Download - Sajtos Márton és kora. Egy XVIII. század eleji Dombóvár vidéki paraszt portréja és az újranépesedő táj rajza.

SzabÓ GézaBoruzs KatalinK. Németh AndrásMáté GáborBodÓ ImreMajdán JánosKaczián JánosBékés SándorAndrásfalvy BertalanNagy Janka TeodÓraFrankovics GyÖrgyKriston Vízi JÓzsefKaposi ZoltánBalázs-Kovács SándorGesztesi EnikŐ – Gesztesi TamásNagy SándorSzŐts ZoltánFenyvesi KristÓf – SzabÓ IldikÓ

„Örvénylik, mint a víz árja,százezer tölgy koronája;fut a tajték, száll a hullámegymillió makkfa csúcsán;mint a tenger, a kerengő,olyan ez a nyári erdő,olyan tömött , olyan kemény,elmehetnék a tetején.”

– így szól Illyés Gyula Tolnai erdő című költeményé-nek első versszaka, amely mott ója is lett tanulmány-gyűjteményünknek.

A kötet szerzői friss, illetve ez idáig még másutt nem közölt írásaikkal a dél-dunántúli régió, valamint annak földrajzi közepén, szívében lévő Dombóvár s térségének – tágan értelmezett – kultúrtörténeti jelleg-zetességeit és sajátosságait rajzolják meg új színekkel és árnyalatokkal számunkra.

Régészet, néprajz, gazdaság- és társadalomtörté-net mezsgyéin vagy még inkább: azok szövedékei kö-zött magabiztossággal járó, valamint a természet és ember mai viszonylatait élmények útján felfedeztető kutatói tapasztalások eredményeit osztjuk meg a kö-tet olvasóival.

9 7 8 9 6 3 8 9 7 7 3 0 4

ISBN 978-963-89773-0-43000 Ft

MASZKOS ARCÁBRÁZOLÁS 1

DÉL-DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK

2 SZABÓ GÉZA

Helytörténeti sorozat 12.

EMBER–TÁJ–TERMÉSZET–ALKOTÁS

Dél-dunántúli dolgozatok

Dr. Szőke Sándor emlékére

Szerkesztő:Kriston Vízi József

Technikai szerkesztő:Fenyvesi Kata

Kiadja:Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület

Dombóvár, 2013

Felelős kiadó: Kutas György

ISSN HU 1218-196 X

ISBN 978 963 89773 0 4

A borító Sarkantyu Simon (1921–1989) alkotásának felhasználásával készült.

Készült: Séd Nyomda Kft.Felelős vezető: Katona Szilvia

www.sednyomda.huTördelés, arculat: Dombi Viktória

© a Szerzők


D DD

DÉL-DUNÁNTÚLI

DOLGOZATOK

Tanulmányok Dr. Szőke Sándor emlékére(Füzesgyarmat, 1932–Dombóvár, 2005)

EMBER-TÁJ-TERMÉSZET-ALKOTÁS

4 SZABÓ GÉZA

KIADÓI KÖSZÖNET-NYILVÁNÍTÁSmindazoknak, akik e kötet megjelenését támogatt ák:

Dombó-Coop Zrt., Régió-Bész Zrt., Füzesgyarmat Város Önkormányzata, Czétány László, Dr. Magda Tamásné, Bodó Imre és Dr. Fata Mária,

valamint:Bódogh István, Élő Lajosné, Farkasné Szalai Mária, Gáspár István,

Jakab Zoltánné, Kertész Tamás, Kis-Csordás Béláné, Kovács Istvánné, Dr. Kovács Sándor, Kutas György, Lövétei Lajos és neje,

Németh István, Dr. Orbán József és neje, Rühl Gizella, Sebrek Csaba és családja, Szabó Csaba, Szabotin Károly és neje, Dr. Szombath Tibor és neje,

Dr. Szőke Sándorné, T és TIV Kft., Tallósi István, Dr. Tokody Miklós, Tóth László, Újváry Gellért, Vidák Tünde


TARTALOMJEGYZÉK

SzerkesztŐi elŐszÓ (Kriston Vízi JÓzsef) 7

SzabÓ GézaMaszkos arcábrázolás a Dombóvári Helytörténeti Múzeum középső bronzkori mészbetétes edényén 9

Boruzs KatalinHarcos vagy vadász? Római kori fegyveres sír a Konda-patak partján 20

K. Németh AndrásHol feküdt a középkori Nyerges falu? Széljegyzetek egy elpusztult középkori falu helyének meghatározásához 31

Máté GáborSajtos Márton és kora. Egy XVIII század elejei Dombóvár vidéki paraszt portréja és az újranépesedő táj rajza 40

BodÓ ImreAz építő Fekete-család Dombóváron… 60

Majdán JánosA dombóvári vasútállomás vonzása és forgalma 1895-ben 74

Kaczián JánosDombóvári egyesülés történetek 1950-ig 86

Békés SándorEgy „ellenforradalmár” diák visszaemlékezései 106

Andrásfalvy Bertalan„Köröshegyen jártam, ökröket őriztem…” – egy szakcsi népballada bemutatása 139

6 SZABÓ GÉZA

Nagy Janka TeodÓra„Határt csinálunk belőletek!” Takács Lajos tanulmányainak jogi tájrajzi szemlélete 144

Frankovics GyÖrgyAz ég és a mennyország, az ég és a föld összeérésének képzetei a szláv néphagyományban 150

A kukorékoló sült kakast Jézus kémkedni küldte 159

Kriston Vízi JÓzsefA dombóvári helytörténetírás tényei – az oktatás nyereségei? 166

Kaposi ZoltánKísérletek a dél-dunántúli gazdaság fejlesztésére a 19. század első felében 185

Balázs-Kovács SándorA tolnai nemesség fürdőélete a reformkorban 206

Gesztesi EnikŐ – Gesztesi TamásFalusi kisegítő magánkórházak az első világháború alatt (Kölesd) 224

Nagy SándorKövethető példától – a természett udományos gyűjteményig 246

SzŐts ZoltánEgy táji szintű kulturális tanösvény 259

Fenyvesi KristÓf – SzabÓ IldikÓAz interdiszciplinaritás esztétikája és oktatása az ÉlményMűhely Mozgalom kreatív iskolanapjain 269

40 MÁTÉ GÁBOR

MÁTÉ GÁBOR

Sajtos Márton és kora

Egy XVIII. század eleji Dombóvár vidéki paraszt portréja és az újranépesedő táj rajza1

Bizonyos, hogy eddig kevesen hallott ak Sajtos Mártonról, Ambrus Já-nos fi áról, aki a XVII. század legvégén Tamásiban született , és életét, a XVIII. század közepén bekövetkezett haláláig, Dombóvár környékén élte le.2 Nem meglepő, ha személye ismeretlen, hiszen Sajtos az Ester-házyak dombóvári uradalmának egyszerű jobbágya volt, történetét nem ékesítik különleges haditett ek, sem nagyhírű kihágások, amitől ez a „föld népéből származó” ember híressé válhatott volna. Neve felett még a kutató tekintete is elsiklana, de életére egy – számára sorsfordító – esemény miatt mégis sajátos fény vetül. Sajtos a XVIII. század elején Kaposszekcsőről3 Mágocsra költözött , az Esterházyak birtokáról a pálosok községébe tett e át lakását, hátrahagyva örökségét, azaz jobbágytelkét (lásd. az 1. sz. mellékletet).4 Sajtos Márton örökös jobbágy volt, ura szökött alatt valójaként kerestett e. A jobbágyszökés meglehetősen gyakori eset volt a XVIII. század elején, a volt királyi

1 A tanulmány az OTKA K81120 számú pályázatának támogatásával készült.2 Sajtos Márton pontos születési dátumát nem ismerjük, csak haláláról van tudo-

másunk. A mágocsi halott i anyakönyv szerint Sajtos 1755. február 23-án, 62 éves korában halt meg. (MOL A 4774). Ezt alapul véve Sajtos Márton valószínűleg 1693-ban született . Egy másik, 1746-os iratban (ahol tanúként említik) 55 évesnek mondták, vagyis 1691-ben születhetett . A két adat közül az anyakönyvi feljegy-zés a biztosabb, mivel a tanúvallomásoknál (metalis inquisitio) csak hozzávető-leges, vagy az írnok által becsült életkort jegyezték fel, amelyre a cir. (circiter), vagyis körülbelül szóval is utalnak.

