Jennifer L Armentrout-Shadows

8/20/2019 Jennifer L Armentrout-Shadows

1/195


2/195

A müvet eredetileg kiadta: Entangled Publishing, LLC

Copyright © 2012 by Jennifer L. Armentrout

First published in the United States under the titic SHADOWS.

This translation published by arrangement with Entangled Publishing, LLC

through RightsMix LLC. All rights reserved.

Cover design by Liz Pelletier

Fordította: Miks-Rédai Viktória A szöveget gondozta: Szakái Gertrúd

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn

Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014

ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 399 431 3

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2015-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected]

www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Szécséayi Tibor, Korom Pál Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft.,

Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

mailto:[email protected]:[email protected]:[email protected]://www.konyvmolykepzo.hu/http://www.konyvmolykepzo.hu/http://www.konyvmolykepzo.hu/mailto:[email protected]


3/195

PROLÓGUS

rny száguldott át a jégbe fagyott dombok felett; t ú l gyors volt, hogy

földi eredetű legyen, abból pedig, hogy nem is tartozott

semmihez, tudni lehetett, miféle és hová tart. Mégpedig

egyenesen Dawson Black felé.

Ó , jóságos gumicukor!

Egy árum. A névnek már a gondolatára is fémes íz terjedt szét a

szájában. A strici úgy jött, mint a függő a szer szagára. Mindig

négyesével jártak, de az egyiküket már előző este megölték,

vagyis már csak három másik aljas gazfickóval kellett

számolniuk. Az egyik éppen felé száguldott.

Dawson kiegyenesedett, nyújtózkodott, aztán lesöpörte a

farmer jára tapadt havat. Az árum ezúttal túlságosan közel

merészkedett az otthonukhoz. A szikláknak elvben védelmet

kellett volna nyújtaniuk a számukra, összezavarva akülönleges hullámhosszon terjedő sugárzást, amely elárulta,

hogy nem emberek. Az árumok mégis rájuk találtak; alig egy

futballpályányi távolságra attól, aminek a védelméért

gondolkodás nélkül odaadná az életét. Hát, a francba is,

valamit muszáj volt csinálni. Valamit, azaz még kettőt

elintézni a maradék háromból, úgyhogy az utolsó kissé

megharagudott. Játszani akarnak? Rendben, kezdhetik.

Dawson kilépett a tisztás közepére, és a szélbe fordította az

arcát. Hagyta, hadd fújja ki a tincseit a homlokából. Arraemlékeztette, amikor felmászott a Seneca-sziklák tetejére, és

onnan nézett le a völgybe. Fent mindig rohadt hideg volt.

Hunyorított, és elkezdett visszaszámolni tíztől. Ötnél


4/195

lehunyta a szemét, és hagyta, hogy emberi alakja semmivé

váljon. Tiszta energiává olvadt, kékes árnyalatban lüktető,

fehér fénnyé. Úgy érezte magát, mintha levetette volna

túlságosan szűk ruháit, hogy meztelenül fusson. Szabad érzés

volt — nem valódi szabadság, hiszen a jóisten a

megmondhatója, mennyire nem voltak valójában szabadok ~,

de a legtöbb, amit megtapasztalhattak.

Mire az egyhez ért a számolásban, az árum is feljutott a

sziklára, és puskagolyóként száguldott felé. Dawson az utolsópillanatig kivárt, aztán oldalra vetődött, és visszafordult,

fegyverként használva az ellenség által hőn áhított energiát.

Ami nem csoda az erő felért egy palackba zárt atombombával.

Vágd oda, és figyeld meg, mi történik!

Az elegáns lövés a válla táján találta el az árumot. Valódi

alakjában az árum nem volt más, mint sűrűn kavargó árny,

amely olajosan fénylő karokat és lábakat növesztett, de

Dawson lövedéke eltalálta valamijét. A becsapódás erejétől az

árum megpördült, ám azonnal visszafordult, és ő is kilőttvalami éjfeketét és sikamlósát Dawson felé, aki kitért előle.

Az árumok lövedékei nem voltak olyan erősek, mint a

luxeneké. Inkább a napalmra hasonlítottak: pokolian

perzseltek, ám sok kellett volna belőlük, hogy ledöntsenek egy

luxent. Az árumok nem így öltek.

Add fel, gyerek! - gúnyolódott a sötét égre emelkedő árum. Nem

győzhetsz le. Ígérem, hogy fdjdalommentesss lessssz.

Dawson, ha emberi alakban van, a szemét forgatta volna.

Hát persze hogy igazat mond. Pont annyira fájdalommentes,mint szembenézni a húgával, miután megette az utolsó adag

fagyit.

Átsuhant a tisztáson, és megsorozta az árumot. Talált is,


5/195

nem is. A nyomorult féreg a fák takarásában húzta meg

magát.

Nos, Dawson erre is felkészült.

Felemelte fényben izzó karjait, és elmosolyodott, mert a

völgyben remegni kezdtek a fák. Mennydörgő robaj

visszhangzott a sziklák között, aztán a talaj engedett, és a fák

kiszakadtak a földből. Rakétaként röppentek az égre, vastag,

kígyózó gyökereikről csomókban lógott a humusz. Dawson

széttárta a karját, és a fák szétváltak, felfedve a gazfickót. Megvagy! - kiáltott fel, és újra lőtt. A villámként száguldó

energialöket mellkason találta az árumot, aki torpedóként

zuhant le, át-átvillanva emberi és valódi alakja között.

Dawson egy pillanatra látta, hogy bőrnadrágot visel, és

felnevetett. Ez a gyenge ellenfélutánzat megjátssza, hogy a

Viliágé People tagja.

Az árum alaktalan kupacba omlott tőle néhány lépésnyire,

még rándult néhányat, aztán elcsendesedett. Valódi alakjában

hatalmas volt, legalább három méteres, és olyanforma, mint a Massza a régi horrorfilmben. És a szaga... fémes? Hideg, éles

fémre emlékeztette Dawsont. Különös.

Dawson odasiklott, hogy mielőtt hazaindul, ellenőrizze,

valóban elpusztult-e. Későre járt, holnap korán kezdődik az

iskola...

Az árum felpattant.

Megvagy!

És valóban megvolt, de még mennyire! A következő

pillanatban az árum már rá is tapadt, mint a saját bőre. Jézus!Dawson egy másodpercre elvesztette valódi alakját, és

emberré vált, farmer, könnyű pulóver, minden. Sötét hajtincsei

a szemébe hulltak; az árnyék riasztó sebességgel sűrűsödött


6/195

össze körülötte. Vaskos csápok nőttek ki belőle, kóstolgatták a

levegőt, mint a kobrák, aztán az egyik lecsapott, és Dawson

gyomrába fúródott.

Dawson sikoltott, életében most először, mindent beleadva,

mint egy kislány, de hát az árum igazán elkapta...

Az árum szívni kezdte az energiáját, Tűz lobbant Dawson

testében, a fénye az esszenciája — vadul vibrált, kékesfehér

derengésbe vonva a csupasz ágakat a fejük felett. Nem bírta

megtartani az alakját. Ember. Luxén. Ember. Luxén. Afájdalom mindent eltakart, mindent áthatott. Az árum

nagyokat kortyolva itta magába Dawson életét.

Haldoklott.

Haldokolva hevert az átfagyott, élettelen földön. Haldoklott,

mielőtt valójában megismerhette volna az emberi világot, és

megtapasztalhatta volna, milyen az őt gúzsba kötő

szabályoktól mentesen élni. Haldoklott, mielőtt megismerhette

volna a szerelmet; az érzést, az ízét.

Annyira rohadtul tisztességtelen! A pokolba is, ha megszabadul, élni fog, igazán, valóban élni.

Az isten verje meg, élni fog!

Az árum újra szívott és nyelt. Dawson háta ívbe feszült, ki

kerekedő szemei előtt elsötétült a világ... és akkor

megpillantott egy új fényt, egy vöröses fehér villámot. A még

ki nem dőlt fák között cikázott, a hangnál sebesebben röppent

feléjük.

Testvér,

Az árum hátrahúzódott, megpróbálta visszavenni emberialakját, hiszen valódi formájában sebezhető volt; semmi esélye

nem lett volna vele szemben. Egyetlen árumnak sem,

Dawson lefogadta volna, hogy az árum még a fény nevét is


7/195

tud ja, és félve suttogja éppen. Szárazon, reszelősen nevetett. A

bátyja imádni fogja ezt.

Fehér fény vágódott az árnyékalakba. Az árum

többlépésnyit hátratántorodott. Megrázkódtak a fák, amikor a

föld is táncolni kezdett a talpuk alatt, ide-oda dobálva az

árumot, mintha csak egy zokni kupac lenne. Az érkező

fényalak pedig támadóállást vett fel vele szemben; készen állt

megvédeni a családját, az élete árán is, ha kell.

Vakító villámsorozat ívelt át Dawson felett, és eltalálta azárumot. Fájdalmas visítás csapott fel, halódó hang. Hogy

Dawson mennyire gyűlölte ezt! De alighanem mégis meg

kellett volna várnia, mielőtt odalép az előbb az árumhoz. Eső

után köpönyeg.

Most, hogy már nem táplálkozott belőle az árum, lassan

újra érezni kezdte a végtagjait. A lábait, de még a mellkasát is

ezer tű szurkálta. Felült; még mindig nem bírta megtartani az

alakját. A szeme sarkából látta, hogy a testvére megközelíti az

árumot, majd ismét emberré alakul. Bátor. Vakmerő. Pusztakézzel fogja megölni. Felvágós.

És úgy is lett; a bátyja előrántott egy obszidián kést, és az

árumra vetette magát. Még mondott is neki valami gúnyosat,

mielőtt a hasába mártotta volna a pengét. A következő sikoly

gurgulázásba fulladt.

Az árum végül füstté és árnyékká robbant szét, Dawson

saját magára összpontosított, arra, kicsoda, micsoda is ő.

Lehunyta a szemhéját — ami valódi alakjában nem is létezett

—, és emberi alakjára összpontosított. Arra, amit mostanra jobban kedvelt a luxennél, és amit annyira magáénak érzett,

hogy azt már szégyellnie kellett volna, ám sosem tette.

- Dawson? ~ szólította meg a bátyja, aztán sarkon fordult,


8/195

és odasietett hozzá. - Jól vagy, haver?

— Sose voltam jobban.

-- Jesszum, még egyszer ne merészelj így megijeszteni! Azt

hittem... — Daemon elhallgatott, és a hajába túrt. Komolyan

beszélek. Még egyszer ne ijessz így rám!

Dawson segítség nélkül állt talpra, bár a lába még remegett,

és kissé elveszítette az egyensúlyát. A szempár, amelybe

nézett, ugyanolyan volt, mint a sajátja. Nem kellett többet

mondaniuk; nem kellett megköszönnie. Nem, amíg még mindig volt élő árum körülöttük.

ELSŐ FEJEZET

DIÁKOK ÁSÍTOZVA, A SZEMÜKET DÖRZSÖLGETVE SORJÁZTAK BE

a tanterembe. A kabátjukról lecsúszott az olvadó hó, és

tócsákba gyűlt az összekarcolt padlón. Dawson kinyújtóztatta

hosszú lábait, és felpakolta őket az előtte álló üres székre.

