Download - A hatalom logikája

Társadalomkutatás 21 (4) 369–396

0231–2522 © 2003, Akadémiai Kiadó, Budapest

A HATALOM LOGIKÁJA* JÁVOR ISTVÁN

MTA Szociológiai Kutatóintézet 1014 Budapest, Úri u. 49. Tel.: 224-67-44 E-mail: [email protected]

A szervezetszociológia a szervezeteket általában célokat kitűző rendszerként határozza meg. Számomra ez a fogalom sok szervezet esetében gyakorlatilag értelmezhetetlen, hi-szen számos bürokratikus szervezetnek sem az érdekeit, sem a céljait nem lehet látni, de ugyanígy nehezen lehet meghatározni a célját sokszor olyan szervezeteknek is, mint a fogyasztóvédelem, a polgármesteri hivatal, az ügyészség vagy a bíróság. Egy azonban biztos, és megközelítésemben alapvető: a szervezetek embereket irányítanak, kontrol-lálnak. Ez pedig nem más, mint a hatalom kérdése. A tanulmány a szervezeteket mint hatalmi gépezeteket fogja fel. Amelyik szervezetben a hatalom nem működik, nem sta-bil, az maga is krízisben van. Vagyis minden működés alapja a hatalom és ezáltal min-dent át is itat a hatalom problémája. – A szervezeti struktúra és működés minden eleme része és egésze csak a hatalmi megközelítés alapján elemezhető.

A hatalom azonban sajátságos működési logikát is hordoz, másként működik mint az erkölcs, a gazdaság, vagy a csoportkapcsolatok. Ez a hatalom működési és egyben ér-telmezési logikája is.

A hatalomelmélet felépítése részben szervezetszociológiai alapokon nyugszik, ha-bár az itteni megközelítések csak korlátozottan voltak beépíthetők az elméletbe. Más-részt sok elemet vettem át bizonyos filozófiákból, habár sokszor eltérő értelmezéssel, mint azt a filozófiai elméletek és elemzések tárgyalják. Sokat jelentett filozófiai szem-pontból számomra a Biblia, Ciceró, Berkeley, Hegel, Marx, Kierkegaard, Hobbes, Sellars, W. James, Ducasse, illetve Tordai Zádor. Az ő munkáik, illetve bizonyos értelmezéseik jól felhasználhatók voltak a szervezeti hatalom elméletéhez.

Számomra talán a legfontosabb az, hogy a hatalom nézőpontjából minden más-képpen látszik, mindennek más az értelme, és talán a valóságban is minden más, mint ahogyan azt látni véljük – más megközelítésekből. Más lesz az igazság és igazságosság, az erkölcs, a felelősség tartalma éppúgy mint a megismerés, a tény, a bizonyíték, ok és okozat is, ahogy az társadalmi élettérből hatalmi erőtér lesz stb.

Kulcsszavak: hatalom; kontroll; szervezet; hatalmi mechanizmus; hatalmi akkumuláció

* A hosszabb tanulmány folytatását lapunk következő számaiban közöljük.

JÁVOR ISTVÁN 370

I. A HATALOM FOGALMA A szociológiában, és azon belül is a szervezetszociológiában a hatalom kü-lönböző megközelítései, meghatározásai léteznek. A legismertebb hata-lomdefiníciók tulajdonképpen a hatalmi forrással, a hatalommal mint felek közötti relációval, vagy a hatalommal mint függőséggel kapcsolatosak. Így például közismert a szervezetszociológiai használatban a weberi hatalom-meghatározás, amely a hatalmat olyan valószínűségként definiálja, amely lehetőséget ad mások cselekedeteinek befolyásolására, megváltoztatására. Talán az egyik leggyakrabban használt hatalomdefiníció a Dahl-féle, amely azt mondja ki, hogy A-nak hatalma van B felett, ha A rá tudja venni B-t olyan cselekedetre, amelyet B ezen hatás nélkül nem tett volna. A hatalom mint strukturális jelenség Emellett más hatalom definíciók is léteznek, főképp azok, amelyek a hatal-mat strukturális jelenségként fogják fel. Így például ismert a hatalom stra-tégiai kontingencia elmélete, amely azt mondja ki, hogy a szervezeten belül azoknak az egységeknek van hatalmuk, amelyek a szervezet szempontjából stratégiailag fontos környezeti problémákkal kell hogy megbirkózzanak. Az erőforrás-függőségi elmélet arról szól, hogy azoknak van hatalmuk, akik mások számára fontos erőforrások, információk felett rendelkeznek, azokat befolyásolni tudják.

A szervezeti kapcsolatokkal, hálózatokkal kapcsolatosan is léteznek hatalomdefiníciók. Így a csoporton belüli hatalmat a csoport befolyásolásá-val, irányításával, a csoport kommunikációs centrumában elfoglalt hellyel szokták megközelíteni. A szervezetközi hatalmi kérdések a hálózatos meg-közelítésben azzal függnek össze, hogy a szervezetek között milyen átfedő tulajdonosi kapcsolatrendszerek, személyi kapcsolatok (például közös igazgatósági kapcsolatok) vannak. Egy másik fajta megközelítés a techno-lógiai meghatározottságot, vagy a gazdasági függőséget veszi alapul. Így például hatalmi viszonyok (vagy más definíciós megközelítésben piaci füg-gőségi viszonyok) alakulnak ki akkor, ha szoros technológiai kapcsolatban álló szervezetek közül az egyik függ a másiktól, például csak neki tudja el-adni a speciális termékeit. Hasonlóan létezik gazdasági függőség is, aho-gyan egy multinacionális cég beszállítói rendszere függ a megrendelésének 70–100%-át lekötő tőkeerős nagycégtől.

Még a szervezetszociológia kezdeti irányzatai kevésbé foglalkoztak közvetlenül a hatalommal, de minden olyan probléma, ami a vezetéssel függ össze, kezdve a taylorizmustól a később kialakuló participatív veze-

A HATALOM LOGIKÁJA 371

téselméleteken keresztül a különböző irányítási problémákat felvető mo-dellekig, mind-mind valahol a hatalomról szólt. Így például a vezetési rendszerek problémái is (a profitcentrumok, költségcentrumok, célokkal való irányítás, hierarchikus, holding stb. típusú szervezeti struktúrák) mind-mind arról szóltak, hogy egy nagy struktúrát hogyan lehet irányítani, vagyis hogyan lehet felette hatalmat gyakorolni.

Ennek megfelelően többek között a kezdeti elméletek egyike volt French és Raven (1959) megközelítése, akik hatalmi erőforrásokról beszél-tek, és azt próbálták kimutatni, hogy személyek vagy személyek csoportjai olyan hatalmi erőforrásokkal rendelkeznek, amelyek feletti rendelkezés mások számára olyan fontos, hogy ezzel mások viselkedését befolyásolják. Az információ feletti rendelkezés, a jogosítványokat magában foglaló auto-ritás, vagy éppen a tudás ilyen típusú hatalmi erőforrást jelentett számukra. Etzioni (1961) másfajta strukturális megközelítést alkalmazott, és arra mu-tatott rá elméletében, hogy különböző típusú szervezetek vannak, így gaz-dasági, kényszer-, és normatív szervezetek (mint például egy vállalkozás, egy börtön, vagy egy karitatív szervezet). Ezekben a szervezet jellegének megfelelő eszközök felhasználásával lehet a bent dolgozó, szervezeten be-lüli embereket befolyásolni, a kívánt cselekedetet elérni. A gazdasági szer-vezetnél az ösztönzés, a kényszerszervezetnél a kényszerítő eszközök (pl. bezárás alkalmazása), míg a normatív szervezeteknél az értékre, az elköte-lezettségre való hatás az, ami hatékony tud lenni. Thompson (1967) a kap-csolatok irányaival is megpróbálta megközelíteni a hatalmi viszonyokat, így megkülönböztetett egyirányú vagy kölcsönös függőséget. Nyilván az egyirányú függőség aszimmetrikus hatalmi helyzetet hoz létre, a kölcsönös függőség pedig kiegyensúlyozott együttműködés alapja lehet. Friedman (1977) centrum és periféria elmélete például arra mutatott rá, hogy vannak a szervezetben egyének, ahogy a társadalomban is, akik valamilyen szem-pontból centrális pozícióba kerülhetnek (pl. szervezetnél eltöltött idő, sze-mélyes kapcsolatok, szakmai tudás stb. alapján), és ennek megfelelően a centrumban és a periférián lévő személyek, illetve csoportok egyenlőtlenül tudják befolyásolni a szervezet működését, döntéseit, a munkák elosztását.

Látható tehát, hogy a hatalom leírása lehet személytől személyig terje-dő, tehát interakció típusú és lehet strukturális típusú (pl. az Etzioni-féle le-írás). Mindegyik megközelítés személyközi, csoport-, szervezeti, szervezet-közi vagy éppen társadalmi viszonyrendszert ír le. A leggyakrabban hasz-nált megközelítésekre két dolog általában jellemző. Az egyik, amely a ha-talmat valamilyen szempontból eszközként kezeli. Általában annak az esz-közeként, amivel érdekeket, célokat lehet elérni, valamilyen érdek vagy cél elérésének törekvése során mások cselekedeteit lehet befolyásolni. Ez lehet a tudás adása vagy visszatartása, lehet a munka adása vagy visszatartása,

JÁVOR ISTVÁN 372

lehet büntetés vagy jutalmazás, lehet egy kiszolgáltatott helyzet kihaszná-lása, lehet az, hogy valakinek akadályozó vagy motiváló lehetősége van a másik cselekedete irányában, és ezzel tud elérni, kikényszeríteni dolgokat.

Az eszköz mellett a hatalom megközelítésének másik jellemző sajátos-sága a statikusság. Nem mechanizmusokról szólnak a definíciók, a megkö-zelítések, hanem állapotról. Erőforrásról, fenyegetettségről, struktúrában el-foglalt helyről, adott rendszerben hatékonyan használható érdek- és célel-érési eszközökről, mások befolyásolásának hatékony eszközeiről. Ezek azonban mind statikus megközelítések, egy viszonyt írnak le, és nem a ha-talom mechanizmusát. A hatalom mint mechanizmus Természetesen vannak olyan megközelítések is, amelyek a mechanizmust próbálják megfogni. Ezek közül kiemelném a Burns által leírt metahatalom-meghatározást (Burns – Buckley 1976). Valakinek (egyénnek, csoportnak, szervezetnek) metahatalma van mások irányában, ha lehetősége van arra, hogy mások hatalmi pozícióját csökkentse, vagyis a hatalmi viszonyrend-szerben lehetősége van arra, hogy e viszonyrendszert módosítsa, erőpozíci-óját javítsa. E megközelítés már dinamikus abból a szempontból, hogy a ha-talom önfenntartó jellegét hangsúlyozza. Találunk az irodalomban más ilyen jellegű dinamikusabb megközelítést is. A klasszikus művek közül elég Selznick (1965) könyvére gondolni, ahol egy állami hatóság adott terü-leten való működése csak akkor tudott hatékony lenni, hogyha a területen működő, és erőpozícióban lévő érdekcsoportokat bevonta – Selznick kifeje-zésével kooptálta a döntések előkészítésébe és a döntésekbe. Itt az együtt-működés mechanizmusáról szólt az esettanulmány, vagyis egy dinamikai jellegű megközelítést mutatott fel. Hasonlóan, Perrow (1997) szervezetszo-ciológiai műve (magyarul is megjelent) esetszerűen számos olyan hatalmi játékot, mechanizmust ír le, amely a hatalom dinamikáját és a szereplők között kialakuló egyensúlyt mutatja be.