3 A tanulmányban Kaposszekcső falunév helyett a Szekcső névalakot használom.4 A dőlt betűvel szedett kifejezéseket a tanulmányhoz felhasznált levéltári

forrásokból idézem.

SAJTOS MÁRTON ÉS KORA 41

Magyarország jobbágysága tömegesen hagyta ott földesurát és in-dult a török alól felszabadult vidékek birtokbavételére.5 Mivel nagy érték volt a jobbágykéz, a vármegyék és a földesurak számos intéz-kedést hoztak a jobbágymigráció megakadályozása és az elszökött jobbágyok felkeresése érdekében. Az örökös jobbágyi státuszt maguk mögött hagyó úrbéresek új lakhelyükön többnyire szabad jogállást és egyéb kedvezményeket (három évi adómentesség, csekély robot, kilenced elengedése stb.) kaptak. Figyelemre méltó, hogy Sajtos távo-zására a szomszédok és rokonok nem szökésként emlékeztek vissza (ahogy a szolgabírói vizsgálat hivatalos kérdőpontjai szólnak), ha-nem – látván sorsát – bujdosásának történetét beszélték el. A bujdosás (vagy szökés) levéltári iratából ismerhetjük meg Sajtos Márton életé-nek főbb állomásait, elköltözésének indítékát, továbbá ebből értesü-lünk nagyapja és apja életének egy-egy epizódjáról is.6

E rövid tanulmány egy kísérlet. Néprajzi, történeti és tájföldrajzi adatok segítségével végzett korrekonstrukció, aminek alapötletét és gerincét Sajtos (korábban Ambrus) Márton életének története adja. Életén keresztül ábrázoljuk a háromszáz évvel ezelőtt i Kapos mellé-ki tájat, Tolna, Somogy és Baranya megyék határvidékét, és eközben betekintést adunk az itt élő népek életébe, hétköznapjaiba. E portré és korrajz alapját nem csak az említett iratban szereplő vallomások, visszaemlékezések adják, hanem egyéb, a következőkben részle-tesen bemutatásra kerülő források is, amelyek hiányában a tanul-mány megírására nem vállalkozhatt am volna.

A tanulmányban megrajzolt képet „paraszti portrénak” nevez-hetjük, ám kétségtelen, hogy a rendelkezésre álló források erősen meghatározzák, beszűkítik az életút bemutathatóságát, így a „port-ré” csak néhány fontos életrajzi adat és összefüggés közlésére szorít-kozhat, s korántsem olyan színes, mint például az államférfi ak éle-

5 Lásd Ács 1985.6 A tanulmány vezérfonalát adó irat jelzete: Baranya Megyei Levéltár (továbbiak-

ban BML) Baranya Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Peren kívüli eljárás iratai IV. 1. f. 3. XXVII. 4/1. A továbbiakban dőlt betűvel szedett szövegrészek a Sajtos Mártonnal kapcsolatos szolgabírói vizsgálatból valók, kivéve azon részle-teket, ahol a kifejezések eredetéről külön lábjegyzet nem tájékoztat.

42 MÁTÉ GÁBOR

tét bemutató írások.7 A parasztok többsége ekkor még írástudatlan volt, sem a napló, sem a családtörténet írás nem volt még divatban. Ők maguk többnyire csak akkor „válnak láthatókká”, ha rendsze-resen adót fi zett ek, vagy ha a fennálló rend ellenében cselekedtek. A parasztság korabeli állapotára nézve a népességet és a plébániákat összeíró XVIII. század eleji levéltári iratok (vármegyei adóösszeírá-sok, anyakönyvek, egyházlátogatási jegyzőkönyvek, lélekösszeírá-sok, uradalmi összeírások, urbáriumok stb.) nyújtanak tájékoztatást. Ám ezekből javarészt csak a vármegyei, földesúri és egyházi köte-lezett ségeiket letudó jobbágyok nevei, az úrbéres népesség „gazda-sági ereje” (igásállatok száma, bevetett földterület nagysága, szőlők kiterjedése stb.), valamint a főbb demográfi ai jellemzők ismerhetők meg.8 Egy-egy személy akkor tűnhet ki a jobbágytársak közül, ami-kor az említett , általános iratokon kívül más forrásokban is szerepel-nek, miként ez Sajtos Márton esetében is történt, aki szökése, illetve a hozzá kapcsolódó tanúvallatás miatt kapott megkülönböztetett fi gyelmet, és vált tanulmányom központi fi gurájává.

Sajtos Márton története négy kaposszekcsői tanú visszaemlékezé-séből állítható össze. A négy, tanúságot tevő férfi Kovács János, Bíró Já-nos, Péter János és Illia Tamás, őket faggatt ák Sajtos holléte felől.9 A vizs-gálatot Baranya vármegye indítja Galántay gróf Esterházy Pál Antal szökött jobbágyának (fugitivi coloni) felkutatása érdekében, a tanúval-lomásokat 1753. június 23-án jegyezték le.10 A Sajtos életére vonatkozó

7 Andrásfalvy Bertalan (1976; 1988) két tanulmányában is foglalkozott paraszti élett örténetekkel. Egyik írása Seres András őcsényi hajdú, a másik pedig a Budimciből származó Mitrovics Dákó történetét mutatja be.

8 BML IV. 6. c. Baranya vármegye adószedőjének iratai, háziadó-összeírások; Ma-gyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára (továbbiakban MNL TML) IV. 5. Ö 260-309. Tolna vármegye adószedőjének iratai; BML és a Magyar Országos Levél-tár (továbbiakban MOL) mikrofi lmtárában található anyakönyvek, a Pécsi Püspöki Levéltár (továbbiakban PPL) egyházlátogatási jegyzőkönyvei és lélekösszeírásai.

9 A tanúvallomásban szereplő személyek és adataik pontos latin – magyar átirata: Kovács János (Szekcső, telepes, katolikus, kb. 85 éves); Bíró János (Szekcső, Esterházy telepes, katolikus, kb. 70 éves); Péter János (Szekcső, telepes, kb. 60 éves); Illia Tamás (Szekcső, telepes, katolikus, kb. 60 éves).