Elmélázva, az állát vakargatva nézett a terem eleje felé. Lesa

lépett be, és grimaszolt egyet Kimmy felé. Kimmy láthatóan

halálra rémült attól, amit a havazás a hajával tett.

— Csak hó — forgatta a szemét Lesa. — Nem tesz kárt

benned.Kimmy lesimította szőke tincseit.

—

A cukor olvadékony felelte.

— Aha, a szar meg úszik a vízen. Lesa lehuppant a helyére,

és előrántotta az angol házi feladatát.


9/195

A háta mögül mély, halk nevetés hallatszott, mire Dawson

elvigyorodott. Lesán muszáj volt nevetni.

Kimmy beintett Lesának, azzal a székéhez vonult; közben

úgy méregette Dawsont, mintha őt tervezné a következő

fogásnak. Dawson halványan visszamosolygott, bár tudta,

jobb lenne, ha nem is törődne vele. Kimmy számára minden

csepp figyelem értékes volt, főleg mióta szakított Simonnal.

Vagy Simon szakított vele? A fene se tudja, nem is érdekes... Dawson mégsem volt képes

tel jesen levegőnek nézni a lányt*

Kimmy letette zebracsíkos táskáját a padra, és még vagy tíz

másodpercig mosolygott rá, mielőtt félrenézett volna.

Dawson megmozgatta a vállait. Biztosra vette, hogy őt most

szemmel végigtapogatták, és nem is a kellemes módon.

Újra felhangzott ugyanaz a nevetés, és aztán egy hang, olyan

halkan, hogy csak ő hallja.

-

Cukifiú. Csajmágnes. Dawson hátranyúlt, és adott a testvérének egy pofont, bár ő

maga is vigyorgott.

- Kuss legyen, Daemon!

Daemon félreütötte a kezét.

- Ne a keresletet hibáztasd...

Dawson mosolyogva megrázta a fejét. Nagyon sokan —

nagyrészt emberek — nem értették meg Daemont úgy, ahogy

ő és a húguk. És nagyon kevesen tudták úgy megnevettetni

őt, mint Daemon. Még annál is kevesebben voltak képesekúgy felbosszantani. De ha Dawsonnak bármikor bármire

szüksége volt, vagy megjelent a közelben egy árum, Daemon

volt a férfi a háznál.


10/195

Vagy a luxén. Vagy akármi.

Egy pocakos, idős férfi lépett az osztályba, a hasához szorítva

egy halom papírt. Vagyis kijavította a dolgozataikat A diákok

egy emberként nyögtek fel — kivéve Daemont és Dawsont.

Ők tudták, hogy anélkül is tökéletesen szerepeltek, hogy

különösebben törték volna magukat.

Dawson felemelte a tol lát, forgatni kezdte hosszú ujjai

között, és felsóhajtott. A kedd máris belezökkent a végtelen,unalmas órák kerékvágásába. Sokkal szívesebben túrázott

volna kint az erdőben, még a havat és a dermesztő hideget

sem bánta. Ö mégis jobban bírta az iskolát, mint Daemon.

Egyes napok a többinél is rosszabbak voltak, ám Dawson úgy

vélte, az osztálytársak elviselhetővé teszik a kínt. Ebből a

szempontból a húgukra hasonlított: társas lény az idegen

testben.

Elégedetten mosolygott.

Pillanatokkal azelőtt, hogy megszólalt volna a csengő, egylány rontott be az osztályba, a kezében egy sárga fecni.

Dawson azonnal tudta, hogy nem idevalósi. A tény, hogy

pulóverben volt, nem pedig vastag kabátban, holott odakint

erősen fagyott, elárulta. Végignézett a lábain — szép, hosszú,

ívelt lábak voltak —, le a vékony talpú, lapos sarkú cipőig.

Na, igen, nem erről a környékről való.

A lány közben átadta a papírt a tanárnak, és

szembefordulva az osztállyal felszegte a fejét. Dawson álla

hallható puffanással esett le. Szent ég! Ez a lány szép volt.

Márpedig Dawson sokat tudott a szépségről. A fajuk

megnyerte a genetikai rulettet, amikor embertestet öltöttek,


11/195

ám az előtte álló törékeny alak tündérarca maga volt a

tökéletesség. Csokoládészín haja a vállára hullott, emelt fővel

nézett szembe a többiekkel. A bőre ragyogásán látszott, hogy

sokat van a szabad levegőn, még mostanában is. Szép ívű,

ápolt szemöldöke alatt sűrű pillákkal keretezett, kissé ferde

szempár csillogott. A lány melegbarna pillantása találkozott az

övével, aztán a vállára csúszott, végül a lány pislantott néhá -

nyat, mintha elködösült volna előtte a látvány. Sokszor történt meg ugyanez, amikor az emberek először

látták őt és Daemont együtt. Elvégre egyformák voltak. Fekete,

hullámos haj, úszóbajnok testalkat — alig maradtak két méter

alatt. Az arcuk is ugyanaz volt: széles járomcsontok, telt ajkak,

különlegesen csillogó, fényes zöld szemek. A többi luxent

leszámítva senki nem tudta őket megkülönböztetni egymástól,

és ezt mindketten ki is használták az előnyükre.

Dawson addig csikorgatta a fogait, amíg belesajdult az

állkapcsa. Most először szerette volna, ha nincs ilyen pontos másolata.

Ha valaki ránézne, és valóban őt látná, nem pedig a tükörképet

az oldalán. Ilyen érzésekre maga sem számított.

De akkor a lány tekintete újra rátalált az Övére, és

elmosolyodott.

A toll kicsúszott Dawson ernyedt ujjai közül, végiggurult a

padon, és koppanva földet ért. Dawson elvörösödött, de az

ajka felelt helyette, és ebben nem volt semmi megjátszott vagy

túlzó. Daemon vigyorogva kihajolt, és rátaposott a tollra. Dawson,

rettentő zavarba esve, lehajolt, és kikapta a tollát a testvére

cipőtalpa alól.


12/195

Mr. Patterson mondott valamit a lánynak, amivel magára

vonta a figyelmét. A lány nevetett. A fátyolos hang a lábujja

hegyéig átjárta Dawsont; kihúzta magát ültében. Bizsergett a

bőre.

Megszólalt a jelzőcsengő. A lány egyenesen a Dawson előtti

szék felé indult. Ott egye meg a fene a hóban gyaloglást! Ez

nem lesz a szokásos unalmas kedd.

A lány a táskájában turkált; Dawson úgy vélte, tollat keres.Egy része tudta: ez a tökéletes alkalom, hogy megtörje a jeget

— felajánlhatna egy tollat, bemutatkozhatnak, aztán onnan

már el lehet indulni. Ugyanakkor valami a székéhez

ragasztotta. Szeretett volna előrehajolni, hogy megérezze,

milyen parfümöt használ a lány, de el akarta kerülni, hogy

ijesztő alak benyomását keltse.

Úgy érezte magát, mintha a székhez ragasztották volna.

Csak... bámulta a lány székének támlájára hulló göndör,

csokoládészín tincseket. Aztán megvakarta a tarkóját. Avállában rángatózott egy izom. Mi lehet a neve? Es mi a

fenéért érdekli őt ennyire?

Nem most először talált vonzónak emberlányokat. A

francba is, a fajtájából sokan jöttek össze emberi nőkkel, hiszen

köztük kétszer annyi volt a férfi. Már ő is megtette. De még a

bátyja is, aki általában istennek képzelte magát, megtette,

amikor éppen fasírtban volt félig-meddig állandó

barátnőjével. Mégis...

A lány hátrapillantott a válla felett; sűrű pillái alólegyenesen Dawson szemébe nézett. Abban a másodpercben

különös dolog történt. Dawson érezte, ahogy leperegnek róla

az évek a költözködés évei, amikor mindig új barátokat


13/195

szerzett, aztán elveszítette őket. Azok az évek, amikor látta

azokat a luxeneket, akiket megkedvelt, az árumok vagy a

védelmisek áldozatául esni. Azok az évek, amik alatt

igyekezett beilleszkedni az emberek közé, ám valójában sosem

vált hozzájuk hasonlóvá. Csak úgy eltűnt az egész.

A hirtelen érzett könnyűségtől kábán Dawson mindössze

bámulni bírt. Kicseszett idióta módjára bámulni. A lány

viszont egyenesen visszabámult rá. Whiskey-színű szemeegyetlen pillanatra elkalandozott ugyan, de azonnal visszatért

Dawsonhoz. Az ajka apró mosolyra húzódott, aztán

visszafordult a tábla felé.

Daemon fészkelődött, megköszörülte a torkát.

—

Mi jár a fejedben?

Daemon általában pontosan tudta, mi jár a testvére fejében,

ahogy Dee-ében is. Hármasikrek voltak, közelebb álltak

egymáshoz, mint a luxenek többségéhez. Most azonban

Dawson biztosra vette, hogy Daemonnek fogalma sincs, miregondol ő. Mert ha tudná, már leesett volna a székéről.

Kifújta a levegőt.

— Semmi. Egyáltalán semmi.

— Aha dőlt hátra Daemon, Én is úgy látom.

Kicsengetés után Bethany Williams felvette a táskáját, és

egyenesen kifelé indult, a folyosóra. Új diáknak lenni szívás.

Nem akadt egy barátja sem, akivel beszélgethetett vagy

átsétálhatott volna a szomszéd terembe. Idegenek vették

körül, de ez illett a képbe, hiszen idegen házban lakott, és sokidőt töltött a nagybátyjával, aki szintén tökéletesen idegen volt

a számára.

Most pedig meg kellett találnia a következő órája helyszínét.


14/195

Lepillantott a kinyomtatott órarendre, összehúzott szemmel

vizsgálta a fakó tintát. 203-as terem? Vagy 208? Kiváló.

Nyugat-Virginia az a hely, ahová a nyomtatók meghalni

mennek.

A vállára vetette a táskáját, és kikerült egy csoportnyi lányt,

akik az angolterme ajtaja előtt várakoztak. Nem kellett

megerőltetnie a képzeletét, hogy kigondolja: a hihetetlenül

szexi párosra várnak. Jó ég... az egész eddigi életét Nevadábanélte le, és még egyetlen ilyen pasit sem látott, nemhogy kettőt.

Ki gondolta volna, hogy Nyugat-Virginiában ennyire forr a

levegő?

És az a szempár... hűha! Ragyogó, hibátlan zöld, ami

Bethanyt a friss, tavaszi fűre emlékeztette. Az a két szem

valami nem evilági.

Ha tudott volna erről korábban, könyörgött volna a

szüleinek, hogy sokkal hamarabb költözzenek ide, legalább a

látvány kedvéért. A gondolatot azonnal követte a szégyen. A családja azért

jött ide, mert a nagybátyja megbetegedett. Ez volt a helyes

cselekedet, és nem...

- Hé, várj csak!

Az ismeretlen, mély hang hallatán végigfutott a hideg a

hátán. Bethany lassított, és a válla felett hátrasandított, majd

megtorpant.

