áll az élen, a legelsők közt mint legjobb a monarchia, a királyság.

A királyság annak az államnak a kormányformája volt, amely ebben az időben döntő befolyásra kezdett szert tenni a politikai életben: a makedónnak. A makedón állam kulturális tekintetben mélyen a görög poliszok alatt állt. Ezidőbeli uralkodójuk Philippos, aki ismeri a görög kultúrát, mert itt nevelkedett, és tisztában van az ország gyengeségeivel és erősségeivel is. Az ő politikájával szemben állt a haladó párt élén athéni szónokokkal és politikussal Aischines, a konzervatív párt élén, amely pánhellén eszmét, demokratikus berendezésű poliszokat és Athén hegemóniáját védi: Demosthenes. (Ő élesen foglalt állást Philippos ellen a híres filippikáiban- Fülöp elleni beszédeiben.) -Philippos nyíltan Görögország egyesítését célozta meg. Chaironeiánál 338-ban végül megvalósítja tervét, és makedón fennhatóság alá helyezi az egész Görögországot.

Halála után mindez fiára, Alexandrosra (Nagy Sándor) száll. Azt, hogy a perzsa birodalmat is meghódítsák, már csak Alexandros tudja véghezvinni. Alexandrost a görögök barbár hódítónak tekintették. Alexandros görög műveltséggel, görög világnézettel telített, és a görög mítosz szépségei sokkal inkább eltöltik, mint más görög kortársát. (Arisztothelész nevelte.)Azonban mindehhez segítségére egy rendkívül fegyelmezett sereg áll, akikkelegyütt a perzsa nagybirodalmat meghódítja, sőt egy perzsa hercegnővel, Roxanéval köt házasságot, így mint a perzsa nagy királyok jogos utódja foglalja el ezeknek a trónját. Útjában haladva Alexandros igyekszik mindenütt a görög kultúrát terjeszteni. (Az általa építetett városok, Alexandriák a görög műveltségnek Kelet felé előretolt bástyái, amelyek előkészítik a nagy keleti-görög kulturális egyesülés útját. Mindezek ellenére a makedón sereg vezetőinek sorában egymásután lázadások törnek ki,ezért elindul fantasztikus hadjáratára, India meghódítására. Itt nem sok

sikert ér el, ráadásul mind vezetői, mind az ő egészsége megromlik. (Legjobb barátja Hephaiston, akivel mint Achilles Patroklossal élt együtt, meghal. Temetését, Patroklosnak az Iliászban megírt temetése mintájára rendeztette. Ez volt Alexandros utolsó műve, az ezt követő évben 33 évesen ő maga is meghal.)

Az óriási birodalom fő nélkül maradt. Alexandros tábornokainak martaléka lesz. Ebből a harcból végül 3 tábornoka került ki mintegy 20 évvel Alexandros halála után (az ipsosi csata - 301.): Seleukos, Ptolemaios, Kassander. Ők a megalapítói azoknak a birodalmaknak, melyeket hellenisztikus birodalmaknak nevezünk. Ez az az időpont, amikor a görög műveltség átadja helyét egy új kulturális fejlődésnek, amely Kelet és a görögség műveltségének egyesüléséből állt elő: a hellenizmusnak. 

IV. A HELLENISZTIKUS KULTÚRA

Monarchikus - kereső 

A Kr.e.3. századot nevezhetjük a hellenizmus korának. A polisz uralmának helyébe a hellenisztikus birodalmak lépnek. Az ipsosi csatából győztesen kikerült tábornokok közül kettő, Ptolemaios és Seleukos alkotják meg azt a két hatalmas birodalmat, amely területileg Keleten a perzsa egyesítés előtti idők képét állította vissza. Az egyiptomi (Ptolemaida) és az asszír-babilon (Seleukida) birodalmak ezek. De csak területileg, mert a műveltség már nem a régi, a politikai élet terén sem. (A görög demokrácia hagyománya keveredik a keleti hivatalnok-hierarchiákkal.) Ezek a birodalmak rendezett államháztartásukkal, előre meghatározott adóikkal, melynek beszedésével hatalmas hivatalnoki kar volt megbízva, fejlett és tervszerű pénzgazdálkodásukkal szinte a XVIII. század modern abszolutisztikus nagyhatalmaira emlékeztetnek. A gazdasági élet inkább a nagyvárosokban fejlődik. Az ipar hihetetlenül fellendül, az iparcikkek művészi formájában szerencsésen keveredik a keleti és a görög művészet. A hellenizmus idején virágzik az ún. "Kleinkunst", az iparművészet. A luxus bevonult a magánéletbe. Főként a nők teremtenek divatot az öltözködés terén a hellenizmusban. (A nők helyzete ekkor már sokkal kedvezőbb, mint a klasszikus görög időkben. Azonban pontosan azért, mert most már nem voltak "bezárva" férjük házába, erkölcsi romlásnak indultak. A görög időkből származó hetaira alakjával már versenyezhetnének a hellenisztikus előkelő hölgyek akár műveltségben, akár erkölcsi romlottságban.)