10 A szolgabírói vizsgálat kérdőpontjai a következők (a mai helyesírási szabályok-hoz igazítva):


visszaemlékezésekben csak apróbb ellentmondások adódnak, adataik egészében véve inkább erősítik, illetve kiegészítik egymást.11 A tanú-ságtételre hívott személyek két generációhoz tartoztak. A tanúk között ott találjuk Márton apjának, Ambrus Jánosnak a kortársát (Kovács Já-nos) és Márton gyerekkori játszótársát (Illia Tamás) is, a fatensek (ta-núk) tehát nem idegenek, hanem részint Márton közeli barátai, részint Sajtosék (Ambrus család) nemzetségéből való, rokon személyek (Bíró János). Emlékeik épp a vidék sorsára nézve talán legizgalmasabb, XVII. század végi, XVIII. század eleji időszakra vonatkoznak.

Tekintsük át először Sajtos Márton felmenőinek a történetét. Az iratból megtudjuk, hogy Márton nagyapját Ambrus Miklósnak hív-ták és a török világ alatt Szekcsőn élte életét. Egy másik történeti dokumentum azt is elárulja, hogy Miklós apja, vagyis Sajtos Márton dédapja is szekcsői lakos volt, vagyis bizonyos, hogy a család a XVII. század elejétől Szekcsőn lakott .12 A török alatt i (XVI. századi) defte-rekben nem szerepel az Ambrus vezetéknév.13 Ez azonban nem zárja ki, hogy őseik ebben az időben ne itt éltek volna, elképzelhető, hogy vezetéknevük – akárcsak a XVII. század végén – a török alatt meg-változott .14 Az is előfordulhat, hogy őseik egy török alatt elpusztult távolabbi faluból költöztek erre a tájra, ezért nem találjuk nyomukat Szekcső, ill. a Szekcsővel szomszédos falvak adójegyzékeiben. Sajtos

„Primo: Vallja meg a Tanú hite alatt , ismeri-e mostanság Mágocson, ezen Tekintetes Nemes Baranya vármegyében lévő, és pécsi Páter Paulinusokhoz [pécsi pálosokhoz] tartozandó helységben tartózkodó Sajtos Márton nevű embert, és ha ismeri, tudja-e ki volt az atyja, s mind az mind pediglen az eleje [őse] hol lakott és mint egy örökös ház helye hol volt? Mely okból és tudományokból [tudja]?

Secundo: Vallja meg nem de nem nevezett Sajtos Márton nagy méltóságú említett Esterházy háznak örökös jobbágya légyen és az eleje is annak tartatott .

Tertio: Mondja meg a Tanú mikor, honnan, hová és miért szökött el említett Sajtos Márton, jobbágyi házhelye pedig apertinentiákkal [telekhez tartozó földek] együtt hol maradott pusztán utána?”

11 Az itt szereplő tanúk személyét, létezését más források (korabeli perek, anyakönyvek, adóösszeírások) is hitelesítik. A tanúvallomások forrásértékére vonatkozó fontosabb módszertani publikációk: Bárth 1989; 1992; 1997; Solymár 1990; T. Mérey 1967; TÓth 1987; 1989.

12 BML IV. 1. f. 3. VI. 150 (1746)13 Káldy-Nagy 1960. 43.14 Máté 2010. 195‒202.

44 MÁTÉ GÁBOR

Márton nagyapjáról (Ambrus Miklós) nevén és lakhelyén kívül sem-mit nem tudunk, viszont fi áról, Ambrus Jánosról már kiderül, hogy harcolt a török elleni felszabadító seregben. A XVIII. század eleji ha-tárperek tanúvallomásaiból kitűnik, hogy a Kapos melléki magya-rok bekapcsolódtak a török ellenes háborúba. Felkeltek a törökök, a pogányság ellen és a németek, a keresztény sereg oldalán tevékeny részt vállaltak az ország felszabadításából. A felszabadító harcok változa-tos említéséből joggal következtetünk arra, hogy az országrész lakói valódi történelmi cezúraként, „harci élményekkel”, tragédiákkal át-itatott korszakválasztóként élték meg ezt az eseménysorozatot.15 Ambrus János még házassága előtt csatlakozott a keresztény csapa-tokhoz, a tanúkat pontosan idézve voléntér katonaságnak adta magát, vagyis a császári sereg oldalán önkéntesként ment harcba, feltehetően ő is az akkor még oszmán kézen lévő Sziget ellen vonult, mint vele egykorú társai.16 Amikor hazaérkezett apja már nem élt, szekcsői há-zuk pedig tönkrement. Ambrus nem maradt Szekcsőn, hanem elköl-tözött , talán a könnyebb élet reményében állt tovább, hol Pinczehelyre, hol Ozorára, hol pedig Tamásiba vett e lakását, s időközben megházaso-dott . A vásárosdombói Máté nemzetségből hozott magának feleséget. A házasság részleteit nem ismerjük, mivel ebből az időszakból nem maradtak fent anyakönyvek. A Sajtos név vándorlása során, Ozorán ragadt rá. A történetre Kovács János a következőképp emlékezett :

„Sajtt al kereskedni akarván, ugyan ozorai embertől hitelben sok sajtot fölszedvén melyen igen sokat vesztett és mint hogy az árát meg sem adhat-ta, ugyan azon ozorai ember rajta megharagudván, Sajtosnak nevezte és így ezen név az atyja után ezen Márton fi ára is szállott .”

15 Néhány példa a korszakhatár változatos említéséből: a német a törököt kiverte, a kereszténység a pogányt kikergett e, a török világ múltán, a háborúság csillapodtával stb. BML Peren kívüli eljárás iratai IV. 1. f. 3.

16 Ambrus kortársai közül a szekcsői Kovács István Sziget felszabadításakor keze ujjait veszti, de rajta kívül a tanúk között szereplő Péter János apja is harcol, midőn Szigeth várábul a törököt ki verték. MOL Esterházy levéltár Rep. 35. O 327-337. (1767). A szekcsőiek és más hegyháti társaik kalauzként és hajdúként szolgálták a keresztény csapatokat. Dankó Imre szerint a paraszti eredetű dél-dunántúli hajdúság olyan harci magatartásmódot képviselt a magyar hadtörténetben, amely a délszláv parasztság katonaparaszti mentalitásához és harcmodorához állt közel. A magyarok mindvégig megmaradtak földművesnek, de bekapcsolódtak a törökellenes rajtaütésekbe és hadjáratokba is, egyfajta partizánharcot folytatt ak. Dankó 1959. 99.


A balul sikerült sajtkereskedés után csúfnevük rajtuk ragadt, János gyermeke, felesége és leszármazott aik a Sajtos nevet vitt ék tovább.17