A hihetetlenül szexi duó egyik fele volt az. És őt szólította

meg. Ez igaz? Az a szempár egyenesen őt vette célba, a szintetúl tökéletes, alul duzzadtabb ajkakon mosoly ült.

Bethany hirtelen őrült vágyat érzett, hogy lefesse ezt az arcot

az új olaj festékeivel, amiket az anyjától kapott. Erőt vett


15/195

magán, és kinyitotta a száját.

— Szia nyögte ki. Nagyon is szexi...

A srác ránevetett, mire Bethany szíve megremegett.

— Szerettem volna bemutatkozni lépett oda a fiú. A nevem

Dawson Black. Én vagyok a...

— Az iker, aki mögöttem ült angolórán.

Dawson arcára kiült a meglepetés.

—

Honnan tudod? A legtöbben nem képesekmegkülönböztetni minket.

— A mosolyod. Bethany elvörösödött, és szerette volna

felpofozni saját magát. A mosolyod. Nahát! Lepillantott az

órarendjére, és akkor jött rá, hogy a második emeletre kell

mennie. Úgy értem, a másik nem mosolygott egyáltalán.

Egész órán.

Dawson halkan nevetett.

— Na, igen, attól fél, hogy ha mosolyog, korán

megráncosodik. Bethany felnevetett. Vicces és aranyos? Nekem bejön.

— És te nem aggódsz?

— Ó, nem, én elegánsan fogok megöregedni. Alig várom.

— Könnyed mosolya fényt varázsolt valószínűtlen szemébe.

Biztos, hogy kontaktlencse. Ami azt illeti, a Selyemgubó a

kedvenc filmem.

— A Selyemgubó?— Bethanyből kitört a nevetés, mire

Dawson mosolya még szélesebbre húzódott, Szerintem az az

ükanyám kedvenc filmje volt!- Azt hiszem, jól kijönnék az ükanyáddal. Jó az ízlése. Daw-

son elhajolt Bethany mellett, és kinyitotta a nehéz,

kétszárnyú ajtó egyik szárnyát. A diákok úgy tértek ki az


16/195

útjából, mintha egy faltörő vasgolyó volna. — Nem lőhetsz

vele mellé. Örök ifjúság. Idegenek. Fényes izék a

medencében.

— A gubó népe? — tódította Bethany, és átbújt a fiú karja

alatt; szépen kidolgozott karja volt, elegánsan simult rá a

felsője. Bethany elvörösödött, félrenézett, és a lépcső felé

indult. Eszerint sokat tudsz a régi szép filmekről?

Erezte, ahogy Dawson vállat von mellette. Az enyhénpenészes tornazokniszagú, széles lépcsőházban sem

távolodott el mellőle, így a többiek alig tudták őket kikerülni.

Amikor felértek a pihenőre, Dawson Bethany válla felett a

papírjára nézett.

—

Mi a következő órád?

Bethany felemelte a papírt, és elfintorodott.

—

Történelem, a...

Dawson kikapta a kezéből az órarendet, és gyorsan átfutotta.

-

A 208-asban. És ez a szerencsenapod. Minthogy egy ilyen sráccal beszélgetett éppen, Bethany

kénytelen volt egyetérteni.

- Miért is?

~ Két okból jelentette ki Dawson, és visszaadta az órarendet.

A művtöri és az utolsó óra, a torna, közös. Vagy talán ez az

én szerencsenapom.

Hihetetlenül szexi. Vicces. És mindig tudja, mit kell

mondani? Talált.

Dawson kinyitotta neki a második emeleti ajtót, és Bethanyaz úriembert is hozzáadta a listához. Az ajkába harapva kereste

a szavakat.

- Neked milyen órád lesz most? bökte ki végül


17/195

- Fizika, az elsőn.

Bethany felvonta a szemöldökét, és körbepillantott. Ahogy

várta, a többiek nagyrészt lányok megbámulták őket.

- Akkor miért vagy a másodikon?

- Mert itt akarok lenni. — Olyan hétköznapian mondta,

hogy Bethanynek az az érzése támadt: rendszeresen azt

csinálja, amihez kedve szottyan.

Összeakadt a pillantásuk, aztán csak nézték egymást. Voltvalami Dawson tekintetében, amitől Bethany egyszerre

nagyon is tudatába került önmagának, és mindennek, ami

körülvette. Abban a tiszta pillanatban tudta: ha az anyja

egyetlen pillantást vetne egy Dawsonhoz hasonló fiúra, őt

máris átíratná egy lányiskolába. Az efféle srácok mögött

általában törött szívek ösvénye maradt, olyan hosszan, mint a

Mississippi. Neki pedig igyekeznie kellene a terembe, ami

innen már nem is lehet messze, méghozzá gyorsan, mert egy

újabb szívtörésre igazán nincsen szüksége. És mégse mozdult, csak állt ugyanott. Ahogy Dawson is.

Átható érzés volt, még annál is erősebb, mint amikor Bethany

először csókolózott. És a tetejébe még csak egymáshoz sem

értek. Egyáltalán nem is ismerte ezt a srácot.

Térre volt szüksége: odébb lépett, és nagyot nyelt. Igen, a

távolság jó ötlet volt. Dawson ragyogó pillantása azonban még

így is elért hozzá sűrű pillái alól. Félre sem nézett, a válla felett

intett az egyik terem felé.

-

Az a 208-as. Jól van. Mondj valamit, vagy legalább bólints, te idióta! Ez határozottan

nem jó benyomás. De ami végül kiszökött a száján, magát

Bethanyt is megrémítette.


18/195

- A szemed igazi?

Ó, a fenébe! Van ennél kínosabb?

Dawson pislogott, mintha meglepődött volna. De hát miért?

Biztos, hogy mindenki ezt kérdezgeti tőle. Bethany még

sosem látott az ikrekéhez hasonló szemeket.

- Aha válaszolta Dawson lassan. Igazi.

- O... hát, igazán csinos. Forróság kúszott az arcára. Ügy

értem, szép. Szép?Most azonnal be kell fognia a száját!

Dawson mosolya újra felragyogott. Bethanynek ez is tetszett.

- Köszönöm! Oldalra biccentette a fejét. Most akkor lógva

hagysz?

Bethany a szeme sarkából észrevett egy magas, szőke srácot,

aki úgy nézett ki, mintha egy tinimagazin címlapjáról lépett

volna le. Megpillantotta Dawsont, és hirtelen megtorpant,

amitől az utána érkező fiú egyenesen nekiment. A magas

srác egy félmosollyal elnézést kért, de a szemét nem vette leDawsonról. A szeme pedig kék volt, mint a búzavirág.

Bethany egyik festéke sem lehetett képes visszaadni ezt a

színt, ahogy a lány azt is biztosra vette, hogy Dawsonét sem.

- Tessék? pillantott Dawsonra.

- A neved? Még nem mondtad meg a nevedet.

- Elizabeth, de mindenki Bethanynek szólít.

- Elizabeth ismételte a fiú a nevet, mintha kóstolgatná. És

a Bethany mellé családnév is jár?

A lány elvörösödött, és szorosan megmarkolta a táskájaszíját.

- Williams. A családi nevem Williams.

- Nos, Bethany Williams, itt kell, hogy magadra hagyjalak.


19/195

Jó ég! A srác őszintén csalódottnak tűnt. Egyelőre.

— Köszö...

- Nem kell.

Azzal Dawson el hátrált; a szeme ragyogott a lámpák

alatt, csillámlott, — Hamarosan találkozunk. Biztosra

veszem.

MÁSODIK FEJEZET

Petersburgből kivezető utak teljesen egyformának tűntek Bethany

számára. Háromszor is eltévesztette a lehajtót az új otthona egy

élhető hellyé átalakított régi farmház — felé. Az út keskeny volt,

fák takarták, és csak egy kicsiny fehér oszlop jelölte. Bethany a

külvárosokhoz szokott, itt idegennek érezte magát. Még a fedélzeti

GPS-e is cserbenhagyta, kilométerekkel korábban.

Jaj!Ugyanakkor hálát adott az égnek a hóláncokért. A szedán sosem

tudott volna felkapaszkodni nélkülük a farmházhoz vezető murvás

úton. A hely viszont szép volt hósipkás hegyek, vaskos szilfák, fehér

lankák, Bethany ujja ecset után viszketett, hogy vászonra vigye.

De az ujja valami más után is viszketett, amit pedig nem kellett

volna megtennie. Egy srác arcát festegetni már megszállottságnak

számít, szinte kukkolás, és mi lesz, ha az anyja lopva megint átnézi a

képeit? Infarktust fog kapni.

Jeges, szitáló eső vágott az arcába, amikor kiugrott a kocsiból, rá-adásul majdnem fenékre is esett a lefagyott kocsibeállón, ahogy a

nagybátyja Porschéját megkerülte. Az orvosok jól keresnek.

Belépett, és az ajtóban lerakta a táskáját. Gyermeknevetés és édes

A


20/195

sütemény illata fogadta. Lerázta magáról az ónos esőt, és előrelépett.

- Bethany? Az anyja hangja ágy csendült fel, mint valami riasz -

tóberendezés. Vizesszőnyeg-riasztás. — Vedd le a cipődet!

Bethany szemforgatva lerúgta átázott, lapos talpú cipőjét, és orral a

szőnyeg szegélyére állította. Na, ezt kapd ki, anyu! Kicsiny lázadásától

boldogan követte az édes illatot a konyhába, ami beillett vol na egy

főzőműsor stúdiójának is.

Az anyja szeretett sütni-főzni. Meg takarítani. Aztán főzni még va-

lamit, és közben csaknem megszállottan szemmel tartani Bethanyt.

Egyetlen pillantás elég volt, hogy mindenki megértse, miért figyelisasszemmel a lánya erényét.

Jane Williams fiatal volt. Úgy értve, hogy tizenhat évesen, egy túl jól

sikerült parti után teherbeesett. Fiatalon. Bethany sosem találkozott az

apjával, és nem is érzett kísértést, hogy felkutassa. Az igazi apjának

azt tartotta, aki felnevelte és csak ő számított.

Az anyja eltökélten igyekezett megóvni Bethanyt attól, hogy elkö-

vesse ugyanazt a hibát. Más szóval: olyan figyelemmel kísérte Beth

társasági életét, mint senki más. Most azonban, miután a múlt hó -

napban Bethany betöltötte a tizenhatot, mintha lazított volna azéberségén.

Remélhetőleg.

A konyhapultnál állt, és tésztát kevert; mellette Beth kétéves

mostohaöccse ült, és figyelt. Phillip arcán több édes tészta kenődött

szét, mint ami a tálban maradt, de úgy tűnt, jól szórakozik.

A kissrác ránézett Lángvörös hajával, számtalan szeplőjével szinte

tökéletesen különbözött Bethanytől. Egyedül barna szemük volt

közös.

És a nyers sütitészta iránti szenvedélyük. Bethany sietve megkerülte a pultot, és kézzel belenyúlt a tésztába.

- Nyamm! kerekítette a szemét viccesen a kisfiúra.

Phillip kuncogott, és felmarkolt egy adag tésztát. Hullott belőle a


21/195

padlóra is. Ajjaj, vörös kód a konyhában.

