A Szapolyai-család lengyel kapcsolata

1. Szapolyai Borbála, I. Zsigmond lengyel

király felesége (1512-1515)

1492. június 6-án, Grodnóban meghalt

III. Ulászló (1434-1444) lengyel király —

avagy I. Ulászló (1440-1444) néven ma-

gyar király — fivére, IV. Kázmér (1446-

1492). IV. Kázmér irigylésre méltó viszo-

nyok közt távozott az élők sorából, hiszen

öt fiúutóddal gazdagította a Jagelló-házat.

Legidősebb fia, II. Ulászló ugyan nem lett

lengyel király apja halálát követően,

azonban 1471 óta cseh-, és 1490-től halálá-

ig — 1516-ig — magyar király volt.1 A

lengyel királyi címet Kázmér másik fia, I.

János Albert (1492-1501) örökölte. Káz-

mér 1440 óta állt a Litván Nagyhercegség

élén, a fejedelmi címet 1492-ben a már

említett Sándor (1492-1506) töltötte be. A

legkisebb fiút apja egyházi pályára szánta,

így halálakor Ulászló legfiatalabb öccse,

Frigyes Krakkó püspöke, és Lengyelország

bíborosa volt. A negyedik fiúnak, Zsig-

mondnak azonban semmilyen rangjához

méltó szerzemény nem jutott. Zsigmond

egy időre kiszorult ugyan a hatalomból,

azonban korántsem adta fel a reményt,

hogy az egymással civakodó testvérei közt

megtalálja az utat az apai örökség ráeső

feléhez.

Már 1490 tavaszán-nyarán megmutat-

kozott az a Jagelló-családon belüli konflik-

tushelyzet, amelyet Zsigmond tisztázatlan

pozíciója, s a magyar trón kérdése gerjesz-

tett. Hunyadi Mátyás halálát követően —

törvényes fiú utód híján — Magyarorszá-

gon súlyos trónutódlási küzdelem bontako-

zott ki, melynek végül Ulászló, cseh király

lett a győztese.2 A pesti királyválasztó

1 JASIENICA, PAWEŁ: Polska Piastów-Polska

Jagiellonów. Warsawa, 1986. (A továbbiakban:

JASIENICA, 1986.) 304-374. 2 A már említett Ulászlón kívül igényt tartott a

trónra I. Mátyás özvegye, Beatrix; Mátyás nagy

ellenfele, (Habsburg) III. Frigyes (1440-1493) né-

met-római császár, és fia, Miksa — a majdani csá-

szár — főherceg, római király; Mátyás fia, Corvin

János herceg — és személye kapcsán két főúr,

gyűlésen Ulászló választási „propagandájá-

ban” hangsúlyozta ugyan a lengyel-magyar

kapcsolatok jelentős hátterét, de ezzel ko-

rántsem a családon belüli ellenjelöltet, a

véleménye szerint uralkodásra még éretlen

János Albertet — a lengyel királyi cím vá-

rományosát — kívánta támogatni. A ki-

sebb háborúvá3 fajuló testvérharcot nagy-

részt IV. Kázmér felesége, Erzsébet király-

né irányította, aki fájlalta, hogy a negyedik

fiú, Zsigmond láthatóan ki fog szorulni az

apai örökségből. Erzsébet tervei szerint Já-

nos Albert magyar király, II. Ulászló cseh

király, Sándor lengyel király, Zsigmond

pedig litván nagyherceg lett volna Kázmér

halálát követően, így mindegyik fiúnak ju-

tott volna valami az apai jussból. Erzsébet

láthatóan nem irtózott a testvérháborútól,

támogatta János Albertet II. Ulászlóval

szemben, azonban kezdeményezése kudar-

cot vallott (bár Albert — sorozatos veresé-

gei ellenére — Erdélyt megpróbálta lesza-

kítani a magyar korona területeiről), a fia-

tal Zsigmondnak pedig évi 8000 forintnak

megfelelő pénzjáradékkal kellett beérnie.4

Báthori István országbíró, és Szapolyai István gróf

—; végül Ulászló családon belüli ellenfele, János

Albert lengyel király. BONFINI, ANTONIO: Re-

rum Ungaricarum decades. (Magyar történet.)

Ford.: Kulcsár Péter. In. Humanista történetírók.

Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977. (A

továbbiakban BONFINI [1977.]) IV. decas IX.

könyv. 134-150. FRAKNÓI VILMOS: II. Ulászló

királlyá választása. Századok, 18. (1885.) 1-20., 97-115., 193-211. KULCSÁR PÉTER: A Jagelló-kor.

Budapest, Gondolat, 1981. (A továbbiakban KUL-

CSÁR, 1981.) 39-40. 3 A királyválasztó országgyűlést követően, 1490.

augusztus elején János Albert lengyel hadserege

Pest előtt várakozott, majd Ulászló koronázása u-

tán, szeptemberben elfoglalta Eger várát, és ostrom

alá vette Kassát. 1490 decemberében II. Ulászló

felszabadította Kassát az ostrom alól, majd a követ-

kező év elején János Albert látszólagos békét kötött

a magyar királlyal, miközben ismételt támadásra készült. 1491 őszén Ulászló öccse Zemplén vár-

megye ellen vonult, feldúlta Tokajt, de december

24-én Eperjesnél vereséget szenvedett Szapolyai

Istvántól, és végleg lemondott a magyar trónigény-

ről. 4 DIVÉKY ADORJÁN: Zsigmond lengyel herceg

II. Ulászló udvarában. Századok különlenyomat.

Budapest, Athenaeum 1914. (A továbbiakban DI-

VÉKY, 1914.) 1-2.

1492-ben, IV. Kázmér halálát követően U-

lászló követei útján támogatta János Al-

bertet a krakkói királyválasztó országgyű-

lésen. Az új lengyel uralkodó belátta, hogy

bátyja szándékai tisztességesek.

Az 1494. április 19-én megnyitott lőcsei

találkozón végleges formába öntötték a

testvérek a Jagelló-ház politikai stratégiá-

ját, a „széttéphetetlen magyar-cseh-lengyel

örökszövetség” megvalósítását. A találko-

zó főleg Moldva kérdéséről szándékozott

dönteni, a felek elhatározták, hogy István

moldvai vajda megbuktatása után az ifjú

Zsigmondot ültetik a vajdai méltóságba. Ez

az akció egy csapásra megoldotta volna az

érzékeny moldvai kérdést, és Zsigmond

családon belüli helyzetét. Harmadrészt —

a Lengyelországot is érintő — török ag-

ressziót egy Moldvából — egyesek szerint

II. Ulászló nagybátyjának várnai halála mi-

atti bosszúból — indított hadjárattal igye-

keztek megállítani. Másrészt a lőcsei szö-

vetségi oklevél („Confoederatio et pacta

Inclytorum Poloniae et Hungariae regno-

rum…etc.”) titkos záradéka szerint a felek,

„hogy méltóságukat a pártoskodó, féktelen

urak törekvései ellen megvédjék […] egy-

mást fegyverrel segítik.”5 Ugyanakkor Já-

nos Albert javasolta II. Ulászlónak, hogy

próbáljon megbékélni a főúri ellenzékkel,

és szószólójukkal, Szapolyai Istvánnal, akit

a budai országgyűlés 1492. február 2-án

nádorrá választott.6 Szapolyai Istvánt azon-

ban a nádori címnél nagyobb politikai cé-

lok vezérelték, Lengyelországból nősült,

Kázmér tescheni herceg nővérét, Hedwiget

választotta feleségéül. Közös fiukat, az

1492-ben feltételezhetően öt éves Jánost

királynak szánták.7

5 MOL Dl. 24771., BONFINI, [1977.] 245-252.,

DIVÉKY (1914) 2-3., LOVCSÁNYI GYULA: Adalékok a mohácsi vész előtti magyar-lengyel

érintkezés történetéhez. Budapest, Athenaeum

1886. (A továbbiakban LOVCSÁNYI, 1886.) 78-

99. 6 Nádori tisztségét haláláig, 1499. december 23-ig

viselte. 7 BARTA GÁBOR: A Sztambulba vezető út (1526-

1528). Budapest, Magvető 1983. (A továbbiakban

BARTA, 1983.) 42-44.

1498. december 12-én Budára érkezett

Zsigmond, hogy tapasztalatot gyűjtsön Ma-

gyarországon, s főként azért, hogy ne le-

gyen útban a Lengyelországban egyre nép-

szerűtlenebb politikát folytató bátyjának, I.

János Albertnek. Első ízben három évet

töltött egyhuzamban Magyarországon, és

szerény évjáradékából — valamint a II. U-

lászlótól ajándékba kapott glogaui és trop-

paui hercegségekből befolyó kevés jöve-

delméből — beutazta az ország nagy ré-

szét. Nemcsak Magyarország földrajzi vi-

szonyait, de az itt élők politikai beállított-

ságát is megismerte. Zsigmondot 1501

szeptemberében, Tolnán érte utol a hír,

hogy bátyja, János Albert halott. Testvérét,

és nagy pártolóját, támogatóját fájdalmasan

gyászolta Zsigmond, még budai lakószobá-

ját is fekete posztóval vonatta be.8 1501

novemberében elhagyta budai otthonát,

hogy képviseltesse magát a krakkói király-

választó országgyűlésen, ahol azonban má-

sik bátyjának, Sándor litván nagyherceg-

nek szavaztak bizalmat. Zsigmond ismét

budai mentsvárában találta magát, s kisebb

megszakításokkal 1506-ig Magyarorszá-

gon tartózkodott.