Éles ellentét alakul ki a szegények és a gazdagok között. A korlátlan meggazdagodási lehetőségek (ipar, nagykereskedelem) a pénzarisztokrácia kialakulásához vezetnek, amely a születési és hivatalnokarisztokrácia mellélép. Ezzel szemben azonban nő a csőcselék száma is, akik a nincstelenségük miatt könnyen kapható lázadásokra. Új társadalmi osztályokkal találkozunk: városi proletariátus, amely a zsoldos-seregekben helyezkedik el. Az ephebiákban a görögség testkultusza egyesült a hadkötelezettséggel. A hellenisztikus időkben a testképzés mellet a lelki képzésre is erős hangsúlyt fektettek. A sophistáknak, ezeknek a tanító szónokoknak sikerült először egy magasabbrendű oktatás elvét a görög gondolkodásba belevinni. Az

ekkor megalakuló új tudományosság a tanulni vágyó ifjúság rendszeres tudományos képzését tűzi ki céljául. (A modern egyetemi oktatás első nyomai.)

A hellenisztikus kor görög embere a maga gondolkozása számára a megoldandó problémák végtelen sorát találta, melyre az utat rendszeres tudományos munkával kísérli megtalálni. A görög idők utolsó nagy gondolkodója, a modern tudományos gondolkodás első képviselője Arisztotelész volt. A görög és a hellenisztikus kor mezsgyéjén élt és mint Alexandrosz nevelője, bizonyos külső befolyása is van a hellenisztikum megalakulására.

Arisztotelész korának egész tudományát egyesítette magában, munkássága felöleli a tudományos gondolkodás szinte minden ágát. (természettudományok,bölcselet, logika, erkölcs, etika). Munkáinak kissé száraz hangja az első tudományos nyelv a világtörténelemben. Arisztotelész tudományos gondolkodásának alaptétele, amely a zoológiában jut kifejezésre: a földön minden céltudatosan halad fölfelé - növény, állat, ember egyaránt. Egy olyan botanikai és zoológiai rendszert dolgozott ki, amely szinte két évezredig megdönthetetlen volt az emberiség szemében. Az anyagról szóló gondolatait a természetfilozófiában (a fizikájában) fejtette ki. Az anyag egy öröktől létező, amelyben megvan az ösztön, a lehetőség (dynamis), hogy alakká váljon. Ez az alak a valóság. A platoni dualizmus helyébe egy másikat állít: az anyag és az anyagnélküli dualizmusát. Erről szóló gondolatait az ún. első filozófiájában fejti ki, a rodoszi Andronikos Arisztotelész - kiadásában meta ta physika szerepelt és amelyet metafizikának mondunk. Ebben a művében fejti ki, hogy miután a mozgás örök,az "első mozgatónak" szükségszerűen anyagnélkülinek, azaz mozdulatlannak kell lennie. És minthogy minden tökéletlenség oka az anyag, ez az első mozgató a tökéletesség.

Arisztotelész nagy tudományos tévedése az a csillagászati felfogás volt, hogy a világegyetem középpontjába a gömbalakú föld áll, a perifériákon vannak az állócsillagok, ezek alatt a bolygók. Azt mondja, hogy az ég és a föld teljesen különböző anyagúak, és a céltudatos törekvésnek a földről az égbe kell vinnie. Annak, hogy ez a csillagászati tévedés olyan sokáig érvényben maradt, az az oka, hogy Arisztotelész bámulatosan tisztán és világosan fűzi gondolatait, teszi tulajdonképpen a logikát tudománnyá. Megállapításai okról és okozatról, az ítéletről, a fogalmak meghatározásáról szinte örökérvényűek. (A középkori skolasztikus filozófiára gyakorolt nagy hatást.)

A hellenisztikus idők tudományos középpontja az egyiptomi Alexandria volt. Ezt a kort alexandrin-kornak is szokták nevezni. Itt emelkedtek a csillagvizsgálók, itt álltak a könyvtárakban a hatalmas papírusztekercsek, itt állt a világ első anatómiai intézete, amelyekben megalapozták az orvostudományt.

A hellenisztikus tudomány éppen Arisztotelész hatása alatt nem tudott nagyot alkotni. A samosi Aristarchos felismerése, hogy a föld és a bolygók a nap körül mozognak, elveszett, nem fogadták el és 1800 évnek kellett eltelnie, hogy Kopernikusz ezt a tételt újra elmondhatta.