A továbbiakban az eddig leírtaktól eltérő megközelítésben kívánjuk a hatalmat, a hatalom fogalmát bevezetni. Megközelítésünk lényege, hogy a hatalmi mechanizmust kívánjuk megfogni, definiálni. Vagyis nem az esz-közjellegről, és nem a statikai megközelítésről beszélünk, nem ez lesz meg-közelítésünk iránya. A mechanizmus a működésről szól, és pontosan azt a megközelítést fogja továbbvinni, amelyet a fenti, utolsó bekezdés során em-lítettünk.

Lényege, hogy a hatalom egy önfenntartó rendszer, rossz hasonlattal azt mondhatnánk, olyan, mint egy élő szervezet. A hatalomnak épp az a lé-


nyege, hogy újratermelődik, vagyis magának a hatalom újratermelési, újra-termelődési folyamatának a megfogását tartjuk fontosnak. Ez pedig az újra-termelődés rendszere, folyamata és mechanizmusa. Csak ennek a mecha-nizmusnak a stabil jellegzetességei fogják számunkra adni a struktúrát, az ebben a struktúrában lévő lehetőségek kihasználása, rendelkezésre álló cse-lekedetek és csak az ezekhez felhasználható erőforrások, eszközök jelennek majd meg mint a hatalom eszközei.

Megközelítésünk másik része az, amit definíciószerűen úgy fogunk használni, mint „a hatalom logikája”. Ezt a fogalmat annyira fontosnak tar-tom, hogy az egész hatalomelméletnek is címéül választottam, vagyis ma-gának a hatalomelméletnek az irányadó megközelítése és így főcíme: a hata-lom logikája. A logika természetesen a racionalitást, tehát a racionális gon-dolkodást és a gondolkodásnak a logikai megközelítését jelenti. Ebből a szempontból természetesen ez a fogalom nem pontos. Amiért mégis főcím-ként is használni kívánjuk ezt a fogalmat, az, hogy a hatalom mégiscsak az emberi társadalomnak a műve, és a hatalmi mechanizmusok működése so-rán emberek, embercsoportok tevékenykednek. Az, ahogyan a tevékenysé-gük folytatódik, az, ahogy a hatalmi szituációkban lépnek, cselekednek, döntenek, valahol mégis egy logikai láncra fűzhető fel. Másképp fogalmaz-va, a hatalmi megközelítés szempontjából másképp állnak össze az ok-okozati viszonyok, másképp következnek az események, másképp értelme-ződnek a rendszerben és a rendszer szereplői számára is a történések és fo-lyamatok.

A hatalom logikája kifejezés azt is ki kívánja emelni, hogy az érték-rendszerek alapján való elemzés, megközelítés, a társadalmi folyamatok le-írása az érdekek alapján, vagy a gazdasági jellegű megközelítés, vagyis a gazdaság logikája, a profit logikája más, mint a hatalom logikája, a hatalmi megközelítés. Ez nem jelenti az egyik vagy a másik preferenciáját, de jelenti azt, hogy a hatalmi logika, a hatalmi megközelítés, a rendszerek leírása, elemzése, bemutatása a cselekvések, történések folyamatok, mechanizmu-sok és struktúrák megértése szempontjából fontos, sőt, álláspontom szerint kulcsfontosságú. A hatalmi gépezet Megközelítésem alapjához még egy további fogalmat kívánok bevezetni, ez pedig a hatalmi gépezet. Megközelítésünk szerint az emberi társadalmak sokféleképpen, sok paradigma alapján írhatók le. Az egyik ilyen paradig-ma, amelyet használni fogok, a hatalmi gépezet paradigma, amely külön-bözik a szervezeti és szervezetközi viszonyok leírására eddig használt pa-

JÁVOR ISTVÁN 374

radigmától. Természetesen a hatalmi gépezet paradigma is tartalmazza pontosan ugyanazokat a problémákat, torzításokat, egyoldalúságokat, mint bármely más paradigma, akár a szimbolikus interakcionalizmus, akár az institucionalizmus, vagy éppen olyan típusú paradigmák, mint a szervezet mint politikai rendszer, a szervezet mint gép, vagy a szervezet mint kultúra megközelítése.

A hatalmi gépezet paradigma tulajdonképpeni leírása két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy az emberi viszonyok minden relációja hatalmi viszony-ként is felfogható (a hatalom lehetséges definícióiról már szó volt, ezért most vegyük egyelőre ebben az értelemben, később úgy is pontosításra ke-rülnek ezek a fogalmak). A hatalmi gépezet paradigma tehát azt mondja, hogy minden viszonyrendszer a hatalom oldaláról egy egységes megértési rendszerben leírható. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy olyan fogal-mak, mint például az érdek, vagy a kultúra, nem kapnak ebben a leírásban jelentőséget. Az elsődleges azonban mégiscsak a hatalom fogalma, ami köré szerveződik a társadalmi, illetve szervezeti viszonyok egészének és részle-teinek leírása is. Ez lesz tehát a megértés megközelítési alapja.

A hatalmi gépezet másrészt arra akar utalni, hogy a hatalmi rendsze-rek mindent „bedarálnak”, vagyis minden olyan esemény, cselekedet, amely egy hatalmi gépezetbe bekerül (egy hatalmi rendszerként felfogott társadalmi viszonyrendszerbe), annak hatalmi jelentősége lesz. Ezt egy egyszerű példán lehetne bemutatni. Ha egy kórházban a szokásos módon folynak az események, akkor egy hatalmi gépezet működését látjuk. Amennyiben egy vállalatnál a szokásos rendben folynak az események, tör-ténések, szintén a hatalmi gépezet működését látjuk. Bármilyen új helyzet, esemény, döntési szituáció, baleset, változtatás, átszervezés, újítás vagy ép-pen egy új ember belépése (akár beteg, akár dolgozó) történik, ezt a hatalmi rendszer bedarálja abból a szempontból, hogy minden hozzákapcsolódó re-láció hatalmi jelentést kap. Ha például egy vállalatnál a dolgozók 5%-át el kell küldeni, ez lehet racionalizálási kérdés, és elvileg szakmai probléma, hiszen annak a megállapításával kapcsolatos, hogy hol van 5%-nyi felesle-ges ember. Elküldése pedig természetes módon azért fontos, mert a termék árába felesleges bérköltségeket beépíteni nem lehet, különösen nem a ver-senypiacon. Mégis az egész leépítés hatalmi értelmet kap, arról szól ugyan-is, hogy az érdekvédelmi szervezetek kit tudnak megvédeni, vagy kit akar-nak megvédeni. Tudják-e csökkenteni a leépítést, avagy nem, az elbocsátott emberek elbocsátási feltételeinél ki tudnak-e harcolni jobb feltételeket, mint a kötelező, vagy talán még az sem tud rendesen teljesülni, ami kötelező. Vagyis akár lép a szakszervezet, és akár hatékony, akár nem, mindegyik-nek hatalmi értelme van. Az sem mindegy, hogy melyik területről bocsáta-nak el embereket.


Hiába szakszerű és racionális a vállalat valamely részéből elbocsátani 4–5 embert, ez a szakmai elem azonnal bedarálódik a hatalmi rendszerbe és annak hatalmi logikájába. Az illető vezető nem tudta megvédeni az embe-reit, nem tudta elérni, hogy ne nála növekedjen a munka intenzitása. Ha teljesen logikus, hogy onnan kell elbocsátani, mert bizonyos módosulások, átszervezések miatt ott vált feleslegessé 5 ember, akkor nem tudta elérni azt, hogy máshonnan elvegyen feladatokat, és megmentse az embereit. Azt sem tudta elérni, hogy az embereit ne elvegyék, hanem csak átcsoportosít-sák. Ha azonban átcsoportosítják az embereit, és el tudja érni, hogy két-három emberét a szervezetben áthelyezzék, ez ismét hatalmi problémává válik. Ekkor ugyanis az ő emberei kerülnek másokhoz, akik potenciális hír-források, hiszen egy másik főnök embereiként jelennek meg. Így beillesz-kedésük rögtön hatalmi problémává válik. Ugyancsak az a reláció válik ha-talmi kérdéssé, hogy ki az, akinek sikerül az embereit átcsoportosíttatni, és ki az, akinek nem. Sőt, az egész mögött a piaci verseny munkaerő-érdekvédelmi képessége áll. Mikor érdeke a vállalatnak felvállalni a konf-liktusokat a dolgozókkal szemben, és mikor kerül többe a konfliktus, mint a kifizetett bértöbblet.

A parlamentben kialakult egy létszám és az is szabályozásra került a rendszerváltás idején, hogy a képviselők közül hányan kerülnek be egyéni választókerületből és hányan listáról. Ez akkor egy megállapodás volt, kö-vetkezményeit nem lehetett jól felmérni. Az eltelt választások óta azonban már lehet látni a körzetek összetételét, az ott lévő választók választási pre-ferenciáit, azt, hogy a különböző számítási módszerek a szavazatok és tö-redékszavazatok elosztásánál mikor, kinek, hogyan kedveznek. Így a vál-toztatás már sosem lehet szakmai, csak hatalmi kérdés, nem is véletlen, hogy a választási rendszert, a parlament létszámának arányát, a körzeteket, a szavazatok számítási módszerét azóta sem tudták változtatni. Minden változtatás ugyanis bedarálódik a hatalmi gépezetbe, és hatalmi jelentősé-get nyer. A hatalmi reláció A hatalom megragadásához vegyünk egy egyszerű példát. Két ember él a hegyekben. Az egyik egyszer úgy gondolja, hogy változtatni akar rövid időre a helyzeten, keres egy nagy fadorongot, ráfogja a másikra, és arra kényszeríti, hogy szedjen neki gyümölcsöt. A másik leszedi a gyümölcsöt és átadja. Az első ember ezek után megnyugszik, leteszi a fadorongot és el-kezdi enni a gyümölcsöt. Ténylegesen hatalmi reláció alakult ki, de csak rövid időre és ideiglenesen. Az első embernek jutott hirtelen eszébe az,

JÁVOR ISTVÁN 376

hogy felvegye a dorongot, a másikat megfenyegesse, vagyis kialakul közöt-tük egy aszimmetria, erőfölénybeli különbség. Mihelyst azonban megkapta, amit akart, vagyis a gyümölcsöt, és letette a fadorongot, ismét egyenlők let-tek. Ezzel a másiknak lesz meg a lehetősége arra, hogy hirtelen hátrafor-dulva felkapjon egy fadorongot és visszakérje a leszedett gyümölcsnek, mondjuk a felét. A hatalmi reláció tehát nagyon rövid ideig tartott, ponto-sabban egy esemény történt, amelyben nagyon rövid időre az egyik jobb pozícióba került, mint a másik. Az esemény befejeződött.