Az anyjuk sóhajtott; francia fonatából kiszabadultak a sötét haj-

szálak.

- Most nézd meg, mint csináltál, Elizabeth!

Bethany a szájába tömte a finom édességet, és felvette a

rozsdamentes acél pultról a papír kéztörlőt.

- Nem fog megrohadni a padlón, anyu.

Miközben felszedte a tésztát, Phillip felé nyújtotta duci karjait. Beth

kidobta a törlőt, aztán kivette a srácot az etetőszékből, a csípőjére

ültette, és körültáncolta vele a konyhát. Végül odanyomta homlokátPhillip kipirosodott homlokához.

- Mi a helyzet, kisvakarcs?

A gyerek hangos kacagásban tört ki, de az anyjuk sóhajtva csapott

egy adag tésztát a nyújtódeszkára.

- Szeretném, ha nem neveznéd így.

- Miért? Bethany grimaszolva, pörögve megkerülte a pultot.

- A kis vakarcsnak tetszik, ha kisvakarcsnak nevezem, mert még

olyan kicsi.

Az anyjuk arcán mosoly terült szét. - Milyen volt az első napod?

Bethany elhajolt egy maréknyi tészta elől, amit Phillip alighanem a

szájából szedett ki. Pfúj!

- Okés volt. Sokkal kisebb a suli, de rohadt jó a művészetoktatás.

- Ne beszélj csúnyán! intette az anyja. A diákok rendesek voltak? F

- Rohadt jó — tátogta Bethany Phillip felé.

- Rohadt felelte a kölyök.

Bethany bólintott, és a karjával megtámasztva hátradöntötte. - Aha, egész jó fejek. — Az egyik különösen jó, gondolta, de ebbe

nem akart belemenni.


22/195

- Tudod, mitől jó fej valaki, kisvakarcs?

- Aha! Phillip lelkesen bólogatott.

Beth megállt az anyja mellett, és meglökte a csípőjével. Egy darabka

tészta az asztalra esett.

- Beszéltél apuval? Bejön neki a fairfaxi munka?

Az anyja egy szalvétával felszedte a tésztát. Tiszta otthon, boldog otthon

volt a hivatalos jelmondata. Bethany legszívesebben a kényszeres

gyűjtögetőkről szóló dokumentumfilm-sorozatot nézte, ha az anyja

is a közelben volt, Jane-t minden alkalommal a gutaütés kerülgette.

-

Az apád mindenhol jól érzi magát, ahol számokkal teleírtnaplófőkönyveket talál mosolygott Jane szeretetteljesen. Csak az uta-

zást utálja. Majdnem három óra. Lehet, hogy inkább kivesz egy la-

kást félúton, hogy időt spóroljon.

- Az szívás ráncolta a homlokát Beth.

Az anyja bólintott, és a sütőlapra tette az utolsó sor sütit, aztán

kiegyenesedett, és a dupla sütőhöz lépett.

- Az, ami. — Becsúsztatta a sütőlapot, és kihúzta magát. — De

azért örülök, hogy az első napod jól sikerült, és új barátokat

szereztél. Barátokat szerzett? Ó, nem igazán. Bethany visszatette Phillipet a

székbe, és elfintorodott, mert most már az ő keze is csupa tészta lett.

Nyálas tészta, pfuj! A mosogatóhoz lépett, és úgy sikálta meg a

kezét, mint egy bemosakodó sebész.

Valójában csak egyvalakivel beszélt: Dawsonnal. A gondolatra

elpirult. Művészetórán a fiú letelepedett a Bethany melletti üres

székre, és folyamatosan kérdésekkel bombázta Nevadáról és a régi

iskolájáról. Tornaórán pedig pingpongoztak, fiúk a lányok ellen, ott

nem volt alkalom beszélgetni. De mosolyogni annál inkább, és... Lassú, meg-megdöccenő lépések hangja szakította félbe édes em-

lékeit. Elzárta a vizet, hátrapillantott a válla felett. A konyha küszö-

bén a nagybátyja vékony, törékeny alakja jelent meg. Kopasz volt, a


23/195

bőre beszürkült, tésztaszerűvé vált, a flanelköntös csak lógott rajta.

Úgy nézett ki, mint maga a halál.

Bethany már a gondolat miatt is bunkónak érezte magát. Megtö-

rölte a kezét, és remélte, hogy az arca nem árulja el a gondolatait —

de aztán a nagybátyja ránézett. Véreres, fakó szeme alatt sötét ár-

nyékok ültek.

Tudta. A betegek mindig tudják.

Bethany elfordította a tekintetét, Philliphez sietett, és úgy tett,

mintha lenyűgözné a kissrác csacsogása. Valójában még mindig nem

tért napirendre afelett, hogy az anyja összecsomagolt és eljött ide.Soha nem állt közel a testvéréhez vagy a családjához, mert a tiné -

dzserkori terhessége miatt rossz szemmel néztek rá. Jane azonban

ilyen volt — a vér nem válik vízzé. A testvére — a tökéletes, orvosi

diplomát szerzett testvére ágynak esett valamiféle vérképzőszervi baj-

jal, Jane pedig azonnal rohant hozzá.

Most megfordult, és riadtan kapott levegő után, majd odaszaladt,

és átkarolta a testvére vállát, hogy az asztalhoz vezesse.

- Will, miért keltél ki az ágyból? Tudod, hogy a kezelés után nem

kellene mászkálnod. - Csak kemó, nem csontvelő-átültetés — mondta Will bácsi mere-

ven. A mászkálás jót tesz. Jobbat, mint egész nap heverni.

- Tudom! — Jane nem engedte el. — De olyan... fáradtnak tűnsz.

Will egykori szemöldökének vonala összehúzódott. Rossz

szóválasztás! Bethany megrázta a fejét.

Jobban nézel ki szólt közbe, és megbökte Phillip pocakját,

mert szerette hallani a göcögését. Használt a kezelés?

Will arcán merev mosoly jelent meg.

“ Hát, ahogy kell neki. Nem vagyok terminális állapotban. Szívás lehet, ha valaki orvos, és mégis beteg. Ismeri az összes statisztikát,

a kezeléseket, a mellékhatásokat, a prognózisokat oda-vissza.

Nem menekülhet az igazság elől, és nem dughatja a homokba a fejét.


24/195

Bethany pedig utálta, hogy mindezt végig kell néznie. Vajon ettől

ő most rossz ember? Will bácsi a családhoz tartozott. Bethany éle-

tét azonban eddig nem érintette meg a halál, ahogy a betegség sem,

néhány megfázást vagy influenzát leszámítva,

Will bácsi velük lakik majd, amíg a kezeléssorozat végére nem érnek.

Ha jobban lesz, visszaköltözik a saját házába, de ők maradnak. A

halál közelségét megtapasztalva az anyja minél közelebb akarta

tudni egymáshoz a család tagjait.

Anyu még egy kicsit sürgött-forgott Will bácsi körül, forró teát csinált

neki, Will bácsi pedig az iskoláról kérdezősködött. Bethany, aminttehette, kimentette magát. Még utoljára megcsiklandozta Phillipet,

aztán kimenekült a konyhából, és felszaladt az emeletre.

Korábban itt nem volt más, csak a padlás most három szobás,

két fürdőszobás lakás lett belőle. Bethany végigment a keskeny

folyosón, és belökte a szobája ajtaját.

Szomorú szobácska volt.

Sehol egy poszter, sehol semmi személyes, leszámítva a

vásznat és a kisasztalkát, ahol a festékei hevertek, a

világítóablak előtt. Mellette az íróasztalán feküdt a laptopja,amit alig használt. Az internet itt a legjobb esetben is

esetleges maradt; Bethany szívesebben töltötte az idejét

festéssel, mint a neten bóklászva. A fiókos szekrény tetején

egy tévé gubbasztott — ezzel sem volt sok dolga.

A tény hogy nem kedvelte a show-műsorokat vagy a mozifilmeket,

nem könnyítette meg a dolgát a vele egykorúakkal kapcsolatban.

Fogalma sem volt, ki a legmenőbb énekes, vagy ki a legújabb

szívdobogtató szépfiú a mozivásznon. Nem is érdekelte.

Az anyja szerint a felhőkben jár. Az állvány elé gurította támlátlan székét, kócos kontyba kötötte a

haját, és leült. Ha festeni kezdett, előtte mindig kiürítette a fejét. Hadd

fesse csak meg, ami csak eszébe jut.


25/195

Ma azonban ez nem vált be. Amikor lehunyta a szemét, egyetlen

dolgot látott. Vagyis egyetlen arcot.

Dawsont,

Bethany nem rajongott a fiúkért, Persze, vele is előfordult, hogy

szeretett volna ütődött bábuként körbeszaladgálni, ha egy édes srác

érdeklődött iránta, de egyébként nem érdekelték a fiúk. Annyira

semmiképpen, hogy már egy névtől elvörösödjön. Még Dániel,

korábbi, tökéletes barátja sem váltott ki belőle ilyesmit, márpedig neki

csaknem mindent megengedett.

Bocs, anyu!

Dawsonban azonban volt valami, és nem csak a vonásai szépsége.

Amikor művészetórán magyarázott, úgy tűnt... csodálja Bethanyt.

Biztosan csak képzelte, mint a saját reakcióját is, mert egyáltalán nem

ismerte, és ilyen erős vonzalom egyszerűen nem támad a semmiből.

A valós életben, ráadásul első látásra nem. Az idegesség, biztosan az

idegesség tehet róla.

Felvett egy kihegyezett ceruzát, és kimozgatta a vállait. Márpedig

nem fog egy fiún agyalni egész este.

Bele se gondolva, hogy mit tesz, az üres vászonra meredt, aztánfelvázolta egy arc körvonalait. Később majd kitölti festékkel.

A kisasztalra sandított, és összeráncolta a homlokát. Semmiképpen

nem tudja majd kikeverni azt a zöld árnyalatot.

Aha, egyáltalán nem megszállott.


26/195

HARMADIK FEJEZET

int a megszállottak.

Dawson a hálószobája mennyezetére meredt; úgy

váltogatta emberi és luxén alakját, mintha valaki a

villanykapcsolóval szórakozna. A szoba sötétbe borult... aztán

kékesfehér fény árasztotta el. Sötét. Fény. Sötét, Fény. Az,

hogy nem bírta megtartani az alakját, egyértelműen jelezte:

valami nagyon felzaklatta.

A valaminek pedig neve is volt.

Bethany Williams.

Dawson, mint ember, végighúzta a tenyerét az arcán, és

felnyögött. Semmi oka nem volt rá, az elmúlt három órát

mégis azzal töltötte, hogy őrá gondolt. Hármat? Az elmúlt

tizet.

Egy elmosódott alak suhant át a szobán, és mielőtt Dawson

leengedhette volna a kezét, Dee huppant le mellé az ágyra, és

tágra nyílt szemmel meredt rá.

Alighanem Dee volt az, aki a legtöbbet jelentette számára és

Daemon számára. Mindketten rászabadították volna a poklot

is arra, aki kikezd vele. Ő volt a mindenük. Odahaza nagy

becsben tartották a luxén nőket az emberektől nem éppen ezt

M


27/195

látták.