Zsigmond immár nemcsak szemtanúja

volt a magyarországi történéseknek, hanem

aktív cselekvője is. 1505-ben a már halott

Szapolyai István fia, János betöltötte 18.

életévét. Tescheni Hedwig tovább tervezte

a Szapolyai-család jövőjét: Szapolyai Já-

nos megkérte Anna hercegnő — Ulászló

leánya — kezét, ugyanakkor János öccse,

György eljegyezte Corvin János leányát,

Erzsébetet, és a család örökösödési szerző-

dést kötött Frangepán Beatrixszal. Sza-

polyai János megnyerte céljainak Wer-

bőczy Istvánt, és a februárban tartott budai

országgyűlésen kis számban megjelent ne-

mesek júliusra a Habsburg Miksával

(1493-1519) egyezkedő II. Ulászlóval

szemben fegyveres országgyűlést tervez-

tek. A betegeskedő magyar király szintén

fegyveres gyűlésre hívta össze híveit június

24-ére, és segítséget kért a lázongó és párt-

ütő magyarok ellen a cseh rendektől és

8 DIVÉKY (1914.) 5., 9.

Miksától. Miközben a köznemesség Hat-

vanban gyülekezett, Szapolyai János U-

lászlóval tárgyalt Budán. Sándor felkéré-

sére Zsigmond herceg képviselte Lengyel-

ország érdekeit a tanácskozáson. Zsigmond

vállalta a közvetítő szerepét János és U-

lászló közt, azonban ezt a feladatát igen

erős Habsburg-ellenes éllel teljesítette, ami

nem kedvezett a lengyel politikának.

Sándor az egyre gyakoribb orosz támadá-

sok miatt törekedett megegyezésre a Habs-

burgokkal, Zsigmond azonban a Szapolyai-

családhoz fűződő barátsága miatt jobbnak

látta elkerülni Miksa örökösödési ajánlata-

it. Szapolyai János kiismerte Zsigmond

hajlandóságát, és megegyezett Ulászlóval,

azonban Miksa szeptember 13-án meg-

szállta Magyarország nyugati határait,

hogy biztosítsa a magyar király védelmét,

és folytassa vele a számára kedvező családi

szerződés kivitelezését. 1506. március 20-

án Ulászló hatálytalanította az 1505-ös ún.

„rákosi végzéseket”, és a Habsburg-házzal

családi szerződést kötött.9

1506-ban, Sándor korai halálával

Zsigmond (1506-1548) örökölte a lengyel

trónt és a litván nagyhercegi címet. A len-

gyel-magyar-cseh szövetséget ismét meg-

erősítette a két uralkodó.10 Rendkívüli

jelentősége volt ennek a szövetségi alapok-

mánynak, mert Zsigmond a Lengyelorszá-

got fenyegető veszélyekkel dacolva felka-

rolta apja, IV. Kázmér egykori terveit, és

keresztényi összefogást hangsúlyozva foly-

tatta a Jagelló-család birodalomépítési el-

képzeléseit. A lengyel királyi udvar ezért

nagy figyelemmel kísérte II. Ulászló, és

Candalei Anna — francia hercegnő —

várva várt trónörökösének születését. Lajos

9 HERMANN ZSUZSANNA: Az 1515. évi Habs-

burg-Jagelló szerződés. Adalék a Habsburgok ma-

gyarországi uralmának előtörténetéhez. Értekezé-sek a történeti tudományok köréből 21. Budapest,

Akadémia 1961. (A továbbiakban: HERMANN,

1961.) 28., LOVAG MITIS OSZKÁR: Adalék I.

Ferdinánd király Annával való eljegyzése történeté-

hez. Történelmi Tár 1896. 737-738., LOVCSÁNYI

(1886.) 99., KULCSÁR (1981.) 97-98., 104-105. 10 GOLDBERG, HEINRICH VON: Zwanzig Jahre

aus der Regierung Sigismund’ s I. Königs von

Polen. Leipzig, 1870. 7-12.

1506. július 1-jén látta meg a napvilágot

Budán, de az újszülött túl korán érkezett.

1506. július 26-án a szülés körüli bonyo-

dalmak miatt Anna királyné meghalt, és a

csecsemő életképessége sem volt bizonyos.

Zsigmond mindent megtett azért, hogy a

trónörökös életben maradjon, később is sok

figyelmet szentelt unokaöccse neveltetésé-

re. Beteg bátyja helyett is apja lett a

gyermeknek. Zsigmond számos levélben

próbált Lajos előtt jó példával járni, és

olyan kiváló humanistákat adott mellé

nevelőnek, mint az erasmista Piso Jakabot,

vagy Balbi Jeromost, és a tapasztalt Bor-

nemissza Jánost.11

I. Zsigmond 1511 novemberében — ta-

nácsosai javaslatára — megkérte Szapolyai

János testvérének, Borbálának a kezét.12

Miksa Perényi Imre nádor, valamint Szat-

mári György pécsi püspök révén megpró-

bálta lebeszélni Zsigmondot a házasságról,

azonban utóbbi hajthatatlannak mutatko-

zott. Miután sem Szatmári, sem Perényi

kérése nem ért el sikereket Zsigmondnál,

II. Ulászlóhoz fordultak segítségért. A len-

gyel király azonban idejekorán felkészült

arra, hogy a házasság ügyét kedvezőtlenül

fogadó főrendeket Ulászló útján is lesze-

relhesse. Ez okból már 1511 nyarán el-

küldte igen felkészült diplomatáját — a

krakkói főesperest, királyi titkárt, és alkan-

cellárt —, Piotr Tomickit13 Budára, hogy

11 ZOMBORY ISTVÁN: II. Lajos udvara Szydło-wiecki kancellár naplója alapján. In. Magyar rene-

szánsz kultúra. Szerk. R. VÁRKONYI ÁGNES.

Budapest, 1987. 107-117., FRAKNÓI VILMOS: II.

Lajos és udvara. Budapest, 1878. 4. 12 „Nunc vero ut eam ipsam grati animi voluntatem

erga istud vestrum regnum auctiorem ostendere-

mus, quamvis aliarum nationum connubia nobis

offerentur cum precibus [kiemelés tőlem — B. R.],

praetulimus tamen omnibus aliis matrimonium

filiae [azaz Borbála — B. R.] magnifici domini

Stephani de Zapola, regni Hungariae palatini et comitis perpetui Scepusiensis [az oklevélben emlí-

tett Szapolyai István nádor és szepesi gróf ekkor

már halott — B. R.]. Az oklevél 1511. november 4-

én kelt, és Szatmári György pécsi püspök a cím-

zettje („Episcopo Quinquecclesiensi, Cancellario

Regni Hungariae”). Acta Tomiciana (továbbiakban

AT.) II. Poznań, 1852. II. 3-4. 13 Tomicki 1464-ben született Łodzban. 1489-1493

között a krakkói egyetem filozófiai kurzusára járt,

megnyerje ügyének a még mit sem sejtő

bátyját. Tomicki megígértette Ulászlóval,

hogy mindent meg fog tenni a „magyar-

cseh-lengyel örökszövetség” érdekében, s

ebből kifolyólag támogatja Szapolyai Já-

nost.14 Zsigmond 1511. december 5-én,

Krakkóban kelt oklevelében lefektette a

Borbálával kötendő házassága alapjait.15

A következő év elején Zsigmond

kiváló szakembere, Krzysztof Szydłowiec-

ki16 vezetésével követséget küldött Szapo-

1493-tól 1500-ig pedig a magyar diákok által is

kedvelt Bolognában tanult és doktorált. Hazatérve

Lengyelországba először (1506-ban) a király titkos tanácsában vállalt szerepet, majd alkancellár lett.

1515-ben Krzysztof Szydłowiecki mellett elvitatha-

tatlan érdemei voltak a Habsburg-Jagelló szerződés

kivitelezésében, idővel azonban megváltozott

politikai irányultsága, és 1525-re már a kancellár

ellenfele lett. 1524-ben krakkói, egy évvel később

poznańi püspök lett. Igyekezett a francia-velencei-

török, és a Szapolyai János pártját képviselő ma-

gyar diplomácia érdekeit képviselni Lengyelország-

ban. 1532-ben, Szydłowiecki halálát követően el-

nyerte a kancellári posztot. Az ő nevéhez fűződött

az 1533-as lengyel-török megállapodás kivitelezé-se. 1535. október 19-én halt meg Krakkóban.

GASIOROWSKI, ANTONI: Piotr Tomicki. In.