A hatalmi relációnak tehát első eleme már látható: az állandóság. Ha a hatalom az aszimmetria, az erőfölény, a kényszerhatás nem tud újraterme-lődni, akkor egy egyszerű eseményről van szó, ami adott esetben akár meg-ismételhetetlenné válik. Lehet, hogy legközelebb a másik fél veszi fel a do-rongot, ugyanúgy fenyeget, majd végül mindketten belátják, hogy egysze-rűbb ezzel az eszközzel nem élni. A helyzet eltűnt. Akkor kezd megváltoz-ni valami, ha az első ember, miután a dorongot kézbe vette, és a másikat megfenyegette, a gyümölcsöt megkapta, a dorongot nem teszi le. Így ez a helyzet állandósul. Az állandósulás azonban még önmagában kevés.

Az is kell, hogy a második ember ezt a helyzetet ne tudja megváltoz-tatni, vagyis a hatalom másik feltétele az, hogy ne úgy járjanak egymás mellett a továbbiakban az erdőben, hogy időnként az első ember megfogja a dorongot, megfenyegeti a másikat, az szed neki gyümölcsöt, átadja, és az első megeszi. Előfordulhat ugyanis az, hogy a második ember ugyanúgy szed magának gyümölcsöt, sőt egyszer csak hirtelen egy fadorong kerül elé. Ezt a fadorongot felkapja, megvívnak, vagyis megtörténik a lázadás a hely-zettel szemben. Itt már valami látszik a hosszabb időtartamra fennálló erő-fölényes helyzettel kapcsolatosan, de annak stabilitása nem látszik, vagyis a rendszer ebből a szempontból instabil. Lehet, hogy a második ember szin-tén eszik gyümölcsöt, sőt, tornázik is, és fadorong nélkül is egyre inkább erősödik. A rendszer stabilitása A hatalmi probléma második eleme tehát abból adódik, hogy a helyzet sta-bilitását kell fenntartani. Ez pontosan azt jelenti, hogy az első ember ne en-gedje meg a másodiknak azt, hogy instabillá tegye a helyzetet, vagyis meg-erősödjön, esetleg dorongot is találhasson magának. A hatalmi rendszer fennmaradásához – a hatalom értelmezéséhez – ennek a stabilitásnak a biz-tosítása szükséges, amelyet úgyis fogalmazhatnánk, hogy azt kell megaka-dályozni, hogy a második személy a helyzetéből kikerüljön, elindítson egy


ellenkező folyamatot, egyre jobban megerősödjön, vagy olyan mozgássza-badságra tegyen szert, amivel ő is találhat, és kézbe foghat egy dorongot.

A rendszer stabilitását tehát leginkább az fogja biztosítani, hogy a má-sodik embernél ellehetetleníti az első ember azt, hogy dorongot találjon, vagy ha talál, akkor fel tudja venni. Így nem csak a dorongot kell tartania, hanem meg kell figyelnie az első embert, ellenőrzés alá kell vonni, olyan szabályokat kell kitalálnia, amivel megelőzi azt, hogy a második ember ke-zébe dorong kerüljön. Ilyen szabály lehet az, hogy a gyümölcsöt az első ember addig nem engedi szedni, amíg körül nem néz a terepen, és meg nem győződik arról, hogy ott nincs dorong, nagyobb kődarab vagy egyéb eszköz, amelyhez a második ember hozzá tudna férni. Ha ilyen van, akkor először ennek az eltávolításáról, elkobzásáról kell gondoskodnia.

Tovább folytatva ezt a logikai menetet, a következő helyzethez fogunk eljutni. Lesz, akinek erőfölénye lesz mással, vagy másokkal szemben. Ezt az erőfölényét két dologra fogja felhasználni. Egyrészt szükségletei kielégíté-sére, megszereztet velük, összegyűjtet, vagy termeltet velük különböző esz-közöket, terményeket, gyümölcsöket. Másrészt, gondoskodik arról, hogy megakadályozza, hogy azok, akik ezt a munkát, feladatot elvégzik, kitör-hessenek ebből a helyzetből, vagyis nehogy náluk elinduljon egy akkumu-lációs, felhalmozási folyamat. Röviden: nem az embereket kell elsősorban kézben tartani, hanem a folyamatot, vagyis az emberek cselekvéssorozatát. Harmadikként meg kell akadályozni ezt az akkumulációs folyamatot úgy, hogy a feladatokat, munkákat elvégző személyektől el kell venni azokat az eszközöket, amelyek ehhez az akkumulációs folyamathoz hozzájárulhat-nak. Így meg kell akadályozni, hogy szerveződjenek, túl sokat egyenek a szedett gyümölcsökből, és meg kell akadályozni azt, hogy olyan eszközöket tudjanak elérni és felhalmozni, mint a dorongok és kövek, amelyekkel el-lentámadásba tudnak lendülni, vagyis meg tudnák fordítani a helyzetet.

Amennyiben néhány emberről van szó, elég, ha egy embernek a kezé-ben van az eszköz, a dorong és a többieket az adott eljárási szabályok sze-rint úgy mozgatja, dolgoztatja, irányítja, hogy azok az előzőekben felsorolt követelményeknek megfeleljenek. Ezzel a reláció stabillá alakul. Általában azonban nem egy ember áll szemben, kettő, három vagy négy emberrel, hanem néhány hatalomban lévő ember áll szemben jelentős mennyiségű, 10, 20, 50, 100, 1000 személlyel. Vagyis a hatalom mechanizmusának fogal-mához hozzátartozik a stabilitás kialakulásának intézményesült formája. Ezért azt látjuk, hogy a kifejlett hatalmi rendszerek általában három nagy szintet tartalmaznak. Azokat a személyeket, vagy csoportokat, szervezete-ket, akik hatalommal rendelkeznek, őket nevezzük ezen túl úgy, hogy akik a hatalom felső szintjén, csúcsán vannak (sokszor röviden csak a hatalom-ban levőknek, vagy a hatalomnak nevezzük a szövegben).

JÁVOR ISTVÁN 378

Vannak alávetettek, vagyis azok a személyek, csoportok, szervezetek, akik a feladatokat, munkákat végzik el, vagyis az előző példában felsorolt gyümölcsgyűjtők. Végül pedig van köztük egy köztes társaság, akik az adott szervezetben eszközöket használnak arra, hogy a hatalomban lévő utasításainak megfelelően az alávetett csoportot ellenőrzés alatt tartsák (a főnöktől ők veszik át a dorongos munkát). Természetesen ebben a felépí-tésben még mindent meg kell magyarázni, hogy mit keres itt a középső tár-saság, miért engedelmeskedik a hatalomban lévőknek, hogy jut az eszkö-zökhöz, hogy hajtja végre a feladatot, az alávetettek miért nem tudnak vagy akarnak fellázadni, ellenszegülni. Ez azonban majd a későbbiek során kerül kifejtésre.

Az előzőekben felsorolt hármas csoportot a hatalomban lévőknek, a hatalmi közvetítő zónának, vagy csoportnak és az alávetettek csoportjának fogjuk nevezni. A hatalom fogalmának megközelítése e háromszereplős já-tékban lezajló mechanizmus leírásával fog kezdődni.

A következő zajlik le ebben a rendszerben: elindul az alávetettek dol-goztatása, és az általuk termelt–gyűjtött javak elkobzása. (Ennek induló példája a dorong, amely erre alkalmas volt.)

Az elkobzott eszközök azok, amelyeket adott esetben, a hatalmi közve-títő csoportnak adnak oda (ha már létezik ilyen, egyszerűbb esetben, a hata-lomban lévő közvetlenül használja az eszközöket), a csoport pedig ezen eszközökkel megtermelteti, előállíttatja az alávetettekkel azokat az eszkö-zöket, amelyeket azért koboz el tőlük többek között, hogy legyen eszköze arra, hogy az alávetetteket dolgoztassa. Dolgoztassa azért, hogy előállítsák azokat az eszközöket, amelyeket elkobozva, elvéve tőlük, általuk a már ha-talomban lévő, illetve a közvetítő csoport olyan eszközökhöz jut, amelyek-kel sakkban tudja tartani az alávetetteket, és lehetősége nyílik az újabb, fo-lyamatos dolgoztatásra.

Többek között, azért, hogy a munka eredményét újból elvegye, nehogy a dolgozók között akkumuláció legyen, valamint legyen eszköze arra, hogy a folyamat következő, időbeni fázisában folytatni tudja ezt az önfenntartó, öngerjesztő mechanizmust. Vagyis, a hatalom lényege ennek a mechaniz-musnak a kialakítása és működtetése: azért veszi el, hogy elvehesse, azért, hogy ne változzon az adott reláció, hogy elvehesse, annak érdekében, hogy folyamatosan elvehesse azt, amivel ismét elveheti.

Ettől kezdve a hatalom olyan önfenntartó mechanizmussá válik, amelynek lényege nem a gyűjtés, hanem maga a hatalom fenntartása. Hogy ezt a hatalmat mire használják, az már a hatalmi rendszerek következő problémája. Ha kiépítik és elfogadtatják az összes szereplővel e mechaniz-mus működtetését, akkor már lehet parancsolni hadseregnek, lehet embe-rekkel bányásztatni ásványkincset, lehet termeltetni mezőgazdasági növé-


nyeket, lehet építtetni öntöző csatornákat, vagy lehet gyárban előállíttatni termékeket, lehet hatósági intézkedéseket hozni, és végrehajtatni.

A hatalmi rendszer hatalmi gépezet típusú megközelítésének első fon-tos eredménye az, hogy nem a tevékenység tartalma, hanem a formája válik fontossá, ez a forma pedig a hatalmi mechanizmus. Mivel a hatalmi me-chanizmus válik elsődlegesen fontossá, ezért minden rendszer elsődleges tartalma a hatalmi mechanizmus működtetése lesz. Így a látszatra elsődle-ges tartalomként megjelenő tevékenységek, mint a termelés vagy szolgálta-tás, ebben a logikai megközelítésben mindig csak másodlagos tartalommal való feltöltődését jelentik az elsődleges alapnak, a hatalmi mechanizmussal működtetett rendszernek.