A földrajztudományt a nagy utazások mozdítják elő. Az első tudományos munkamegírása Eratosthenes nevéhez fűződik.

A természetrajz Arisztotelész elgondolásai alapján halad tovább.

Az orvostudomány az anatómiai tudás segítségével óriási lépésekkel halad előre a tudomány útján.

Az alexandriai könyvtár tudós őrei pedig a nyelvi kutatás, a grammatika terén fejtenek ki nagy munkásságot. (a régi írók műveit kutatják, hasonlítják össze az akkorival, magyarázzák).

A filológiai kutatás terén Pergamonnak tudósai szerepeltek élen. Itt találták fel a pergamenkészítést, az állatbőrökből készített íróanyagok előállítását.

A matematika tudománya is sokat fejlődött: Pitagorasz és követői, sőt Platon is foglalkozott a matematikával és sok máig is érvényes tételt állítottak fel. Archimédesz a gyakorlati mechanika terén produkált nagy eredményeket. (szökőkutak, automata-színházak, tűzifecskendők, olajsajtolókstb.).

Ez a pozitív tudományosság nem elégítette ki a kor gondolkodóit. A görög racionalizmus a hellenizmus idején a vallásmagyarázás egy olyan ágát is kitermelte, amely nagy hatással volt a későbbi idők vallásaira: a vallásos allegóriák gondolatát. De az a kutatás és keresés, amely a hellenizmus idején az emberi lelkekben él, nemcsak a vallás, de a filozófia útján is a megnyugvás felé irányul. Megszülettek azok a vallást helyettesítő filozófiai iskolák, amelyekbe a hellenisztikus ember menekült, ha érzés- ésgondolatvilága kimerült, ha a misztériumok nem elégítették ki.

Ez a két nagy iskola: a stoicizmus és az epikureizmus. A lelki megnyugvás keresése ahhoz vezet, hogy ezekben a filozófiai iskolákban a legnagyobb hangsúly az etikán van. (Arisztotelész, Szókratész, Diogenes és Antishenes hatásai) Szerintük a gyönyör nem tartozik az emberi javak közé, csak annyira, mint a gazdagság, szabadság, egészség; viszont a szegénység, betegség, sőt a halál nem bajok. A teljes igénytelenségre, tehát a teljes függetlenségre kell törekedni.

A stoa alapítása a ciprusi Zenon nevéhez fűződik. A rendszer folytatói közül a legnevezetesebbek Kleantes és Chrysippos. A stoikus természetfilozófia szerint valóságot csak a testek képeznek (materializmus). Az emberi lélek és az istenség is testek, de minden testetmegtölt az értelmes erő, amely mindenben jelen van. Ebből az erőből alkottaisten (akit Zeusszal azonosítanak) a világot. A görögség sokszor emlegetettpantheizmusa vegyül itt a keleti misztériumgondolatokkal. Az élet célja az emberi léleknek a tökéletessé tétele és ennek az elérésére ad útmutatást a stoikus etika. Az életben csak egy jó van: az erény, és csak egy rossz: a bűn. Az erény eléréséhez teljesen ki kell zárnunk az értelmetlen érzéseket,az ún. affektusokat: a gyönyört, az aggódás, a vágyat, a félelmet stb. Az

ezektől való teljes mentesség az aphátia - a lélek tökéletessége az élet célja.

A stoikus gondolkodók körében tűnik fel először a világpolgárság gondolata,a kozmopolitizmus. A mítosz allegórikus magyarázata is a stoikus gondolkodóktól származik.

A másik iskola, az epikureus főképpen a természetfilozófiájában tér el a stoikustól. Alapítója Epikurosz. Szemben a stoával, az epikureizmus tiszta istentagadás. Epikurosz meg akarta szabadítani az emberiséget az istenektőlvaló félelem érzésétől, ezt a teljesen mechanikus világszemlélettel akarja elérni. Rendszere nem tudományos rendszer. Azt mondja, hogy mindenből csak annyi igaz, amit saját magunk tapasztalunk. A lélek a testtel együtt meghal. Etikájában nem tér el ennyire a szoikustól. Ugyanúgy törekszik a lélek nyugalmának elérésére. Szerintük az egyetlen rossz a fájdalom, az egyetlen jó a gyönyör. A gyönyör az igény kielégítése. Nem a testi, hanem alelki gyönyör az, amire törekszünk. Az erény az élet célja, az igénytelenség a lélek nyugalma (ataraxia). Természetfilozófiájuk azonban távol tartja őket az államélettől, életük fő célja a teljes kikapcsolódás mindenből, az öngyilkosság köztük igen gyakori, és megengedett dolog.