Wielkopolski Słownik Biograficzny. Warsawa-Poz-

nań, 1981. 767-768., CYNARSKI, STANISŁAW:

Zygmunt August. Wrocław, 1988. 35., JASIENICA

(1986.) 304-357. 14 AT. I. 62., 73. 15 Uo. II. III. 4. 16 A Szydłowiecki-család — a patinás Odrowaź-

nemzetség leszármazottja — I. Zsigmond király

apja, IV. Kázmér lengyel király uralkodása alatt emelkedett fel az ismeretlenség fátylából. Krzysztof

(1467-1532) 14 testvére közül Mikołajt követve

került a királyi udvarba, ahol a fiatal Zsigmond her-

ceg mellett nőtt fel. Alkincstárosként megalapozta

pénzügyi és politikai karrierjét. 1498-1501 között

II. Ulászló király udvarmestere volt. 1506-ban lát-

ványos felemelkedésnek indult a politikai rang-

listán: 1509-ben sandomierzi várnagy, 1511-ben al-

kancellár, majd Maciej Drzewicki boroszlói püspök

halálát követően 1515-ben (haláláig) Lengyelország

kancellárja lett. Nagy szerepe volt az 1515-ös pozsonyi és bécsi tárgyalások kivitelezésében.

KIESZKOWSKI, JERZY: Kanclerz Krzysztof

Szydłowiecki. Poznań, 1912. 56. HERMANN

(1961.) 51. ZOMBORI ISTVÁN: Jagelló-Habsburg

rendezési kísérlet 1523-ban Krzysztof Szydłowiecki

naplója alapján. In. Krzysztof Szydłowiecki kancel-

lár naplója 1523-ból. Sajtó alá rendezte: Zombori

István. Budapest, METEM Könyvek 2004. 219-

222. JASIENICA (1986.) 304-374.

lyai Borbáláért. A királyné koronázási idő-

pontját 1512. február 14-ére tűzte ki.17 A

követség útjának leghitelesebb krónikása

Jodocus Decius volt, aki lejegyezte, hogy a

Borbálával visszatérő küldöttség útja

Trencsénen, és Szilézián keresztül vezetett

a lengyelországi koronázásra.18 1512. feb-

ruár 8-án I. Zsigmond lengyel király Krak-

kóban — a tervezettnél korábban — házas-

ságot kötött Szapolyai János húgával, Sza-

polyai Borbálával.19

A szertartáson számos lengyel és magyar

előkelőség képviseltette magát, magyar

részről Thurzó János, Bakócz Tamás, Sár-

kány Ambrus, Szapolyai János és édesany-

ja, Hedwig vett részt az ünnepségen, II. U-

lászló pedig őszinte jókívánságokat üzent a

fiatal párnak.20

A házasság nagy befolyást gyakorolt

mind a magyar belpolitikára, mind a

lengyel külpolitikára. Zsigmond a házassá-

got követően tárgyalt Szapolyai Jánossal,

és sógorát elhalmozta ígéretekkel, melye-

17 „Coronationem autem peracta, ne labores et im-

pensas multiplicimus [nem kíván nagy fáradsággal

és kiadásokkal járó koronázást — B. R.], ipso die S.

Valentini [Szent Bálint napjára — február 14-ére —

tervezi a koronázó összejövetel napját — B. R.]

conventum generalem hic pro bono statu Reipublice

ordiemmur. Quem omnibus, quorum interest, de-

nunciamus. Particulares etiam in districtibus ante

generalem indici et denunciari facimus.” AT. II. V.

5. 18 JODOCUS DECIUS, LUDOVICUS : De Sigis-mundi regis temporibus liber. 1521. Jegyzeteket és

a bevezetőt írta: Czermak, Wiktor. Krakkó, 1901.

(A továbbiakban JODOCUS DECIUS, [1901.]) 56. 19 „…Postridie Dominico septuagesima, quae octa-

va Februarii erat [február 8-a volt az ünnepnap],

maiorum more in divi Wenceslai aede Barbara vir-

go in reginam Poloniae coronata fuit. Munus conse-

crationis Iohannes Laskens, Archiepiscopi Gnes-

nensis [Jan Łaski gnieznoi érsek — B. R.], executus

est.” Uo. 57. 20 „Wladislai, Hungariae et Bohemiae legati: Iohannes Thurzo, Wratislaviensis Episcopus,

Ambrosius Szarkanus, Hungarus collega [ti.

Magyarország állandó lengyel követe — B. R.], Io-

bus, Episcopus Poznaniensis […] Thomae cardina-

lis, Episcopi Strigoniensis […] Barbarae mater,

Hedvigis, Iohannes frater Kazimirus avunculus cum

Wladislao filio speciali humanitate atque liberali-

tate longius adservati, tandem ad propria rediere.”

Uo. 58.

ket igyekezett betartani. Zsigmondnak

láthatóan sok köze volt ahhoz, hogy Sza-

polyai egy évvel az ünnepélyes házassági

szertartást követően — 1513 februárjában

— Magyarország főkapitánya lett.21

1513. március 5-én, délután 2 órakor

megszületett Zsigmond és Borbála

házasságának első gyümölcse, Hedwig.22

Időközben a litván helyzet is normalizá-

lódott. Az udvari krónikás szerint a litván

megbékélés kivívásában komoly szerepe

volt az országba érkező Borbálának, és —

talán — a gyermek születésének.23 Volta-

képpen a litván közeledés előbb-utóbb be-

következett volna, mert keletről III. Vaszi-

lij (1505-1533) fenyegette az országot, és a

litvánok jobbnak látták a megbékélést a

lengyelekkel.

Időközben látszólag fordulat követke-

zett be a török kérdés megoldásában. A

Vatikánban tárgyaló Bakócz Tamás prímás

felszólította a legkeresztényibb királyt,

XII. Lajost, hogy hagyjon fel itáliai terve-

ivel, békéljen meg, és csatlakozzon a többi

keresztény fejedelemhez, hogy együttesen

csapást mérhessenek a szultánra. Az 1513.

február 21-én meghalt II. Gyula pápa

székét elfoglaló X. (Medici) Leó (1513-

1521) a hetven éves Bakóczot bízta meg a

hadjárat megszervezésével. Miközben a tö-

rökök végigdúlták Horvátországot és a

dalmát tengerpartot, Magyarországon sú-

lyos kudarcba fulladt a keresztes vállalko-

21 LOVCSÁNYI (1886.) 99., KULCSÁR (1981.)

114., Goldberg a Borbálával kötött házasság kap-

csán: „Der König [ti. I. Zsigmond] suchte durch

Verwandtschaftsbande diese mächtige Familie für

sich zu gewinnen und dadurch eine Stütze in der

nationalen Partei für seine Dynastie zu finden…”

im. 31. A kérdés azonban nem volt ennyire egy-

szerű. Vö. BARTA (1983.) 51-52. 22 „Annum MD tredecinum [1513.] ab orbae

redempto Sigismundus Poznaniae cum Regina Bar-bara excepit. Illic domestica intestinaque quaedam

pacata fuere. Eo anno, vigesima quinta die Martii,

feria 6 magna ante quartamdecimam horam Barbara

Regina prolem primam apud Poznaniam enixa fuit,

quae in baptismatis fonte, quando hoc nomen apud

Polonos familiare esset, Hedvigis appellata est

[kiemelés tőlem — B. R.].” JODOCUS DECIUS,

[1901.] 66. 23 Uo. 80.

zás: kirobbant a Székely Dózsa György

vezette parasztháború. Lengyelország nem

tudott csapatokkal segíteni a parasztok le-

verésében, mert a megmozdulással egy

időben kitört a litván-orosz háború. A há-

ború hátterében Habsburg Miksa császár

állt, aki szövetkezett III. Vaszilijjal Len-

gyelország ellen, s egyúttal a Német Lo-

vagrendet is mozgósította Zsigmonddal

szemben. A lengyel-ellenes koalícióhoz

húzott az új pápa is, így az orosz háborút

egyedül kellett Zsigmondnak megvívnia, s

ráadásul bátyjára, II. Ulászlóra sem szá-

míthatott.

I. Zsigmond rádöbbent arra, hogy hibát

követett el, mikor a Borbálával kötött há-

zasságával magára haragította Miksát, és

hagyta, hogy Szapolyai János politikai sze-

repe veszélyes magaslatokba szökjön Ma-

gyarországon. Szapolyai Jánost — miután

július közepén Temesvárnál leverte a

parasztháborút24— a nemesség megmentő-

jeként ünnepelte, és nem volt kérdéses,

hogy II. Ulászló halálát követően vagy a

már megkoronázott Lajos gyámjaként,

vagy ha bátrabb, akkor saját maga uraként,

de mindenképpen magyar uralkodó lesz.

Szmolenszket ugyan elfoglalta III.