Erre ismét egyszerű példát lehet mondani. Amennyiben egy szerveze-ten belül megfelelő stabil irányítás van, természetes módon a szervezet ha-tékonyan tud termelni. (Most minden egyéb körülménytől, mint a termelés gazdaságossága, a termék piaci eladhatósága stb. eltekintünk.) Mihelyst azonban a szervezeten belül megindulnak a hatalmi harcok, például a veze-tés és a szakszervezet, vagy az egyes vezetői csoportok között, bizonyos szempontból háttérbe szorul maga a tevékenység, vagyis a termelés. Ter-melni nem lehet egy olyan rendszerben, ahol komoly belharcok folynak. Szélsőséges esetben ezek a hatalmi harcok a szervezet teljes tönkremenésé-hez vezetnek, olyannyira, hogy a tulajdonosok közötti hatalmi harcok (mi-közben minden tulajdonosnak alapvető érdeke a szervezet fennmaradása és hatékony működése), a szervezetet csődbe vihetik. Ezért ilyen helyzet-ben az elsődleges dolog a belső stabilitás helyreállítása, vagyis a hatalmi harcok olyan szintre csökkentése, amely már az alapvető hatalmi mecha-nizmusok működését biztosítja. Ezek után létezhet csak a termelés elsődle-gességének újbóli előtérbe kerülése, és mondjuk, a költségcsökkentéssel, a belső folyamatok racionalizálásával való foglalkozás. Hasonlóan, egy isko-lában, a tanári karon belül, vagy a tanárok és az iskolavezetés között folyó hatalmi harcok akkor is a tanítás rovására mennek, ha ezt egyik fél sem akarja. Adott esetben azonban a döntések meghozatalánál, a cselekedetek megvalósításánál háttérbe szorul az oktatási szempont, ha ezzel szemben a hatalmi konfliktusok során való vesztés van a mérleg másik serpenyőjében. Vagy egy szélsőséges másik példán ezt a problémát egyszerűen megvilá-gítva azt kapjuk: amíg Szerbiában lőnek, addig a legkisebb probléma az, hogy egyébként a közigazgatás területén határidőre és megfelelő szakmai precizitással intézik-e el az ügyeket. Előbb helyre kell állítani a békét, utána helyre kell állítani a közigazgatást (mint tipikus hatalmi közvetítő zónát), és a társadalom működése, a gazdaság fellendítése, a bűnözés, a fekete mun-ka, az adómegkerülés felszámolásának összes többi szakmai problémája csak ezek után jöhet.

JÁVOR ISTVÁN 380

Az is látható, hogy a hatalmi mechanizmus elsődlegessége nemcsak egyértelmű, hanem akkor kerül felszínre, ha a rendszerben a hatalmi me-chanizmus válságba kerül. Ha a társadalom, vagy a szervezet békésen, nyu-godtan, jól működik, akkor mindig a szakmai elemek, tehát a termelés, szolgáltatás vannak, vagy legalábbis látszanak az előtérben. Akkor kevésbé kerül középpontba, például, a közvetítő zónának, vagyis a közigazgatásnak a hatalmi funkciója, és sokkal jobban a szakmai, hatósági, döntéshozó és ügyintéző tevékenysége válik fontossá, pontosabban kerül előtérbe. Az alap azonban mindig a hatalmi mechanizmus, annak stabilitása. Rendezettség S végül még egy olyan tulajdonságot említünk, ami a fenti meghatározás-ból következik. A hatalmi mechanizmus nemcsak stabilitást ad ennek a tár-sadalmi viszonyrendszernek, ami kialakul, hanem rendezettséget is. Ren-dezi a rendszerben résztvevő szereplők viszonyát, kapcsolatát. Sokfajta rendezettség képzelhető el, vagyis ennek a hatalmi mechanizmusnak na-gyon sok formája alakult ki nemcsak történelmileg, hanem jelen korunkban is, akár a szervezetek között lévő viszonyokat tekintjük, akár a szervezeten belüli hatalmi viszonyokat vesszük alapul. A rendezettség azonban mindig lényeges, fontos eleme ennek a viszonynak.

Látható tehát, hogy itt egy önálló mechanizmus épül fel, még akkor is, ha e mechanizmus a szélsőséges esetektől eltekintve mindig egyéb jellegű, szakmainak nevezett tartalommal töltődik fel. Mégis elválasztható egymás-tól egy hatalmi alrendszer és egy szakmai alrendszer, amelyekkel a későb-biekben fogunk foglalkozni. Ez a megközelítés bizonyos elemeiben megta-lálható több kiváló műben. Hasznos megközelítést jelent például ebből a szempontjából Berger és Luckman (1998) elmélete a társadalmi cselekvések kialakulásáról és intézményesüléséről. További érdekes adalékokat lehet ta-lálni ehhez a logikához Popkin Racionális paraszt című művében is (1986). II. A HATALOM STATIKUS DEFINÍCIÓJA A továbbiakban egy statikus jellegű hatalmi definíciót igyekszünk röviden kifejteni. A statikus hatalmi definíció szerint a hatalom lényege az, hogy va-lamit kézben tudunk tartani. Amennyiben semmit nem tudunk kézben tar-tani, uralni, kontrollálni, befolyásolni, megváltoztatni, akkor nem beszélhe-tünk hatalomról. Ez a fogalom, vagyis a hatalom statikus megközelítése lé-nyegesen közelebb van azokhoz a hatalmi definíciókhoz, amelyek megta-


lálhatók akár a szervezetszociológiában, akár olyan szerzőknél, mint Hobbes (1970), vagy Weber (1992). Ahhoz, hogy egyik embernek a másik felett hatalma legyen, nem kell különösebben bonyolult dologra gondol-nunk, elég, ha egy adott szituációban nagyobb tudása, nagyobb ereje van, több olyan eszközzel rendelkezik, amellyel a másikat kényszeríteni, vagy éppen motiválni tudja. Sokkal jobban érdekel azonban minket, sokkal fon-tosabb számunkra az, amikor az emberek egy csoportja felett valakiknek hatalmuk van, vagyis az, aminek következtében az emberek valamely cso-portja engedelmeskedni akar, vagy engedelmeskedni kényszerül.

Fordítva kívánjuk a kérdést megközelíteni, vagyis arról az oldalról, hogy miért nem lázadnak fel az emberek a hatalommal szemben.

Példaként említjük meg azt a klasszikus filozófiai álláspontot, hogy azért, mert állandó harc esetén nagyobbak az egyének veszteségei, ezért megállapodnak abban, hogy elfogadnak egy felsőbbséget, aki közöttük ren-det biztosít, mégpedig olyan törvényekkel és olyan formában, amelyet ők is megfelelőnek tartanak. Az, hogy ezt az elfogadást kényszerből teszik, vagy egy társadalmi szerződés keretében önkéntesen adják át a hatalmat az ural-kodó kezébe, nagy különbség, azonban a végeredmény szempontjából igen hasonlít egymáshoz. Míg az első változat a „lázadás a hatalom csúcsán lévő leváltásáért” elvét nem foglalja magában, a második magában foglalja e természetjogi kérdést, hozzá kapcsolódóan az elfogadást, legitimációt, az ellenállás és lázadás jogát is. Bármelyik változatot nézzük azonban, a társa-dalmi szerződésnél is látjuk, hogy lázadásról kell beszélni, vagyis a hata-lommal szemben lévő alattvalók adott célból való összefogásáról. Amíg te-hát hatalmat gyakorolni gyakorlatilag nem jelent mást, mint másokat meg-lévő eszközökkel, segítőtársakkal valamilyen cselekvés irányában kénysze-ríteni, vagy terelni, addig a hatalmat megdönteni mindig azt jelenti, hogy összefogni.

A hatalmat gyakorolni tehát azt jelenti, hogy rendezetten vinni a dol-gokat, rendezett törvényes formában meghatározni a társadalomban lévő együttműködést, annak szabályait, elvárásait, hozzákapcsolni a megsze-gőkkel szembeni szankciókat. A hatalommal való szembemenés mindig el-lenállást, dezorganizációt jelent. A hatalom részéről az mondható el, hogy egy ember, vagy egy szűk csoport elhatározásáról van szó, a hatalommal szembemenni pedig mindig azt jelenti, hogy az emberek nagyobb csoport-jának összefogásáról és elhatározásáról van szó.

Mivel már az előző fejezetben is rámutattunk arra, hogy a hatalom egy rendezettségi állapot, ezért a hatalom nem léte a nagyobb társadalmi cso-portok esetében általában e rendezettségi állapot hiányát jelenti. Pontosab-ban akkor lenne rendezett állapot, hogyha az emberek meg tudnának rend-szeresen állapodni dolgokban, de az ideálisnak tekintett görög ókori város-

JÁVOR ISTVÁN 382

államok kivételével (ott is jelentős korlátozásokkal és rövid ideig) nagyon kevés példát mondhatunk el a történelemből arról, hogy ilyen helyzet, vagy ehhez hasonló elemeket is magában foglaló helyzet kialakulhat.

Röviden: a hatalom statikus definíciója azt mondja ki, hogy kevesek egy na-gyobb csoportot rendezett körülmények között irányítanak, kontrollálnak. A hata-lom tehát rendezettségi állapot irányába való haladás, e rendezettségi álla-pot fenntartása, biztosítása. A rendezettségi állapotot sokféleképpen lehet kialakítani, biztosítani, és közvetlenül ilyen irányban nem csak hatalmi me-chanizmus tud hatni. Megközelítésünk azonban hatalmi szempontú, ennek következtében a statikus és a mechanizmus jellegű megközelítést ezen a ponton össze lehet kötni. A statikus hatalmi definíció ennek a rendezettségi állapotnak a fenntartását írja le fogalmilag, funkcionálisan pedig a hatalmi mechanizmus biztosítja ennek a fenntartását.

A rendezettség jelentheti a rendet, amely gyakran megjelenik mint dik-tatúra, de jelentheti a jogállamot is, ahol adott szabályok szerint való visel-kedés a szabadság, a szabadsággal való élés lehetősége és korlátja is. Az egymással való kooperáció és egymáshoz való alkalmazkodás, valamint a kölcsönös függőségek rendszere biztosítja a rendezettséget. Az anarchisták bizonyos irányzatai kivételével maga a rendezettség soha nem volt meg-kérdőjelezve, és a politikaelmélet Arisztotelésztől a mai napig is a rende-zettség különböző kérdéseit veti föl, a diktált rendezettségtől a szabályozott rendezettségen át, a piaci viszonyokon, a szabad versenyen keresztül kiala-kuló rendezettségig. Vagyis a hatalmi rendszer statikus meghatározásának lényegéhez a rendezettség tartozik. A rendezettség jellege alapján a követ-kezőket kell megvizsgálnunk. Elsajátítási és kisajátítási rendszer A hatalmi mechanizmus egy elsajátítási és kisajátítási rendszer. Elsajátít eszközöket, és kisajátít lehetőségeket. A mechanizmus lényege az, hogy új-fajta társadalmi megosztást hoz létre. A munkamegosztás azon alapul, hogy a társadalom különböző tagjai milyen jellegű feladatokat, munkákat végeznek, és ezeknek a munkáknak az elvégzése hogyan kerül elosztásra, hogyan differenciálódik, hogyan rendeződik a társadalom különböző tagjai és csoportjai között. A társadalom magasabb rangú, nagyobb hatalmú po-zícióban lévő személyei is ugyanennek a munkamegosztásnak a részei bi-zonyos mértékig. Hiszen például irányítási, szervezési feladatokat látnak el, olyan eszközöket kontrollálnak, mint a pénzügyi rendszer, a nagy anyagáramlási rendszerek, az információs rendszerek, amelyeket csak nagy, átfogó rendszerszinten lehet szakmailag is menedzselni. Emellett ki-


alakul egy másik megosztási rendszer is, vagyis a munkamegosztás mellett van egy hatalmi megosztási rendszer is a társadalomban. A munkamegosz-tási rendszert tulajdonképpen a munka szakmai jellege, összetettsége, az elvégzéshez szükséges idő, szakmai tudás, később a hatékonyság kérdései befolyásolják. A hatalommegosztást az első fejezetben említett hatalmi me-chanizmus által létrehozott társadalmi differenciálódás hozza létre és tartja fenn.