Dee, aki mindig tele volt energiával, és szeretett mások

közelében lenni, ágy suhant át a többiek életén, mint egy

ciklon. Amellett Dawson legjobb barátja volt. A közöttük

fennálló kapocs szorosabb volt, mint bármelyikük kapcsolata

Daemonnel. Dawson sosem tudta, miért van ez. A bátyját

valamiféle fal vette körül, amin még ők sem igazán törhettek

át. Egész életükben inkább ketten voltak, mint hárman. - Odakint voltam kezdte Dee hevesen gesztikulálva és lát-

tam, hogy fényshow-t rendezel. Daemon szerint valószínűleg

magadhoz. ..

Dee ráadásul nem ismert határokat.

- Jaj, ne, légy szíves, ezt a mondatot ne is fejezd be!

Dawson leeresztette a kezét, és összehúzott szemmel nézett a

húgára. — Úgy értem, egyáltalán.

Dee felnézett a plafonra, aztán maga alá húzta a lábát.

-

Szóval, mit csináltál? - Gondolkoztam.

Dee felvonta szép vonalú szemöldökét.

- És az ilyen villogással járt? Nahát! Ez azért szomorú,

Dawson.

- Tudom, oké? — vigyorgott rá Dawson.

Dee megbökte a lábát.

- Igen, és nem is mondasz igazat.

- Igen, és késő is van. Nem kellene már aludnod?

Dee fenyőzöld szeme rávillant. - Mikor változtál apuvá? Elég rossz, hogy Daemon úgy

viselkedik, mintha a szülőnk lenne. Nehogy te is elkezdd!

Daemon valóban úgy viselkedett. Mindössze pár perccel volt


28/195

náluk idősebb, de elérte, hogy ennek jelentősége legyen.

Dawson pedig semmiképpen nem akart éppen Dee-vel

beszélni Bethanyről. Egyikükkel sem, mert az csak

szükségtelen komplikációt jelentett volna. A luxeneknek

tulajdonképpen nem tiltották meg, hogy emberekkel

találkozzanak, de a védelmiseket nem is tette boldoggá,

amellett mi értelme lett volna? Egy-egy alkalom, az rendben

van, de egy kapcsolat? Nem mintha Dawson valaha is őszintelehetett volna a mivoltát illetően. Ha megtenné, a Védelmi

Minisztérium eltüntetné az illető embert, márpedig ki

szeretné, hogy ilyesmi száradjon a lelkén? És ez felvetette a

nagy kérdést: hogy lehet valakivel komoly kapcsolatot

kialakítani, ha titkolnod kell, ki vagy valójában?

Arról nem is beszélve, hogy senki sem tudta, lehetséges-e egy

luxén és egy ember között a nemi kapcsolat. Efféle

leszármazottról sosem esett szó.

-

Miért voltál kint? kérdezte inkább. Dee előreejtette a vállát.

- Ash volt itt.

Jaj, ne!

- Akkor most ő meg Daemon nem járnak. Megint.

Ez a kapcsolat olyan volt, mint egy tizenhat éveseknek írott

szappanopera. Igaz, a luxenek az embereknél jóval hamarabb

nőttek fel, de Dawson attól még nem értette a párt.

- Ash itt volt, és kiabált Daemonnel. El se hiszem, hogy

nem hallottad.Azért lehetett, mert Bethany elfoglalta minden gondolatát.

- Miért kiabált?

- Nem tudom. Lehet, hogy Daemon ránézett egy másik


29/195

lányra, vagy valami. Dee sóhajtott. Vagy nem akart bulizni

menni. Ashnél sosem lehet tudni. Néha azt kívánom, bárcsak

szakítanának, és úgy is maradnának.

— Egyszerűen nem szereted Asht.

— Nem arról van szó, hogy utálom. — Dee felállt az ágyról,

átvillant a szobán, és az ablaknál tűnt fel. — Csak ribancnak

tartom.

Dawson torokhangon felnevetett.—

Persze! Kicsit sem utálod.

Dee megperdült, és csípőre tette a kezét*

— Nem Daemonhöz való! Ö meg nem való Ashhez.

Dawson feltápászkodott. Éjfél felé járt már, ő mégis úgy

érezte, el tudna menni futni. Hosszú éjszaka lesz.

— Ki való Daemonhöz?

— Először is olyan valaki, aki nem tapadós — vágta rá Dee,

és visszapattant az ágyhoz. — Olyan, aki tényleg törődik

vele. Te is tudod, hogy Ash csak azért koslat utána, mert eztvárják el tőle. Nem azért, mert őszintén szereti.

Dawson a homlokát ráncolta.

—

Nem lehet, hogy az egésznek több köze van hozzád és

Adamhez, mint hozzá és Ashhez?

— Egyáltalán nem — felelte dacos ajkbiggyesztéssel

Dee.

— Aha. — Dawsonban feltámadt a bátyja és a húga iránti

együttérzés. Járkálni kezdett. Az Öregek, nem határozták

meg, kivel álljanak Össze, de javaslatokat azért tettek, amipersze inkább elvárásokat jelentett. A faj fogyatkozóban volt,

fel kellett szaporítani. Megértette. Ettől még nem értett egyet.

Az ő szerencséje egyelőre kitartott: a korosztályában nem


30/195

volt más luxén lány itt. De azért tudta, előbb-utóbb

beköltöztetnek egyet. Vagy őt küldik érte.

És akkor el kell hagynia a családját.

Beletúrt a hajába. Már sejtette, eljön a nap, amikor

kitaszítottá válik. Egyszerűen megtagadja az Öregek

kívánságát — ahogy, mert ezt is tudta, Daemon is megteszi,

mert semmiképpen nem fog egy Ashhez hasonló luxén

mellett kikötni. Viszont Dee? Dawson a húgára pillantott. Harag moccant a

lelkében. Dee Adam mellett végzi majd, akár szereti, akár

nem. Ez volt Dawson nagy fájdalma. Dee jobbat érdemelt.

Mindannyian jobbat érdemeltek.

Dawson jóformán semmit sem aludt, mégis korán kelt, és alig

várta, hogy iskolába menjen, bár a márciusi nap áttört a

felhőpaplanon, és latyakká olvasztotta a maradék havat.

Kiváló alkalom lehetett volna, hogy kihagyja az órákat, és

inkább bejárja a számtalan túraösvény egyikét, de aznap

mégsem...

A konyhapultnak támaszkodva már a harmadik tálnyi csokis

kukoricapelyhét ette, amikor Daemon becsoszogott.

- Jó reggelt, bátyó!

Daemon morgott valamit válaszul, és a szekrény felé vette az

irányt. Előszedett egy előre csomagolt töltött kekszet, és

melegítés nélkül a szájába tömte, aztán felnézett. A pillantása

összeakadt Dawsonéval.

- Mi van?

- Semmi vágta rá Dawson, és lenyelt még egy kanál

kukoricapelyhet. Kitűnő nap lesz.


31/195

A bátyja gyanakvón nézett rá.

- Mitől vagy te ilyen virágos kedvedben ma reggel?

kérdezte jelentőségteljesen.

- Még sose láttam, hogy valaki tényleg kivirágzott volna.

Dee suhant be a konyhába, aztán elhalványult a fénye. Sötét

haja lágy hullámokban omlott a vállára. Felkapta a tejes

dobozt, és becélozta a gyümölcsös reggelizőpelyhet.

Mindannyian a bajnokok reggelijét ették. —

Jó reggelt! — vett elő egy tálkát a szekrényből.

—

Na, tessék! Ilyen az, amikor valaki virágos kedvében van

vonta fel a szemöldökét Daemon.

— És hol vagyok én ettől? vágta rá Dawson. Csak úgy

mondom.

— Miről maradtam le? — nézett rájuk Dee

homlokráncolva.

—

A bátyád ma reggel teljesen fel van pörögve — válaszolta

Daemon. Várja az iskolát. Valami nagy baj van vele. Dawson elvigyorodott,

— Az a nagyon nagy baj, hogy Dee meg én itt beszélgetünk

veled, miközben rajtad csak boxeralsó van.

— Igaz — tette hozzá Dee, és eljátszotta, hogy ledugja az

ujját a torkán, és öklendezik.

— Nem érdekel, — Daemon lusta mosollyal kinyújtózott. —

Csak féltékeny vagy, mert én nézek ki jobban.

Dawson a mennyezetre bámult, de nem is fárasztotta magát

vele, hogy elmagyarázza: fikarcnyi különbség sincs köztük.Persze, azt leszámítva, hogy az ő modora sokkal kellemesebb

volt.

Ahelyett, hogy szokása szerint egyszerűen a mosogatóba


32/195

rakta volna a tálját és kanalát, elmosta és eltörölgette őket,

majd a helyükre tette. Amikor megfordult, észrevette, hogy

mindkét testvére döbbenten néz rá.

— Mi van? — csattant fel.

— Te,.. te most éppen elmostál egy tálat? — Dee lassan

elhátrált, és Daemon re pillantott. — Itt a világvége. És én

még szűz...

—

Ne!! rivallt rá két bátyja egyszerre. Daemon úgy nézett ki, mint aki valóban hányni fog.

—

Jézusom, soha ne merészeld befejezni ezt a mondatot!

Különben meg a helyzet csak ne változzon, köszönöm

szépen!

Dee álla leesett,

— Azt akarod, hogy soha ne...

— A reggelemet mindenesetre nem ezzel a beszélgetéssel

akarom tölteni! Dawson felkapta a pultról a táskáját. —

Elindulok az iskolába, mielőtt részletezni kezditek. — Te meg miért nem vagy még felöltözve? — csapott le Dee

Daemonre. — El fogsz késni.

—

Mindig elkések.

—

A pontosság a királyok udvariassága.

Daemon hatalmasat sóhajtott.

— Az erény, hugi. A királyok erénye.

— Tök ugyanaz.

Szünet.

—

Igazad van. Teljesen ugyanaz.Dawson a bejárati ajtóban még meghallotta Dee hangját.

—

Ugye tudod, hogy te vagy a kedvenc bátyám?

Dawson elmosolyodott. Mély hangú nevetés felelt a


33/195

konyhából.

— Hallottam, hogy két napja ugyanezt mondtad

Dawsonnak. Gondolom, ez azt jelenti, hogy szeretnéd, ha én

vinnélek be.

— Leheeeet — húzta el a választ Dee.

Dawson becsukta maga mögött az ajtót, és a kocsija felé

indult. Nem tartott sokáig az út az iskolába, és még gyorsabb

volt, ha levetette emberi alakját, de azt nehéz lett volnamegmagyarázni. Minthogy bőven maradt ideje, zenét

hallgatott a Jettájában, végül besétált, átvágott a zsibongón,

jóformán berontott az angolterembe, és elfoglalta a helyét,

elkerülve Kimmy nagyon is boldog mosolyát.

Húsz másodperccel később rájött, hogy nem vesz levegőt.

Egyáltalán. A luxeneknek nem volt szüksége az oxigénre, de

azért gépiesen lélegeztek, nehogy a többiek gyanút fogjanak.