Vaszilij, de Orsza alatt fényes győzelmet

aratott Zsigmond az oroszokon, s lélegzet-

vételnyi előnyhöz jutott, melyet rögtön ki

is használt. Átértékelte a magyarországi

Habsburg-ellenes erőkhöz fűződő szoros

kapcsolatát, elhatárolódott a nádori címre

áhítozó Szapolyai Jánostól, és elhidegült

fiatal feleségétől, Borbálától. 1515-ben —

a Szapolyai-család tiltakozása ellenére —

csúcstalálkozót szervezett a Habsburg-ház

képviselőivel. Pozsonyban egyértelműen

körvonalazódott a Habsburg-Jagelló

megegyezés sikeres kivitelezésének

lehetősége.25 Borbála aggodalmaira, és le-

veleire válaszolva Zsigmond félreérthetet-

24 Jodocus Decius a nagy tettet ekkor még szenzáci-

ós eseményként értékelte: „Ad extremum Iohannis

comitis Scepusiensis, palatini Transilvanensis, Bar-

barae, Poloniae Reginae, fratris, ductu scelerata ma-

nus apud Temisuarum medio iulio superata fuit. Hic

crudelibus quoque mortibus antesignanos et facino-

ris authores extinxit.” Uo. 86-87. 25 HERMANN (1961.) 28., 30., 43., 51-52.

lenül kinyilvánította, hogy az ügy, melyet a

fejedelmek tárgyalnak, mindennél megha-

tározóbb, maximális fontosságú.26 Szapo-

lyai János részben Borbálától, részben kö-

vetei útján tájékozódott a lengyel uralkodó

ellentmondást nem tűrő szándékáról, és

nagy lépésre készült. Miközben Zsigmond

a krakkói egyház egyik főemberére — fel-

tétlen hívére —, Andrzej Krzyckire27 bízta

Borbálát — elsősorban azért, hogy felesé-

gén keresztül informálódhasson Szapolyai

terveiről —,28 az erdélyi vajda már a török

26 „Illud interim, quod et cum ea coram et per literas

diligentissime egimus, et nunc rogamus: ut ei sum-me cure sit sua nobis semper charissima valetudo.

Sic enim nos a Maiestate vestra, uti hactenus,

semper maxime observari iudicabimus, si tam cre-

bra nostra rogata apud eam maximum pondus ha-

buisse acceperimus. [Kiemelés tőlem — B. R.]”

AT. III. CDLXXXII. 355. 27 Lengyelország egyik legkiemelkedőbb humanis-

tája, poétája és államférfije volt Andrzej Krzycki.

1482-ben született, egyházi pályára lépett, de a

királyi udvar megbízásából többször is elvállalt

diplomáciai megbízásokat. 1512-ben I. Zsigmond

király nevében ő kérte meg Szapolyai Borbála kezét, majd előkészítette az esküvőt. A fiatal pár

tiszteletére maga írt — klasszikus versmértékben —

ódát In augustissimum Sigismundi Regis Poloniae

et Reginae Barbarae connubium címmel. Gnieźnoi

érsekként többször járt Rómában. 1515-ben hosszú

dicsőítő éneket írt Zsigmond király oroszokon ara-

tott győzelmének emlékére. Öt évvel később írt egy

kiváló szatírát, és összegyűjtötte Lengyelország hí-

res püspökeinek történetét (De insignibus episcopo-

rum in Polonia). 1522-ben az erősödő lutheraniz-

musról A vallás és az állam sérelmei (Religionis et Reipublicae querimonia) című művében értekezett.

1523-ban titokban folytatta a Piotr Kmita marsall és

Mikołaj Wilkanowski płocki várnagy által a fran-

ciákkal megkezdett tárgyalássorozatot, és Anton

Rincón francia követen keresztül Zsigmond király

fiának számára megkérte a francia király leányának

kezét. A lengyel udvar jeles személyisége 1537-ben

halt meg. ZABŁOCKI, STEFAN: Andrzej Krzycki.

In. Polski Słownik Biograficzny XV. kötet. Wroc-

ław-Warsawa-Kraków, 1973. (A továbbiakban

PSB.) 544-549., JASIENICA (1986.) 334. 28 „Ceterum commendat nobis Maiestas vestra rem

Andree Krzicki, cancellarii sui: Nos vero (quia nihil

est, quod ipsa a nobis impertrare nequeat) memores

priorum intercessimum Maiestatis vestrae, iam pri-

dem detulimus nominationem in ecclesia cracovien-

si secundam pro quiete eiusdem servitoris Maie-

statis vestrae.” Zsigmond levelét Pozsonyból írta

Borbálának, 1515. március 27-én. AT. III.

CDLXXXIII. 355-356.

ellen készülődött. A hadjárat sikere Szapo-

lyai János politikai szerepvállalásának lét-

feltétele volt, és a csúcstalálkozó fejedel-

mei is igen nagy figyelemmel kísérték a

háború kimenetelét. Az aggodalmakat csak

növelte, hogy az erdélyi vajda hadseregét a

valósnál jóval nagyobbnak, és minőségileg

is kiválóbbnak tartották.

1515. április 9-én, Pozsonyból Zsig-

mond levélben fordult sógorához, János-

hoz. Zsigmond elítélte a hadjáratot, kérte

Szapolyait, hogy ha a háború nem sürgős,

halassza el a kivitelezését. Egyben tovább-

ra is együttműködéséről és támogatásáról

biztosította sógorát, s hivatkozott a kölcsö-

nös bizalomra, mely korábban kapcsolatu-

kat jellemezte.29

Szapolyai Jánost nem tartotta vissza a

lengyel király levelének tartalma, azonban

a hadjárat megkezdése korántsem jelentett

engedetlenséget Zsigmonddal szemben. Az

az elmélet, mely szerint Szapolyai szaba-

dulni akart a lengyel „gyámságtól”, és emi-

att indította el hadjáratát a török ellen, nem

helytálló. Szintén megkérdőjelezhető, hogy

Zsigmond Szapolyai János érdektelensége

miatt fordult volna a Habsburgok felé.30

Mindenesetre a Szapolyai által vezetett

hadjárat katasztrofális kudarcba fulladt, a

seregből csupán néhány katona menekült

meg, maga az erdélyi vajda is megsebesült,

Paksy Mihály pedig meghalt. A zsarnói

kudarc miatt fellélegezhetett a Habsburg

diplomácia, mert ismét a tárgyalásokra

fektethették a legfőbb hangsúlyt. Borbálán

azonban újból nagyfokú kiszolgáltatottság

érzése hatalmasodott el. Az udvari króni-

kás, Jodocus Decius híven tükrözte a vára-

kozással teli napok hangulatát, majd a ve-

reség hírét: „Ezalatt, míg ez történt Po-

zsonynál, bánkódó követ jelentette a pan-

non [II. Ulászló magyar — B. R.] király-

nak, hogy Szapolyai János, erdélyi vajda

átlépte az ellenség határát, és a török ellen

háborút kezdeményezett. A hadjárat azon-

ban nem vezetett sikerre, az ellenség meg-

fosztotta [Jánost — B. R.] a siker reményé-

től. A hír, hogy bátyja a legfelsőbb szeren-

29 Uo. III. CDXCVII. 366. 30 Vö. BARTA (1983.) 49.

csétlenség sorsára jutott, megérkezett a

lengyel királynéhoz.”31

Cuspinianus, Hans Dernschwan — Fug-

ger ügynök — és Surian velencei követ

úgy vélték, hogy ha Szapolyai sikert aratott

volna, a magyarok visszakövetelték volna

Ulászló leányának, Annának a kezét, és a

dicsőség reális közelségbe hozta volna az

erdélyi vajda számára a magyar trónt. Ezt a

véleményt még a 18. század végén is fenn-

tartotta Turnschwamb.32

Borbála leveleinek könyörgő hangvé-

tele sem győzte meg Zsigmondot házastár-

sa végső kétségbeeséséről: 1515. június

30-án elutasító hangnemben sorolta fel az

okokat — a porosz és az orosz nyomást —,

melyek azon döntés meghozatalára késztet-

ték őt, hogy szövetkezzen a Habsburg-ház-

zal.33 Kérte Borbálát, hogy ne izgassa fel

magát az államügyeken, legyen tekintettel

arra, hogy állapotos. A lengyel király ag-

godalma nem volt hiábavaló, az udvari

krónikás a következőket írta az örömteli e-

seményről: „Borbála királyné július hó

második napjának éjszakáján kitartóan

világra hozta a várva várt második utódot

[az első Hedvig volt — B. R.]. A leányt

[…] ezután Anna névre keresztelték el. Az

a hír, hogy nehezen viselte lelke [a szülést

— B. R.].34 Borbála a gyermekáldás miatt

nem tudott foglalkozni a napi politika

problémáival. 1515. július 19-én, a bécsi

királytalálkozón került sor a Habsburg-Ja-

gelló házassági szerződés megkötésére.

Az 1515. május 20-án aláírt pozsonyi

előszerződés értelmében a 9 éves Lajos ki-

rályfi Habsburg Miksa császár unokáját, a

10 éves Máriát vette feleségül, míg Ulászló

másik gyermekét, Annát Habsburg Ferdi-

nándnak szánták. Anna helyzete korántsem

volt olyan konkrét, mint Lajosé, ezért a

hercegnőt az 56 éves Miksa vette feleségül

— unokája nevében.35 Annát átadták a Ja-

31 JODOCUS DECIUS [1901.] 91. 32 Barta Gábor szerint alaptalanok voltak ezek a

híresztelések. BARTA (1983.) 54-55., HERMANN

(1961.) 44. KULCSÁR (1981.) 156-157. 33 AT. III. DXXXII. 390-391. 34 JODOCUS DECIUS [1901.] 102. 35 HERMANN (1961.) 29.

gellók „nevelésre és ellátásra” a Habs-

burgoknak. A szerződés titkos záradékában

Lajos herceget Miksa fiává adoptáltatta, és

névlegesen ugyan, de a birodalom helytar-

tójává, örökösévé nevezte ki a fiút. A ket-

tős Jagelló-Habsburg házasságra három

nap múlva, 1515. július 22-én került sor a

bécsi Szent István-templomban. Tisztázó-

dott Lengyelország kritikus helyzete is.