A hatalommegosztásban az elsajátítási mechanizmus következtében lé-tezik az anyagok, eszközök, szolgáltatások, vagyonok folyamatos elosztása, illetve újraelosztása: vagyis az elsajátítás. Emellett létezik a kisajátítás fo-lyamata, mechanizmusa, amelyben kisajátítják a társadalmi normákat, il-letve az azok feletti kontrollt, betartásuk ellenőrzését és a betartatás kény-szerét, kisajátítják a mozgásszabadságot, a normákból létrejövő legitimitás jogosítványait és lehetőségeit (a fejlettebb társadalmakban). Kisajátításra kerülnek a társadalmi csoportra, vagy társadalmi rendszerre mint egészre vagy annak részrendszerére vonatkozó, és csak az egész szintjén értelmez-hető mechanizmusok, kapcsolatrendszerek, áramlások, a kooperációk felet-ti kontroll és ellenőrzés. Végül a kettő együttese, vagyis az elsajátítás és a kisajátítás határozza meg a hatalom olyan működési elemeit, mint a cselek-vések legitim jellegét, az utasítások legitimitását, az elosztási hierarchia lét-rejöttét és annak legitimként való elfogadását stb. Ezek a fogalmak és csele-kedetek ugyanis azokra a személyekre, csoportokra értelmezhetők, akik a kisajátítási és elsajátítási folyamat során nem a legalsó szinten helyezked-nek el, vagyis akiknek ebben a folyamatban nemcsak veszteségeik, hanem elsajátítási és kisajátítási jellegű nyereségeik is vannak.

Modellünk alapján az állítható (természetesen a gyakorlat és az elmélet között nagy lehet a különbség), hogy a munkamegosztás elvileg egy munka szerinti, vagyis munka jellegű befektetések szerinti megosztást, elosztást vagy újraelosztást alapoz meg a társadalmi rendszerben. Ténylegesen azonban azt látjuk, hogy egyetlen társadalom sem ezt az eredményt produ-kálja outputként. Vagyis az elosztási és újraelosztási rendszerek nem – vagy nem csak – munkajelleg szerintiek. Az elosztásban az erősebb vesz el, az újraelosztásban pedig az elvételből, például szociális vagy egyéb okok miatt kompenzál. A hatalommegosztási rendszer a hatalom szerint oszt meg, vagyis a hatalom szerint történik a társadalmi rendszerben – erre az alapra építve – az elosztás és az újraelosztás is.

Így a munka szerinti elosztási rendszerben azért kell újraelosztani, mert egyes személyek helyzetüknél, koruknál, munkavégző képességüknél, vagy éppen munkanélküliségüknél, betegségüknél, fizikai vagy szellemi tehetségtelenségüknél fogva csak olyan mennyiségű árut tudnak előállítani, amely az adott társadalomban nem fedezi a társadalmilag megfogalmazott,

JÁVOR ISTVÁN 384

elismert létminimumot, életminimumot. A hatalom szempontjából azért kell újraelosztani, hogy a kicsi hatalommal rendelkező, vagy szinte hatalom nélküli csoportok nehogy összefogjanak és fellázadjanak, vagy éppen azért, hogy az újraelosztás számukra is biztosítsa a kialakult hatalmi rendszer le-gitimitását, elfogadottságát. A hatalmi újraelosztásnak egy másik funkciója, hogy az elértnél azért kap valaki (vagy valamely intézmény, csoport) az új-raelosztási rendszerben többet, mert ezzel lehet biztosítani, pontosabban megvásárolni a hatalom iránti elkötelezettségét. Ez a kérdés a hatalmi köz-vetítő zóna egyik lényeges elemeként fog újból előjönni. Hasonlóan az el-osztás és az újraelosztás egyik hatalmi funkciója az, hogy olyan érdekellen-téteket generáljon, amelyek a hatalmi rendszer stabilitását erősítik (például az összefogás ellen). (Csak előzetesen megjegyeznénk: ezek a mechanizmu-sok különösen jól tudnak működni szervezeten belüli és szervezetek közöt-ti hatalmi viszonyokban.) Az eddigiekből adódik, hogy a hatalmi rendszer belső hierarchizálódása és strukturálódása, legalábbis annak alapszerkezete láthatóvá kezd válni.

Az elsajátítás és kisajátítás rendszere, amely a hatalmi mechanizmus újratermelődésének és önfenntartásának a lényege is, egyben egy sajátos, bizonyos időszakra strukturálisan viszonylag stabil szerkezetet hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a társadalom különböző tagjai (szervezeti szempontból a szervezetek egymás közötti viszonyai, és benne a szervezetek pozíciója, valamint a szervezeten belüli pozíciók) adott idő alatt más és más mennyi-séget és minőséget tudnak realizálni az elsajátított és a kisajátított javakból. (Itt látható, hogy a javak nem csak termények, hanem jogosítványok, nor-mák feletti lehetőségek, cselekvési szabadságok is.)

Kizárólag egyénekre vetítve a kérdést ez azt jelenti, hogy minden sze-mély számára egy adott időszak alatt ugyanannyi idő áll rendelkezésre, rö-viden: a nap 24 órából áll. Ez alatt az idő alatt a különböző munkatevé-kenységek és hatalomgyakorlási tevékenységek azonban más és más vég-eredményre vezetnek. A rendszer jellegéből következik tehát, hogy a tipi-kus munkatevékenységek, vagyis a fizikai és szellemi munka, új termékek, szolgáltatások előállítása, egy emberre vetítve az adott időszakban behatá-rolható, hiszen függ magától a termelékenységtől. A hatalom gyakorlása ezzel szemben a hatalom termelékenységétől függ, vagyis attól, hogy az el-sajátítási és kisajátítási rendszer mechanizmusában milyen mennyiséget és milyen minőséget tud elsajátítani, milyen területeken, és hány személytől.

Szervezeti oldalról megközelítve: mennyit tud elsajátítani és kisajátíta-ni, milyen területen, és hány személytől vagy szervezettől. Ez tehát, adott időegységre vetítve azt jelenti, hogy a társadalmi tér egyes szereplői ugyan-azon idő alatt más és más mennyiségekre, más és más minőségekre tudnak szert tenni. Ezzel a hatalmi mechanizmus működése sajátos vagyonstruktú-


rát alakít ki, a résztvevőknek különböző lesz a vagyonuk, mind eszközök-ben, vagyis anyagi javakban, mind pedig lehetőségekben, vagyis társadal-mi erőforrásokban, társadalmi tőkékben, mozgásszabadságban. Hogy a na-gyobb kisajátítási és elsajátítási lehetőségekkel rendelkezők társadalmilag hogyan intézményesülnek, pozíciójuk hogyan stabilizálódik, valamint en-nek milyen következményei vannak, arra jól mutatott rá Veblen (1975) könyve, a dologtalan osztály elmélete. „Sajátítási” mechanizmus A leírt megközelítés alapján a hatalom nem jelent mást, mint olyan sajátítá-si mechanizmust (a sajátítási mechanizmuson a továbbiakban az elsajátítás és a kisajátítás fogalmának együttesét értem), amely felhalmozáshoz vezet. A különböző sajátítási szintek azt jelentik, hogy a társadalom egyes szemé-lyei, csoportjai, szervezetei, vagyis a társadalmi élet különböző szereplői különböző felhalmozási lehetőségekkel rendelkeznek. Ez azonban egy idő után stabilizálódott struktúrát fog létrehozni, amely a rendezettség intéz-ményesített változatává válik. A hatalom ugyanis működésképtelen akkor, ha a sajátítás rendszere megbomlik, benne az arányok megváltoznak, vagy a sajátított javak sajátítási mechanizmusa nem párosul ennek a mechaniz-musnak a stabilizálódásával, intézményesülésével, vagyis a sajátított javak megtartásával.

A hatalom ugyanis arról szól, hogy sajátítani kell minden olyan javat, amely a hatalmi rendszer megbomlását idézheti elő. A sajátítás tehát speci-ális felhalmozási forma, amelynek éppen a mechanizmus következtében az a lényege, hogy biztosítsa, hogy ez a sajátítás nem is fog megváltozni – leg-alábbis abba az irányba, hogy a lehetőségei csökkennének, és az alávetettek az addigiakhoz képest a sajátítás mechanizmusában több javat tudnának megtartani.

A sajátítási mechanizmus így a következő lényeges szempontot kell hogy tartalmazza. Azért történik a sajátítás, hogy a sajátítási mechanizmus önmagát fenntartsa, vagyis megakadályozza, hogy a különböző szintektől, amelyek ezen sajátítási szint alatt vannak (eddigi meghatározásunk alapján az alávetett szinteken, akikkel szemben a sajátítás, az elsajátítás és kisajátí-tás mechanizmusa működik), felhalmozás történjen. A felhalmozás abban a pillanatban veszélyeztetetté válik, amikor a sajátítási szint adott rendszerét fogja megváltoztatni. Konkrétan lefordítva ez azt jelenti, hogy amennyiben valamely alávetett szintnek lehetősége nyílik olyan mértékű tőkefelhalmo-zásra, hogy ezzel önállósítsa magát, kibújjon az elsajátítás és kisajátítás

JÁVOR ISTVÁN 386

rendszere alól, ezzel a kisajátítás lehetőségei csökkennek: nő az addigi alá-vetett szint mozgásszabadsága.

A sajátítási mechanizmusnak tehát a felhalmozás mellett a másik lé-nyeges pontja az, hogy a lehetőségekhez mérten megkísérelje megakadá-lyozni az alávetett szinten történő felhalmozást. Példaként lehetne említeni a transznacionális cégeknek azt a gyakorlatát, hogy a beszállítói rendszert lehetőleg függőségi viszonyba hozzák. Ez a függőség hatalmi szempontból azt jelenti, hogy megakadályozza a beszállítói cégek önálló tárgyalási pozí-cióinak kialakulását, vagyis azt, hogy önálló hatalmi pozíciót harcoljanak ki, olyan mozgásszabadságuk, tőkefelhalmozásuk és alternatívájuk lehes-sen, amely bizonyos területen a transznacionális cégeket alkupozícióba kényszeríti. Természetesen több esetben ez a mechanizmus nem, vagy csak rosszul működtethető, de a beszállítók jelentős részénél elég jól kiépíthető. Ugyanezzel a problémával küszködött annak idején a szocializmus is, hogy megakadályozza például a magánszektor önállósulását, a kisipar, később a polgárjogi társaságok vagyonosodását, és önálló kapcsolatrendszerük ki-építését. Ez egészen a gazdasági munkaközösségek megjelenéséig műkö-dött, amikor is annak a szabályozása már kibúvókat engedett meg. Ennek következtében olyan magánvállalkozások jelentek meg, amelyek felhal-moztak, kibújtak az állami sajátítás mechanizmusai alól, és bizonyos mér-tékig önálló hatalmi részrendszerré váltak: vagyis kiszabadult a szellem a palackból. Ugyanezt a sajátítási mechanizmust sikeresen tudta elvégezni a szocializmus annak idején, például a háztáji gazdaságok esetében. A háztáji gazdaságokat az állami gazdaságokhoz és a termelőszövetkezetekhez kö-tötték, úgy, hogy egyrészt biztosítsák a háztájival foglalkozók jobb élet-színvonalát, de arra is törekedtek, hogy olyan tőkefelhalmozás ne tudjon megindulni, amely többé-kevésbé független alternatív hatalmi részrend-szert épít ki a társadalomban. (A háztáji gazdaságokban is ilyetén működő hatalmi mechanizmusra Rozgonyi Tamás hívta fel figyelmemet.)