A lélek nyugalmának a keresése a célja a szkeptikus iskolának is, amelyet szintén kb. 270 körül alapított elisi Pyrrho. Úgy kell a dolgokkal szemben állást foglalnunk, hogy semmit sem tudunk biztosan. Nem lehet tehát ítéletünk semmiről, önmagunkban kell megnyugodnunk, ez a legfőbb életvágy.

A hellenizmus tulajdonképpeni világa a Kelet, de innen Nyugatra is áthatolt. A hellenizmus innen haladt tovább, amikor Róma összefogta Keletetés Nyugatot egy egységes világbirodalommá. 

V. Hellenisztikus-Római kultúra

(Arisztokratikus - tradicionális) 

A hellenizmus új köntöse: a Kr. e. II-I. században a világ első imperalisztikus katonai nagyhatalma, Róma meghódította a kulturvilágot. Ők voltak a közvetítők az elgörögösödött Kelet és a későbbi nyugati kultúra között. A római = latin kultúra.

Róma mindvégig városállam volt (Urbs Romana), felszívott magába minden leigázott államot.

A Róma alapításáról mende-mondákat a modern történettudomány elveti. Ehelyett az Appennini-félszigeten Kr. e. VII. században indogermán és nem indogermán (ligur, etruszk), itáliai (umber, szabell (szabin, szamnit), volszk, oszk, latin) népek laktak. (Az etruszkok tartották megszállva másfél évszázadon át Rómát (Kr. e VII. század közepétől 509-ig)

A római állam (res publica) államformája arisztokratikus, a világhódítás végig jellemző rá. Katonáskodó, militarista állam. A római régiók rendszere

a Kr. e. IV. század óta kialakult: a szegényebb polgárok (kor szerint: hastati, triarii, pricipes) a gyalogosok, a gazdagabbak lovasok (equites).

magistrátus - római hivatalviselő

praetor - előbbi helyettese

plebejus

publicianus - adőbérlő, aki behajtja az adót, részvénytársasági alapon szerveződtek

tribunus - előbbiek érdekeinek védője, személye szent és sérthetetlen (sacrosantus)

Pontosan szabályozták a polgárok kötelességeit és jogait (lásd ún. serviusialkotmány, amelyik Róma mondai királyának, az utolsóelőtti etruszk uralkodónak nevéhez fűződik). A polgár földadót fizet vagyona arányában. A jogok is vagyoni rendben következnek. A népgyűlésen minden római polgárnak joga van részt venni, választójoga van, mi több választhatósági joga is. A szavazatért, ami a hivatalt jelentette a nobilis hatalmas vagyont pazarolt el, a proletártömegek viszont, akiknek ez volt egyetlen vagyonuk, drágán adták azt. A Kr. e. II. század végén a belső korrupció oly mértékű lett, hogy a folyton megújuló harcok igazából a belső feszültség levezetését szolgálták.

Mindeközben a hellenisztikus hatások eredményeként már zsoldos hadsereg álla római állam rendelkezésére. Ennek előnye, hogy a proletártömegek egy része itt el tudott helyezkedni, hátránya viszont, hogy a sereg vezetői túlnagy hatalomra tesznek szert.

A szenátori rend vezette Rómát a világhódítás útjára, amely a Kr. e. V. században kezdődött. Kr. e. III. század görög gyarmatokkal összetűzés (Karthago - pun háborúk Kr. e. 264 - 241), ez egy időbe esett a belső strukturális átépítéssel. A háború során, amelyben Hannibál is jeleskedett,kitűnt a rómaiak katonai és politikai fölénye. Ez volt Róma által véghezvitt első nagyhatalmi tény. Róma nagyvárosnak számított, a Kr. e. III. században 350.000 polgára volt.

kliensek - kis szabad bérlők, a római nagybirtok művelői, helyükre Keletrőlrabszolgák érkeztek, mivel a

latifundium - római nagybirtok megművelése csak így volt kifizetődő.

A katonai városállam helyett Róma a meghódított területeket, provinciákat magába foglaló világváros lett. A leigázott területek termékeivel való kereskedés jó üzletnek bizonyult, amit a polgárok ki is használtak. A kereskedelemmel a második rend (equites) foglakozhatott csakúgy, mint a hadseregszállítással. Ez mindkettő nagy jövedelemforrást jelentett. A provinciákat kizsákmányolták, lakosainak viszonyt nem adtak római polgárjogot. A szövetségesek (socii) passzív, szavazati jog nélküli

polgárjogot nyertek (civitas sine suffragio). Kirajzolódik az élet ellentétaz éhező proletártömegek és a dúskáló gazdagok között. Ennek egyik ellensúlyozása volt az ingyen gabona osztás és a cirkuszi játékok (gladiátor, színházi). Az első úgynevezett népboldogítók a Gracchusok voltak (Tiberius, Gaius) céljuk a proletárok helyzetének javítása. Ennek érdekében földet osztottak, gyarmatosítottak és kiterjesztették az állampolgári jogokat, de mindez nem vált be.