Dawson riadtan körülnézett, de megkönnyebbülten látta,

hogy senkinek sem tűnt fel. Jesszusoml Már látta a főcímeket. Idegenek élnek köztünk!Mene-

küljünk!

Azonban amikor Bethany belépett a terembe — sötét haját a

tarkóján fogta össze, megmutatva nyaka kecses vonalát —,

Dawson lélegzete ismét elállt Ezernyi elbűvölő szó szaladt

össze a fejében egy pillanat törtrésze alatt, de lesütötte a

szemét, és az előtte heverő üres füzetlapra meredt. Jegyzetek?

Kijegyzetel egyáltalán órán? Dawson arra volt kíváncsi, szól-e

hozzá Bethany. Egek, úgy viselkedik, mint egy tinilány. El van ez cseszve.

Bethany megfordult a székén, fél lábát felhúzta az ülésre,

jobbjában egy tollat pörgetett.


34/195

— Szia, Dawson!

Megszólította! Az érzés felért egy lottónyereménnyel, egy édes

éjszakával, a legmagasabb hegy megmászásával — egyszerre.

De most ügyelnie kell, különben nagyon hamar rettentően

elbénázza.

Felnézett, és elmosolyodott.

— Szóval úgy döntöttél, ma is eljössz. Bátor lány vagy.

—

Szeretem a kalandokat. Mit mondhatnék? Mennyire szereti?

—

Abból, ahogy tegnap az ütőt kezelted tornaórán, el

tudom képzelni.

Bethany arcát pír futotta el, amitől csak még bájosabb lett.

— Jóformán profi asztaliteniszező vagyok. Tudok

játszani.

Dawson gondolkodás nélkül előrehajolt. Az arcukat most

csak néhány centi választotta el. Egek, mennyire tetszett neki,

hogy a lány nem húzódott el vagy játszotta meg afélénkséget! Ehelyett egyenesen visszanézett rá.

- Mit csinálsz hétvégén? — szaladt ki Dawson száján.

Bethany kezében megállt a toll; meglepetten pislantott, aztán

felnézett.

- Apu egész héten dolgozik, alig látjuk. A szombat a

családé, Will bácsival... Félbehagyta a mondatot. De vasárnap

szabad vagyok.

A vasárnap rettenetesen távolinak tűnt, de Dawson elfogadta.

-

Van kedved együtt ebédelni velem? Bethany rózsás ajka meglepett O-t formált, aztán mosolyba

szaladt.

- Most randizni hívsz, Dawson?


35/195

Mielőtt a fiú felelhetett volna, Daemon jelent meg a padok

közötti folyosón, éles pillantása végigsiklott Bethany arcán.

Röpke, feszes mosollyal üdvözölte a lányt azzal a fajtával,

amit azoknak tartogatott, akiket utána élve falt fel.

Bethany visszamosolygott.

Dawson szerette volna a földbe döngölni a bátyját irreális

területféltő reakciója azonban nem maradt észrevétlen

Daemon előtt. Dawson összeszűkült szemmel nézett rá, és aluxenek kedvelt módján gondolati üzenetet küldött neki.

Hagyd abba, testvér!

Daemonnek a szeme sem rebbent.

Mit csinálok?

Dawson már majdnem visszavágott, de leállította magát. Mi

a fenére figyelmeztetné Daemont? Hogy ne nézzen úgy

Bethanyre? Daemon nem riadt vissza az emberlányoktól, de

nem is futott utánuk.

Úgy döntött, egyelőre nem foglalkozik vele többet — abbanbiztos volt, hogy később még magyarázkodnia kell —,

visszafordította a figyelmét a fontos dolgokra. Bethanyre.

—

Randizni? Igen, úgy hangzik.

A háta mögött Daemon fuldokló hangot hallatott.

Mi a franc, öcskös?

Dawson nem felelt, de tévedhetetlen ül érezte a Daemonből

áradó feszültséget. Azt is tudta, miféle beszélgetésnek néz

elébe, de furcsa módon egyáltalán nem érdekelte.

Rámosolygott Bethanyre.


36/195

NEGYEDIK FEJEZET

ethany kissé megdöbbent. Igen, arra számított, hogy Dawson

majd beszélget vele, talán kicsit flörtölnek is, de egy

randi? Csak így? Ez igazán meglepte... és lenyűgözte.

- Az jó. — Lenézett az ujjai között tartott tollra, és az jutott

eszébe, hogy hogyan jut ki a házból egy fiú társaságában. —

Figyelj, hol találkozzunk?

Dawson szemének zöldjét röpke elégedettség mélyítette el. - Elmehetek érted.

O, nem, nem, nem. Bethany már most, az elkerülhetetlen

kihallgatásra készülődve, látta maga előtt az anyja szigorú

tekintetét. Máris zavarba jött. Erősen megmarkolta a tollat.

- Szívesebben találkoznék veled a városban. Ne vedd

személyes sértésnek, de a szüleim...

- Szigorúak? Nem gond. — Dawson nem akadt fenn a

dolgon, és Bethany nagyra értékelte ezt. — Van egy vendéglő

a városban, semmi különös, de jó kajákat adnak. A SmolceHole. Hallottál már róla?

Még nem hallott; Dawson gyorsan elmondta, hogyan jut oda.

Petersburgben mindent könnyen meg lehetett találni —

hacsak nem valamelyik mellékutcában volt, mert azokat

Bethany nem tudta megkülönböztetni egymástól.

Amíg beszéltek, Bethanynek feltűnt, hogy a lányok közül

páran leplezetlenül hallgatóznak. Főleg az előttük ülő szőke.

Mind az arca, mind az alakja tökéletes volt alacsony termetű,

élénk tekintetű lány volt. Bethany a maga csaknem százhetven centis magasságával

GodzilIának érezte magát mögötte. És akkor meglátta Dawson

ikertestvérét.


37/195

Ő is hallgatózott. Összehúzott szemmel figyelte őket Dawson válla felett.

Kemény arcvonásai azt súgták, nem örül annak, amit hallott.

Erre vallott az állán ugráló izom is.

Bethany nem is sejtette, mi zaklatta fel ennyire, de úgy

döntött, a legjobb lesz elkerülni őt is, és a Barbie babát is.

Megkezdődött az óra. A Büszkeség és balítélet következett az

olvasási listán. A legtöbb fiú morogva vette át a köteteket Mr.

Pattersontól. Bethany már olvasta a regényt háromszor —,

úgyhogy nem tartott a korszakra jellemző társadalmiproblémákról írandó esszétől.

A padjára tette a kötetet, és a tanárra koncentrált, de az

elméje minduntalan visszatért a háta mögött ülő fiúhoz. Az

arcszesze — ha egyáltalán arcszesz volt — erdő és természet

illatát árasztotta, Bethanyt a tábortüzekre emlékeztette.

Nagyon kellemes illat volt. Egyedi, egyáltalán nem kisfiús. A

fenébe, Dawsonban sem volt semmi kisfiús. Nyilván

egykorúak voltak, tizenhat évesek, mégis, ha az iskolán kívül

találkoztak volna, simán főiskolásnak nézi. Különlegesmagabiztosság lengte körül, olyasmi, ami a korukbeli fiúkból

hiányzott.

Talán nem is az ő súlycsoportja. A hozzá hasonló fiúk

általában egész háremet tartanak a Barbie-hoz hasonló

lányokból. Nem olyanokból, akiknek festék van a körme alatt.

Bethany lenézett a kezére, és összerezzent. A kisujja körme

alatt valóban zöld festék lapult még tegnap estéről.

Elvörösödött, tegnap Dawson arcát festette meg — pedig

figyelmeztette magát, hogy ne tegye. Mit sem ért a figyelmeztetés.

A fenébe! A megszállottság mindig egy arcképpel kezdődik,

nem?


38/195

Ráharapott a tolla kupakjára, és megjátszottá, hogy jobbra-balra igyekszik kinyújtóztatni a nyakát. Amikor átpillantott a

válla felett, látta, hogy Dawson átható tekintete rá szegeződik.

Összeakadt a pillantásuk.

Bethany tüdejéből kiszaladt a levegő. A zöld szempárból

ragyogó erőtől végigfutott a hideg a hátán, és mint tegnap a

lépcsőházban, most is rátört a késztetés, hogy elhúzódjon. Amit

ott látott, az nem volt,.. hétköznapi; valódi erő volt, amit a

festményen nem bírt visszaadni. Csaknem sugárzó fény;

képtelen volt jól elkapni. Dawson rákacsintott; Bethany átkozottul szexinek találta.

Kicsit sem volt tolakodó vagy idétlen úgy kacsintott, mint a

filmsztárok a vásznon. Ilyesmire igazából senki sem lehet

képes.

Na, igen, más súlycsoport. Bethany beleborzongott az

izgalomba. A tollat a foga között tartva ránevetett Dawsonra,

aztán visszafordult, mielőtt a tanár észrevette volna.

Jó isten, hiszen pillanatokon belül rózsaszín cukor tócsává

fog olvadni!Kicsengettek: Dawson abban a pillanatban már a padja

mellett állt. A testvére a háta mögé lépett, és ott is maradt, amíg

Bethany elpakolta a könyveit a táskájába, és ő is felállt. Úgy

tűnt, valami kimondatlan szóváltás zajlott le az ikrek között,

mert Dawson gonoszkodva rávigyorgott a testvérére, aki végül

ellépett mellette, és féloldalas mosollyal nézett hátra.

—

Jók legyetek! — szólt vissza, mást nem mondott.

Hangosan legalábbis nem.

Bethany felvonta a szemöldökét. — Izé...

— Ne foglalkozz Daemonnel! Legtöbbször én se teszem. —

Dawson a karját nyújtotta, mire Bethany odalépett elé. —


39/195

Hiányos a neveltetése. Bethany nem tudta biztosan, hogy ez vicc volt-e, úgyhogy

inkább nem törődött vele.

— Azért tök jó lehet, ha van egy ikertestvéred — jegyezte

meg.

— Hát, nem biztos, hogy a tök jó a megfelelő kifejezés

vigyorgott rá Dawson, — De az ikerséget nem jól gondolod.

Bethany homlok ráncolva lépett ki a zsúfolt folyosóra.

—

Nem? Bárkit megtéveszthetnétek.

Dawson mély, fátyolos, kellemes hangon nevetett fel.— Nem egy ikertestvérem van. Hárman vagyunk.

Bethany szeme elkerekedett.

— Szent szar! Három van belőled?

— A harmadik lány. — Dawson olyan közel volt, hogy a

válluk Össze-összeért. — Vagyis ő inkább egy velünk egy

időben született testvér. És sokkal szebb nálunk.

Három. És az egyik egy lány. Hármasikrek. Őrület.

— Közel álltok egymáshoz?

Dawson bólintott. Ahogy tegnap, ma is felkísérte a lépcsőn. A jelek szerint nem érdekelte különösebben, ha elkésik.

— Igen, eléggé. Főleg Dee, a húgom és én. Nagyon aranyos.

— Elhallgatott, átcselezte magát egy diákcsoporton. De azért

Daemon sem olyan rossz. A fél karját odaadná értünk. Neked

van testvéred?

— Egy öcsém. Féltestvérem felelte Beth mosolyogva.