De a történelemben is rengeteg ilyen példa van; például a hűbéri bir-tokrendszer felbomlása, és különböző válságai az európai feudális társa-dalmakban éppen arról szóltak, hogy a hűbéri rendszer sajátítási mecha-nizmusai felmondták a szolgálatot: a királyi, vagy a császári hatalom meg-gyengült, a földesúri hatalom pedig megerősödött, önálló hatalmi rész-rendszerré vált. (A menedzser réteg ilyen önálló hatalmi képződmény irá-nyába való elmozdulását Burnham (1945) írta le. Habár itt valószínűleg nem önálló hatalmi mechanizmus jött létre, mindenesetre a tulajdonos és a tulajdon közé beékelődött egy önállóvá váló sajátítási szint. Az intézményi, szervezeti tulajdonlás kialakulása ezt a folyamatot tovább erősítette.)

Amikor a nemzetközi tőke az egyik országból a másikba, az egyik te-vékenységi területről a másikra megy át, akkor azt számolja, hogy hol na-


gyobb a hasznosulása, hol gyorsabb a megtérülése. Szakmai, vagyis pénz-felhalmozási szempontból, a rendszerműködtetés szakmai oldaláról nyil-ván ez a tőke megtérülésével, a tőkebefektetés hatékonyságával, és más közgazdaságtanban szokásos mutatók tömegével elemezhető és mérhető. Hatalmi szempontból viszont azt jelenti, hogy ahol a tőke megtérülése csökken (például a munkabérek emelkedése következtében), ott a hatalmi rendszernek is megjelenik a válsága, vagyis a sajátítási folyamat felborul. És minél inkább felborul ez a sajátítási folyamat, az időegységre vetített el-sajátítható, felhalmozható javak is csökkennek. Emellett a tőke, csak azért, mert a hatalmi rendszer felborul, úgy érzi, hogy a rendezettség csökken (pl. bármikor alkupozícióba kényszerülhet olyan területeken, ahol addig nem kellett egyezkednie, alkudnia, más, hatalommal addig nem rendelkező munkásokkal, szakszervezetekkel, versenytársakkal megküzdenie). Ebben az esetben tehát a sajátítási folyamatban már nem tud olyan mértékben el-sajátítani és kisajátítani az odament tőke, hogy biztosítsa az addigi hatalmi mechanizmus fennmaradását, sőt, saját maga javára való erősödését. Nem tudja már olyan mértékben befolyásolni a kormányokat, hogy a foglalkoz-tatás rendszerét ne változtassa meg (például ne növelje a munkavállalói jo-gokat, ne írjon elő munkavédelmi szabályokat, ne határozza meg a mini-málbért).

Mihelyst ezt nem tudja megtenni, a hatalmi mechanizmus addigi rend-szere és a rendezettség addig kialakult formája zavart szenved, így az idő-egység alatti sajátítás mennyisége és másokhoz viszonyított aránya is meg-billen. Ezért ilyenkor a tőke olyan területet, térséget, országot, profilt keres, ahol kedvezőbb hatalmi pozícióban van. Kedvezőbb hatalmi pozíció esetén ugyanis a sajátítási folyamatban egyrészt nagyobb vagyont tud felhalmoz-ni, a javak nagyobb mennyiségére tud szert tenni, másrészt pedig sokkal hatékonyabban tudja megakadályozni azt, hogy az alávetett személyek és szervezetek a kialakult hatalmi mechanizmusokat megbontsák, vagyis ha-talmi szempontból kockázatosabbá tegyék a rendszer működését.

A hatalmi sajátítási folyamat egy sajátos struktúrát is létrehoz, mely-ben kiépülnek a társadalomban olyan szereplők, személyek és szervezetek, akik a sajátítási lehetőségek különböző szintjein állnak, vagyis időegység alatt más és más mennyiségű és minőségű javak felhalmozására van lehető-ségük. Ennek következtében kimondható az, hogy ténylegesen erkölcstani megközelítéshez tartoznak azok a problémák, amelyek arra irányítják a fi-gyelmet, hogy nagyobb társadalmi rendszereket nehezebb felelősségtelje-sen működtetni; a szervezetekben minél magasabb pozícióban van valaki, annál jobban meg kell fizetni, azért, mert nagyobb a felelőssége. Ténylege-sen abból a szempontból nagyobb a felelőssége, hogy nagyobb rendszert működtet, elkövetett hibái a rendszerben nagyobb szakmai kárt, anyagi

JÁVOR ISTVÁN 388

kárt okozhatnak, komolyabb kooperációs és egyéb működési zavart idéz-hetnek elő. Ennek megfelelően valóságos az a tény is, hogy az ilyen jellegű tudást meg kell fizetni, és a hozzá kapcsolódó egyéb, személyi jellemzőket (például karizmatikus személyiség, a rendszert jobban átlátni tudó személy stb.) jobban meg kell becsülni, már csak azért is, mert valószínűleg nagyobb rendszerek működtetésére alkalmas személyek és személyiségek talán ke-vesebben is vannak.

Hatalmi szempontból azonban a hatalom saját magát finanszírozza és fizeti meg, hiszen a sajátítási folyamat során maga rendelkezik az elsajátí-tott és kisajátított javakkal. A hatalomnak, mondhatjuk, igazán felelőssége nem az alávetettekkel, hanem saját magával szemben van: a hatalmi me-chanizmus fenntartásában való felelőssége, vagyis önmaga megtartása jele-nik meg számára igazi felelősségként. Ha ezt a hatalmi mechanizmus meg tudja tartani, akkor erre ráépülve tud szakmailag is jobb eredményeket el-érni. A hatalmi mechanizmus működtetésére képtelen irányító, vezető, tu-lajdonos szakmai szempontból is a szervezetben impotenssé válik, képtelen szakmai céljait elérni – legyen termelésről, termékfejlesztésről, piaci eladás-ról szó. A hatalom felelőssége tehát a hatalmi mechanizmus fenntartására vonatkoztathatóan felelősség, és semmilyen olyan felelősség hatalmi szem-pontból nem definiálható (miközben erkölcsileg természetesen megfogal-mazható ilyen), ami az alárendeltekkel, a beosztott vezetőkkel, az alkalma-zottakkal, munkásokkal szemben állna fenn.

Elsősorban tehát a hatalmi mechanizmus fenntartását kell megfizetni, másodsorban kell csak megfizetni azt a szakmai tartalmat, amelyet e ha-talmi mechanizmusba belevisz, e hatalmi mechanizmuson belül működtet. Nem az az elsődleges kérdés, hogy egy terméket kifejleszt, vagy továbbfej-leszt-e, miközben látszatra ez a fő probléma, hanem az, hogy azt a hatalmi mechanizmus képes-e működtetni, amely alkalmas az új produktum kifej-lesztésére, piacra vitelére és sikeres eladására. Mondhatnánk azt is, hogy a hatalom saját magát finanszírozza, és a másikért való felelősség hangozta-tása a hatalmi mechanizmus önlegitimációs kérdéseként vetődik fel.

Ténylegesen önmagára vonatkoztatott önfelelősségeként jelenik meg csak a felelősség, és ez a típusú erkölcstani felelősség csak az alávetettek irányába való legitimációt jelenti. Egy szervezet normális működése esetén nem az alkalmazottainak akar jót, csak e jó biztosításával érzi úgy, hogy jobban meg tudja vásárolni alkalmazottait, vagyis ezen a mellékvágányon tudja biztosítani a hatalmi mechanizmus újratermelődésének folyamatos fenntartását. Mivel a hatalom mechanizmusa sajátítási mechanizmus, ez annyit jelent, miként már szó volt róla, hogy ugyanannyi idő alatt egész más mennyisége és minősége jelenik meg a javaknak, és a javak felhalmo-zásának, vagyis a vagyonnak. Emiatt a társadalom sajátítási struktúrája úgy


alakul, hogy ugyanannyi idő alatt vannak, akik kevesebbet, és vannak, akik többet tudnak felhalmozni, és természetesen vannak, akik semmit nem tud-nak felhalmozni, napról napra élnek. Ők lehetnek személyek is, szervezetek is.

Ennek az eltérésnek, vagyis az időegységre jutó javak és vagyonok gyűjtése közötti különbségnek nagyon fontos strukturális következménye van. Ezt egy egyszerű példán mutatom be. Amennyiben egy ember 100 egységet termel egy hónap alatt, és abból 90-et kisajátítanak, akkor nála csak 10 egység marad. A társadalom, szempontunkból a hatalmi rendszer, akkor működik, ha 10 egységből is meg lehet élni. A 10 egység természete-sen akkor jó, ha olyan jellegű felhalmozást nem biztosít az egyén vagy a szervezet számára, amely egy idő után a sajátító 90 egységét és annak fel-halmozását veszélyeztetné azáltal, hogy ebből a hatalmi mechanizmusból ki lehessen lépni. Amennyiben emberekről van szó, akkor látható, hogy az egyiknél 10 egység marad meg, a másiknál 90. Ettől függetlenül azonban az az ember sem tud többet enni, akinél 10 egység marad meg, és az sem, aki-nél 90. Természetesen lehetnek az étkezés minőségében, körülményeiben, feltételeiben lényeges különbségek, de ez nem éri el az 10:90 arányt. Ennek következtében kialakul egy olyan helyzet, hogy lesznek vendéglátó üzletek, ahol meg tud valaki venni egy hamburgert akkor is, ha 10 egység marad nála, sőt, lesznek olyan vendéglátóhelyek, ahol akkor is meg tud enni egy hamburgert, ha csak egy egység marad nála. Kialakulnak azonban olyan vendéglátóhelyek is, amelyek arra szakosodnak, hogy lesznek olyan szemé-lyek, akiknek 90 egységük van. Társadalmi szinten nézve természetesen a különbségek még nagyobbak, vagyis az is tud hamburgert enni, akinél egy egység marad, az is, akinél 10, és az is, akinél 10 000. Minimális különbsé-gek ellenére (legalábbis az arányokhoz képest minimálisak a különbségek) mindegyik fél, mindegyik szereplő ugyanazt a hamburgert eszi, csak nem ugyanazon a helyen és nem ugyanazon az áron. Kialakul tehát a hatalmi sa-játítás mechanizmusát követve egy olyan elosztási rendszer, amelyben ugyanazt máshol más áron lehet megkapni. Mi ennek az értelme és a lé-nyege? Egy példán keresztül igyekszünk szemléltetni ezt a helyzetet.