Miksa elismerte, hogy a Lovagrend a len-

gyel király hűbérese, és ígéretet tett az

orosz viszony rendezésére. Zsigmond u-

gyanakkor lemondott a Magyarországgal

kapcsolatos terveiről, és megállapodtak

abban, hogy II. Ulászló halála után a

kiskorú Lajos gyámjai a lengyel király és a

német-római császár lesznek.36

Az 1515. évi Habsburg-Jagelló szerző-

dés megkötését követően napok leforgása

alatt kicserélődött a politikai klientúra,

Szapolyai János „…a lengyel védelemre

nem számíthatván, visszavonulni, sőt az or-

szággyűléseket gyakran kerülni kénysze-

rült.”37

Szapolyai Borbála személyéről nem

rendelkezett a bécsi szerződés, de János

húgának a lengyel udvarban való jelenléte

egyre tarthatatlanabb volt. Borbála veszé-

lyeztette a Habsburgok Jagellókba vetett

bizalmát, és a kölcsönös feltételek megva-

lósítását. Borbála halála ezért nemcsak a

János-párti lengyel nemességet, de az

egész ország közvéleményét felkavarta,

„Zsigmond 1515. augusztusának 19.

napján megérkezett Krakkóba, Borbála ki-

rálynét a legutóbbi szülésből kifolyólag

nem teljesen egészségesen találta. […] Ha-

nem Borbála, Zsigmond házastársa várat-

lanul elgyengült, és halottan összerogyott.

A haláláról eltérő vélekedések jelentek

meg. Voltak, akik szélütésre gondoltak, de

támadtak olyan ötletek is, hogy az

orvosban kell keresni a visszafordíthatat-

lan hiba okát. Mondták, hogy ez a gazem-

ber megmérgezte őt. Nekem megállapítot-

ták , hogy a szülés is okozhatta végzetét,

(ahogy mondják) ha nem volt szabályos a

szülés, vagy azután a tisztálkodás, idővel

36 Uo: 28-29., és KULCSÁR (1981.) 154. 37 LOVCSÁNYI (1886.) 99.

az is halálhoz vezethet, és a [szülés utáni]

napokat tölthette egészségesen. A királyné

gyors, és legkíméletesebb halála az 1515.

évben, október második napján történt;

mindenkiből nagyobb fájdalmat váltott ki

az eset, és elsiratták őt”38— írta az udvari

krónikás. Jodocus Decius láthatóan nem

kívánt állást foglalni az ügyben, diplomati-

kusan számolt be a különböző híresztelé-

sekről, melyek Borbála királyné haláláról

terjengtek. Borbála július 2-án szült, és au-

gusztus 19-én — Jodocus Decius szerint

—, Zsigmond megérkezésekor már rosszul

volt. Ezután valószínűleg javulás történhe-

tett Borbála állapotában, hiszen augusztus

közepe és október eleje — vagyis a halál

beállta — között jelentős idő telt el min-

denfajta rosszullét, vagy szenvedés nélkül.

Gyermekágyi zavarai ezért nem lehettek,

mert a 6-8 hétig tartó regenerálódási idő-

szakot követően sem szenvedett Borbála

lázban. Ezért gondolhattak néhányan arra,

hogy a királynét szélütés érte. Az udvari

krónikáshoz hasonlóan Piotr Tomicki szin-

tén arról írt, hogy Borbála betegsége

enyhült, mikor hirtelen elvitte őt a roham.

A Przemýsl-i püspök Borbála halálának

másnapjára keltezett levelét az esztergomi

érseknek küldte el:

„Tegnapi nap a legkegyelmesebb her-

cegnőt, és úrnőmet, Borbálát, Lengyelor-

szág királynéját, ebből az életből maga az

Isten, mint kedveltjét, elszólította. Az eset

azon mód nemcsak az érdemesek közt leg-

érdemesebb királyt, de minden igaz hívét

felbecsülhetetlen szomorúságba juttatta, és

a szomorúságot kevés sikerrel lehetett azok

kebléből kiűzni. […] Ó, jaj, bár annyira

legelőkelőbb, és tiszta halála [lett volna —

B. R.], mint köztudomású. Több főtisztelen-

dő uraság jóságtól hajtva reménykedett, s

az ügyet Szicíliai János doktor úrra bízták,

hogy életét szakember vezesse. Ő a maga

jóindulatával kezelte, de két összeférhetet-

len pap licitálva a hatalmában tartotta őt,

úgyhogy az ő szüksége azok útjában állt. A

legtöbbet tanult és derék férfiaktól az ügy

érdekében távol tartották, korlátozták ott-

38 JODOCUS DECIUS [1901.] 103-104.

honában. […] Legalázatosabb szolgája

stb. Kelt Krakkóban, 1515. október 3-

án.”39

Ilyen körülmények között a halállal

kapcsolatban nem lehet kizárni az önkezű-

séget sem, mely indokolná Borbála hirte-

len, gyötrődéstől mentes végét, melyre so-

kan hitték azt, hogy szélütés érhette. Kér-

déses azonban, hogy az állam- és magán-

ügyekben állandó önmérsékletet, és nagy

akaraterőt tanúsító Borbála, aki a napokban

szülte meg második leányát, önkezével ve-

tett-e volna véget életének? Jodocus

Decius Borbála temetése kapcsán króniká-

jában magasztalta a lengyel királyné kiváló

tulajdonságait, hogy a jogtalanságokat

mindig tisztázta, hogy sosem kérkedett ha-

talmával, hogy Istenhez méltó rendben élt,

de nem hajszolta a vagyont, hogy szelíd

volt és jóságos, éppen ezért nem érdemelt

ily szomorú halált. „Összefoglalva ez Bor-

bála halálának története — írta Jodocus

Decius —, s reméljük, mostanáig ez Iste-

nekhez szóló elbeszélésnek köszönhetően

Borbála elfogadta Lengyelország védel-

mét. Kevéssel azután, hogy a végzet elra-

gadta, udvari elöljárója, Stanisław Jarocki

váratlanul [Borbálához — B. R.] hasonló

betegségben meghalt, október 10-ének éj-

jelén, követve őt a pusztulás sorában.”40

Jodocus Decius, aki Borbála halála kap-

csán korábban azt feltételezte, hogy szülési

bonyodalmak okozták, ellentmondásba ke-

veredett saját magával, hiszen ha Jarocki

Borbálához hasonló betegségben halt meg,

az — lévén az illető személy férfi volt —

semmiképpen sem lehetett gyermekágyi

kór következménye. Hogy miben halt meg

Borbála, arra nem lehet válaszolni. Borbála

epitafiumának utolsó mondata diplomati-

kusan hangzott: „…A halál nem válogat,

egy kaszával arat.”41 Borbála halálával a

Szapolyai vezette magyar ellenzék

lengyelországi kapcsolata megszakadt.42

39 AT. III. DLXXIII. 426. 40 JODOCUS DECIUS [1901.] 105. 41 AT. III. DLXXI. 423-425. (részlet) 42 PRZYBYSZEWSKI, BOLESŁAW: Barbara Za-

polya, królowa Polski 1512-1515. Łańcut, 2000.

2. Szapolyai János és I. Zsigmond

megújuló partnersége II. Lajos tragikus

halála nyomán

II. Lajos magyar király a török hadjárat

közelsége miatt 1526 tavaszától folyamato-

san küldött segélykérő üzeneteket nagy-

bátyjának, de I. Zsigmond megannyiszor

elutasította a magyar uralkodót, és azt az

utasítást adta Magyarországra induló köve-

tének, Mikołaj Nipszycnek, hogy hivatkoz-

zon Lengyelország mazóviai, porosz és ta-

tár ügyekkel kapcsolatos elfoglaltságára. A

sziléziai udvarmester azonban nem egye-

nesen Magyarországra vitte királya levelét,

hanem — elárulva urának szándékait —

hosszas időhúzást követően kiszolgáltatta

bizalmas információit a Habsburg udvar-

nak. Zsigmond a követutasításait éppen

akkor adta Nipszycnek, mikor unokaöccse

Mohácsnál a döntő megmérettetésre ké-

szült. A csata kimeneteléről zavaros infor-

mációk érkeztek a lengyel udvarba, voltak

olyan hírek is, melyek Lajos király halá-

láról tájékoztatták Zsigmondot. Miközben

a tatárok folyamatosan támadták a lengyel

határt, sürgetővé vált a közbeavatkozás

Magyarországon is. Miután arról érkeztek

információk, hogy Szapolyai János nem

vett részt a mohácsi küzdelemben, Zsig-

mond Lajoshoz szóló levele is az esélyeket

igyekezett latolgatni. Így ismét szóba ke-

rülhetett Szapolyai János neve. Felszólí-

totta Lajost a lengyel király, hogy küldjön

sürgető leveleket a keresztény fejedelmek-

hez, és a pápához, ugyanakkor tanácsolta,

hogy a magyar nemesek élén igyekezzen

felvenni a harcot a törökkel. „Valóban az

lenne a legkiválóbb, ha a feltüzelt erdélyi

vajda úrra — aki mintegy hatalmával, le-

hetőségeivel, hűségével és az ügyben tanú-

sított kezességével bizonyított — támasz-

kodnál minden mértékben, hogy akkor a

királyságban támadt veszteségből kilábal-

nál. Bizalmát és lelki erejét kinyilvánította,

a kétes hírt, amelyet azelőtt ismeretesen vi-

selt, elutasította...”43

A levél a Habsburg-Jagelló viszony

szempontjából igen terhelő adatokat tartal-

mazott. Ezek az információk a főkancellár,

Szydłowiecki bizalmasa, Nipszycz udvar-

mester jóvoltából kiszivárogtak. A megbí-

zólevél ugyanakkor jól példázta azt, hogy

Zsigmond korántsem volt ellenséges sógo-

rával szemben, sőt Szapolyai Jánost

tartotta a legmegbízhatóbb magyar mág-

násnak. Czettrich Ulrik, II. Lajos szeren-

csétlen halálának szemtanúja időközben

Krakkóba érkezett. A lengyel király 1526.