Márton Tamásiban született , feltehetően 1693-ban. Nem sok-kal születése után a család Szekcsőre költözött , apja a tanúvallo-mások szerint két esztendős gyermekként vitt e „haza” az Ambrusok telkére. Az ifj ú egy töröktől megtisztult, sokarcú, soknyelvű és né-pességében megfogyatkozott országrészben látt a meg a napvilágot. A hadinaplók, a korabeli utazók és a szerzetesek feljegyzései csak egy – általában igen barátságtalan – arcát mutatják ennek a világnak, s csak részben tükrözik vissza az itt folyó életet. A XVIII. századi határ-perek tanúvallomásai, főként a bennük foglalt, török időkről és a XVII. század végéről szóló visszaemlékezések más megvilágításban mutat-ják be a táj képét és a táj népének életét. Mikor Ambrus (Sajtos) János fi ával Tamásiból maga Szekerin minden Jószágával Szekcsőre költözött , egy olyan tájon vezetett útjuk, ahol rengeteg föld állt műveletlenül. A vidék nagy részén pásztorok legeltett ek, emiatt nem vált az egész jár-hatatlan bozótt á. A táj semmiképp nem a korábbi, török előtt i agrártáj képét mutathatt a, de a 19-20. századi tájképnek, a hosszú, keskeny földparcellákból álló szántóknak és réteknek sem volt még nyoma. A települések közelében az igavonó állat és a tejelő jószág legelt, tá-volabb, a bérelt puszták erdein és a berkekben főleg disznót tartott ak (makkoltatt ak), de az erdők lombján, gyümölcsén és makkján juhot és kecskét is legeltett ek. A pusztákon tartott állatokat eladásra szánták, rideg módon teleltett ék, főként rác kereskedők vásárolták fel őket és hajtott ák távoli vásárhelyekre. Akkoriban mind[en] erdő, kevés mező lé-vén a dombtetők sík részeit és a domboldalak lankásabb, könnyebben művelhető részeit szántott ák csupán, ezek a szántók is javarészt erdők között , összefüggő tömbökben, vagy elszórva, kisebb darabokban fe-küdtek, az utazó számára szinte észrevehetetlenek voltak.18

17 Sajtos Márton gyermekei: Sajtos Ferenc és Sajtos Erzsébet. Feltehetően több gyer-meke is született , leszármazóit nem kutatt am fel. Ambrus (Sajtos) János halála után felesége is a Sajtos vezetéknevet viselte, a vármegyei adóöszeírásokban Sajtos Jánosné néven szerepelt (1713). BML IV. 6. c. háziadó-összeírások 2. a.

18 TÓth Andrásné PolÓnyi 1966. A dőlt betűvel szedett rész Radivoj Kopanilics (1751-ben 68 éves, mecskei lakos) vallomásából való (BML IV. 1. f. 3. VIII. 224).

46 MÁTÉ GÁBOR

Az adatokból az is jól kirajzolódik, hogy a török alatt nemcsak az Alföld, hanem a Dél-Dunántúl is pusztásodott , s ezzel összefüg-gésben a dombsági és síkvidéki települések „eredeti” magyar lakos-sága elmenekült. Helyükre rácok, azaz ortodox hitű szerbek, és ve-lük együtt ‒ valószínűleg ‒ más vallású délszlávok is érkeztek.19 Ők használták, latin szóval usuálták Külső-Somogy, Nyugat-Tolna és (a későbbi) Észak-Baranya jelentős részét. Legfőbb támaszpontjaik az erődített , palánkkal körülvett települések voltak. A Kapos melléki berkekben egymást érték az erősségek, bár a korabeli utazók gyak-ran inkább kicsinységükről, romladozó állapotukról írtak, semmint stratégiai fontosságukról. Ilyen erőd volt Dombóvár, Döbrököz, Pin-cehely és a Széki-víz mocsaraival körülzárt Sásd is. Őrségük a török világ alatt rácokból, vagy pontosabban délszláv nevet viselő lako-sokból, katonaparasztokból rekrutálódott , akik családjukkal együtt éltek a praesidiumokban (véghelyeken), illetve azok környékén.20 A rácok nemcsak az erődökben és azok közvetlen szomszédságában élnek (Békató, Csernyéd, Csurgó, Lázi, Szállás stb.) hanem att ól tá-volabb, a hátt érterületeken, a későbbi Mecsekháti vagy Hegyháti já-rás ÉK-i részén (Mágocs, Hossziszó, Hajmás stb.) és Külső-Somogy-nak a Kapos felé lejtő dombvonulatain (Dalmand, Bak, Sidfő stb).

A rácok az 1700-as évek elején még tekintélyes számban éltek itt , ám a magyarok és a rácok között i viszony fokozatosan elmérgese-dett . Ebben közrejátszott az is, hogy a török háborúk alatt hazánk te-rületére költözött rácok I. Lipótt ól szabadalmat kaptak, amely alap-ján a magyar egyházi és világi fennhatóságtól függetlennek tartott ák magukat. Az ellentét a Rákóczi-szabadságharc során háborúvá mér gesedett , amely a parasztságot sem kímélte. A rácok a Rákóczi-szabadságharc alatt , főként 1704 telén, koratavaszán a Dráván túlra menekültek.21 Nem minden falu költözött el. A feljegyzések szerint

19 Máté 2009; 2010. A tanulmányban következetesen a rác (esetleg a délszláv) kifejezést használom, hiszen a források mindegyike így nevezi őket.

20 A vidék török alatt i és utáni történetére nézve lásd: Andrásfalvy 1974; 1976; HegedŰs 1979; Holub 1974; Timár 1982; Vass 1982.

21 A kurucok első dunántúli hadjáratára vonatkozóan lásd: BánkÚti 1974. Szita 1974. 104–106.


a kaposszekcsői magyarok szomszédjai, a nyergesi szerbek közül is maradtak itt néhányan.22 A rácok egy kisebb része tehát – akárcsak a török alatt a magyarok – védett ebb helyekre húzódhatott , ott vészel-te át a kurucok rohamát, a magyar csapatok szerbek (rácok) ellen fordult dühét. A rácok megtorló akciói az (ún. rácjárások) a Hegyhát vidékét és Dombóvár környékét is elérték, a magyarok az erdőkbe, hegyekbe menekültek. Hogy félelmük nem volt alaptalan, azt a ke-gyetlenkedéseket is feljegyző ún. rác összeírások bizonyítják.23

Dombóvár e korban különleges helyzetben volt, eltérő vallású és különböző nyelvű vidékek fogták körül. Maga a város csak a kuruc háborúk alatt lett magyar népességű (lakosai addig főként rácok vol-tak), a városkától délre azonban a török alatt is kontinuus magyar községek állott ak, kőtemplomaik sok esetben a török világ végnapjait is megérték.24 E néprajzi reliktumterület északi peremvonalát az aláb-bi községek jelölik ki: Máza – Kárász – Ág – Tötös – Jágónak – Pula. A „pusztultsági határvonaltól” délre ősi faluhelyek és plébániák fe-küdtek, att ól északra pedig rácok lakta települések és elpusztult, lakat-lan faluhelyek voltak.25 Dombóvártól keletre, a portyáknak és az adóz-tatásnak inkább kitett mezőségi tájakon (Mágocstól egész Bonyhádig) elpusztultak a magyar községek, de az egykori falvak neve, helye és határvonalai fennmaradtak, hiszen területüket használták, adták-vet-ték, adóztatt ák, s lajstromozták a török alatt is. Az itt fekvő pusztá-

22 A Rákóczi-szabadságharc alatt Thodor Ivanovics (1756-ban 72 éves) Nyergesről Hidasra költözött , Gyurisa Regylics (1754-ben 70 éves) pedig apjával Marócra ment, vallomásaikban nem utaltak arra, hogy sok társukhoz hasonlóan a Dráván túlra költöztek volna. Sőt eseteik mintának tekinthetők, az Esterházy család határpereiben ugyanis több adatot is találunk a mecseki erdőkben bujdosó rácokra. MOL Esterházy Rep. 92. 17568. mikrofi lm. Fasc. 10, Nr. 386, 394. Az első rácjárás után, 1704-ben készített Tolna megyei összeírás szerint Nyergesen öt magyar és hét elhagyott rác ház volt. TML Kammerer hagyaték, 14. doboz. 35 V. 595. Ozorai, dombóvári, pincehelyi, koppányi stb. javak számba vétele. 1704. október 31.