A párizsi metrón van első osztályú és másodosztályú kocsi. Az első és másodosztályú kocsi között minőségben, kivitelben, állagban semmilyen különbség nem volt. Pontosan ugyanolyan anyagból vannak az üléshuza-tok, ugyanúgy szakadozottak, ugyanolyan piszkosak. Az első osztályú ko-csi azonban drágább, mint a másodosztályú. Ennek következtében az első osztályú kocsiban kevesebben voltak, mert kevesen kívánták megfizetni a drágább jegyet. A másodosztályú kocsiban pedig sokan voltak, a kocsi zsú-folt volt, mert az emberek legnagyobb része a másodosztályú kocsi árát kí-vánta csak megfizetni. Szolgáltatásban a metró oldaláról senki nem kapott

JÁVOR ISTVÁN 390

többet. Mégis, aki az első osztályú kocsiba ment, mindig le tudott ülni, aki a másodosztályú kocsiba szállt, az pedig mindig egy zsúfolt kocsiban utazott, nagy valószínűséggel állva. Vagyis ahogy a hamburgernél, itt sem a szol-gáltatást kellett megvásárolni, hanem a pozíciót. Egyesek azért fizettek töb-bet, hogy másokat onnan kiszorítsanak, és azért tudtak többet fizetni, (eb-ből a szempontból természetesen a metró példa nem pontos), mert egy sajá-títási folyamat révén ugyanannyi idő alatt számukra több jött össze, több kumulálódott. A sajátítási folyamat hatalmi mechanizmusa számukra allo-kált javaiból meg tudták vásárolni a társadalom strukturális tagozódását. A sajátítási folyamat különböző fázisaiban, pontjain lévők tehát, különböző helyeken tudtak megjelenni, nem kellett ugyanazokkal az emberekkel együtt utazni, akik ennek a struktúrának egy alsóbb pontján helyezkedtek el.

Tulajdonképpen csak azt a lehetőséget kapták, hogy azért fizessenek, hogy többet fizethessenek, és ezzel egy olyan más jellegű fizetési sávot ala-kítottak ki, amelybe a sajátítási folyamat rosszabb pozícióiban helyet fogla-lók nem tudtak, vagy nem akartak belépni (mert számukra az már túl drá-ga volt, vagy racionálisan nem volt érdemes megfizetniük). Üzleti raciona-litás szempontjából azoknak sem volt érdemes megfizetni a nem létező szolgáltatást, akik megfizették. Erkölcsileg pedig kifejezetten meghökkentő az eset. A hatalmi logika szempontjából azonban ez logikus tett volt. A metró számukra lehetőséget nyújtott arra, hogy megfizessék az elkülönü-lést, a hatalmi szegregációt. A metró megadta azt a szolgáltatást, hogy meg-fizessék azt, hogy ők meg tudják fizetni azt, amit a másik nem tud megfi-zetni (mert emez sajátította el amaztól).(Megjegyeznénk, hogy most és itt látható a hatalmi logika kifejezés kettős jelentése. Egyrészt objektív logiká-ról, egy működési mechanizmusról van szó. Másrészt egy cselekvési, dön-tési logikáról, ahogy az emberek, szervezetek döntenek. Ennek a logikának pedig a hatalmi racionalitás az alapja, amelyet a hatalmi vonatkoztatási rendszer témánál tárgyalunk.)

Az adott társadalomban tehát kialakul az, hogy habár látszatra egy pénz van, ténylegesen azonban több pénz, ugyanannak a pénznek külön-böző hatalmi sajátítási körökben más és más lesz az értéke. Természetesen ehhez már hozzárendelnek egy építési kultúrát, felszolgálási kultúrát, vi-selkedési kultúrát, vagyis sorban kiépítik azokat a kísérő elemeket, ame-lyekkel ez a megkülönböztetés még erősebb lesz. A kérdés túlmegy a metró megoldásán, amikor a szolgáltatás ugyanaz. De végül is teljesen mindegy, hogy az a szék karosszék vagy nem, hogy hajlított a fája vagy egyenes, ha kényelmesen lehet ülni és ugyanazt a hamburgert lehet ott elfogyasztani, tulajdonképpen ugyanazt a szolgáltatást adta: csak az egyik olcsóbban, a másik drágábban. Azért veszi meg a másik drágábban, hogy az, aki olcsób-


ban tudja csak megvenni, ne kerüljön be abba a körbe, abba a társadalmi csoportba, illetve a társadalmi csoport azon mozgásterületére, amelybe ő, aki a sajátítási folyamat jobb pozíciójában él, be tud kerülni. Ennek megfele-lően kialakul egy társadalmi struktúra, amely elég stabil, elég merev, és elég erősen szegregálja a személyeket, de a szervezeteket és a szervezeteken belüli embereket is.

Ennél azonban számunkra fontosabb az, hogy sokfajta érték és érték-mérő alakul ki, még ha látszatra ugyanazzal a dollárral, jennel, euróval, vagy forinttal fizetnek is az egyes helyeken. Ebből a szempontból a hatalom egyrészt árucikké válik, másrészt értékmérőként jelenik meg abból a szem-pontból, hogy körülötte mindennek megváltozik az ára, mindennek meg-változik az értéke.

(Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint az einsteini fizika tere. Ott görbül el a tér, ahol nagyobb az anyag koncentrációja.)

Aki belép egy egyforintos boltba, ott egy forintért tud enni. Ugyanazt a 100 Ft-os boltban százszor annyiért kapja csak meg. Azt, hogy egy kisvál-lalkozás vagy egy középvállalkozás egy kisvállalkozásnak vagy egy közép-vállalkozásnak beszállítója legyen, valószínűleg könnyen el tudja érni. Többé-kevésbé azonos szintjén van a sajátítási struktúrának, és ezért ugyanabból a pozícióból tud tárgyalni. Amennyiben egy kisvállalkozás egy nagy cégnek kívánna beszállítani, akkor meg kell fizetnie először a belépési díjat, vagyis azt a lehetőséget, hogy a nagy cég egyáltalán észrevegye, és fi-gyelembe vegye. Visszatérve az előző példára, a vállalkozó, amelyik az egyforintos hamburger szintjén mozgott, a százforintos hamburger szintű helyre csak akkor tud bemenni, hogy üzletet próbáljon szerezni, ha előbb a rendszer sajátos elszámolási szisztémájában a különbséget, a 99 Ft-ot is ki-fizeti.

Az, hogy valaki jó szakember egy vállalatnál, még nagyon kevés. Ah-hoz, hogy feljebb lépjen, vagyis a vállalat erős hatalmi pozíciójában lévő vezetők is felfigyeljenek rá, rendkívül sok befektetést kell tennie. Meg kell mutatnia, hogy éjjel-nappal berángatható a céghez, minden létező munkát elvégez, a cég minden sikeréért odavan, izgul és teljesen elkötelezett cége és annak vezetése, valamint eredményessége iránt. Ennek érdekében önként is jelentős befektetéseket tesz a cégbe, főképp elkötelezettség, tudás, energia, magánélet feláldozása stb. terén. Igyekszik hosszú hónapokon, éveken át kinyilvánítani a szervezet irányába a lojalitását, a maximális áldozatkészsé-gét, amit a továbbiakban egy szóval extralojalitásnak fogunk nevezni. Az extralojalitás ebben az esetben azt jelenti, hogy a szükséges és elvárt lojali-táson, alkalmazkodáson felül önként, ingyen, sokkal kiterjedtebb szféráiban az életnek (mint azt, amit a szervezet elvileg megkívánna) demonstrálja a személy a lojalitását a hatalom irányában.

JÁVOR ISTVÁN 392

Ez nem más, mint a hatalommal való kapcsolat kialakításába való be-fektetés. Ennek a normál hétköznapi kapcsolatok szempontjából szinte ér-telmetlenné válik a logikája. Alapvetően egy ember úgy gondolja, hogyha a munkáját rendesen végzi, felfigyelnek rá, és lehetőség szerint, ha megürül egy vezetői pozíció, őrá mint feladatait elvégző szorgalmas, tehetséges, a cégéért sok mindent megtevő személyre számítanak. Ténylegesen azonban ezek annak a viselkedésnek a paraméterei, amely a szervezeten belül egy-szerű lojalitás, egyszerű alkalmazkodás fogalommal írható le. Az extraloja-litás az az önkéntes, jelentős befektetés, gyakorlatilag demonstratív befekte-tés a hatalom érdekében, annak folyamatos hosszú távú deklarálásával, hogy a személy bebizonyítsa, hogy a hatalom és az abban lévő személyek, kapcsolatok, pozíciók számára megkérdőjelezhetetlenek. Ebből a szem-pontból az alávetettek és a sajátítási szinten lévők közötti különbséget min-dig szakmai és hatalmi jellegű különbségként is fel lehet fogni.

Ahogy lejjebb megyünk, egyre inkább szakmai, ahogy feljebb me-gyünk, egyre inkább politikai szférába jutunk, a szakmai szférában a tekin-télyt a szakmai tudás, tehetség, a szorgalom, az ügyesség, a tisztesség, a minőségre való törekvés stb. adja. A hatalmi szférában a rangot a hatalmi küzdőtérben való jó játékos, a nagy tőkével és kapcsolati tőkével rendelke-ző személy, a hatalmi mechanizmus mozgatásában készséget szerzett sze-mély kapja, aki a hatalmi mechanizmus működése iránt elkötelezett. A szervezetben való feljebbjutás tehát a szakmai elkötelezettségtől a hatalmi elkötelezettség irányába történő elmozdulás. Ennek a váltópénze az extra-lojalitás, ami hosszú időn keresztüli bizonyítása annak, hogy a hatalmi központ minden értékrendszere, megközelítése, preferenciája, gazdaságos-sági és hatalmi számítása számára is elfogadható, az ő rendszerébe is be-építhető.

Az extralojalitás tehát olyan cselekedet, amelynek több tartalma van. Egyrészt extrabefektetés, gyakorlatilag ingyen, azért és addig, hogy az ille-tő személy a különböző sajátítási szintek közötti különbséget meg tudja venni. Ehhez a normál elvárt befektetés gyakorlatilag értékelhetetlen, pon-tosabban szinte nulla értékűvé válik. Másodsorban, az extralojalitás annak a váltásnak, transzformációnak, átalakulásnak a demonstratív, mások szá-mára is látható, elfogadható és bizonyító erejű kimutatása, hogy a szervezet szakmai alrendszere mellett a személy a hatalmi alrendszer működését is elfogadja, vagyis a szakmaiból a politikai szférába tud és képes átmenni.

A szakmai szférában ugyanis egészen mások a logikák, mások a köve-telmények, mint a hatalmi szférában. Ami szakmailag jónak látszik, az más dimenzióban, a hatalmi játékokban nem biztos, hogy jó, hiszen egy-egy szakmai eredmény egyes hatalmi pozíciókban lévőknek az erejét növelheti, másokét akár csökkentheti is. Így a szakmai eredmény mindig egy hatalmi


mechanizmus játszmáiba, a hatalmi mechanizmus fenntartási, újratermelő-dési játszmáiba épül be. Az ott működő mechanizmus e szakmai teljesít-ményt bedarálja, belső erőviszonyai szerint értékeli, esetenként ennek kö-vetkezménye a hatalmi rendszerben történő módosítás. Nem egyszer azon-ban az újítást beadó szakember fogja észlelni a hatalmi játszmák végered-ményét, röviden azon izgulhat a főnök előszobájában, hogy amikor nyílik az ajtó, akkor mi fog történni. Vagy gratulálnak neki mint a vállalat új, ki-magasló tehetségű mérnökének, vagy kidobják a cégtől, mint azt az embert, aki olyan irányban pazarolt el bizonyos fejlesztéseket, amelyek megzavar-ták az adott, már létező kutatásokat, elvonták a pénzeket, a vezetésben vi-tákat, konfliktusokat teremtettek, vagyis ő lett a cég legnagyobb kártevője. Az új fejlesztés, vagy módosítási javaslat a hatalmi logika szempontjából felfogható úgy is, mint elkötelezettség a cég iránt. Értékelhető azonban úgy is, mint nyílt vagy burkolt támadás, kritika azon vezetők, vezető mérnökök ellen, akik ezt a megoldást nem vették észre vagy nem támogatták.