Mariust hatszor választják meg konzulnak (Kr. e. 105.), és ő az első, aki ahatalom megszerzése érdekében a hadseregre támaszkodik, és belátja, hogy a proletariátus legértékesebb elemei a zsoldossereg tagjai. Az ő törekvései is elbuknak azonban az arisztokratán nem megfelelő reakcióján (a régi rómaialkotmány visszaállítását tűzték ki célként, vezérük L. Cornelius Sulla volt). A két vezér nyílt ellentéte a mithridatesi háborúban csúcsosodik ki.Sulla győz, nevéhez rémuralom fűződik, amelynek visszavonulása (Kr. e. 79.)vet véget, zűrzavaros helyzetet hagyva maga után. Az arisztokrácia csoportosulásokba tömörül, és párturalmat vezet be. Az élen Pompeius és Licinius Craccus áll. Ez utóbbi személy népszerűségét a Spartacus féle szicíliai rabszolgalázadás (Kr. e. 71.) leverésének köszönheti. Pompeius viszont az újra kitört mithridatesi háborúban ér el sikereket. Kr. e. I. században Róma uralkodó nélküli monarchia. Pompeius és Crassus ismét gabonát osztanak, ugyanakkor Sergius Catilina a földbirtok teljes felosztását és a magánvagyon megszűntetését követeli ("római kommunista forradalom"). A Catilina hívei ellen indított perben védőként lép fel Julius Caesar, Ciceróval szemben.

Első triumvirátus: Crassus, Pompeius, Jullius Caesar. Kr. e. 59. Caesar konzul lesz, Galliában hódít (Kr. e. 52-ig). Közben Pompeius diktátor lesz,Caesar a konzuli megbízást akarja elnyerni, ekkor jön seregével Róma ellen,és lépi át a Rubicon folyót ("A kocka el van vetve.").

Caesar Egyiptomban is elismerteti Róma hatalmát, itt van a húszéves Kleopátra az uralkodói székben. Caesar is diktátor: teljhatalma van, tribunus méltóság (szent és sérthetetlen). Ciceró összeesküvést sző ellene,Kr. e. 44. március 15-én megölik. halála után örökségéért híve M. Antonius és örökbefogadott fia C. Octavianus között folyik a harc. Előbbi kiváló hadvezér, utóbbi ravasz, eszes. Antoniusé lesz Kelet, Octavianusé Nyugat. Antoniust legyőzi Octavianus (actiumi csata Kr. e. 30.), és megteremti a császárságot. Kr. e. 27-ben hatalmát leteszi a szenátus kezébe. Octavianus címei: Augustus (istenek kegyeltje), imperátor, korlátlan hadviselési hatalom, pontifex maximus (főpap), szent és sérthetetlen. 300.000 fős hadserege volt, 9.000 fős testőrsége.

A meglévő rend fenntartása innen a cél, a béka a gazdasági élet fellendüléséhez vezetett, lásd római hadi utak (Kr. e. IV. század via Appia) hozzájárultak a világkereskedelem kialakulásához. Volt pénzrendszer,aranyvaluta, ezüstpénzt vertek, rendezett volt a jogélet, megalkották az első törvénykönyvet (Kr. e. V. század közepe), amely a szokásjogot tartalmazta. A vagyonok egy kézben összpontosultak, rabszolgaüzemek és céhek voltak.

A proletárokon mindez nem segített, már szavazati jogukat sem tudták eladni, az elégedetlenség nő.

Császárok: Tiberius (Kr. .u. 14-37.), Caligula (Kr. u. 37-41.), Claudius (41-54.), Nero (54-68.). Idejük alatt a drágakő- és illatszerkultusz általános. Étkezésben, művészetekben, ruházkodásban pazar bőség, ami az éhezőket ingerelte. Márványtermes fürdők, amfiteátrum (Colosseum) = Nero aranyháza (domus aurea).

További császárok: Vespasianus (69-79.), Titus (79-81.), Domitianus (81-96.), Nerva (96-98.), Trajanus (98-117.), hadrianus (117-138.), Antonius Pius (138-161.), Marcus Aurelius (161-180.).

Katonacsászárok: Septimius Severus (198-211.), caracalla (211-218.), Elagabal (218-222.), Alexander Severus (222-235.).