Dawson hangjából, amikor a testvéreit emlegette, igaziszeretet csendült ki. Manapság olyan ritka az ilyesmi; a

nevadai barátai jóformán mást se csináltak, csak szidták a

testvéreiket. Még csak kétéves.


40/195

—

Ó, a kisvakarcs... Bethany megtorpant a folyosó közepén.

— Mit mondtál?

Dawson zavartan pislogott rá.

— Izé, azt, hogy kisvakarcs. Remélem, nem volt bántó, vagy

ilyesmi.

— Nem. Bethany felnézett rá, ami már önmagában komoly

dolog volt. Csak én is így nevezem Phillipet. Kisvakarcsnak.

Ez a beceneve.

Dawson arcára megkönnyebbült mosoly ült ki. — Igazán? Hát, ez nagyon vicces. Daemon és én folyton így

szólítjuk Deet. Utálja.

Bethany karba tette a kezét, úgy nézett Dawsonra,

— Sokat nézed a tévét?

—

Csak ha Daemon rákényszerít.

Szentséges egek...

— És a mozi?

Dawson szeme felcsillant.

—

Nem vagyok nagy híve. Inkább a természetet járom.Szívesebben túrázok, mint hogy ücsörögjek.

Bethany a festésre gondolt ő is mindennél szívesebben

foglalta el azzal magát. Már csak egyvalami volt hátra.

— Szereted az édeset? Ügy értem, folyton cukros kajákat

eszel?

Dawson nevetett.

— Igen, van még kérdésed? Lassan becsöngetnek.

Az édesszájúság igaz szerelmet jelent. így kell lennie. Bethany

szélesen elmosolyodott; olyan szélesen, hogy attól már illettvolna zavarba esnie.

- Nem. Ennyi volt.

- Rendben. Dawson előrenyúlt, és Bethany füle mögé


41/195

simította egy elszabadult hajszálát. Behajlított ujjainakérintése felért egy villámcsapással. Mit csinálsz iskola után?

Van kedved bekapni valamit?

- Azt hittem, az a vasárnapi program lesz.

- Igen, úgy volt, de akkor csak a hétvégét akartam

megtervezni. Semmi köze a mai naphoz.

Bethany szája elnyílt; akaratlanul felnevetett. Dawson

annyira... annyira... egyszerűen nem találta a szavakat. Az

anyukája elvárja, hogy iskola után azonnal hazamenjen, és így

is kellene tennie. Már betervezték a kajálást vasárnapra ... deaz olyan messze van még. Addig napok telnek el.

Felrikoltott a jelzőcsengő. Bethany összerezzent.

- Bethany Williams mondta ki a nevét Dawson incselkedve.

Felnézett, és meg akarta rázni a fejét, hogy nemet mondjon.

- Igen.

Már amikor meglátta, tudnia kellett volna, hogy Dawson

Black maga a Zűr, nagy Z-vel, beleértve kétméteres, izmos

testét és lefegyverző mosolyát is.

A fiúk olyan bonyolultak.

És a Dawsonhoz hasonló fiúk? Ó, annyival bonyolultabbak! A

legtöbbjükben egy szikrányi sincs abból a kisugárzásból, ami

Dawsont körülvette. Nem csoda, hogy Bethanynek is

megtetszett, és már tervezgette, hogy azt mondja az anyjának:

egy művészeti foglalkozás miatt marad bent az iskolában.

Könnyen hihető hazugság volt, mert Nevadában hetente

többször is részt vett efféle órarenden kívüli tevékenységen. A

tény, hogy máris hajlandó lenne hazudni érte, csak még

jobban megerősítette benne a tudatot, hogy túlságosan is

kedveli. Pedig csak néhányszor beszéltek egymással. Bethany

egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.


42/195

Nem számított rá, hogy Dawson ilyen hamar elfoglalja aközponti helyet a gondolataiban. És főleg nem volt felkészülve

arra a fura ürességre, ami meglepte, látva, hogy Dawson

elfordul a folyosón, hogy beérjen a fizikaórájára. Jó ég, hiszen

máris hiányolja!

Egészen biztosan nem lesett hátra a válla felett, amikor ebéd

előtt megállt a szekrényénél, hogy látja-e valahol. Nem. Kicsit

sem. Nem vált a megszállottjává egy srácnak, akit csak most

ismert meg. És határozottan nem hasonlította a zöld minden

szeme elé kerülő árnyalatát ahhoz a csiszolt smaragdkéntragyogó szempárhoz.

Idegesen és izgatottan várta ki a többi órája végét. Úgy

érezte magát, mint a gumiszalagokból összecsavarodott golyó,

amivel Simon Cutters egész kémiaórán játszott. Amikor

nagyjából Ötvenedszerre dobta fel és kapta el, Beth szerette

volna kikapni a kezéből, és kihajítani a tanterem bepárásodott

ablakán.

Tornaórán végig Dawsont leste, aki egy másik

pingpongasztalnál játszott Carissa ellen a csendes lánynak volta legvagányabb szarukeretes szemüvege, amit Bethany valaha

látott. De a pillantása folyton visszavándorolt Dawsonra.

A fenébe! Ha ő viseli, még a sima fehér póló is imádnivaló.

Valahányszor Dawson meglendítette az ütőjét, a póló

megfeszült domborodó izmain. Futni jár? Gyúrni? A tizenéves

srácok teste általában nem ennyire kidolgozott.

Dawson ismét lecsapta a labdát Carissa elé. A lány elhibázta,

és az alatt a röpke idő alatt, amíg érte futott, Dawson

Bethanyra pillantott, és elmosolyodott, Bethany szíve melléütött. Rossz, Jaj, de rossz!

Egy sárga műanyag labda zúgott el az arca előtt, majdnem

meg is érintette, Kimmy, a párja csípőre tette a kezét,


43/195

—

Nem is figyelsz ide!Bethany összerezzent, mert valóban nem figyelt.

~ Bocs! motyogta, megfordult, és keresni kezdte azt az

átkozott labdát. Egészen a lelátókig gurult. Megyek érte.

Kimmy sóhajtott, és a szeme elé emelte szépen manikűrözött

körmeit.

- Jó lesz, mert én nem terveztem.

Bethany nem foglalkozott vele, inkább elsietett a labdáért. Ez

a bámulás már kezdett kontrollálhatatlanná válni, és a

megérzése azt súgta, csak rosszabbodni fog. Még most isküzdenie kellett az őrült ingerrel, hogy hátralessen, és lássa,

figyeli-e őt Dawson. Úgy érezte, igen.

Ne csináld! A nyakizmai begörcsöltek. Semmiképpen.

Az ujjai megrándultak az ütőn. Lehajolt a labdáért, és...

Egy aranybarna kéz kapta fel az orra előtt. Beth riadtan

hátralépett, és felnézett... és még feljebb. Honnan a fenéből

jelent meg ő?

A szőke volt az a folyosóról, tegnapról a modell szépségű

srác, akinek hullámos szőke haja folyton kristálykék szemébehullott. Beth emlékei szerint legalább négy asztallal odébb

játszott, és az asztalokat legalább öt lépés választotta el

egymástól. Még csak azt se látta, amikor megmozdult,

márpedig egy efféle járkáló szobor feltűnik az embernek.

Vagy talán csak betegesen tele van a feje Dawsonnal.

— Izé, köszönöm, hogy fel... Amikor összeakadt a

tekintetük, Bethany szava elakadt. A fiú szeméből áradó

hideg megdermesztette. A srác semmit sem tett, hogy leplezze

az utálatát. Bethany érezte, mint a felé fújó szelet, vagy mint abőrén mászó pókokat.

— Hogy hívnak? — rivallt rá a fiú.

Bethany pislogott. A hang illett a szempárhoz — hideg volt és


44/195

kemény, telve felsőbbrendű utálattal. A régi iskolájábannemegyszer volt része effélében, különösen, miután

szakítottak a népszerű Dániellel.

A fiú gonoszán rámosolygott.

— Van neved, ugye? Vagy nem értesz angolul?

Bethany érezte, hogy a vére az arcába szökik; biztosra vette,

hogy orcái cseresznyepirosra színeződtek. Kinyitotta a száját,

de hang nem jött ki rajta. A konfrontációt nem neki találták ki,

márpedig ez az volt. Igaz, hogy az anyjával gond nélkül

szembeszállt, de másokkal? Most is csak tátogott, mint akinéma.

A fiú közelebb lépett. Bethany tudta, hogy őrültség, mégis

megesküdött volna, hogy forróság árad belőle, mint valami

elektromos fűtőtestből, Beth homlokán kiütött a verejték,

—

Azt kérdeztem, mi a neved? tudakolta ismét a fiú.

—

A neve nem tartozik rád felelt váratlanul egy lágy,

mély hang.

Dawson állt meg Bethany mellett, és a másik fiúra meredt.

—

Add neki vissza a labdát, Andrew! — mondta oldalrahajtva a fejét.

A teremben a plafonig szökött a feszültség. Többen nyíltan

bámulni kezdtek.

Andrew ajka félmosolyra húzódott.

— Esetleg te nem értesz angolul? — kérdezte Dawson.

Mosolygott, de az izmai megfeszültek, mintha csak egy

pillanat választaná el attól, hogy erővel szerezze vissza a

labdát a másiktól.

Mindez egy pingponglabda miatt? Teljesen bizarr.Bethany megköszörülte a torkát, és kinyújtotta a kezét.

— A nevem Bethany. És most légy szíves, add vissza a

labdámat!


45/195

—

Nem is volt olyan nagy ügy, igaz? — Andrew továbbra isfarkasszemet nézett Dawsonnal. — Nemsokára beszélnünk

kell.

" Vagy nem — vágta rá Dawson.

Andrew felvonta a szemöldökét, de beleejtette a labdát Beth

kinyújtott tenyerébe, sarkon fordult, és visszaindult a saját

asztala felé.

— Nahát! — motyogta Bethany; fogalma sem volt, mire vélje

ezt az egészet.

Dawson megköszörülte a torkát. — Egy kicsit... ó, szóval Andrew a legmagasabb szintű

seggfej. Ne is foglalkozz vele!

Bethany bólintott, és a kezére nézett — aztán levegőért

kapott. Szent ég,..

A pingponglabda alaktalanná olvadt.

ÖTÖDIK FEJEZET

ethany, mivel teljesen kiakadt Adam ellenségessége meg a

megmikrózott labda miatt, gondosan, lassan mosakodott és

készült össze tornaóra után. Valami lezajlott a két fiú között,

mintha filmbe illő gyilkos pillantások útján kommunikáltak

volna. Emlékeztette a reggeli esetre, amikor Dawson az

ikertestvérével csinálta ugyanezt. Mintha azok a gyilkos

pillantások egészen mások lennének. Kivette a gumit a hajából, kirázta, majd kifésülte a tincseket, vé-

gül a felszerelése közé dobta a kefét, és megfordult.

Ijedtében halkan felkiáltott: Kimmy állt mögötte, vékony karját


46/195

összefonta a mellkasán, és az ajkán annyi szájfény ragyogott,

mintha olajat nyalogatott volna.