23 Nagy 1986. 92‒93.; Szita 1976.24 Dombóvár 1703-ban még vegyes népességű, 1709-ben már csak magyarok lakják.

TML Ö. 262 (1703); 263 (1709). A templomhelyekre vonatkozóan lásd: K. Németh 2011.25 A XVII. végi és XVIII. század eleji források a törököt túlélt templomokat

(Merényi F. 1939. Domsics-féle 1729-es visitatio) és községeket (lásd az 1728-as Tolna vármegyei összeírás) ősinek nevezik.

48 MÁTÉ GÁBOR

kat a Hábi-víztől délre fekvő magyar falvak (az erdős Hegyhát falvai: Nagyág, Vaszar, Gerényes), továbbá a Mecsek (Szász, Vékény, Egregy, Kárász) népe, és a jobb adott ságú pusztákon megtelepült, a dombok tetején és oldalában új típusú falvakat létrehozó rácok használták.

A Kapos mellékére, Dombóvár környékére és a Kapostól nyugat-ra elterülő dombvidékre már a XVII. század végén jelentős számú nyugat-magyarországi telepes érkezett .26 Az új lakhelyet (vagy fog-lalkozást) kereső Ambrus (Sajtos) János útja a „nyugati” telepesek ál-tal benépesített Pincehelyre, Ozorára és Tamásiba vezetett . A legtöbb beköltöző Somogy megye érintésével érkezett ide, eredeti származási helyük főként Zala, Vas, Veszprém és Sopron vármegye volt. Noha a betelepülés már a török kiűzése után megkezdődött , a magyarság csak a rácok elmenekülése után szállhatt a meg nagyobb mértékben Nyugat-Tolna és Észak-Baranya egykori pusztavidékének területét.27

Vajon mit érzékelhetett Sajtos a rácság jelenlétéből, a török-kor tovatűnő berendezkedéséből és hogy alakult sorsa Szekcsőre költö-zésük után? Legénykorára a rácok jelentős része elköltözött , de több helyre ismét visszatértek. Gyermekkori barátja Illia Tamás a rácok kö-zül való lehetett , bár vallása katolikus volt. Nevét többnyire szlávosan (Illia alakban), ritkábban magyarosan, Illyésként írták az anyaköny-vekben és az adóösszeírásokban.28 Az esetleges délszláv eredet mellett szólhat, hogy a dombóvári dominium 1721-es leírásában feljegyzik: a szekcsőiek között nyergesiek is vannak.29 Mivel Nyergesen néhány

26 Nyugat-Tolna újratelepülését és a falvak újjáalakulásának menetét Polónyi Nóra, illetve Szilágyi Mihály dolgozatai tárják részletesen elénk. TÓth Andrásné PolÓnyi 1966; Szilágyi 1983

27 Máté 201028 Az Illia családnév a vármegyei adóösszeírások döntő többségében és a vásá ro s-

dombói anyakönyvekben is ekképp, szlávos alakban fordul elő. Az Illia (vagy Ilia) vezetéknév Pincehelyen is feltűnik 1709-ben. Rác keresztnévként Dombóváron, 1692-ben (SZŐKE SÁNDORNÉ ZSÍROS 1983. 7.) és Ráckozáron, 1730-ban (BML IV. 6. c. háziadó-összeírások 20.) szerepel.

29 „...néhai lakosi s maradéki közül most is vannak ezen Szekcső nevű helységben...” Merényi L. 1905. 326. Nyergest 1692-ben tisztán rácok lakták, majd az adóterhek miatt egy részük elköltözött , helyükre magyar családok költöztek. MOL Esterházy levéltár Rep. 35. O 327-337. (1767). TML Kammerer hagyaték, 14. d. 35 V. 595. Ozorai, dombóvári, pincehelyi, koppányi stb. javak számba vétele. 1704. október 31.


magyar család is lakott nem tudjuk pontosan, hogy kikre, mely csalá-dokra gondolt az összeíró.30 Az Illia családnév esetében ragadványné-vi eredett el is számolhatunk. A kérdés eldöntéséhez további adalékot nyújt, hogy 1690-ben, Radonay püspöksége idején Kaposvár, Dombó, Döbrököz és Sásd görög hitközségei (ortodox) katolikus hitre tértek át.31 Ez az adat a rác eredetről szóló feltételezéseinket erősíti, elképzel-hető, hogy az Illia család a katolizáció, vagyis „akadályok” elhárulta után költözött Szekcsőre, ahol 1-2 generáció után elmagyarosodott .

Sajtos Márton 12 (vagy 14) éves koráig élt a család régi, kapos-szek csői telkén. Apja a Rákóczi-szabadságharc idején halhatott meg, és néhány évre rá anyja is eltávozott az élők sorából. Sajtosra ár-vaként emlékeztek a vallomástevők. Anyját az 1713-as vármegyei adóösszeírás még adózóként vett e számba (özvegy Sajtos Jánosné), utána már nem találkozunk a névvel.32 A szülők halála után Sajtos Márton a szomszéd Csikóstőtt ősön és Dombóváron szolgált, ahol más házában élt, zsellérül lakott . Imitt -amott szolgálása nagyjából 10 évig tarthatott . Ezt követően, koros legény korában ismét visz-szatért Szekcsőre, ahol Kovács János szolgája lett . Távolléte alatt apja háza tönkrement, elpusztult. A házhelyet és külső tartozékait (apertinentia) senki nem foglalta el. Meglehet épp az örökös megléte, vagyis a távollétében is számon tartott , „nehéz sorsú” gyermek jog-igénye miatt nem szállt belé (telepedett bele) senki. Az árva érdekeire feltehetően a rokonság ügyelt. Sajtos Márton apjához hasonlóképpen elpusztult házat örökölt, amelyet csak emberkorba lépvén, házasságkö-tését követően foglalt el. Márton – akárcsak apja – a szomszéd falu-ból, Vásárosdombóról hozott menyecskét, Hetesi István lányát, Judi-tot vett e feleségül.33 A házas Sajtos Márton 1722-ben ült a család régi telkére, feltehetően ekkor fogott hozzá új házának felépítéséhez is.34

30 A Kelcz-féle 1692-es összeírásban a nyergesiek között nincs Ilia vezetéknevű (Uje és Uglyes van), viszont Szekcső adózói közt utolsóként őket találjuk (SzŐke Sándorné Zsíros 1983. 10, 13.). Vagyis valószínű, hogy ha Illiáék rácok voltak, akkor korábbi betelepülők lehett ek.

31 Velics 1913. 136.32 BML IV. 6. c. háziadó-összeírások 2. a.33 Mágocsi születési anyakönyvek (MOL A 4774).34 Az 1724-es vármegyei adóösszeírásban (BML Ö. 11. 1724) 1722-ben érkezett , új

jövevényként (advena) jegyezték fel.