Vallás 

Megkülönböztetik a bennszülött isteneket az újaktól. A régi római istenségek: mindennapi élet, földművelés, családi ház megszemélyesített képviselői. Saturnus - vetés, Consus és neje Ops - a felhalmozott gabona, Penates - házi élelemraktár, di Lares - szántóföld, Penates, Lares, di manes (a meghalt ember mása, istensége, az élőfé génius (férfi), juno (nő))- a házi imádat, tisztelet tárgyai, Faunus - állati termékenység (február 13.). Kérdés, hogy Janus valóban a ház kapuját jelentette-e, vagy a ház védője volt-e, Diana - tavaszi növényzet, Jupiter (ős indogermán) - ég-isten, Mars - harc. A rómaiak minden más állam istenét elfogadták és tisztelték. Pontosan szabályozták az istentisztelet módját. Voltak papi testületek (solidalistás, kollégium), például a Vesta-szüzek. Hittek a sötét babonaságban, az álmokban, a csillagjóslásban.

Mithras-kultusz, a kereszténységgel egy időben terjed el (Kr. e. I. század). Mithras perzsa félisten, a jó és rossza ellentéte gondolatának újraéledése, túlvilágon harc a lélekért. 

Kereszténység 

Kr. u. I. század második felében e hit igazi terjesztője Pál apostol, aki Jézus halála után tért meg, előkelő zsidó volt (Saul). Jézus Krisztus a zsidóság körében élt, az egyistenhit terjesztője. A zsidóságra jellemző a messiáshit, a hit a túlvilági létben. A zsidóság elől elzárkózott a római nép. A császárok eleinte nem törődtek az új tannal, de Nero idejére Kr. u. III. század már fenyegetve érzik magukat. A vallás hihetetlen mértékben terjed, a hitbe görög hatások is érvényesülnek. A niceai zsinaton a kereszténység üldözött vallásból az állam támogatott vallássá lesz. Kialakul a papi hierarchia: öreg (presbyter), betegápoló (diaconus), püspök(episcopus).

Nagy az összefüggés a kereszténység és az antik filozófia között.

Augustinus (Szent Ágoston) afrikai származású, Numidiában, Thagasteaban született 354(-430) önvallomásaiban (Confessiones) a legfőbb egység az istenség.

Időszámításuk a hold- és napév kiegyenlítésén alapszik: 12 holdhónap, 29 naposak, de ez csak 354 nap (a napév 365 nap, 5 óra 48 perc 49 másodperc), így másodévente február és március közé 22, illetve 23 napból álló hónapot iktattak. Az ebből keletkező zavarokat Caesar szüntette meg (Kr. e. 46.), aki a mai időszámítás alapjait fektette le. A hónapokat hősökről nevezte el.

Kr. u. a IV. században már nem Róma a birodalom középpontja, oly mértékben megnövekedett Byzánc szerepe. Érezhető a germanizálódás. 

VI. Germán-római kultúra

(Hősies - vallásos) 

A Római Birodalom felbomlásának csak egyik oka volt a germánok lassú beolvadása. A római gazdasági élet a Kr. u. III. századtól visszafejlődött,az ellentétek tovább fokozódtak, középosztály pedig nem volt. Ez a felvevőpiac süllyedéséhez vezetett, a pénzgazdálkodás rendszere megbomlott,és ehhez jött a népvándorlás (gót, szász, frank, alemann, vandál, burgund).A vándorlók új germán államot hoztak létre. A germánok ekkor már keresztények. Az ősi germán vallás a természeti jelenségekből indult ki. Zio, Tyr, Djaus, Zeus, Jupiter - az ég istene, Wodan - az erdőé, Zio - később a harcé, Frijja (Frigg) - a földé, majd a halálé. Hittek a lélekvándorlásban (Wallhalla). Ez a vallás a kereszténység felvételével nemtűnt el teljesen.

Róma híre azonban még él, Attila, az "isten ostora" is visszavonul a Kr. u.V. században Róma kapuitól annak ellenére, hogy a nyugatrómai birodalmat rettegésben tartotta.

Kr. u. 476. Odovakar végleg megszünteti a nyugatrómai birodalmat

A római műveltség tulajdonképpeni székhelyén Glliában a IV. században a frankok kerülnek hatalomra. Clodwig tér át a kereszténységre, őt követik a Merowingek. Martell Károly (Karoling) egyesíti a frankok országát, fia és utóda Pipin, aki király akar lenni. Itáliát a népvándorló germánok késői csoportja a longobardok tartják megszállás alatt, akik folyamatos összetűzésben vannak az egyházzal. A pápa ekkor II. István. Pipin legyőzi alongobardokat, a pápa ezért királlyá koronázza (754.). ő az első, akit pápakoronáz. Pipin halála után Nagy Károly alkotja meg a germán-római birodalmat.