- Istenem, megijesztettél! Bethany felvette a táskáját, a vállára

vetette, és várta Kimmy válaszát. Bármit. Aztán még egy kicsit

várt, de semmi nem jött. Hát, jó. Szerettél volna valamit? Mert el

fogok késni.

- Elkésni? Honnan? kérdezte Kimmy.

Bethany rámeredt. Mintha beszámolóval tartozna Barbie-nak,

mikor és hová megy. Na, nem, Ellépett mellette.

—

Később találkozunk.

—

Várj! Kimmy ismét elé lépett, ezzel elzárva az utat mindkét

ajtó felé. Igaz, hogy Dawson randira hívott? Nem is várt válaszra.

Mert hallottam, hogy korábban, az osztályban megkérdezte, és

Kelly, a barátnőm is azt mondta, hogy mára is elhívott valahová.

Ha egyszer hallotta az osztályban, minek kérdezi?

- Figyelj! Hadd adjak egy tanácsot! mosolygott Kimmy, mintha

egy jó barátjának mondaná, de nem tudta eljátszani a kedveslányt. Tökéletesen hamis maradt. — Dawson nagyban játszik.

Megvolt neki az egész iskola, meg a ráadás. A bátyjának is.

Amellett szeretik szívatni az emberekét. Megjátsszák, hogy az

egyik a másik, ha érted, mire gondolok.

Bethanyre rátört a csalódottság. A Dániellel való kapcsolatának

emlékei bukkantak fel a fejében. Felszakadtak a régi sebek.

- Miért mondod ezt el nekem? — bökte ki.

Kimmy úgy nézett rá, mintha nem tudná eldönteni, hogy lehet

valaki ennyire ostoba.

— Te vagy az új lány. Mit gondolsz, mi másért érdeklődik

ennyire irántad? Végignézett Bethany farmerján és pulóverén,

mintha igazán nem értené. — Csak próbálom véghezvinni a napi


47/195

jócselekedetemet, és figyelmeztetni téged. Az a srác, nos, sok

helyen megfordult már.

Azzal Kimmy is megfordult, és elsietett.

- Mi a fene? mondta ki Bethany; a hangja visszhangzott az üres

öltözőben. Ebben az iskolában mindenki ennyire barátságos?

Jesszasz!

Mélyet lélegzett, és kilépett Kimmy után. Azt mondogatta

magának, hogy nem kell túl komolyan venni, amit hallott.

Lehet mögötte féltékenység is, vagy sima csajos gonoszság. Vagy akár igaz is lehet, suttogta egy gonosz, undok hang a fejében.

Miért is lepődne meg, ha kiderül: tényleg az? Nem tenné. Az

ikrek megtestesítették a szexi fogalmát. Ostobaság lenne azt

gondolni, hogy Dawson mögött nem áll tömérdek exbarátnő.

A szükségesnél jóval nagyobb erővel lökte ki az ajtót. Azon

töprengett, lemondja-e a randit. Igazán semmi szüksége nem

volt arra, hogy egy újabb vonás legyen csak a puskatuson,

akármilyen szép is a fegyver. És a tény, hogy a gondolat

felbosszantotta, mindent elmondott.

Máris beleesett.

Dawson pedig a folyosón várt rá, egy serlegtárlónak dőlve, a

farmere zsebébe dugott kézzel. Biztosan letusolt, mert sötét

haja tincsekbe csavarodott a homlokán, és a V kivágású felső

a vállára tapadt.

Bethany szíve összevissza kezdett ugrálni; megtorpant, és

megmarkolta a táskája szíját.

- Szia!

Dawson nem mosolygott, nem nevetett, csak áthatón nézte. - Szerettem volna bocsánatot kérni a barátom nevében.

Az a seggfej a barátja?

- Nem a te hibád, de talán...


48/195

- De, egy kicsit az enyém is Dawson ellökte magát a

tárlótól, és a hajába túrt. Tudom, hogy nem hangzik túl

értelmesen, de egyszerűen sajnálom, hogy ilyen tuskó volt

veled. És remélem, hogy nem gondoltad meg magad az

ebédterveinket illetően. Mármint, ha mégis, nem hibáztatlak

érte.

Bethany igazán összezavarodott. Igen, meggondolta magát,

de nem Andrew miatt. És őszintén nem értette, miért vett e

magára Dawson a barátja viselkedését — de az őszinteség a hangjában és

a tekintetében megérintette. Spíler vagy sem, kényelmetlenül

érezte magát, amikor semmi oka nem volt rá.

Dawson lassan bólintott, mintha Bethany hallgatása egyfajta vá-

lasz lett volna.

- Hát, jó. Gondolom, akkor, erről van szó.

Beth kinyitotta a száját, de néma maradt. Miért jár mindig így a

nyugat-virginiai srácokkal?

Állt Dawson előtt, és bámult rá. Szerette volna megmondanineki, hogy minden rendben, hogy a józanész szava ellenére is

szeretne elmenni vele ebédelni, Találkozgatni, barátságot kötni...

talán tovább is lépni.

Azonban hallgatott,

Dawson halványan elmosolyodott, és előrelépett.

- Van egy papírod meg tollad?

- Persze. Bethany beletúrt a táskájába, és átadta őket. Dawson

mindjárt fel is írt rá .valamit.

-

Dawson, én... - Semmi baj. Itt van. Visszaadta a tollat és a papírt. Ez a szá -

mom. Bármikor hívhatsz, ha akarsz. És még egyszer sajnálom.

Bethany meglepetten nézett a jegyzetlapra. Dawson kézírása


49/195

ugyanolyan kecses és elegáns volt, mint a mozdulatai.

Mire felpillantott, a fiú nem volt sehol.

Dawson dühöngött. Szeretett volna autóstól berontani a seggfej há-

zába; csak az tartotta vissza attól, hogy gyártson neki egy új

bejárati ajtót, hogy szerette a Jettát. No meg az, hogy Adam, a

kedves iker, ahogy emlegetni szokta, eléggé jó fej volt. Ahogy

Ash is, ha éppen nem járt Daemonnel.

Andrew csak azért kötött bele Bethanybe, mert látta, hogy Daw-son őt figyelte tornaórán és persze, mert egy tulok, akinek

mindenbe bele kell ütnie az orrát. A kolónián kívül élő luxenek

közül Andrew volt az, akihez jobban illett volna, ha a saját

fajtájával élhet együtt.

Félúton volt hazafelé, amikor felcsipogott a telefonja. Remélte,

hogy Bethany az, ugyanakkor idétlennek érezte magát, amiért re-

ménykedik; hátradőlt, és előhúzta nadrágzsebéből a vékony

iPhone-t. Természetesen a kedves bátyja üzent, röviden és

lényegre törően.

Gyere haza! Most!

Dawson lelkének egy része szerette volna közölni, hogy

csesszék meg, és elhajtani bárhová, csak nem haza de előbb-utóbb

úgyis muszáj lett volna visszamennie. Mindazonáltal szinte

gyalogostempóra lassított, hadd bosszankodjanak a mögötte

felsorakozó kamionok, a lökhárítóikra ragasztott matricáikkal,

miszerint, Az igazi nők a Fordot szeretik és A kamion a legjobb.

A házukhoz vezető kanyargós út üres volt és néma, mint

minden ház is azon az úton — a felhajtón azonban több kocsi állt.

Nagyszerű. Dawson kiszállt, és becsapta a kocsiajtót.

Odabent egy csapatra való luxén várt rá. A testvérei, Adam,


50/195

Andrew és Ash mellett még Matthew, nem hivatalos gyámjuk is.

Dawson nekidőlt az ajtónak, és karba tette a kezét.

- Kihallgatás van? Alig várom, hogy a fejemre olvassátok a vá -

dakat.

Daemon szeme fehér fénnyel villant.

- Mondd, hogy nem igaz!

- Ha tudnám, miről beszélsz.

Andrew, aki Ash mellett a kanapén helyezte kényelembe magát,

felvonta a szemöldökét. - Majdnem ragyogni kezdtél, engem meg kis híján lepofoztál a

tornateremben egy lány miatt. Egy emberlány miatt.

Dawson undokul rávigyorgott.

- Andrew, mindennap szeretnélek lepofozni. A mai sem

kivétel.

- Kac-kac, te szar... Andrew beintett, de Daemon közbevágott.

- Elég! csattant fel, és olyan gyorsan fordult szembe

Andrewval, hogy annak a szeme előtt lepereghetett az élete. Ne

is gondolj rá, hogy kigúnyold a testvéremet!Andrew felemelte a kezét.

- Jól van, haver, jól van. Csak azt mondom, hogy az öcsikéd

ma egy embercsaj kedvéért akarta eljátszani Chuck Norrist

velem szemben.

Dawson voltaképpen nem is bánta volna, ha így történik.

- Emlékeztesselek rá, hogy te pedig megolvasztottál egy

pingponglabdát a puszta kezeddel?

Matthew lépett előre, a józanész képviseletében.

-

Ez igaz, Andrew?

A szőke fiú a mennyezetre nézett.

- Csak egy pingponglabda volt!

- Na, várjunk csak! — Matthew homloka ráncba szaladt. Ez az


51/195

egész ügy egy pingponglabdáról szól?

- Nem! vágta rá Andrew.

- Igen! felelte ugyanakkor Dawson.

- Máris megfájdult a fejem sóhajtott Adam.

Dawson hasonlóképpen érzett, az ő migrénjének azonban neve

is volt. Rámeredt Andrew-ra.

- Ez nem szol semmiről. Nem is értem, miért kell mindenkit

összetrombitálni, mint A bolygó kapitányában).

Daemon szintén karba tette a kezét. - Bethanyről van szó?

- Igen! kiáltott fel Andrew.

- Ki az a Bethany? tudakolta Ash megjátszott unottsággal,

mégis éles hangon. Egyértelműen aggódott, nehogy versengenie

kelljen valakivel Daemon kegyeiért.

- Csák egy lány.,.

- Egy lány? Erre már Dee is felnézett a képes újságból. Miféle

lány? Kedves? Ismerem?

Ó, mindenért, ami szent! Dawson felnyögött. - Egy lány az iskolából. És nem értem, minek ez a felhajtás.

Csak beszéltünk pár szót.

- Akkor nem ismerem? szontyolodott el Dee.

- Nem! Dawson kezdett kifogyni a türelemből. Szerintem

nincs vele közös órád.

- De ember? Dee körülpillantott, és felvonta a szemöldökét. —

Figyi, én megértem Dawsont. Miért olyan nagy ügy ez? Nem

arról van szó, hogy nekünk nem szabad... Hirtelen

paradicsomszínűre pirult az arca. Vagyis én sem értem fejeztebe.

- Igaz, hogy nincsen olyan szabály, ami tiltaná, hogy... kapcso-

lataink legyenek, de nem is bölcs dolog. Matthew épp olyan


52/195

arcot vágott, mint amikor megpróbálta elmagyarázni nekik,

hogyan működik a szex, jó pár éve. Mindannyiuk számára

nagyon kínos jelenet volt. A védelmiseknek nem tetszik, amellet

Date post:	07-Aug-2018
Category:	Documents
Upload:	magyarszerdahely-ikszt
View:	222 times
Download:	0 times

Jennifer L Armentrout-Shadows

Documents