50 MÁTÉ GÁBOR

Vajon milyen anyagokból, és hogyan építhett e a család új házát? A források alapján a korabeli paraszti hajlékoknak két alaptípusát lehet elkülöníteni. A korszakból veremházak és föld fölé épült, fa-falazatú épületek is ismeretesek. Veremházakat többnyire ideig-lenes jelleggel épített ek, ezeket jellemzően menekülők, bujdosók, pusztákat megszálló telepesek, valamint pásztorok készített ék. Délszláv nyelven zemunyica, kutt yarina volt a nevük.35 A veremház alapszerkezete egy (vagy kett ő) földbe ásott ágasfából (villásan el-ágazó, függőlegesen álló fa) és egy szelemengerendából állt (lásd a 2. sz. mellékletet). A tető nyergét alkotó szelemen egyik vége az ágasfa hajlatában ült, a másik hátul, a gödör falán (vagy a másik ágasfán). A szelemenre oldalról kampós ágakat vetett ek, amely-nek kampós fele a szelemenbe kapaszkodott , másik vége pedig a verem oldalfalain (földfelszínen) nyugodott . Tetejét ágakkal, föld-del, lombbal fedték. Dombóvár 1692-es, Kelcz-féle összeírásában is ilyen, négy-öt éve épült házakról, gunyócskákról olvashatunk.36 A magyar falusi parasztok körében azonban más háztípus lehetett az uralkodó. A telkes parasztok ekkoriban feltehetően faházakat épített ek (lásd. a 3. sz. mellékletet). Az 1785-ös keltezésű Széchényi Ferenc-féle descriptio idején még fából voltak a „réginek” mondott tött ösi és szekcsői házak.37 Ezek a paraszti építmények gerenda, vagy sövényfalazatúak lehett ek, tetejüket zsúp, esetleg zsindely fedte. Falukat kívül és belül is sárral tapasztott ák, hogy a bent lé-vőket jobban óvja a szél és a hideg ellen. A Kapos mellék, Dombó vidék XVIII. századi népi építészeti sajátságai ma legjobban talán a Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben fi gyelhetők meg. A múzeumban bemutatott tájegységek (Zselic, Külső-Somogy) építé-szete a XVIII. században még szélesebb körben elterjedt tradíció-kat, alapanyag-használatot őrzi.

35 Andrásfalvy 1974, Bezerédy 1979. 210. 36 „…és úgy kis Házacskákat, és Gunyócskákat négy, és eött esztendő alatt

csináltanak…”. SzŐke Sándorné Zsíros 1983. 8.37 Széchényi Ferenc-féle descriptio. (Descriptio Physico-Politico-Topographica

Comi tatus Baranyiensis, 1785–86. Országos Széchényi Könyvtár Kéziratt ár Fol. Lat. 289.). Széchényi Ferenc kérdőívének építkezésre vonatkozó válaszait (Széchényi-ferenc féle descriptio) közli Zentai Tünde (Zentai T 1989. 60‒61.).


Az újrakezdés nem volt hosszú életű. A család egy-két eszten-dővel a telek elfoglalása után elköltözött , a visszaemlékezések ar-ról szólnak, hogy házuk egészen meg nem volt építve, vagyis el sem készült, amikor tovább álltak. Baranya vármegye adószedője az 1724-es összeírásban két éve érkezett „jövevényként” (advena) jegyezte fel Sajtos Mártont, ami a család előtörténetének isme-retében érdekes fordulatnak számít.38 A jövevényként összeírt személyek általában három évig tartó adómentességet kaptak, s éppen ezért semminemű jószágukat nem jegyezték fel az ívekre. Gyaníthatjuk, hogy Márton az adószedő előtt letagadta származá-sát, örökletes telkét és az adómentesség fejében új jövevénynek ad-hatt a ki magát. Helyesebb azonban ha – biztos adatok hiányában – semmi rosszat nem feltételezünk róla, hiszen Sajtos Márton nem áll előtt ünk, hogy életéről és cselekedeteinek miértjeiről beszélhes-sen. Abban viszont biztos nem tévedhetünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a kényszerű lakhelyváltoztatás életének egyik fordulópontja volt. Sajtos összekülönbözött az uraság Vasonyi nevű dombóvári kasznárjával (az egyik tanú gulyásként említi), aki nagy tél és havak lévén az uradalom számára szalmahordásra kötelezte. Mivel hamar uraság marhájának szalmát nem vihetett , ezért annak emberétől nagyon megverett etett . Főhősünk elüldözése az irat egyik bizonytalan, ne-hezen értelmezhető része, amelyből tanulságként csupán annyi szűrhető le, hogy mást gondolt az esetről az uraság és másként élte meg Sajtos Márton. A forrásban szereplő utalások nem elégsége-sek arra, hogy kiderüljön vajon ki és pontosan mi miatt történt meg a megveretés. Nem ismerjük a két személy jellemét, természetét és a konfl iktus esetleges személyes előtörténetét sem. A szűkszavú irat alapján még két dolog viheti előre a szituáció megítélését. A jobbágytársak közül kett ő is arról vallott , hogy Sajtos távozásáért a kasznár volt a hibás, továbbá az is világosan kitűnik, hogy Saj-tos földijei az esetet nem jobbágyszökésnek, hanem bujdosásnak tekintett ék. A bujdosás ebben a kontextusban a konfl iktus miatt i meghátrálást, hátraarcot jelenti, a szökés pedig inkább a földes-

38 BML Ö. 11. 1724.

52 MÁTÉ GÁBOR

úrral szembeni kötelezett ség és jogviszony egyoldalú felmondását közli árnyaltabb formában. A forrásból kiderül, hogy a kasznár más jobbágyokkal is kegyetlenül bánt: nagyon verett e a polgárokat.39 A kevés számú adatot összevetve a visszaemlékezések arra utal-nak, hogy Sajtos Márton az önkényeskedő kasznár elől menekült, azon okból következő tavasszal bujdosott el. Házát pusztán hagyta (azaz végleg megvált tőle, elhagyta), kiben mindjárt elmenetele után Kovács Miska nevű ember belészálott (azaz beleköltözött ). Annak maradéki (le-származói) a tanúvallatás idején (1753-ban) is benne laktak, vagyis Sajtos telkét a „szökést” követően mások foglalták el. Mindez azt jelenti, hogy ősei házhelyét (örökségét) végleg elvesztett e.

Amikor Sajtos ott hagyta ősei faluját, a szekcsőiek és a dombó-váriak az elhagyott szerbek lakhelyétől nem messze már épített ék a nyergesi szőlőhegyet, plántálták a szőlőt, s vastag fatörzsekből cölömpöket hasogatt ak, hogy azokat a földbe ásva, a szőlőhegyet palánkkal kertelve megakadályozzák a legelő jószág behatolását. Ezt láthatt a Sajtos, ha nyugatra tekintett . A szorgos kezek a szőlőnek kiszemelt hegyet merő csalitból és sűrűből irtott ák ki, földjét a rácok el-tűnése után verhett e fel a tájékon honos gyertyán, a tölgy és a cser.40 Sajtos azonban nem ebbe az irányba indult, hanem kelet felé, a tága-sabb, és akkor benépesülő pusztavidék irányába ment. Célpontja a mecsekalji Györe volt, amelynek magyar népe a Rákóczi-szabadság-harc alatt menekült el. Ez a falu csak 1726-ban települt újjá.41 A pécsi püspök györei pusztájának megszállításáról (betelepítéséről) az egész falu hallomást szerezhetett , és a hír másokat is mozgósíthatott , hi-szen más szekcsői családok is feltűntek ott .42

39 A polgár telkes jobbágyot, gazdát jelentett , a szó a vidéken a 20. században is hasonló jelentésben élt.

40 MOL Esterházy levéltár Rep. 35. O 327-337. (1767); BML IV. 1. f. 3. XXIII. 738, 739, 740, 741, 743.

41 MNL TML Ö 1728, PPL 1733. A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása, Györe község.

42 Kovács Mihály (kb. 80 éves, katolikus) 1746-ban 22 éve él Györében, tehát közvet-len a falu megtelepítésekor kerülhetett oda. BML VI. 150; A megszállítás kifejezés korabeli szóhasználat, a határperekben és a szolgabírói vizsgálatokban egy-egy község betelepítésének megfelelőjeként szerepel.