Erős a szerzetesrendek, kolostorok szerepe a társadalmi, gazdasági és szellemi fejlődésre. Jellemző rájuk az aszkétizmus, a vezeklés stb. NursiaiSzent Benedek (484-543) jelöli ki a nyugati szerzetesség irányát. Az első kolostor Subiacóban, Monte Casinóban jön létre.

Háttérbe szorul az ipar, a kereskedelem, így a szegény-gazdag ellentét elmosódik.

IX-X. század jelentéktelen vásárok az ünnepekkel, vallással összefüggésben.Van pénzverés, de rosszminőségű és megbízhatatlan.

843. verduni szerződés a Károly fia, jámbor Lajos halála utáni korábbi testvérharcok lezárásaként

constantinusi ajándéklevél: hamisítvány, ezzel  igazolták jogukat a világi birtokokhoz a pápák

X-XI. század a szent német-római birodalom utalja Európát

Franciaországban a Capetingek uralkodnak

VI. század óta a szlávok Németország északi részén (ma Oroszország) jelen vannak csakúgy, mint a mongofajta avarok a Kárpát-medencében. Hazánk éket vágott a szlávok közé északira és délire osztva őket. Az első jelentős szláv állam Morvaország. Primitív gazdálkodási viszonyok jellemzőek ezekre a népekre.

IX. század a normannok (szlávok közé telepedett idegen nép) rettegésben tartják Európát + vikingek (jó harcosok, hajósok - kalózok, csempészek). Utóbbiak önálló birodalmat alapítanak (866 Rurik vezér), ami a mai Oroszország alapja, emellet befészkelik magukat Franciaországba, Normandiában önálló hercegséget alapítanak (Rollo, 912), majd Dél-Olaszországban királyságot (XI. század).

IX-X. század a népvándorlás utolsó hulláma - magyarok

Nyelvünk finn-ugor eredetű, török szóelemekkel. Indulás a Volga vidékéről az Uralon át a Kaukázusig, itt összeköttetésbe kerültünk a bolgárokkal, és hosszabb ideig együtt éltünk velük. Magyarország középső területe lakatlan volt, Erdélyben szórványosan éltek bolgár-törökök. Életmódunk primitív volt, nomád, pogány vallással.

933. Merseburg, Nagy Ottó

955 augsburg (lechmezei) csata - letörik a magyarok szarvát

Géza (973 - 997), Szent István (997-1038)

A kor egyéb jellemzői:

- Cluny kolostorból aszkéta mozgalom

- a földbirtokban hűbérrendszer 

VII. Az érett középkor kutúrája

(Hűbéri-transzcendentális)

XI-XII. század Európában hűbérrendszer:

- uralkodó = legfőbb hűbérúr

- földesúr

- vazallus

- família

- jobbágy

- belső cseléd (ministeralis)

Franciaország a lovagság szülőhazája. A lovagi élet középpontjában a nő áll= nőtisztelet = Mária-tisztelet. A hét fő erény: lovaglás, úszás, íjazás, vívás, vadászat, sakk, verselés. Lovagi torna: párbaj, játékos lovagi csata, játék. Lovagi szolgálatok: istenszolgálat, úr-, asszony-.

- étkezésben, viselkedésben a mértékletesség a jelszó

- illemkönyvek (1100. körül)

Az életforma váltás hatással van a társadalomra, amely differenciálódni kezd.

IX-X. század pápaság szembekerül a német-római császársággal

Az ellentét hűbéri kérdések miatt törhetett ki = investitúra-harc, VII. Gergely pápa és IV. Henrik és utódaik között.

1077. Canossa - IV. Henrik bűnbánattal vonul a pápa elé

1122. wormsi egyezmény ellenpápát állítanak, vagyis időszakos, ki mikor vanfölényben.

1095. clermonti zsinat: II. Orbán pápa kitűzi célként, hogy kiűzzék a muzulmánokat Jeruzsálemből - kereszteshadjáratok Franciaországból, Angliából.

Mohammed (Kr. u. 570,571-632.)

A karavánkereskedelemmel foglakozó, nomád népet egyesítette. Megismerkedik a keleti és a nyugati vallásokkal, és egy újat ad. A Korán 114 surájából ismerhetjük meg ezt a vallást. Saját népe kigúnyolja, Mekkából Jathribba vándorol (= ez a kivándorlás a Hidsra, 622.). Az iszlámból kimaradt a lelkielmélyülés, harcra buzdít. Mohammed halála után vallási szakadás állt be.  

siita

Mohammed kedvenc lányának Alinak és gyermekeinek iránya 

Szunnita

Omár hadvezér és utódai

- ortodox mohamedán hagyományok 

 

A szultán a politikai és katonai hatalom birtokosa, a kalifa a vallás feje.Az arab filozófia a vallást és a tudományt összeegyeztethetőnek tartja. 