szep-ember 9-én, Swicty-Krzyr-ben halott

elsőként Lajos halálhíréről.44 A lengyel ud-

var fenntartással kezelte a hírt, nem hittek

Lajos cseh származású udvari kamarásá-

nak. Zsigmond Lajos özvegyének, Habs-

burg Máriának írott levelében kimondottan

valótlannak tartotta Czettrich szóbeli be-

számolójának részleteit.45 A lengyel ural-

kodó ezért megbízást adott Nipszycnek ar-

ra vonatkozóan, hogy vizsgálja ki Lajos

halálesetének valóságát, és ha szükséges,

kutassa fel a holttestet. Ugyanakkor az

özvegy királyné, Mária is megbízást adott

egy agnoszkáló bizottság felállítására. II.

Lajos király agnoszkálásának leghitelesebb

dokumentuma Sárffy Ferenc beszámolója

volt. A győri várkapitány Brodarics István

kancellárnak címzett jelentéséből kiderült,

hogy Mária csupán egy 12 főből álló lovas-

kíséretet kért Sárffytól, Czettrich védelmé-

43 AT. VIII. CLXX. 211-212. 44 SZÉKELY SAMU: Brodarics István élete és

működése. Történelmi Tár 1888. 229. 45 „Serenissima princeps etc. Quamvis significavit

iam nobis Maiestas vestra per suum nuntium casum

et interitum Serenissimi coniugis sui et nepotis

nostri desiderantissimi, tamen quia post adventum

hic nostrum non cessant varii rumores de illius Maiestatis vita et quidem in dies magis invalescere,

et, ut audimus, Maiestas vestra mittere dignata

Czetricz ad eum locum, in quo eius Maiestatem

lapsam et extinctam referebat, perquisitum, an eius

relatio vera esset ne [kiemelés tőlem — B. R.],

quod alii constanter id negarent; mittimus hunc

nuntium [ld. Nipszyc] ad invisendam Maiestatem

vestram simul ac ut de iis, quae istic aguntur, certi-

ores reddamur.” AT. VIII. CLXXVI. 215.

re.46 Mária rendelkezése szokatlan volt, hi-

szen az ügy — Sárffy megítélése szerint is

— nagyobb szabású annál, mintsem hogy

Czettrich Ulrik királyi kamarás azt minden

szempontból megfelelően elvégezhesse.

A dokumentum hibás datálásából kifo-

lyólag Sárffy Ferenc jelentését számos bí-

rálat érte a közgondolkodás részéről.47

Bartoniek Emma, a dokumentum fordítója

1526. december 14-re tette a jelentés kelte-

zését, amely azonban nem helytálló. Egy-

részt a Sárffy jelentésében szereplő „na-

pokban” („His diebus…”)48 határozó el-

lentmond december 14-ének. II. Lajost a

mohácsi csatát követően, tehát 1526. au-

gusztus 29-én érte a szerencsétlenség, és az

agnoszkáló bizottság októberben kapott pa-

rancsot a tetem felkutatására, tehát Sárffy

Ferenc jelentése összeegyeztethetetlen a

decemberi dátummal. Ha októberben meg-

történt az agnoszkálás, akkor Sárffy miért

várt volna ennyi időt a jelentés elkészí-

tésével?49

Másrészt Sárffy Ferenc Brodarics István

kancellárnak és szerémi püspöknek címez-

te a jelentést, de Brodarics 1526. december

közepén már semmiképpen sem tevékeny

tagja a Ferdinánd-hű udvarnak.50 Az ud-

vartól való elhidegülésének oka a Broda-

rics személyét ért sérelemben keresendő,

46 PRAY, GEORGIUS: Annales regum Hungariae.

Pars V. Bécs, 1766. (A továbbiakban PRAY, 1766.)

121., Vö. AT. VIII. CXCI. (Copia literarum Prae-fecti arcis Iaurinensis. Corpus Ludovici, Regis, in-

ventum et sepultura facta.) 227., valamint Mohács

Magyarországa. Szerk.: BARTONIEK EMMA.

Napkelet könyvtára 12., Budapest 1926. 145., újab-

ban: Mohács emlékezete. Szerk.: KATONA TA-

MÁS. Budapest, Magyar Helikon 1976. (A további-

akban: Me.) 96. 47 A mohácsi csata 400. évfordulóján megjelent ta-

nulmány: NEUSIEDLER JENŐ: Mohács — Mi-

ként halt meg II. Lajos király? Nagykanizsa, Zrínyi

1926., vagy újabban KOLOZSVÁRI G. ENDRE: Lajos király három halála és négy temetése. Buda-

pest, Móra 1989. 48 PRAY (1766.) V. 121. 49 BOTLIK RICHÁRD: 1526. október 19. Adalé-

kok Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentésé-

hez. Századok, 136. (2002.) 3. sz. (A továbbiakban

BOTLIK, 2002.) 669. 50 AT. IX. CIX. 111-112., uo. CXXIV., CXXV.

125-129.

ugyanis a kancellár nem kapott meghívót a

Komáromba hirdetett, majd november 30-

án Pozsonyba áthelyezett, és december 17-

én Ferdinándot magyar királlyá választó

országgyűlésre. December 17-e után Ferdi-

nánd a kancellári tisztségbe a veszprémi

püspököt, Szalaházy Tamást emelte.

Harmadrészt 1526. október 23-án Habs-

burg Ferdinándot a cseh országgyűlés

Csehország királyává választotta meg. A

cseh királyi címet korábban II. Lajos visel-

te, tehát a fent említett időpontig tisztázni

kellett, hogy a magyar király valóban ha-

lott-e, s ennek legkézenfekvőbb megoldása

az agnoszkálásban rejlett: abban a feladat-

ban, amelyet azonban csak a török csapa-

tok október eleji távozását követően lehe-

tett háborítatlanul elvégezni.

Valójában Sárffy Ferenc 1526. október

19-ére keltezte a Brodarics Istvánnak cím-

zett jelentését. Ezt az adatot híven

megőrizte a Bartoniek Emma 1926-ban

megjelent fordításának alapját képező Pray

már említett Annales regum Hungariae cí-

mű műve: „Ex arce Iauriensi, feria VI. post

Lucae, Evangelistae.”51 („A győri várból,

Lukács evangélista [ünnepét] követő pén-

teken.”) Szent Lukács evangélista ünnepe

október 18-án van, ez a nap 1526-ban csü-

törtökre esett. Ebből következik, hogy az

ünnep utáni péntek voltaképpen az ünnepet

követő nap, vagyis 1526. október 19-e volt.

Ellentétben Bartoniek Emma Mohács Ma-

gyarországa című forráskiadványával, ahol

1526. december 14-e olvasható, s amelyet

az 1976-ban, a csata 450. évfordulója al-

kalmából megjelent Mohács emlékezete cí-

mű kötet sajnos változatlanul felhasznált.52

Miután 1526. október közepén megta-

lálták II. Lajos király holttestét, s a Szapo-

lyai-család egyik kiemelkedő stratégiai

51 PRAY (1766.) V. 122. 52 Miért tévedhetett Bartoniek Emma? Lukács evan-

gélista ünnepét összetévesztette Szent Lúcia, népie-

sen Luca napjával, melyet december 13-án ünnepel-

nek. Szerencsétlen módon mind Lukács, mind Luca

ünnepe csütörtöki napra esett 1526-ban. Sárffy lát-

hatóan konkretizálta, hogy kire gondolt ’Luca’ kap-

csán, nevezetesen: „evangélista”, nem pedig „szűz”.