Normális esetben, ha valaki megy az utcán, és cipőt akar vásárolni, bemegy egy cipőboltba, ahol szívesen fogadják, hiszen vevőt látnak benne. A hatalmi rendszer működése szempontjából azonban már mások a viszo-nyok, mások az adás- és vételi szándékok, vagyis a hatalmi sajátítási pon-tok környékén az egész gazdasági tér módosul. Egy vásárló, aki rossz utcán megy be rossz boltba cipőt vásárolni, nem azzal a viselkedéssel találkozik, hogy behívják, megkérdezik az igényét és megmutatják az árut. Rosszabb esetben kizárják a boltból, jobb esetben megvásároltatják vele azt a lehető-séget, hogy a boltban tudjon vásárolni. Ez utóbbi esetben (amely számunk-ra most fontosabb) egyszerűen az történik, hogy az érintett személy egy más elsajátítási szinthez tartozó kereskedelmi üzletbe akar bemenni. Ezért ahhoz, hogy ott a méregdrága cipőt megvásárolja (amely esetleg ugyanaz, mint az olcsó cipő, vagy alig különbözik tőle, de nem mindegy, hol vásárol-ják), először fizet a bolt számára egy igen jelentős összeget, belépti díjat, hogy beengedjék az ajtón, ahol a bármely máshol megkapható cipő árának 50-szeresét fizeti ki ugyanazért a cipőért. Ezzel azonban ő nem a cipőbe akar belekerülni, hanem a hatalmi körbe (ennek megfelelően működnek az üzleti klubok).

Ha egy vállalatnál valakinek a szembejövő főnök esetén 10-szer, 20-szor kell hangosan, meghajolva odaköszönnie, mire egyszer a főnök egyet-len egy pillantást rávet jelezve, hogy érzékeli: tőle egy méterre elment egy ember, szintén a hatalmi struktúra különböző szereplői közötti megközelí-tési formákat és abban az átváltási módokat láthatjuk, tapasztalhatjuk. Vagyis azt, amiről az előzőekben csak úgy tettünk említést, hogy egy adott társadalmi rendszerben minden fizetőeszköz (legyen az pénz, tudás, kap-csolat, szakmai presztízs stb.), az elsajátítási struktúrák mentén többszörös

JÁVOR ISTVÁN 394

fizetőeszközzé válik. Bizonyos mértékig kialakul a társadalom hatalmi és elsajátítási kasztosodása a hozzá tartozó szegregációval együtt.

Ennek természetesen további következményei lesznek, hiszen például az elsajátítási mechanizmus magasabb pontjain lévő személyek, szerveze-tek bizonyos embereket nagyobb szakértőnek tudnak kinevezni, jobb fod-rászként, szakácsként, manikűrösként tudnak elismerni, így a hatalmi gé-pezet ezen személyeket alkalmazza (részben látszatra, részben ténylegesen meglévő szaktudásuk alapján – más kérdés, hogy az a szaktudás társadal-milag milyen értékűnek tekinthető, milyen kultúrát fejez ki). Kialakul a ha-talmi szintek, elsajátítási szintek által megvásárolt áruk és szolgáltatások egymáshoz kapcsolódó rendszere. Egy adott elsajátítási szinten mindenki a szintnek megfelelő áron veszi meg az árukat, kapja meg hozzá a kiszolgá-lást, a kultúrát, az életérzést, és egyéb körülményeket. A magasabb kisajátí-tási szinten lévők még drágább pénzen, még kifinomultabban, még elvon-tabb vagy kimunkáltabb életérzések burkában és környezeti feltételeiben vásárolják meg ezeket a szolgáltatásokat és termékeket, miközben egyálta-lán nem biztos az, hogy lényeges különbség van a megvásárolt áruk és szolgáltatások között.

Szakmailag lehet, hogy csak ötszörös, tízszeres, esetleg ötvenszeres a különbség, de árban ez 100-szoros, 1000-szeres, 10 000-szeres különbség-ként jelentkezik. A különbségek már nem szakmai, hanem hatalmi különb-ségek. Ezek a hatalmi különbségek a rendszerben tovább pörögnek, vagyis sok pénzért vásároló, sok befektetésért vásárló szervezet vagy egyén csak olyan szervezettel vagy egyénnel van kapcsolatban, aki vásárlásaiban szin-tén hasonló helyeken, sok pénzért vásárol árut, szolgáltatást, kapcsolatot stb.

A kisajátítás többszöröződésének, többszörös szintjének stabilizálódá-sából és intézményesedéséből kialakul a társadalmi struktúra hatalom jel-legű sajátos differenciálódása, hozzá kialakulnak az egymással egy szinten vagy egy csoportban működő elsajátítási körök, és hozzájuk kapcsolódóan kialakulnak a pénz, érték, rang, elismerés, presztízs, befolyás különböző szintjei, értékei, kapcsolódásai és szegregációs csoportjai. Az egyik helyről a másikba való bekerülés, mint a példákon láttuk, nehéz és drága.

Összefoglalóan azt lehet mondani erről, hogy a hatalom kitermeli a saját hatalmi elosztási struktúráját, kisajátítási rendszerét és annak rendezett, stabil in-tézményesedett voltát. Ebben pedig egész más értelmet nyernek az emberi re-lációk, a cserék, a csereértékek, a résztvevők közötti cserecentrumok (mi mivel egyenértékű), az egyenlő cserék és az egyenlő csere fogalma, a befek-tetés és haszon aránya.

Ez tetten érhető a vallásoknál is, és különösen jó példa rá a keresztény-ség. Isten közelében hirtelen megváltoznak az emberek, megváltoznak a


lelkek, megváltoznak azok a cselekedetek, amelyek értékekként tekinthe-tők, mások lesznek fontosak és mások értéktelenek. A hatalom olyan akció-kat, cseréket, viszonylatokat, magatartásokat jelenít meg, amelyeket a hata-lomtól távol került személyek nemcsak képtelenek átlátni és megérteni, ha-nem adott esetben felháborítónak, elitélendőnek, megvetendőnek tartanak.

Ezt sikerült álláspontunk szerint kiválóan megfogalmaznia a híres dán filozófusnak Kierkegaard-nak, Ábrahám történetét feldolgozó művében. A tanulmány következő részében ennek a műnek az alapgondolataival is fog-lalkozunk. HIVATKOZÁSOK ÉS IRODALOM Argyris, C. (1994): On organizational learning. Blackwell Business Publishers, Oxford. Bakacsi Gy. (2001): Szervezeti magatartás és vezetés. KJK Kerszöv, Budapest. Bélley L. – Rozgonyi T. (1997): Vállalatirányítási bürokrácia. A rossz és a jó vállalat példája.

Gazdaságszociológiai elemzés. Akadémia Kiadó, Budapest. Berger, P. L. – Luckmann, T. (1998): A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg Műhely Ki-

adó, Budapest. Bourdieu, P. (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Tanulmányok. Gondo-

lat, Budapest. Burnham, J. (1945): The managerial revolution. Pengin Books, New York. Burns, T. – Buckley, W. (1976) (eds.): Power and control. Sage Publications, Inc., London. Dahl, R. A. (1957): The concept of power. Behavioral Science, 2: 201–215. Etzioni, A. (1961): Complex organizations. On power, involvement and their correlation. The

Free Press. Glencoe. French, J. R. P. – Raven, B. (1959): The bases of social power. In: Cartwright, D. (ed.):

Studies in social power. The University of Michigan, Michigan. Friedman, A. L. (1977): Industry and labour. MacMillan, London. Hobbes, T. (1970): Leviatán. Magyar Helikon, Budapest. Jávor I. (1987): A hatalom szerkezete a vállalatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bu-

dapest. Jávor I. – Rozgonyi T. (2003): Szervezet és munkaszociológia. Zsigmond Király Főiskola,

Budapest. Kierkegaard, S. (1986): Félelem és reszketés. Európa Könyvkiadó, Budapest. Kierkegaard, S. (1998): A keresztény hit iskolája. Atlantisz, Budapest. Mintzberg, M. (1984): Power in and around organizations. Prentice Hall, Englewood Cliffs,

N. J. Pawelzig, G. (1974): Az objektív rendszerek fejlődésének dialektikája. Gondolat Kiadó, Buda-

pest. Perrow, Ch. (1979): Complex organizations. Scott, Foresman, and Company, Glenview,

Illionis. Perrow, Ch. (1997): Szervezetszociológia. Osiris Kiadó, Budapest. Popkin, S. L. (1986): A racionális paraszt. Szociológiai Füzetek, Művelődési Minisztérium,

Budapest. Selznick, P. (1965): TVA and the Grass Roots. Harper and Row, New York.

JÁVOR ISTVÁN 396

Thompson, J. D. (1967): Organizations in action. Social science basis of administrative theory. McGraw-Hill Book Company, New York.

Veblen, Th. (1975): A dologtalan osztály elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Buda-pest.

Weber, M. (1992): Gazdaság és társadalom. 2/1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Buda-pest.

Williamson, O. E. (1975): Markets and Hierarchies. The Free Press, New York. ISTVÁN JÁVOR

THE LOGIC OF POWER Summary

The paper considers organisations as mechanisms of power. The sociology of organisa-tions usually defines organisations as systems setting aims. To me it is impossible to in-terpret this concept in practice in the case of many organisations, as neither the interests, nor the aims of a number of bureaucratic organisations are visible, but it is also equally difficult to determine the aim of organisations like those of consumer protection, the mayor’s office, prosecution, or the courts. One thing is definite, and it is fundamental in my approach: organisations govern and control people. And this is nothing else but the question of power. Where power does not function in an organisation, it is unstable and is in a crisis. In other words, the basis of every operation is power; hence the problem of power permeates everything. Thus every element and the whole of organisational struc-ture and operation can be analysed only if approached from the angle of power.

However, power carries a specific logic of operation as well, it functions differently from morals, the economy, or group relations. This is the operational as well as interpre-tational logic of power.

The construction of the theory of power is partly based on the fundamentals of the sociology of organisations, though those approaches could only be partially incorpo-rated into theory. On the other hand, I have taken over a number of elements from cer-tain philosophies, though often with a different interpretation from their discussion by theories and analyses of philosophy. From a philosophical angle I owe much to the Bi-ble, to Cicero, Berkeley, Hegel, Marx, Kierkegaard, Hobbes, Sellars, W. James, Ducasse, and Zádor Tordai. Their works and certain interpretations could be well utilised to the theory of organisational power.

What is perhaps most important to me is that everything looks different from the angle of power, everything has a different meaning, and perhaps everything is different in reality than we think we see from other approaches. The content of truth and justice, of moral and responsibility just as cognisance, facts, proofs, and even cause and effect, as the living space of society is transformed into power space, etc.

Keywords: power; control; organisation; mechanism of power; power accumulation