Mikor Sajtos Györébe ment, útja Szekcsőről a Széki-víz berkein át vezetett . A Kapos melléke és a Széki-víz torkolata összefüggő mocsár-vidék volt ekkor, amin révhelyeken vitt át út, csak a vidék kiépülésével kezdtek hidakat építeni rá, főként az Esterházy család robotos jobbá-gyai. Szekcső és Tött ös e vízjárta terület két partján található, két oldal-ról tekintenek a régi ártérre. Itt , az ártér közepén volt a vidék magyar-ságának menhelye, a Leányvár vagy Sziget vár, ahová a török hadjáratok alatt és a rácjárások idején húzódtak a helyben maradt magyarok.43 E szigetszerű kiemelkedés ma is pontosan meghatározható. Az egyko-ri berkek és vizek helyét ma szántók foglalják el, azonban a Leányvár dombját az itt lévő falmaradványok miatt nem szántott ák el, így kör-nyezeténél 3-4 méterrel magasabban fekszik. Az egykori búvóhelyet a 2010-es árvizek alkalmával a régi medrekbe visszatérő vizek ismét szigett é változtatt ák. A víz elvonulása idején még a „vár” sáncai is jól kivehetők voltak. E talpalatnyi föld múltját a ma élők már nem sejtik, de a régi tött ösiek és szekcsőiek, Márton nagyapja és édesapja élénken emlékeztek, s tanúskodtak az ott eltöltött időkről, a „futások” idejéről, amikor lakóházaikat és falujukat hátrahagyva a mocsárban fekvő men-helybe vetett ék magukat. Álltak ekkor a kőfalak, s két ember mély volt a sziget körüli sánc is. A bozót, s a szigeten felnőtt éger pedig eltakarta az élet jeleit, ez oltalmazhatt a meg életüket. Mivel a kotús, réti föld jó disz-nólegelőt kínált, a környékbeliek később is gyakran megfordultak itt , a berekben siska disznóiknak kiváló legelő kínálkozott . A táplálék fogy-tán a pásztorok a fákra hágtak, s az ott növő [fa]gyöngyöt vagdalták álla-taiknak. A sziget utolsó megszállói talán épp a pásztorok voltak, akik a sűrű berkek közepén pásztorszállásra is alkalmas helyre lelhett ek.44

Sajtos nem sok időt tölthetett Györében, Péter János szerint kevés idő alatt [hamar] Mágocsra ment. Az adóösszeírásokban sem találjuk annak nyomát, hogy itt tartósabban megtelepedett volna. Mágocson jobb búzatermő föld volt, Kovács János szerint emiatt költözött a pálosok birtokára. Az idézett tanú (Sajtos apjának kortársa) azt is hozzáteszi,

43 A Leányvár megnevezés a Sziget vár mai és XIX. század végi helynévi megfelelője.44 A mangalica disznófajta kialakulása előtt a zselici-hegyháti disznó elnevezése siska volt.

Részletes, fajtajelleggel kapcsolatos ismereteink jelenleg nincsenek, való színűsíthetjük, hogy e disznófajta részben vagy egészében balkáni szár ma zású lehetett .

54 MÁTÉ GÁBOR

hogy Sajtos csak feleségestül, maganyossan volt, tehát valószínű, hogy ekkor még nem volt gyermekük. A család Mágocson talált magának végleges lakhelyet, itt vált telkes jobbággyá. Baranya vármegye adó-szedője 1737-ben már telkesként (hospites) jegyzi fel. Megbecsültségét mutatja, hogy 1748-ban ő a harangozó (aedituus), ami a falusi társadal-makban nagy presztízzsel járó feladatkör volt.

Nem valószínű, hogy Sajtoséknak rokonai élhett ek itt , inkább a jobb élet reménye hozhatt a őket ide. Sajtos Márton új ott hona ekko-riban tipikus telepesfalu képét mutatt a. Az első mágocsi telepesek a rácok elmenetele után érkeztek Mágocsra, ők főként környékbeli (Kárász, Egregy, Nagyág) magyarok voltak, a második hullámban nyugat-magyarországi és somogyi betelepülők jött ek, legnagyobb számban szakcsiak telepedtek le. Sajtos vándorlása azonban nem ér véget és feltehetően élete sem lett fordulatokban szegényebb. 1746-ban Hajmáson, 1748-ban pedig ismét Mágocson írták össze.

Sajtos Márton életének és a térség 50 évének bemutatását ezen a ponton fejezzük be. E parasztember élete nem sokban különbözhe-tett kortársai életétől. Rajta keresztül mégis talán jobban megérthető, hogy hogyan élt egy korabeli ember, mi volt vándorlásának indítéka. Az Ambrus (Sajtos) család 3 generációját fi gyelve nyomon kísérhet-tük a régió, a Dél-Dunántúl etnikai képének változását és a puszta-vidék tájkiélésének néhány jellegzetes vonását. Az eddig ismertetett népcsoportok és nagy népmozgások mellett a tanulmányban nem kerített ünk sort másik két fontos népcsoport, az Észak-Baranyába és DNy-Tolnába került németség és a szórványosan betelepült hor-vátság bemutatására. A tágabb térségben élő magyarok és a fogyó számú szerbség mellé az 1720-as évektől települtek németek, és ezzel kialakult a térség társadalmi, nyelvi, vallási alapstruktúrája, amely mintegy 200-250 éven keresztül meghatározó maradt. A nép-mozgások ebben az évszázadban öntött ék formába az ún. „néprajzi csoportok” (vagyis a néprajzi kutatások során a XIX-XX. századból leírt, kulturális és társadalmi értelemben összetartozó – vagy annak vélhető – csoportok) térbeli mintázatát.45 Ekkor alakult ki a néprajz-

45 Zentai J 1978.


tudomány által „hegyháti magyaroknak” nevezett néprajzi csoport társadalma, amelynek szövetébe Sajtos Márton és családja is tarto-zott . Ezt, a XVIII. század elején kialakult térbeli képet a XIX. század elejétől a németség gazdasági és társadalmi mobilitása, alkalmazko-dó-kézsége módosítja, majd ugyanazon században a növekvő föld-nélküliség, és a földesúri majorságok kialakítása hatja át erőteljesen. A Sajtoséhoz hasonló „paraszti portrék” révén az említett korsza-kok, és a térség más néprajzi csoportjai is vizsgálhatók lennének, s talán a térség mai lakói számára is közelebb hozható lenne az itt élők múltja, őseik származástörténete.

IRODALOM

Ács Zoltán 1985 Jobbágyvándorlás Szabolcs megyéből a XVIII. század első felében. Agrártörténeti Szemle XXVII. 588‒604.

Andrásfalvy Bertalan 1974 Délkelet-Dunántúl népeinek sorsa a Rákóczi-sza-badságharc idején. In Mérey Klára – Péczely László: A Rákóczi-kori kutatá-sok újabb eredményei. Pécs, MTA Pécsi Bizott sága. 80-101.

1976 A Délkelet-Dunántúl török időket átvészelt magyarsága sorsáról (XVII-XVIII. Század). VEAB értesítő II. A Dunántúl településtörténete I. 1686-1768. Veszprém, 38-41.