BARTONIEK (1926.) 147., Me. 97., BOTLIK

(2002.) 670.

pontján, Tokajban lezajlott a részország-

gyűlés — mely Jánosnak szavazott bizal-

mat —, a lengyel király nem állt útjába

egykori sógora törekvéseinek. Az 1526.

november 11-én kelt Szapolyai-levél pedig

egyértelműen eloszlatta a lengyel diplomá-

cia korábbi fenntartásait.53 Minden jel arra

mutat, hogy a tokaji gyűlés és a székes-

fehérvári koronázás közt eltelt csaknem

egy hónap lefolyása alatt Szapolyai hívei

többször is tájékoztathatták a lengyel ud-

vart a hazai eseményekről. Zsigmond

1526. október 31-én — tehát János királlyá

koronázása előtt —, Krakkóban kelt leve-

lében üdvözölte János terveit.54 A Magyar-

ország főrendjeinek címzett novemberi le-

velében minden támogatásáról biztosította

a koronázáson résztvevőket, s — a proto-

kollnak megfelelően — megnevezte a len-

gyel udvar követeit, akiket tehát — a ko-

rábbi feltételezésekkel ellentétben — nem

érte meglepetésszerűen Szapolyai királlyá

koronázása.55 János örökösének Zsigmond

király fiát, — az 1529-től apja mellett társ-

uralkodó — Zsigmond Ágostot jelölte

meg. A magyar király ezzel a lépésével

örökre megnyerte magának a lengyel ural-

kodó kegyét, ez a magyarázata annak,

hogy a lengyel diplomácia miért kezdemé-

nyezte oly gyakran a tárgyalásos megegye-

zést I. Ferdinánddal szemben.56

3. Az 1531. évi krakkói alku

A két magyar király közti megbékélés

lehetőségére elsőként az olmützi konferen-

53 Monumenta Hungariae Historica Diplomataria

V. I. osztály: okmánytárak. Szerk.: SIMONYI ER-

NŐ. Pest, MTA 1859. 8. 87. A levél keletkezésének politikai hátterére ld. BOTLIK (2002.) 673-675. 54 AT. VIII. CXCIX. 257. 55 Uo. CCI 258., Vö. Két tárgyalás Sztambulban.

Összeállította: BARTA GÁBOR. Budapest, Balassi

1996. 9. és BÁRDOSSY LÁSZLÓ: Magyar politi-

ka a mohácsi vész után. Budapest, Királyi Magyar

Egyetemi Nyomda 1943. (A továbbiakban BÁR-

DOSSY, 1943.) 101. 56 Uo. VIII. CCIII. 260-261.

cia adott alkalmat. A béketárgyalást a len-

gyel fél szervezte, a csúcs fővédnöke

Szydłowiecki kancellár és Andrzej Krzycki

Płock-i püspök volt. A lengyel király bízott

a tárgyalások sikerében, annak ellenére,

hogy a tárgyalás nem sok jóval kecsegte-

tett: I. János ugyanis nem akart lemondani

a magyar királyi címről, sőt olyan tervek is

születtek, hogy uralmát az özvegy királyné,

(Habsburg) Mária kezénék megkérésével

konszolidálná. Az olmützi béketárgyalás

kudarccal zárult.57

1527 nyarán Ferdinánd osztrák főher-

ceg, cseh- és választott magyar király had-

serege könnyedén elfoglalta Magyarország

nyugati felét, és Buda elfoglalását követő-

en — Niklas Graf zu Salmmal58 az élén —

Ferdinánd seregének válogatott csapatai I.

János király üldözésére indultak. Számos

zavaró körülmény (pl. éjszakai csatározás,

utánpótlás hiánya, Eger kifosztása) miatt

az üldözőkből csaknem üldözöttek lettek,

mikor szeptember 27-én a sereg fővezére

57 BARTA (1983.) 77., BOTLIK RICHÁRD: Az

1531. évi krakkói alku. Titkos megállapodás az I.

Ferdinánd párti erdélyi területek katonai utánpótlá-

sának kérdéséről. Századok, 137. (2003.) 3. sz. 586. 58 Niklas (II.) Graf zu Salm 1459-ben született a

belgiumi Ober-Salmban. Az 1487-es hadjáratban

Albrecht von Sachsen főparancsnoksága alatt Hu-

nyadi Mátyás portyázó könnyűlovasságával igyeke-

zett szembeszállni. 1488-ban a lázadó Flandriát hó-

doltatta meg a császárnak, két évvel később pedig a

székesfehérvári hadjáratban I. Miksa főhadparancs-noka volt. 1499-ben a svájci hadjárat seregében

szolgált, majd 1504-ben Bajor területen állomáso-

zott csapataival. 1506-ban ismét a magyar beavat-

kozás parancsnoka, 1508-1516 között pedig a ve-

lencei háború egyik tisztje volt. 1522-től egy évig

Ferdinánd főherceg horvát-szlavón főhadparancs-

noka volt. 1524-1525 között a főherceg által V.

Károlynak küldött katonai kontingens főparancs-

nokaként harcolt Itáliában a franciák ellen. 1525-

ben elfojtotta a stájer bányászfelkelést. Ferdinánd

király állandó tanácsadója lett. Több ízben (1526., 1527., 1529-1530.) volt Magyarország főhadpa-

rancsnoka, 1528-1530 között pedig Alsó-Ausztria

főkapitánya. 1529-ben Salm irányította Bécs vé-

delmét a török csapatok ellenében. 1530. május 4-

én — 71 éves korában — halt meg az alsó-ausztriai

Marchegg várában. Deutsche Biographische

Enzyklopädie. VIII. kötet. Szerkesztette: WAL-

THER KILLY és RUDOLF VIERHAUS. Mün-

chen, 1999. 501.

csatát kezdeményezett, és Tokajnál veresé-

get mért I. János csapataira.59

János mintegy 15 000 fős, lengyel-lit-

ván-tatár csapatokkal kiegészített hadse-

reget gyűjtött, de Ferdinánddal szemben a

győzelmet így sem sikerült kivívnia. Bro-

darics István lengyel barátainak így szá-

molt be az eseményről: „1528. március 6-

án János, Magyarország királya, Ferdi-

nánd király hadseregétől az övéi árulása

miatt legyőzetett, és felajánlották, hogy

Lengyelországba meneküljön; március má-

sodik felében Kamieniec Podołski várához,

a hegyeken túli földekre érkezett. Ezután

övéit Tarnówhoz gyűjtötte, és ott tartózko-

dik most is. […] Ferdinánd király könnyel-

műsége következményeit hosszan viselheti,

ha felfogta, hogy János a töröktől számít

segítségre.”60

1528. november 3-án János király tar-

nówi otthonából megérkezett a Porta által

„visszaadott” Magyarországra. A Lengyel-

országban toborzott katonákkal János

jóformán ellenállás híján foglalta vissza azt

a területet, melyet korábban Ferdinánd

zsoldosai birtokoltak. November elején —

miután az egész Tiszántúl, Duna-Tisza kö-

ze és a Felvidék keleti része behódolt —

János — csapatai élén — Makóra vonult,

hogy találkozzon a szendrői béggel, Meh-

meddel. A tárgyalást követően János Lip-

pára vonult, hogy hadseregét átteleltesse.

János hadserege 1529 májusában megszer-

vezte Lippa környékének és a Maros-vidé-

kének igazgatását, de — annak ellenére,

hogy már 1528 végén elvágta az erdélyi

szászokat az utánpótlástól — Ferdinánd ki-

rály zsoldosaival, és a Bécshez hű sereg-

testekkel nem vette fel a harcot.61 Úgy tűnt, 1530-ban végre megvalósul-

hat az, amit korábban Magyarországon so-

kak reméltek: miután V. Károly császár si-

keresen befejezte az itáliai háborút, a vára-

59 Archív Mesta Košic. Coll. Schwartzenbachiana

1083., 1124., 1184., 1381., URSINUS VELIUS,

CASPAR: De bello Pannonico libri decem. I-II.

könyv. Bécs, 1762. 2-28., PRAY (1766.) V. 172-

183. 60 AT. X. CXXIV. 130-133., BOTLIK (2003.) 587-

588. 61 Uo. 589-590.

kozásoknak és ígéreteknek megfelelően a

birodalmi zsoldosokat bevetik a török el-

len. Csakhogy a német-római császár több

levélben is azt hangsúlyozta, hogy a biro-

dalom erejét nem tartja megfelelőnek a tö-

rökkel szemben, s legjobb volna továbbra

is inkább megegyezni a törökkel. Ahhoz

pedig, hogy ez megvalósuljon, előbb Já-

nossal kellett valahogyan megbékélni.62 Az újabb béketárgyalásra 1530. október

14-én, Poznańban került sor. A tárgyaláson

— a lengyel-szász erőfeszítések ellenére

— a felek nem tudtak elmozdulni az ol-

mützi alapoktól, vagyis semmi kézzelfog-

ható eredmény nem született.63 Megismét-

lődött a három évvel korábbi folyamat: I.

Ferdinánd király a tárgyalást követően

megtámadta I. János országrészét. Budát

viszont nem tudta elfoglalni a Habsburg

uralkodóhoz hű hadsereg, ezért — a közel-

gő télre való tekintettel — a felek Vi-

segrádnál három hónapra szóló fegyver-

szünetet kötöttek egymással, melyet ké-

sőbb meghosszabbítottak.64

A két király közt létesítendő béke

ügyében 1531 nyarán Hieronym Łaski65

Krakkóba utazott, s a lengyel udvarból kért

bebocsátást a Német-római Birodalom te-

62 „Saját erőnket nem tartom elégnek a törökkel

szemben, […] szükségünk van a békére.” BÁR-

DOSSY (1943.) 88. 63 BOTLIK (2003.) 590-593. 64 Uo. 593-595. 65 Hieronim (Jarosław) Łaski 1496. szeptember 27-én született. A família hírnevét Hieronim nagybáty-

ja, Jan Łaski (1466-1531) gnieznói érsek alapozta

meg. Ő pártfogolta, taníttatta unokaöccsét. 1527 e-

lején, a magyar király meghívására csatlakozott

Szapolyai Jánoshoz. Konstantinápolyban sikerült

kiharcolnia, hogy a Porta adófizetés és hűbéri vi-

szony elkerülésével támogassa urát, János királyt.