Olaszország 

A városok folyamatosan fejlődtek. Velence, Bizánc kereskedőtelepeket létesít, a városok az egykori vásárok helyén keletkeztek. A városok pápapártiak (welfek). A XII. századtól jellemzőek a céhek, és a jelentős ipar.

Északnémet városok (Hansa-szövetség): Lübeck (vezető város), London, Köln. Brügge bekacsolódnak a kereskedelmi forgalomba.

Interregnum kora (1256-1275): a VI. Henrik halála után császárnélküli idő

II. Frigyes (1215) új fejlődési irányt szab, az első hitetlen uralkodó, barátságot tart fenn az iszlám uralkodókkal.

XIII. század a belső társadalmi átalakulás kora Magyarországon 

Skolasztika 

- a középkor filozófiája

- kezdete a kolostori iskolákban van

- a hét szabad művészet két részre tagolódik:

alsóbb műveltségi fok (trivium): grammatika, dialektia, retorika magasabb fok (quadrivium): aritmetika, geometria, asztronómia, musica

A tanítás alapját Arisztotelész néhány munkája szolgáltatta. Aquinói Szeenttamás skolasztikus filozófus volt, aki az ok és okozó fogalmán elmélkedett,követői a tomisták. A főiskolákon, egyetemeken is a skolasztika jegyében tanítottak a XIII-XIV. században. Az egyetemeknek négy fakultása van:

teológiai, jogi, orvosi és művészi. Más tanítási módszert keresnek, ami a hitetlenséghez vezet.

A pápaság egyre növekvő hatalmával egyenes arányban nőtt a világi javak iránti vágya is. A pápai adószedők például a nagy olasz bankcégekkel álltakkapcsolatban.

A szent német-római birodalom felbomlásának okát a

- társadalmi mozgalmakban

- más államok előtérbe kerülésében kell keresni.

A francia uralkodók a Capetingek a király abszolút hatalmán épülő államot akarják megvalósítani, ezért összeütközésük a pápasággal elkerülhetetlen. V. Kelemen (1305-1314) francia király óhajára a pápa a francia uralkodó fennhatósága alá helyezkedik, székhelyét Rómából átteszi Avignonba. A pápákavignoni fogsága 1305-1377-ig tart.

Uralkodó felfogás a babonásság, amely Spanyolországból indul el a XIV-XV. században.

Assisi Szent Ferenc (1182-1226) a Jézust követő aszkéták igazi keresztény világfelfogását vallja. Híres prédikációja a Virágocskák. Rendje a "kis barátok" a ferencesrend. Ezzel egy időben keletkezett a prédikáló barátok rendje a dominikánus rend. Alapítója Szent Domonkos (Domingo 1170-1221) spanyol férfi.

XIV: pestis söpör végig Európán, a járvány miatt kútmérgezéssel gyanúsítottzsidókat Európa szerte üldözni kezdik.

- ekkor épülnek a gótikus templomok 

VIII. Renaissance

(Egoisztikus - hitetlen) 

XIV-XVI. század reneszánsz

- visszatérés a klasszikus ókorhoz

- újjászületés

- az iparvárosokban a céhmesterekből alakult tanácsok (signoria) veszik át a vezetést, idővel önkormányzattá alakulnak

- az oligarchikus kormányzat ellen belső lázadások

- az elvilágiasodott egyház ellen a reformáció vallásos mozgalma

- az ideált az antik művészetben találják meg

- párhuzamos nagy mozgalom a humanizmus, az antik emlékek felkutatása és magyarázata

- képviselői: Francesco Petrarca (1304-1374), Boccaccio (1314-1375) a rómaiírók kéziratait kiássák és magyarázzák, ebben merül ki irodalmi munkásságuk

- kialakulnak a zsoldosseregek = új társadalmi osztály a hivatásos katona (zsoldosvezér - condottiere)

- a XIV. század vége óta ismert a puska

- eszmény az életerős ember, aki nem ismer gátlásokat

- cél a tökéletesség elérése

- az állam mindenek felett és az erős ember az állam felett - ez Machiavelli ideálja

- Leonardo da Vinci

A pápák igyekeznek legalább Olaszország területén helyreállítani uralmukat.XII. Orbán pápa 1378-ban ismét Rómába helyezi székhelyét, erre a francia bíbornokok ellenpápát választanak Avignonban VII. Kelemen személyében. Ez aschisma, az egyházszakadás. A XV. századtól a pápák ismét Rómában székelnekés bekapcsolódnak a reneszánsz eszmeáramlatába. Ők a reneszánsz művészek legnagyobb mecénásai. Az északról induló reformáció új gazdasági helyzetet idéz elő, amely az úgynevezett újkor nagy századának, a XVI. századnak a kultúráját irányítja.