1988 A magyar – délszláv – német népi kultúra egy korabeli szerző szemé-vel. In Kiss Mária (szerk.): A III. Magyar – Jugoszláv folklór konferencia elő-adásai 2. Budapest, 1987. november 2-3. Folklór és Tradíció VI. Budapest, MTA Néprajzi Kutató Csoport. 60–65.

BánkÚti Imre 1974 A kurucok első dunántúli hadjárata: 1704. január–április. Értekezések a történeti tudományok köréből, új s. 78. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Bárth János 1989 A jankováci rácok vallomásai. In Németh Péter (szerk.): A Nyíregyházi Józsa András Múzeum Évkönyve XXIV-XXVI (1982-83). 1989. 441-445.

1992 A határperek néprajzi tanulságai. In Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1990. Kecskemét, Bács-Kiskun megyei Múzeumigazgatóság, 124–129.

Bezerédy GyŐzŐ 1979 Adatok a töröktől visszafoglalt Baranya történetének első évtizedeiből. In Szita László (szerk.): Baranyai Helytörténetírás 1977. Pécs, Baranya Megyei Levéltár. 95-101.

56 MÁTÉ GÁBOR

DankÓ Imre 1959 A dél-dunántúli-baranyai hajdúság. Művelődési Tájékoztató, 1959. december. 97–103.

1993 A szigetvári szerb orthodox püspökség története. In Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk törté-netéből: a szigetvári történész konferencia előadásai a város és a vár felsza-badításának 300. évfordulóján. Pécs, Baranya Megyei Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja. 335-343.

Gaál Att ila 1984 Az 1686 őszi felszabadító hadjárat grafi kai lapjainak Tolna megyei vonatkozásai. In Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve XII. 123‒155.

HegedŰs LászlÓ 1979 Tolna megye nyugati felének települései. In K. Balog Já-nos (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. Szekszárd, Tolna Megyei Tanács Levéltára. 5‒103.

Holub JÓzsef 1974 Az újjépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig. In K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből V. Szekszárd, Tolna Megyei Tanács Levéltára. 5‒124.

K. Németh András 2011 A középkori Tolna megye templomai. Pécs, Publikon kiadó.

Káldy-Nagy Gyula 1960 Baranya megye XVI. századi török összeírásai. Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 103. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Máté Gábor 2009 Plébániakörzetek Észak-Baranya és Tolna határvidékén a barokk újjáépítés korszakában. In Gőzsy Zoltán ‒ Varga Szabolcs (szerk.): Katolikus reorganizáció és barokk megújulás (1700-1740) a Pécsi Egyház-megyében. Pécs, Pécsi Püspöki Hitt udományi Főiskola. 265-282.

2010 Migráció és népességcsere a tulajdonnevek (családnevek, helynevek) és a történeti mondák tükrében, Észak-Baranyában. In Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó. 193-214.

Merényi Ferenc 1939 Domsics Mátyás egyházlátogatása (Canonica Visitatio) Baranyában 1729-ben. Pécs, Egyetemi Nyomda.

Merényi Lajos 1905 A dombóvári uradalom a XVIII. század elején. In Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, XII. évf. 2. sz. 320‒338.

Nagy Lajos 1986 A kurucok és rácok pusztításai Baranya vármegyében 1704 elején. In Szita László (szerk.): Baranyai Helytörténetírás 1985‒86. Pécs, Ba-ranya Megyei Levéltár. 13‒132.

Szilágyi Mihály 1983 Az újratelepülő Tolna megye (1710‒1720). In K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből X. Szekszárd, Tolna Megyei Tanács Levéltára. 33‒168.

Szita LászlÓ 1976 Baranya népeinek pusztulása a 18. század elején. Újabb ada-tok a „rác” és a dunántúli kuruc csapatok dúlásáról. In uő (szerk.): Baranyai Helytörténetírás 1974/75. Pécs, Baranya Megyei Levéltár, 95–120.


Solymár Imre 1990 A határperekben tett tanúvallomások forrásértéke. Az új-ratelepült Magyar-Bonyhád első lakóinak kirajzása, elszármazása. In Ne-mes István (szerk.): Dunántúl településtörténete VIII. Pécs, PAB – VEAB. 295–302.

Szita LászlÓ 1974 aranya népe a Rákóczi-szabadságharc idején. In T. Mérey Klá-ra – Péczely László (szerk.): A Rákóczi-kori kutatások újabb eredményiei. Pécs, MTA pécsi bizott sága. 101–114.

SzŐke Sándorné Zsíros Mária 1983 Az 1692. évi Kelcz Mihály-féle összeírás. In K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből X. Szek-szárd, Tolna Megyei Tanács Levéltára. 5‒32.

T. Mérey Klára 1967 A XVIII. századi határperek néprajzi és történeti forrásér-téke. Ethnographia LXXVIII. évf. 535−546.

TÓth Andrásné PolÓnyi NÓra 1966 Egy tolnai táj a XVIII. században. (Kísérlet kéziratos térképeink forrásértékének vizsgálatára). Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 61, Series Geographica 28. Különlenyomat a Magyar Tudomá-nyos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1964-65” c. kötetéből. Budapest, MTA. 1966.

TÓth Péter 1987 Somogyi határvizsgálatok tanulságai. In Kanyar József (szerk.): Somogy megye múltjából 18. Kaposvár, Somogy Megyei Levéltár. 149–168.

1989 A határvizsgálati tanúkihallgatási jegyzőkönyvek történeti néprajzi forrásértéke. In Erdmann Gyula (szerk.): Rendi társadalom – polgári társa-dalom 2. Kutatás – módszertan. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 272 – 280.

Timár GyÖrgy 1982 A középkor az írásos források alapján. In Füzes Miklós (szerk.): Sásd. Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B. 101‒152.

Zentai János 1978 Baranya magyar néprajzi csoportjai. Ethnographia LXXXIX. 4. sz.

Zentai TÜnde 1989 Domus Rusticae Baranyienses. A baranyai paraszt házak változása a 18. század végén. Szentendre, Magyar Népi Építészeti Archí-vum.

Vass ElŐd 1982 A török hódoltság kora. In Füzes Miklós (szerk.): Sásd. Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B. 153‒174.

58 MÁTÉ GÁBOR

1. melléklet: É-Baranya és DNy-Tolna térképe Sajtos Márton életútjáhozkapcsolódó (Ozora kivételével) településekkel. Szerkesztett e: Máté Gábor

alaptérkép: Az Osztrák–Magyar Monarchia III. katonai felmérésének (1914) 1:200.000 méretarányú (36-46 jelzetű) térképszelvénye alapján készített e az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke


2. melléklet: Tüske puszta rajza, az ott létesített juhaklokkal (ovile) és félig földbe mélyí-tett (pásztor) hajlékokkal (satírozott rész). A kép jobb alsó sarkában magtár (Horreus) és

a Szent Ábrahám apátság romjai láthatók. (XVII-XVIII. sz. fordulója körül)Forrás: MOL Térképtára III. Esterházy és Eszterházy családok térképei

tervrajzai, Arcanum DVD, 2009. S016_No_1093_01 jelzet.

3. melléklet: Gerjen föld felett épült házai és a falu kerítéssel körbevett temploma Hallard metszetén, 1686-ból.

Forrás: Gaál 1984. 153. 20. sz. kép