1530-ban szolgálataiért Jánostól megkapta az er-

délyi vajda címet. 1534-ben az Alvisio Gritti ügy

miatt kegyvesztett lett, és János király haragja elől

Lengyelországba menekült. Ezután Ferdinánd ki-rályhoz csatlakozott, és ő árulta be a töröknél az

1538-as váradi békét. Konstantinápolyban a francia

diplomatáknak köszönhetően sikerült megmentenie

a fejét, majd a fülét is a szultáni haragtól, de

letartóztatták, és 1541-ben Budára hurcolták. 1541.

december 22-én pszichikailag meggyötörve, bete-

gen halt meg a késmárki várban. URBAN, WAC-

ŁAW: Hieronim Łaski. In. PSB. XVIII. 255., JAS-

IENICA (1986.) 358-359., BOTLIK (2003.) 584.

rületére. I. Ferdinánd — kémkedéstől tart-

va — nem engedte meg, hogy János király

követe a birodalom területére lépjen. Łaski

krakkói tartózkodása azonban így sem

ment kárba, mert Ferdinándtól követek ér-

keztek Krakkóba, akik a fegyverszünet si-

kerére hivatkozva folytatni akarták a tár-

gyalásokat a magyar királlyal.

A krakkói alku részletei titkosak voltak, és

a tárgyalássorozat olyannyira a színfalak

mögött zajlott, hogy arról még a Szapolyai-

párti lengyel főurak is csak később érte-

sülhettek. Szükséges volt ez az óvintézke-

dés, hiszen Grittin keresztül a török szultán

majdhogynem napi rendszerességgel tájé-

kozódhatott Magyarország ügyeiről.

A krakkói tárgyalás 1531. július 25-én

kezdődött meg I. Ferdinánd király követe,

Sigmund Herberstein és I. János követe,

Hieronim Łaski között, valamint a lengyel

uralkodó részvételével. A nehéz kezdetet

feloldotta Ferdinánd király követének aján-

lata, mely a krakkói titkos megbeszélés

hallgatólagos alkujához vezetett. A ferdi-

nándi ajánlat lényegéről elsőként Zsig-

mond I. Jánosnak írt leveléből lehet érte-

sülni: „Sigmund Herberstein, a legkegyel-

mesebb római király úr [ti. I. Ferdinánd

magyar és cseh király — B. R.] követe, mi-

vel levelet írtatok hozzá — amiért is

hozzánk küldetett —, találkozót kért tőlünk.

Ezekben a levelekben, amiket őfelsége írt,

valóban viszonozta a te leveleidet, s látván,

hogy a Török Birodalom téged hatalmában

tart, akkor kívánná, hogy Kolozsvárba és

más helyekre területeidről — a közelben

levő fellegvárba — muníció építtessék.

Mert ez az ügy nyilván a fegyverszünet el-

lenében vezetne megegyezéshez, melyben

őfelsége nem kevesebbet, mint magát a

török ellenséget kívánná megtámadni, s ott

gyülekezne. A követe azt jövendölte, hogy

bízvást harcba bocsátkozna, és sürget min-

ket, hogy az itt előadott ügyről felségedet

tájékoztassuk. […] Előre akarta látni [ti.

Ferdinánd — B. R.], hogy a Török Biroda-

lomnál és elöljáróinál mit intéztek, s hogy

Kolozsvárott és más, a legkegyelmesebb

római király őfelsége helyein nem ostro-

moltattad alattvalóit, idővel így nem fegy-

verszünetre, hanem paktumra fordíttatja

figyelmét a közös ellenséggel szemben. Eb-

ben őfelsége mint a keresztény fejedelmek

közti ügyben reménykedik…”66

1532. december 30-án ismét egyeztettek

János és Ferdinánd követei, de a békére

még 1538-ig kellett várni Magyarországon.

Hat év alatt viharos esztendőket élt át Já-

nos királysága. Brodarics István, a nagy-

szerű humanista és Erasmus hazai támoga-

tója a következő, lakonikus sorokat írta

Váradról, 1534 októberében lengyel barát-

jának, Tomickinak: „Ó, barátom, ó, Iste-

nem, micsoda időket élünk ebben a leg-

nyomorultabb és tönkretett királyságban.

Jót reméltünk, és íme: nyugtalanságot kap-

tunk. Támogattuk a békét, de nem jö-

vend.”67 János és Zsigmond kapcsolata úgy ért

véget, mint egy keretes költemény: hajdan

Borbálát választotta nejéül a lengyel király,

több mint 3 évtized után pedig János vette

feleségül Zsigmond leányát, Izabellát. Já-

nos és Izabella közös gyermeke, a két ki-

rály nevét viselő János Zsigmond 1540. jú-

lius 7-én látta meg a napvilágot. János tíz

napig élvezhette apai örömeit, július 17-én

távozott az élők sorából.68

Botlik Richárd

Közép- és kora újkori magyar történelem

Összegzés

Szapolyai István nádor (1492-1499) és

tescheni Hedwig hercegnő házasságából

három gyermekük született: János, György

és Borbála. Borbálát a magyar viszonyokat

jól ismerő I. Zsigmond lengyel király

1512-ben feleségül vette. A királyné 1515-

ben, tisztázatlan körülmények közt, meg-

halt. Lengyelország 1526-ban, II. Lajos ki-

rály szomorú halála kapcsán megújította

partneri viszonyát Szapolyai Jánossal. A

66 BOTLIK (2003.) 596. 67 Uo. 600-601. 68 Végezetül köszönetemet szeretném kifejezni Ger-

gely Jenőnek és Horn Ildikónak, amiért támogatták

e tanulmány megjelenését. Továbbá Pregh Balázs-

nak is, aki sokat segített a munkámban.

magyar királyt számos alkalommal segítet-

te a lengyel diplomácia az I. Ferdinánddal

való megbékélés ügyében. A két király, I.

János és I. Zsigmond baráti kapcsolatát

Szapolyai gyermeke, János Zsigmond ne-

vében is híven tükrözi az utókornak.

Resume

The Polish relationship of the Szapolya’s

family

Three children were born of palatine

Stephen Szapolya and duchess Hedwig of

Teschen’s marriage: John, George and

Barbara. The eldest son, John was brought

up to be a king, from his childhood. The

Szapolyas’ influence on Hungary was ex-

tending thanks to the mother’s Polish

friends. This progressing was on the in-

crease when the Polish King Sigismund I

Old (1506-1548) married Barbara Sza-

polya in 1512. Sigismund knew all about

the home affairs of Hungary, because he

spent years in his elder brother’s —

Wladislaw II — court of Buda. However,

the matrimony with Barbara was not pro-

vidential from the point of view of Poland.

Sigismund’s country was criticized from

many sides. Eventually the Jagello’s enter-

ed into a domestic relationship with the

Hapsburg dynasty in 1515. This agreement

practised influence on the future of — not

only — Poland — but also — Hungary.

Barbara entreated her husband to give not-

ice to the agreement in vain, he was die-

hard. Barbara died among in consistent cir-

cumstances — a few months after her sec-

ond child’s birth — in 1515. John Sza-

polya was exalted as the rescuer of Hun-

gary because he beated down a peasants’

insurrection in 1514. In spite of this his

power decreased remarkably after Bar-

bara’s death. Poland renewed the relations

with John Szapolya in 1526 — after he had

lost the Battle of Mohács — Sigismund

sent a letter to his nephew (Louis II (1516-

1526) the King of Hungary) in which he

wrote that he could rely on John Szapolya

as one-time relative. But the Polish court

could not know Louis II was dead at that

time. In the middle of October in 1526, the

death of the young King Louis was turned

into obvious to all the world by Francis

Sárffy’s report, which is misdated in the

Hungarian historiography. John Szapolya

took the opportunity and he had crowned

himself king and made a promise to the

Polish King that Sigismund August would

succeeded him on the throne — if he

would died without any male heir.

Hereupon the Polish helped John I a lot:

organized a peace conferences for him;

gave a well educated diplomat to him as an

assistant (Hieronym Łaski) and supported

with army as well (against Ferdinand I).

John I spent — in secrecy — several

months in the Polish Tarnów. John I and

Ferdinand I the two Hungarian kings’ de-

legates — in the presence of Sigismund I

— concluded an agreement — in secret —

about the future of Hungary and

Transylvania. This negotiation conduced to

the Várad pact — was reached in 1538.

John I married Isabel — Sigismund’s

daughter — in 1539. One year later in the

person of John Sigismund a son was born

to him, but John I could not enjoy being

father for a long time because he died

soon.